Kampánynyitót tartott a Tisza Párt, aminek kezdenie kell valamit azzal a helyzettel, hogy a 2026-ban már nem lesz elég körbefurgonoztatni a frontembert az országban, hanem mind a 106 egyéni választókörzetben vállalható jelöltet kell találni, mögöttük pedig kampányszervezetre is szükség lesz.
Mintha még nem sújtaná a sors eléggé a kis Patrikot és családját, néhány nappal ezelőtt újabb tragédia érte őket: meghalt a Kínában kezelt súlyos beteg kisfiú édesapja.
Adásunk előtt néhány perccel ért véget Magyar Péter és a Tisza Párt kampánynyitó rendezvénye a Mom Sport Rendezvényközpontban, amelyet Rendszerváltás - új korszak kezdődik címmel hirdettek meg. Magyar Péter úgy fogalmazott: Július 9-e sorsfordító napként vonul be a magyar politikatörténetbe. Szerinte olyan győzelmet értek el, amire egyszerűen nincs
Drámai események játszódtak le a főváros II. kerületében, ahol egy kisgyermekes család házi kedvencét, egy 13 éves kiskutyát ért brutális támadás. Az agg uszkárt minden jel szerint egy aranysakál gyilkolta meg kis híján, a négylábú csak a szerencsének köszönheti, hogy végül életben maradt.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
A levegőben interjúvolta meg egy svájci újság főszerkesztője a magyar kormányfőt. Orbán Viktor készségesen válaszolt a kérdésekre Putyinnal, a találkozóval, és a következő meglepetésekkel kapcsolatban is. Az is kiderült, hogy hogyan szivároghatott ki idő előtt, hogy a miniszterelnök a moszkváva készül Putyinnal tárgyalni. Oroszországba mindössze né
Az első negyedévben 996 ezer és 1,5 millió forintot tett ki a három hónapra jutó átlagkereset. Ebből a kiskereskedelmi üzletekben 311-506 ezer forintot költöttek el a magyar vásárlók.
Fekete-Győr András és Tompos Márton indul a pártelnöki posztért a Momentum vasárnapi tisztújításán. Bármelyikük is lesz az elnök, a választási bukás után nem lesz könnyű dolga.
Végtelennek tűnő várakozás - ezt élik meg az Antalyaba tartó utasok a Liszt Ferenc Repülőtéren. Ugyanis a gépnek pénteken kellett volna felszállnia, de vasárnap reggelig a reptér területén vesztegel.t több száz jutassal, akik álomnyaralásukra indultak volna családjaikkal. A brutális késésről Orbán Viktor és Nagy Márton is kemény véleményt nyilvánít
Extrém feladatra vállalkozott egy mádi ikerpáros, Juhász János és István: bringára pattantak, és eltekertek a világ legkisebb országainak egyikébe, az Olaszország ölelésében fekvő San Marinóig. Ráadásul profi sportolókat idéző módon, mindössze öt nap alatt tudták le a körülbelül 1000 kilométert.
Az elmúlt két és fél évben egyre többen beszélnek a békéről, illetve annak szándékáról, ám eddig senki nem volt elég bátor, hogy ezért tegyen is, újraindítva a felek között a kommunikációs csatornákat - jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Az elmúlt két és fél évben egyre többen beszélnek a békéről, illetve annak szándékáról, ám eddig senki nem volt elég bátor, hogy ezért tegyen is, újraindítva a felek között a kommunikációs csatornákat – jelentette ki a miniszterelnök politikai igazgatója a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
A megismételt szavazások a helyi önkormányzati választáson mintegy tízezer, a nemzetiségi választásokon pedig csaknem hétszáz választópolgárt érintenek, őket a helyi választási irodák a helyben szokásos módon tájékoztatták arról, hogy meg kell ismételni a négy héttel ezelőtti voksolást.
A harmadfokú hőségriasztás ideje alatt július 7-től 12-ig, péntekig a MÁV-START naponta 10 és 17 óra között palackozott vizet oszt a budapesti főpályaudvarokon és a nagyobb vidéki vasútállomásokon. A Volánbusz munkanapokon 12 és 14 óra között a Népliget autóbusz-állomáson és a megyeszékhelyek nagyobb forgalmú buszállomásain oszt ásványvizet az utas
Magyarország nem kapott felhatalmazást az Európai Unió Tanácsától a Türk Államok Szervezetével való kapcsolatok előmozdítására - közölte az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője vasárnap azzal összefüggésben, hogy Orbán Viktor kormányfő Azerbajdzsánban részt vett a Türk Államok Szervezetének (TÁSZ) informális csúcstalálkozóján.
Elhunyt Antal Attila, aki másfél hete az országúti kerékpárosok bocskaikerti időfutam országos bajnokságon szenvedett súlyos edzésbalesetet – számolt be a magyar szövetség (MKSZ) közösségi oldala.
Péntek délután indult volna, de csak vasárnap reggel szállt fel a Tailwind légitársaság törökországi járata a Budapestről. Az utasok közül volt, aki feladta a reményt, hogy idén a török tengerparton nyaral.
Jogszabálysértés miatt hat településen ismétlik meg ma a polgármester-választást; két településen a roma települési nemzetiségi választást, egy településen pedig az egyéni listás választást.
Jogszabálysértés miatt hat településen ismétlik meg ma a polgármester-választást; két településen a roma települési nemzetiségi választást, egy településen pedig az egyéni listás választást.
A külpolitikai szakértő szerint a magyar kormányfőt személyes ambíciói vezérelhették az orosz fővárosba. A látogatás miatt többen aggodalmukat fejezték ki.
Megengedhetetlen, hogy a repülőtereken az információhiány miatt kiszolgáltatott helyzetbe hozzák az utasokat – mondta a kormányszóvivő a Kossuth Rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Jogszabálysértés miatt hat településen ismétlik meg ma a polgármester-választást; két településen a roma települési nemzetiségi választást, egy településen pedig az egyéni listás választást.
Arról már írtunk, hogy Magyar Péter tud mulatni, és ha belekezd, annak komoly visszhangja van. Azt viszont eddig nem tudtuk, hogy nemrég még mennyire tudott örülni Orbán Viktor sikerének.
A Bethlen Gábor és az Egyház utca kereszteződésében található az az épület, amelyet sokan még Kerekes-háznak ismernek. A felújítás alatt levő ház ma Vareha Attila és fia tulajdona, amely családnak nagy kötödésé van az ingatlanhoz. De haladjunk szépen sorjában!