2024. július 25. csütörtök

júl. 25
13:42
Kellemetlen hír érkezett a szentendrei HÉV-ezők számára (Infostart)
Pénteken csak a Szentlélek tér és Szentendre között, szombaton és vasárnap pedig csak Békásmegyer és Szentendre között közlekedik a szentendrei (H5-ös) HÉV - közölte a MÁV-HÉV Zrt. a honlapján.
júl. 25
13:42
Veszélyben a nemzetközi áruforgalom: két hétre leállhat a fővárosi konténerszállítás (SzMo)
A főváros öt legnagyobb intermodális áruszállítási terminálját nem lehet majd vasúton elérni. Ezek az elmúlt évtized átlagában Magyarország nemzetközi áruforgalmának tizedét bonyolították le.
júl. 25
13:48
Rendhagyó Kormányinfó következik, nem a megszokott időpontban (Infostart)
Péntek reggel 9 órakor veszi kezdetét a tájékoztatás, amin az európai uniós ügyekért felelős miniszter is részt vesz.
júl. 25
14:06
Júliustól átvilágítás nélkül jöhetnek orosz és belarusz vendégmunkások Magyarországra (444.hu)
Ebből a két országból is igényelhető a Nemzeti Kártya, a döntésnek Rácz András szerint komoly nemzetbiztonsági kockázata lehet.
júl. 25
14:06
Botrány: gyakorlatilag mindenkit kirúgtak a Gattyán Györgyhöz köthető biatorbágyi üzemből (SzMo)
A Telex értesülései szerint a teqball-asztalok gyártása és értékesítése szinte teljesen leállt, és az elmúlt időszakban inkább csak adományoztak a készletből. A gyártás újraindítását 400 megrendeléshez kötötték, de a keddi elbocsátások azt mutatják, hogy csak néhány megrendelést kaptak.
júl. 25
14:18
Négyből három jelentkezőnek sikerült – de itt még nincs vége (Infostart)
A tanárszakok a második legnépszerűbb képzések a felsőoktatásban. A szakminisztérium és az Oktatási Hivatal vezetői sajtótájékoztatón értékelték a szerdán lezárult egyetemi felvételik tapasztalatait.
júl. 25
14:18
Rendkívüli bejelentésre készül a kormány: nagyon szokatlan az időpont, mi nem várhatott ennyire? (Pénzcentrum)
Rendhagyó időpontban tartanak kormányinfot, nagy bejelentésre készülhet a kormány.
júl. 25
14:18
Kásler Miklós a klíma nélküli kórházakról: 30 éve én 50 fokos műtőkben végeztem 10 órás műtéteket (Telex)
"Lehetséges volt, mert életmentő volt. Most ugyanez a helyzet" – ennyit fűzött hozzá az egészségügyért két évvel ezelőttig felelős miniszter a helyzethez Tusványoson.
júl. 25
14:18
A világ egyik legnagyobb drónját is megröptették a Nyíregyházi Egyetem előadásán (Nyíregyháza)
A világ legmodernebb drónjaival lehetett megismerkedni szerdán azon az előadáson és bemutatón, amelyet a Nyíregyházi Egyetem és az Abz Drone Kft. szervezett. A drónok egyre nagyobb szerepet kapnak a mezőgazdaságban. A talajmonitoringtól kezdve a permetezésig számos feladat elvégzésében biztosítanak precíziós munkát. A Nyíregyházi Egyetemen ráadásul
júl. 25
14:24
Orbán Viktor még gurít egy nagyot Tusványos előtt (Menedzsment Fórum)
Kormányülést tart csütörtökön Orbán Viktor miniszterelnök, ezt követően este Tusnádfürdőre utazik. A kormányülésről pénteken ad tájékoztatást a Miniszterelnökséget vezető miniszter egy reggeli Kormányinfó keretében.
júl. 25
14:24
Csoda, hogy nem lett belőle tragédia! (Nyíregyháza)
Felborult és fejtetőn állt meg egy személygépkocsi, miután egy másik járművel ütközött szerda délután Nagykállóban.
júl. 25
14:30
Hármas koccanás (Nyíregyháza)
Három autóban is kár keletkezett, miután egy ráfutásos baleset történt szerda délután a Kótaji úton.
júl. 25
14:32
Nem ismerte el a felelősségét a német sofőr (Nyíregyháza)
Úgy hajtott ki a Béla utcáról a Bocskaira egy külföldi rendszámú autós, hogy nem adott elsőbbséget egy ott szabályosan közlekedő járműnek és összeütköztek.
júl. 25
14:36
Kirúgták a Gattyán-féle Teqball-gyár dolgozóit (ATV)
Csaknem az összes dolgozójának felmondott az a biatorbágyi üzem, ahol a Teqball-asztalokat  készítik.
júl. 25
14:36
Kásler a kórházi klímakáoszról: 30 évvel ezelőtt én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket (SzMo)
A volt miniszter először nem akart válaszolni, tovább is ment. az nem derült ki, hogy lát-e problémát abban, hogy sorra álltakm le a klímák több kórházban is.
júl. 25
14:36
Erre figyeljen, ha a Béla utcában szeretne közlekedni (Nyíregyháza)
Közműfektetés miatt megváltozott a közlekedési rend a Béla utcán.
júl. 25
14:42
Netrevalók – Középiskolások segítik az idősebbeket a digitális világban (Nyíregyháza)
A Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár is csatlakozott a Netrevalók programhoz, amely egy újszerű kezdeményezés. Ennek keretében középiskolás diákok tanítják az időseket a digitális eszközök és az internet használatára, az iskolai közösségi szolgálatos órák keretében. Az ingyenes foglalkozásokon a nyugdíjasok kérdéseket tehetnek fel, segítsége
júl. 25
14:48
Sokan úgy gondolják, hogy egy nő akkor foglalkozzon politikával, ha már gyereket szült és ráér (Telex)
Politikusnők beszélgettek Tusványoson arról, milyen a nők helyzete a politikában: az elmesélt történetek alapján nem túl jó, de szerintük azt már legalább el lehetett érni, hogy "már talán nem zavarják el a konyhába" politikustársaik a nőket.
júl. 25
15:00
Kormányinfó lesz pénteken (hirado.hu)
Július 26-án, pénteken Kormányinfót tart 9-től Vitályos Eszter kormányszóvivő, Gulyás Gergely Miniszterelnökséget vezető miniszter és Bóka János európai uniós ügyekért felelős miniszter.
júl. 25
15:00
Elhunyt Bernáth László (SzMo)
A sokoldalú tudós, pszichológus 69 éves volt.
júl. 25
15:12
Egyre fokozódik a csapadékhiány (Demokrata)
A helyzet a Mezőföldön, az Alföld nyugati, déli és keleti tájain a legrosszabb, derül ki a HungaroMet agrometeorológiai elemzéséből.
júl. 25
15:12
Rácz András: Nagy számban jöhetnek be oroszok újra anélkül, hogy ez célhoz vagy magyarázathoz lenne kötve (Telex)
Az Oroszország-szakértő szerint potenciális nemzetbiztonsági kockázattal járhat az, hogy Nemzeti Kártyával jöhetnek be belarusz és orosz vendégmunkások hazánkba.
júl. 25
15:24
Kásler Miklós: Én 50 fokos műtőkben végeztem 10-12 órás műtéteket (444.hu)
A négy évig egészségügyért is felelős minisztert a műtétek elhalasztásáról próbálta kérdezni az RTL, nem sokra jutottak.
júl. 25
15:30
Tágra nyitotta a kaput a kormány: Átvilágítás nélkül jöhetnek az orosz és belarusz vendégmunkások Magyarországra (SzMo)
Az orosz kémbank szankcionálása eredményezhette ezt a lépést. Rácz András Oroszország-szakértő szerint nemzetbiztonsági kockázatok is felmerülnek.
júl. 25
15:30
Egyetemi pontszámítási problémák: a bonyolultabb felvételi rendszer lehet az oka, de sok a kérdőjel (Telex)
Van, aki feltöltötte a 11. osztályos bizonyítványát, ami egy rendszerhiba miatt törlődött, így nem a valós pontjait számolták. Olyanról is tudunk, akinél még a ponthatárok kiderülése előtt 0 pont szerepelt a felvételi profiljában. Más arról panaszkodott, hogy az intézményi pontokat nem számították be neki. Adminisztrációs hibák vagy hiányos dokumen
júl. 25
15:36
Váratlan vendéggel tartják a Kormányinfót – szokatlan az időpont is (SzMo)
Egy olyan miniszter is részt vesz rajta, aki eddig még nem. Legutóbb június elején volt Kormányinfó.
júl. 25
15:48
Kásler: én 50 fokos műtőkben végeztem műtéteket (ATV)
A korábbi emberi erőforrások minisztere, Kásler Miklós arról beszélt, hogy ő 10-12 órás műtéteket is elvégzett brutális hőségben.
júl. 25
15:54
Karsai Dániel elhunyt betegtársát búcsúztatja: Elmúlásának örülök, hála isten, ő már nem szenved tovább (SzMo)
Dunavölgyi Erzsébet szintén az életvégi döntésekhez való jog bevezetéséért küzdött. Karsai társa halála miatt dühös, szerinte a magyar állam szinte teljesen magára hagyta a szenvedésével.
júl. 25
15:54
Xiii. SóstóSerFeszt – Sörkülönlegességek, gasztronómia és zene egy helyen (Nyíregyháza)
Több mint százféle sör szerte Európából, koncertek garmadája és a hazai konyha legjobb ízei várják az érdeklődőket Sóstó szívében, a Krúdy Vigadó előtti sétányon augusztus 2-a és 4-e között. Idén 13. alkalommal rendezik meg a SóstóSerFesztet, amelynek idején a Sóstó-Gyógyfürdők Zrt. különleges fürdőprogramokkal, éjszakai fürdőzéssel és szaunaszeáns
júl. 25
16:00
Bakondi György: Magyarországnak nem áll szándékában végrehajtani a migrációs paktumot (Infostart)
Magyarországnak nem áll szándékában végrehajtani az uniós migrációs paktumot, és szöveteségeseket keres ahhoz, hogy európai bevezetését is meg lehessen akadályozni - jelentette ki Bakondi György Tusnádfürdőn, a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor egyik csütörtöki rendezvényén.
júl. 25
16:00
Túri Anikó: Idén az első negyedévben a pénzforgalmi visszaélések értéke kilencmilliárd forintot tett ki (hirado.hu)
A pénzforgalmi visszaélések értéke tavaly 23 milliárd forint volt, míg idén az év első negyedévében az online csalások összege elérte a 9 milliárd forintot – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) közigazgatási államtitkára.
júl. 25
16:00
Gólkirályt igazolt a Szpari (Nyíregyháza)
Eppel Márton Nyíregyházán folytatja.
júl. 25
16:06
Bayer Zsolt: Ki mondja meg, hogy én nem lehetek szerelmes az anyukámba, ha egyszer mindent lehet? (Telex)
A liberalizmusról beszélgetett két Fidesz-alapító, Bayer Zsolt és Fodor Gábor. Bayer szerint az egy elmebeteg idióta, aki kutyának képzeli magát, Fodor szerint a világ azért ennél normálisabb. "Egy lószart, mama!"
júl. 25
16:18
Bakondi György: Magyarországnak nem áll szándékában végrehajtani a migrációs paktumot (vasárnap.hu)
Magyarországnak nem áll szándékában végrehajtani az uniós migrációs paktumot, és szöveteségeseket keres ahhoz, hogy európai bevezetését is meg lehessen akadályozni
júl. 25
16:24
Most adták ki az előrejelzést: ilyen idő lesz hétvégén! (BorsOnline)
Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén; vasárnap az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből, amelyet csütörtökön juttattak el az Mti-hez.
júl. 25
16:30
Káosz a felvételin: adminisztratív hiba miatt nem kerültek be a diákok az egyetemre (Blikk)
Tegnap este hirdették ki, hogy a következő szemeszterben, mely diákok kerültek be az általuk választott egyetemekre. Azonban nem mindenkinek volt felhőtlen az ünneplés, még akkor sem, ha a felvételi ponthatár fölött volt a pontszáma: hibás számítás miatt nem vehették fel őket. Megszólalt az Oktatási Hivatal is.
júl. 25
16:36
Magyar Péternek dolgoznál? Most megteheted – Facebookon toboroz a Tisza Párt (SzMo)
Adminisztratív és szakmai munkakörökbe keresnek embereket a Tisza Pártnál. Péntek estig lehet jelentkezni.
júl. 25
16:42
Brutális mértékű károkat okoznak a banki csalók: még mindig nem elég óvatosak a magyarok (Pénzcentrum)
Az első negyedévben is folytatódott a bankkártyás, illetve elektronikus fizetési forgalomhoz kapcsolódó visszaélések számának, illetve az általuk okozott kárértéknek a növekedése: a Magyar Nemzeti Bank adatai szerint március végéig összesen 16 milliárd forintos kárt okoztak a csalók, ami több mint háromszorosa az egy évvel korábbinak.
júl. 25
16:54
Használt dízelmozdonyokat bérel a MÁV (Menedzsment Fórum)
A MÁV-Volán-csoport egy svéd lízingcégtől bérel dízelmozdonyokat, az első német Henschel dízelmozdony még júliusban megérkezik, és az év végéig további 14 vontatójármű állhat forgalomba - közölte a MÁV Zrt.
júl. 25
16:54
A szervadományozásról is egyeztettek az uniós egészségügyi miniszterek (Demokrata)
A szív- és érrendszeri betegségek elleni közös fellépésről is egyeztetett Takács Péter egészségügyi államtitkár a budapesti informális tanácsülésen.
júl. 25
17:00
Megszűnik a Volánbusz (Blikk)
MÁV Személyszállítási Zrt. néven folytatja tovább tevékenységét a Volánbusz Zrt. valamint a MÁV-Start Zrt., a kapcsolatos jogi és adminisztratív folyamatoknak pedig év végéig kell lezárulniuk. Lázár János úgy látja, a hatékony és fenntartható működéshez egyetlen nagy, integrált nemzeti közlekedési vállalatra van szükség. Szerinte egy 10 éves folyam
júl. 25
17:00
Négy új járatot indít októbertől a Wizz Air (hirado.hu)
A Wizz Air négy új járatot indít az ősszel a budapesti géppark bővítésének köszönhetően.
júl. 25
17:00
Valami nem stimmel a felvételikkel, többen is rendszerhibára panaszkodnak (SzMo)
Vélhetően a hibás pontszámítás miatt nem került be több diák sem a választott szakjára, noha elérték a szükséges ponthatárt. A problémát feltehetően az új felvételi rendszer és az ebből adódó adminisztrációs nehézségek okozzák.
júl. 25
17:00
Négy új járatot indít a Wizz Air (Demokrata)
Marokkóba, Spanyolországba, Olaszországba és Németországba indul egy-egy új légi járat ősztől.
júl. 25
17:06
Adománygyűjtő oldalak mint a külföldi befolyásszerzés és kampányfinanszírozás eszközei a magyar közéletben (hirado.hu)
Magyarországon az elmúlt évtizedekben egy olyan közéleti szürkezóna jött létre, ahol külföldről finanszírozott és irányított szereplők hazánk szuverenitását sértő módon, rejtőzködő megbízóik érdekei szerint végzik tevékenységüket.
júl. 25
17:06
Német dízelmozdonyokat bérel a MÁV (Demokrata)
Az első német Henschel dízelmozdony még júliusban megérkezik, és az év végéig további 14 vontatójármű állhat forgalomba.
júl. 25
17:12
Megszólalt Lázár János a Volán megszüntetése ügyében (Infostart)
Az építési és közlekedési miniszter szerint nem kell temetni a Volánt, csak rendet tesznek.
júl. 25
17:12
Beszédes, hogy milyen ellenzékiek jöttek vitázni az idei Tusványosra (444.hu)
A kisebb pártok frakcióvezetői/frakcióvezető-helyettesei meglepően sok mindenben egyet tudtak érteni a kormányzati politikusokkal.
júl. 25
17:18
Használt, de borzasztó gyors német dízelmozdonyokat bérel a MÁV (444.hu)
Összesen 15-öt, hogy mennyiért, azt nem árulták el.
júl. 25
17:24
Megszűnik a Volánbusz, a MÁV Személyszállítási Zrt. veszi át a helyét (ATV)
MÁV Személyszállítási Zrt. néven folytatja tovább tevékenységét a Volánbusz Zrt. és a MÁV-Start Zrt., a jogi és adminisztratív folyamatoknak 2024 végére le kell zárulniuk.

Keresés