2024. július 25. csütörtök

júl. 25
17:42
Ön szerint függési viszonyba kerül-e Magyarország Kínától a most felvett óriáshitel miatt? Szavazzon! (ATV)
Amint arról korábban már beszámoltunk, a magyar állam egymilliárd euró összegben vett fel hitelt kínai bankoktól idén tavasszal, amelyet április 19-én teljes összegben le is hívott. A hitelt kínai bankoktól (Kínai Fejlesztési Banktól, a Kínai Eximbanktól, valamint a Bank of China magyar ágától) vette fel a magyar állam, azt 2027 április 19-ig kell
júl. 25
17:42
Most két fiú állt rolleren, felborultak, csonttörés lett a vége (Nyíregyháza)
A 13 év körüli fiúk a Ferenc körúton borultak fel a rollerral.
júl. 25
17:48
Eddig tartott az enyhülés: kíméletlen melegedés éri utol a magyarokat a hétvégén (Pénzcentrum)
Sok napsütés és 30 Celsius-fok feletti csúcshőmérséklet várható a hétvégén; vasárnap az ország északnyugati felén helyenként előfordulhat zápor, zivatar - derül ki a HungaroMet Nonprofit Zrt. előrejelzéséből.  Pénteken napos idő várható általában kevés gomolyfelhő mellett, csapadék nélkül. Keleten lehet esetleg több a gomolyfelhő. Este a gomolyok l
júl. 25
17:48
Most két fiú állt rolleren, felborultak, csonttörés lett a vége (Nyíregyháza)
A 13 év körüli fiúk a Ferenc körúton borultak fel a rollerral. Az egyik srác hetekig gipszben lesz!
júl. 25
17:54
Végleg megszűnik a Volánbusz: Lázár szerint rendet tesznek, az ellenzék szerint bűnt követnek el (ATV)
Egy integrációs folyamat eredményeként januártól hiába fogjuk keresni a volánbuszokat, a társaság ugyanis beleolvad a MÁV-ba, és még a nevét is elveszti. Az ötlet nem újkeletű, de úgy tűnik, Lázár János kellett a véghezvitelhez. Az ellenzék szerint "közlekedés elleni bűnt" követ el a kormány.
júl. 25
17:54
Energiaügyi Minisztérium: Módosul az otthonfelújítási program felhívása (vasárnap.hu)
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása, minden szerződött bankfióknál lehetővé kell tenni a kölcsönkérelmek online benyújtását – olvasható az
júl. 25
18:00
EM: Módosul az otthonfelújítási program felhívása (hirado.hu)
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása
júl. 25
18:02
BM: Az állam minden diákról és ellátottról gondoskodik, aki a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek fizetésképtelensége miatt nehéz helyzetbe kerül (hirado.hu)
A napokban a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) végrehajtást indított és inkasszózta a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET) bankszámláit.
júl. 25
18:06
Szamárcsikó született a debreceni állatkertben (hirado.hu)
Évről évre szépen gyarapodik a debreceni állatkert parlagi szamárménese.
júl. 25
18:24
A Belügyminisztérium azt mondja, átveszik Iványi egyházának intézményeit, ha kell (444.hu)
Szerintük a Magyar Evangéliumi Testvérközösség intézményeinek ellehetetlenüléséért maga az egyház felel.
júl. 25
18:30
"Illiberalizmus, kevert faj" – Ezek voltak Orbán Viktor legkeményebb beszólásai – Idén is erős mondatokra számíthatunk a miniszterelnöktől Tusványoson (Blikk)
Zajlik a 33. Bálványosi Nyári Szabadegyetem és Diáktábor: a rendezvény fénypontja minden évben Orbán Viktor előadása. Az idei beszédében valószínűleg szó lesz a soros magyar uniós elnökségről, a következő évek kormányzati terveiről és Magyarország kilátásairól és lehetőségeiről egészen 2040-ig előretekintve. Orbán Viktor szombaton szólal fel a szab
júl. 25
18:30
Orbán Balázs szerint a demokrácia értelmes és jó állapotát mutatja, hogy a háborúról szólt a Fidesz kampánya (Telex)
Orbán Balázs Orbán-tervről beszélt, és elárulta, hogy a kormány miért nem akarja megszüntetni az orosz energiafüggőséget. Az MSZP-s Molnár Zsolt szerint érdemes lenne békemissziót indítani az országhatárokon belül is. Jobbra dőlt a pálya a tusványosi fesztivál pártpolitikai beszélgetésén.
júl. 25
18:42
Hankó Balázs: Már második éve több mint 90 ezren nyernek felvételt a felsőoktatási intézményekbe (hirado.hu)
A kulturális és innovációs miniszter szerint versenyképes és vonzó a megújult magyar felsőoktatás
júl. 25
18:42
Lezártak egy Erasmus+ programot Szatmárnémetivel, de máris folytatják és bevonják Rzeszówot is! (Nyíregyháza)
Egy 18 hónapos együttműködés ért véget Nyíregyháza és Szatmárnémeti között, de a munka tovább folytatódik immár Rzeszów bevonásával.
júl. 25
18:48
Két óra alatt 11 hibajelentés: csütörtököt mondott a MÁV (444.hu)
A Szabolcsi Tekergő célba se ért, a Vízipók el sem indult, a Püspökladányról induló személyvonat Nyíregyházáról, a hódmezővásárhelyi Szentesről indult.
júl. 25
18:48
Huth Gergely Puzsér megütéséről: Abban a pofonban sokunk ökle benne volt (SzMo)
A Pesti Srácok főszerkesztője elítéli az erőszakot, de nem véletlen, hogy nem lett semmilyen következménye a lapnál Ábrahám Róbert ütésének.
júl. 25
19:00
Olyan statisztikát közölt az Mtü, amire Nyíregyháza is büszke lehet! (Nyíregyháza)
Meghökkentő statisztikákat közölt a Magyar Turisztika Ügynökség: soha ennyien nem nyaraltak Magyarországon, mint idén. Az iskolai szünidő megkezdése óta eltelt egy hónap is erősebb turisztikai eredményeket hozott az előző évinél. A legfrissebb adatok szerint a haza vízparti nyaralások mellett, a parlament környéke, a Margitsziget, majd a nyíregyhá
júl. 25
19:06
VSquare: Az orosz hírszerzés terjesztheti az Orbán elleni meghiúsított merényletről szóló álhírt (Telex)
A Demokrata weboldalát klónozták az álhír terjesztéséhez, aminek a főszerkesztője maga is kamunak minősítette a merényletkísérletről szóló beszámolót. A VSquare hivatalos forrásokra hivatkozva állítja, hogy a magyar szolgálatok szerint is oroszok terjesztik a dezinfót.
júl. 25
19:18
Valótlanságokat tartalmaz az Európai Bizottság jogállamisági jelentése (Demokrata)
A brüsszeli jelentés Magyarország ügyészségéről több pontatlanságot és valótlanságot tartalmaz, közölte a Legfőbb Ügyészség.
júl. 25
19:54
Hatalmas a felháborodás, sok diákot a rosszul számolt pontok miatt nem vehették fel (ATV)
Óriási fellebbezési hullám várható a következő hetekben az egyetemi ponthatárok kihirdetése után, több diákot ugyanis azért nem vették a kiszemelt helyére, mert a rendszer rosszul számolta a pontjaikat.
júl. 25
20:00
Szinte az összes dolgozóját kirúgta a biatorbágyi üzem, ahol Gattyánék Teqball-asztalait gyártják (Hírstart Robot podcast)
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
júl. 25
20:06
Budapesten minden hatodik autó olyan nehéz, mint azok az SUV-k, amik után Párizsban háromszoros parkolódíjat szednek (Telex)
Párizsban októbertől szedik az emelt parkolási díjat az 1,6 tonnánál nehezebb autók után. Megnéztük, hogy Budapesten van-e igény vagy szándék ugyanerre, illetve bemutatjuk, hogyan és miért lett minden autó egyre nagyobb és nehezebb az utóbbi évtizedekben.
júl. 25
20:30
Tusványos: Erdélyben szükség van az etnikai politizálásra (Demokrata)
A Romániai Magyar Demokrata Szövetség és az Erdélyi Magyar Szövetség politikusai Tusnádfürdőn beszélgettek.
júl. 25
20:36
Kihirdették a ponthatárokat: ezek voltak a legnépszerűbb szakok és iskolák idén (Blikk)
Akinek most nem jött össze, július 30. és augusztus 7. között jelentkezhet az üresen maradt helyekre.
júl. 25
20:36
Fejbekólintotta a hidegfront az euró árfolyamát: végre megerősödhet újra a forint? (Pénzcentrum)
Erősödött csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon. Az euró jegyzése délután hat órára 392,89 forintra csökkent a reggel hét órai 393,62 forintról. A dollárt 361,79 forinton jegyezték 363,16 forint után, a svájci frankot pedig 410,98 forinton 411,28 után.
júl. 25
20:36
Tusványos: Európa versenyképességét komolyan fenyegeti a túlszabályozás (Demokrata)
A GVH elnöke szerint Európa lemaradt a mesterséges intelligencia és az 5G technológiában.
júl. 25
20:42
Újabb postás halt meg munkavégzés közben (444.hu)
Egy héten belül ez a második haláleset, mindkettő Bács-Kiskun megyében történt.
júl. 25
21:00
Orbán Gáspár ad tanácsokat a honvédelmi miniszter kabinetjének (444.hu)
Ezt az üldözött keresztényekért felelős államtitkár árulta el a Tusványoson a 24.hu-nak, akik Csádról kérdezték.
júl. 25
21:00
Medvetámadás Nagyturánynál: kórházba szállították a biciklist, műteni kellett (Pénzcentrum)
Barnamedve támadt egy kerékpárosra az észak-szlovákiai Kis-Fátra hegység lábánál egy erdei ösvényen, Sutó (Sutovo) településnél, Nagyturány városhoz közel - közölte csütörtökön a szlovák természetvédelmi hivatal. Szerda este érkezett a riasztás a zsolnai körzet rendőrségéhez. A rendőrök a helyszínre kiérve egy sebesült kerékpárost találtak, akit eg
júl. 25
21:24
Fél hónapja nem üzemel a klíma a budapesti János Kórházban (ATV)
Két hete nincs klíma a budapesti János Kórházban.
júl. 25
21:24
Kulja András Kásler Miklósnak: Nem az a kérdés, hogy lehet-e 50 fokban operálni, hanem, hogy túléli-e a beteg (SzMo)
A Tisza Párt politikusa hosszú bejegyzésben magyarázta el Kásler Miklósnak, hogy mi a gond azzal, ha működő klímaberendezés híján hőségben zajlanak a műtétek a magyar kórházakban.
júl. 25
21:36
Tragédia: belefulladt egy horgász Szalamandra-tóba (Blikk)
A tragédia csütörtök reggel történt a Sopronban, a Szalamandra-tónál. A horgász bement a vízbe, de már nem ért vissza a partra, belefulladt a vízbe. Nyomozást indított a rendőrség az esettel kapcsolatban.
júl. 25
21:48
Orbán Viktor huszárosan érkezett meg Tusnádfürdőre (Demokrata)
Videó! Orbán Viktor miniszterelnök tusványosi beszédét idén is hatalmas várakozás előzi meg.
júl. 25
21:54
Párizs 2024: A magyarok toronymagasan a legeredményesebbek vízilabdában (Pénzcentrum)
A magyarok kilenc elsőségükkel toronymagasan vezetik az örökrangsort. Az MTI összegyűjtött néhány érdekes adatot a vízilabdásainkkal kapcsolatban.
júl. 25
22:00
Ezt látni kell! Huszárként érkezett Tusnádfürdőre Orbán Viktor (Blikk)
A magyar miniszterelnök már csütörtök reggel beszámolt róla a közösségi oldalán, hogy hosszú napja lesz. Reggel még egy fontos kormányülést tartott, majd onnan igyekezett Tusnádfürdőre, ahol – a szokásokhoz hűen – idén is szombaton tart majd beszédet. Nem akármilyen belépővel érkezett a helyszínre a kormányfő.
júl. 25
22:06
Tarr Zoltán: kétféle fogadtatásban részesült a Tisza Párt az EP-ben (ATV)
Megkezdték a munkát az Európai Parlamentben a Tisza Párt képviselői. A párt három tagja kapott bizottsági alelnöki tisztséget. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának Tarr Zoltán, a párt alelnöke és EP-képviselője volt a vendége csütörtök este.
júl. 25
22:24
Már két hete nem működik a klíma a budapesti János Kórházban (Blikk)
A budapesti János Kórház ortopéd traumatológiai osztályán két hete elhalasztották a műtéteket, mert a klímaberendezés meghibásodása miatt a műtő hőmérséklete 30 fok fölé emelkedett. A Közbeszerzési és Ellátási Főigazgatóság közölte, hogy azonnal megkezdték a javítást, de az RTL csütörtöki riportja szerint a probléma még mindig fennáll. Egy beteg ar
júl. 25
22:24
Orbán Viktor huszárnak öltözve érkezett meg Tusnádfürdőre (SzMo)
Látványosra sikerült a miniszterelnök érkezése Tusványosra, ahol szombaton mond majd beszédet.

2024. július 26. péntek

júl. 26
0:12
Járműhiány - máris lépett a MÁV (Infostart)
A MÁV-Volán-csoport egy svéd lízingcégtől bérel dízelmozdonyokat, az első német Henschel dízelmozdony még júliusban megérkezik, és az év végéig további 14 vontatójármű állhat forgalomba - közölte a MÁV Zrt..
júl. 26
0:12
Iványi Gábor szerint képesek rendezni a tartozást, erre levélben kért lehetőséget Pintértől, de a miniszter nem válaszolt (444.hu)
A lelkész most még a NAV-ban bízik, azaz abban, hogy az adóhatóság hajlandó tárgyalni a Magyarországi Evangéliumi Testvérközösség vezetésével.
júl. 26
0:12
15 milliárdról már nem, de néhány milliárd forintról még dönt a leköszönő XII. kerületi vezetés (Telex)
A hegyvidéki választást megnyerő Kutyapárt szerint Pokorniék 3,5 milliárd forint "tapsolnak el". A kerület vezetése viszont állítja: közbeszerzési döntésük nem tesz kötelezővé semmit, illetve nem szeretnék, hogy elvesszenek egyes források.
júl. 26
0:16
Egyszerűsítettek az otthonfelújítási program több szabályán (Infostart)
Néhány ponton módosul az otthonfelújítási program felhívása, minden szerződött bankfióknál lehetővé kell tenni a kölcsönkérelmek online benyújtását - olvasható az Energiaügyi Minisztérium (EM) közösségi oldalának csütörtöki bejegyzésében.
júl. 26
0:16
Úgy tűnik, nem kegyelmez Iványiéknak a Belügyminisztérium (Telex)
Pintér Sándorék nem válaszoltak a MET levelére, helyette közleményben tudatták, hogy az állam minden érintettről gondoskodik majd.
júl. 26
0:18
2024.07.26. Üzenet: Fazakas Gusztáv (Gyulatelevízió)
Életünk az Istentől kapott kegyelemre épül.
júl. 26
0:20
Reagált a BKK az utasok észrevételeire (Infostart)
Korszerűbb utastájékoztató táblákat helyeztek ki Békásmegyeren a HÉV-állomásnál. A BKK az ügyfelei szokásait és igényeit szem előtt tartva, logikusabban elhelyezett információkkal, közérthetőbb elemekkel segíti a közlekedőket – közölte a társaság.
júl. 26
0:20
Kásler műtős kijelentése kellett ahhoz, hogy Magyar Péteren kívül más is megszólaljon a Tisza Pártból (Telex)
A korábban orvosként dolgozó Kulja András, a párt EP-képviselője Facebook-bejegyzésében szállt bele a volt miniszterbe.
júl. 26
0:24
A tengerentúlon domináns Covid-variáns is felütötte a fejét hazánkban – térkép (Infostart)
Továbbra is enyhén emelkedik a koronavírus örökítőanyagának koncentrációja a szennyvízben.
júl. 26
0:28
Sok diáknak hibásan számolták a felvételi pontjait - itt az Oktatási Hivatal válasza (Infostart)
Már a szerdai ponthatár-hirdetés előtt több diák jelezte, hogy a pontjait rosszul számították ki. Vannak, akik emiatt nem jutottak be a kiválasztott egyetemekre.
júl. 26
0:32
Mikor legyenek tanítási szünetek, mikor kezdődjön a tanév? Itt a minisztériumi terv (Infostart)
A Kulturális és Innovációs Minisztérium társadalmi egyeztetésre indította a 2024/2025. szakképzési tanév rendjéről szóló jogszabálytervezetet.
júl. 26
0:36
Ismét elhunyt egy postás (Infostart)
Most nem a kánikula, hanem egy darázscsípés okozott tragédiát.

Keresés