2024. július 30. kedd

júl. 30
0:12
Magyarország önellátóvá válik 30 milliméteres lőszergyártás terén (Infostart)
Mostantól Magyarország önellátó lesz a 30 milliméteres közepes kaliberű lőszergyártás terén, amely nemcsak a Lynx-ekhez, hanem más, NATO által használt harcjárművek toronyfegyverzetéhez is alkalmazható, így egyúttal fontos exporttermékként is megjelenik - jelentette ki Szalay-Bobrovniczky Kristóf honvédelmi miniszter a Várpalotai Védelmi Ipari Komp
júl. 30
0:12
Már minden vármegyéből jelentettek szamárköhögés-gyanús esetet (Blikk)
Rekordot döntött a szamárköhögés-gyanús esetek száma Magyarországon, a 29. héten már 32 ilyenről számoltak be. Korábban a járványügyi hatóság azzal indokolta, hogy nincs szükség a szamárköhögés esetében országos járványt hirdetni, mivel nem jelentettek minden vármegyéből betegeket, ám ez most megdőlt.
júl. 30
0:12
Csak a győri egyetemnél járt pluszpont az MCC-s képzésért, de akiket felvettek, anélkül is bekerültek volna (Telex)
Összesen 11 felvételiző érvényesített MCC-s pluszpontot.
júl. 30
0:12
Rétvári Bence: Már nyolcvan intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblak alkalmazással (vasárnap.hu)
Magyarországon már 80 egészségügyi intézménybe lehet időpontot foglalni az EgészségAblak mobilalkalmazáson, vagy a 1812-es egészségvonalon keresztül, és ezen új, korszerű
júl. 30
0:16
Belehúzott a veszélyes fertőzés Magyarországon (Infostart)
Gyorsulva terjed a szamárköhögés, már minden vármegyében van regisztrált beteg.
júl. 30
0:16
A telefonos személyi az első lépés, jöhetnek az arcfelismerésen alapuló rendőri igazoltatások is a szakértő szerint (Blikk)
Szeptembertől az okostelefonokkal is igazolhatjuk magunkat a rendőrségi ellenőrzések során, így nincs szükség a hagyományos személyi igazolványra. De vajon tényleg nem lesz szükség semmilyen dokumentumra? És hogyan tudja a rendőr, hogy valóban mi vagyunk azok, akiknek mondjuk magunkat?
júl. 30
0:16
Karácsony találkozott a Nemzetközi Olimpiai Bizottság elnökével (Telex)
Akkor lehetne konszenzus egy budapesti pályázat mögött, ha "a város zöld fejlesztését jelentő olimpiai koncepció" valósulna meg a főpolgármester szerint.
júl. 30
0:16
Dömötör Csaba: Stratégiai jelentőségű, hogy újra magyar tulajdonba kerül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér (vasárnap.hu)
Stratégiai jelentőségű, hogy újra magyar tulajdonba kerül a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér – mondta a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára a
júl. 30
0:18
2024.07.30. Üzenet: Merényi Zoltán (Gyulatelevízió)
Vajon félre tudjuk-e tenni életszemléletünket, hogy meglássuk Istent?
júl. 30
0:20
Kalas Vivien: a politikai viták miatt súlytalanabb pozíciót kaphat az Európai Bizottságban Várhelyi Olivér (Infostart)
A biztosl portfóliók elosztásánál számítani fog, hogy vita van Magyarország és az Európai Unió között, és a magyar kormányfő és a magyar kormánypárti képviselők nem támogatták Ursula von der Leyen újraválasztását – mondta az InfoRádióban a Nemzeti Közszolgálati Egyetem Eötvös József Kutatóközpont Európa Stratégia Kutatóintézetének főreferense.
júl. 30
0:20
Rekord a Hungaroringen (Blikk)
Rekordmennyiségű, több mint 15 ezer aludobozt gyűjtöttek be a Minden Doboz Visszajár kezdeményezés munkatársai a 39. Formula 1-es Magyar Nagydíjon a múlt hétvégén.
júl. 30
0:20
Megpróbál lehúzódni jobbra, elüt egy bóját a szürke Opel, majd balra rántva a kormányt tiszta erővel áttöri az M1-es szalagkorlátját (Telex)
Szinte merőlegesen jutott át a szembeforgalomba.
júl. 30
0:20
A kormányból is reagáltak a botrányos olimpiai megnyitóünnepségre (vasárnap.hu)
"Madách Imre Londonja és falansztere Párizsba költözött" – írta Orbán Balázs az ötkarikás játékok múlt pénteki, sokakat megbotránkoztató megnyitójával kapcsolatban.
júl. 30
0:24
Ennyit keresett az elmúlt négy évben Magyar Péter (Infostart)
Közzétette vagyonnyilatkozatát Magyar Péter.
júl. 30
0:24
Kikötöztek egy idős beteget a várpalotai magánkórházban: mozdulni sem tudott, majdnem kiszáradt (Blikk)
A Várpalotai Szent Donát Kórház egyik páciensének hozzátartozói szerint idős rokonukat a kórházi ágyhoz kötözték, aki csaknem kiszáradt, ráadásul még az ügyeletes orvost sem tudták elérni. A fizetős magánintézmény mindeközben az időseknek emelt szintű ápolást ígér, ráadásul több százezer forintot is elkérnek mindezért. Egészségügyi szakértő szólalt
júl. 30
0:24
RTL: Egy magánkórházban kötöttek ágyhoz egy idős férfit, aki majdnem kiszáradt (Telex)
Az ellátásért az érintett 440 ezer forintot fizet havonta.
júl. 30
0:24
"Ugyanezt a muszlimokkal meg nem mernék tenni" – kiakadt a kalocsai érsek az olimpia megnyitóján (vasárnap.hu)
"Nagy fájdalom ez nekünk" – mondta Bábel Balázs miséjén. Bábel Balázs római katolikus pap, kalocsa-kecskeméti érsek az izsáki Szent Mihály
júl. 30
0:28
Magyar Péter közzétette, hol mennyit keresett az elmúlt 3 évben (Telex)
És a Tisza Párt többi EP-képviselője is.
júl. 30
0:28
Azbej Tristan: a szentföldi keresztények is szót emeltek a párizsi olimpia vallásgyalázó megnyitójával kapcsolatban (vasárnap.hu)
A párizsi olimpia vallásgyalázó megnyitójával kapcsolatban a szentföldi keresztények is szót emeltek – írta hétfőn a Facebook-oldalán közzétett bejegyzésében a
júl. 30
0:32
Donáth László tiszteletére félmillió forinttal támogatja Iványi Gáboréket a Momentum (Telex)
Donáth Anna is azt kérte, hogy támogassák az apjában egy barátot elvesztő Iványi Gábor közösségét.
júl. 30
0:32
Lázár János: augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál (vasárnap.hu)
Augusztusban fizetés kiegészítés lesz a MÁV-nál, és nagy bejelentések várhatóak a minisztériumban Lázár János építési és közlekedési miniszter hétfői Facebook-posztja
júl. 30
0:36
Magasabb fordulaton pörög jövőre a családpolitika (vasárnap.hu)
Az elmúlt évek egyik legösszetettebb és leginkább előremutató tusnádfürdői beszédét hallhattuk Orbán Viktor miniszterelnöktől a hétvégén. A kormányfő 2050-es időtávon
júl. 30
4:18
A KRESZ friss módosítására figyelmeztetnek a rendőrök – sokba kerülhet (Infostart)
A rendőrség figyelmeztetést adott ki az utakon megszaporodó diplomáciai konvojok miatt.
júl. 30
4:18
Verőfényes napsütés lesz kedden (ATV)
Zavartalan napsütés jön kedden.
júl. 30
5:12
Havi 6 millió 5 munkahelyről – ábrán mutatjuk, mikor honnan mennyit keresett Magyar Péter a NER-ben (Telex)
Nem panaszkodhat Magyar Péter a most nyilvánosságra hozott fizetései miatt.
júl. 30
5:30
Fideszen belüli személycseréknek ágyazott meg Orbán a tusványosi felhívásával? (ATV)
Fiatalok toborzását sürgeti a miniszterelnök, az elemzők szerint nem véletlenül. Orbán Viktor Tusnádfürdőn több évtizedes terveket vázolt, ehhez pedig szerinte a mostani huszonévesekre van szükség. A szakértők szerint ebben a korosztályban jelenleg alacsony a Fidesz támogatottsága, de a fiatalítást több kulturális és értékrendbeli különbség is nehe
júl. 30
5:36
Rémálom az M1-esen: elég egy rossz kormánymozdulat, kész a tragédia (Infostart)
A sávelhúzástól ijedt meg a sofőr.
júl. 30
5:48
Mindenkit érintő változás jön a fizetéseknél (Infostart)
Nem kell hozzá újabb alkalmazás sem.
júl. 30
6:00
Székelyföldi iskolásokat támogat a magyar Caola (Hungarianpress)
Higiéniai termékeket tartalmazó, jelentős adománnyal támogatta a Kájoni János Csíkcsicsói Általános Iskolát a Caola. A 1831-ben alapított vállalat célja, hogy a támogatási programot további erdélyi településekre is kiterjessze, hozzájárulva a helyi közösségek életminőségének javításához. Az adományozási eseményen jelen volt Lukács Péter, a Hargita
júl. 30
6:06
Őrületes dologra készült egy férfi a Balatonban (Infostart)
A Balatoni Vízirendészeti Rendőrkapitányság munkatársai július 28-án tíz esetben összesen tizennégy személyt mentettek ki a tóból.
júl. 30
6:18
Úgy érzi, sokkal többet fizetett a nyaralásért, mint tavaly? Van egy rossz hírünk (ATV)
10-15 százalékkal kerülhet többe idén egy négytagú család számára egy egyhetes külföldi nyaralás, tavalyhoz képest. A magyarok legfelkapottabb üdülőhelyei között szerepel Horvátország, Görögország, Spanyolország és Törökország is.
júl. 30
6:36
Nagy baj van a szúnyoggyérítéssel, jönnek a kiirthatatlan egyedek (Infostart)
A csípőszúnyogok állományának gyérítésére bevetett, Magyarországon is széles körben alkalmazott pyrethroid-alapú kémiai kezelések visszafogott használatára hívják fel a figyelmet a Pécsi Tudományegyetem Virológiai Nemzeti Laboratórium (PTE VNL) szakemberei.
júl. 30
6:54
Döbbenetes fogás, pirája akadt horogra a Holt-Tiszánál: a szakértő komoly veszélyre hívta fel a figyelmet (Blikk)
Meglepő, milyen halat fogott ki Csonó Tibor a Szolnok térségében elhelyezkedő Alcsi Holt-Tiszából. A horgász július 5-én tette közzé a fényképet, amelyen egy gyümölcsevő pirája látható. Nem ez az első alkalom, hogy a Dél-Amerikában őshonos állat Magyarországon fordul elő.
júl. 30
6:54
Munkahelyek szűnnének meg a 300 ezres minimálbértől? Cáfol a szakszervezeti vezető (ATV)
A Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint most nagy lépés lehetne az, hogy 300 ezer forintra emelkedjen a minimálbér.
júl. 30
6:54
Kikötözték az ágyhoz az idős férfit a kórházban, ahol 440 ezer forintot kell fizetni az emelt szintű ellátásért (SzMo)
Az ápolók szerint erre azért volt szükség, mert az idős férfi el akart menni az intézményből. A rokonok szerint azonban a bácsi a kezét sem tudta felemelni.
júl. 30
7:12
Bicskén sokan ártatlannak tartják V. Jánost (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 30
7:18
Pótfelvételi eljárás: lépésről lépésre mutatjuk, mit kell tenni azoknak, akik (még) nem kerültek be az egyetemre (Blikk)
Nincs még minden veszve azok számára sem, akik eddig nem kerültek be a felsőoktatásba. Július 30-tól ugyanis elindult a pótfelvételi eljárás, a jelentkezők pedig egészen augusztus 7-ig le is adhatják a jelentkezésüket. Semmiképpen ne keseredjen el, aki a július 24-én meghirdetett ponthatárokkal nem került be egy intézménybe sem, van megoldás.
júl. 30
7:36
A rendőrség az egyik legnagyobb adós Magyarországon: 23 milliárdot görget maga előtt a karhatalom (444.hu)
80 milliárddal tartoznak összesen a költségvetési intézmények, beszállítóik kénytelenek előfinanszírozni a működést.
júl. 30
8:06
Egy, a papucsait hajkurászó, mezítlábas alak keltett döbbenetet az autók között Csepelen... az igazán elképesztő események csak ezután kezdődtek (Blikk)
Nem mindennapi jelenetsornak lehettek szemtanúi az arra járók egy csepeli Mol-benzinkút előtt. Vasárnap délután az út közepén hevert egy pár papucs, amikor a belső sávból hirtelen egy mezítlábas férfi jelent meg. Egy, éppen arra közlekedő autós türelmesen megállt, hogy végignézze a performanszot, megvárva, amíg az illető továbbáll... A férfi viszon
júl. 30
8:06
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (hirado.hu)
Az ukrán-magyar határszakaszon 6175-en léptek be Magyarországra hétfőn, a román-magyar határszakaszon belépők közül pedig 5036-an.
júl. 30
8:12
Mi történt? Új kórházfőigazgató-helyettest nevezett ki Orbán Viktor (Blikk)
A miniszterelnök Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára dr. Raffay Bálintot nevezete ki országos kórházfőigazgató-helyettesnek. A kormányfő döntése július 1-jei hatállyal érvényes. Orbán Viktor júliusban két kórházfőigazgató-helyettest is felmentett. A belügyminiszter továbbá az Országos Kórházi Főigazgatóság Szervezeti és Működési Szabályzatáró
júl. 30
8:18
Megduplázódott a dolgozók száma az Airbusnál (Gyulatelevízió)
A Magyar Honvédség két Airbus helikoptere szállt le a napokban a légiipari vállalat gyulai gyárának családi napján. A programra az üzem munkatársait és családtagjaikat várták, hogy a közösen eltöltött időben jobban megismerjék egymást és a gyárat. Olivier Malherbe, az Airbus Helicopters Hungary ügyvezető igazgatója arra hívta fel a figyelmet, hog
júl. 30
8:24
Több mint tizenegyezren érkeztek Ukrajnából hétfőn (Demokrata)
A beléptetettek közül a rendőrség 31 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, amely 30 napig érvényes.
júl. 30
8:24
Magasabb fordulaton pörög jövőre a családpolitika (vasárnap.hu)
Az elmúlt évek egyik legösszetettebb és leginkább előremutató tusnádfürdői beszédét hallhattuk Orbán Viktor miniszterelnöktől a hétvégén. A kormányfő 2050-es időtávon
júl. 30
8:36
Az iskola egyik legnehezebb osztályát kapja a leváltott igazgató, aki még 2018-ban foglalkoztatta K. Endrét (Telex)
Bárányos József szerint leginkább magának ártott azzal, hogy az iskolájában dolgozott K. Endre.
júl. 30
8:48
Pánik egy balatoni strandon: fürdőzők és mentősök hősies küzdelme mentette meg egy ember életét (Blikk)
A Balatonban lett rosszul egy 65 év körüli férfi, akit két strandoló húzott ki a partra. A mentéssel egy időben tárcsázták az Országos Mentőszolgálat számát, majd megkezdték a bajba került ember újraélesztését. A mentősök perceken belül a helyszínre érkeztek, majd emelt szinten folytatták a munkát.
júl. 30
8:48
Új kórházfőigazgató-helyettest nevezett ki Orbán Viktor (Telex)
Raffay Bálint augusztus elejétől tölti be a tisztséget.
júl. 30
8:54
Magyar Péter megszólalt a jövedelmi nyilatkozatáról, mert "az egész sajtó ezen csámcsog" (ATV)
.
júl. 30
8:54
A bicskei polgármester azt szűrte le a pedofilbotrányból, hogy itt bárkit meg lehet vádolni, ha egy gyerek úgy érzi, sérelem érte (444.hu)
Bálint Istvánné a jogerős ítéletek után még mindig "állítólagos visszaélésekről" beszél.
júl. 30
9:12
Megszólalt a minisztérium: az előzetes várakozásoknál alacsonyabb volt a gazdasági növekedés (ATV)
Nagy Márton miniszter szerint békeköltségvetésre van szükség a gazdaság újraindításához.

Keresés