2024. július 9. kedd

júl. 9
9:15
Az orvosi kamara főtitkára szerint ki lehetne mondani azt a szót, hogy kórházbezárás (Telex)
Svéd Tamás szerint az orvosoknak és az embereknek is tudniuk kellene, milyen irányba halad a hazai egészségügy átalakítása.
júl. 9
9:18
Az agrártárca továbbra is kiáll a hazai méhészek mellett (hirado.hu)
Hangsúlyozták: minden eszközzel támogatni kell a hazai méhészeti ágazatot, amelyet jelentősen sújtanak az unióba érkező ázsiai importméz hatásai.
júl. 9
9:27
Az agrártárca továbbra is kiáll a hazai méhészek mellett (Demokrata)
"Minden eszközzel támogatni kell a hazai méhészeti ágazatot" – hangsúlyozta a szaktárca.
júl. 9
9:36
Gépkarabélyt, pisztolyokat, puskákat és több mint félezer lőszert találtak egy orvvadásznál (hirado.hu)
A fegyverek és lőszerek megszerzéséhez, valamint tartásához a férfinak nem volt engedélye.
júl. 9
9:51
Augusztustól duplájára emelik az autós mobilozásért járó bírságot (Telex)
26 ezer forintot kell fizetni annak, akit elkapnak mobilozással.
júl. 9
9:54
Orbán fontos döntést hozott, felmentett egy vezetőt (ATV)
A kormányfő Pintér Sándor belügyminiszter javaslatára ezúttal Bábiné Szottfried Gabriella országos kórházfőigazgató-helyettest mentette fel tisztségéből július 15-ei hatállyal.
júl. 9
9:57
A magyarok többsége a Patrióták álláspontját támogatja (Demokrata)
A Patrióták programja a magyar választók többségének akaratával találkozik.
júl. 9
10:00
Még hogy extraprofit?! - Reagáltak a bankok a kormány retorikájára (Infostart)
A háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert - hangsúlyozta keddi nyilatkozatában a Mag
júl. 9
10:00
Sokkoló részleteket mesélt az Árpád hídi tragédia túlélője: "A kiérkező mentős hangját nem felejtem el, azt mondta, három halottunk van" (Pénzcentrum)
Még mindig oxigént kap a kórházban az Árpád hídi baleset egyik vétlen sérültje. Elmesélte, mire emlékszik a tragédia után.
júl. 9
10:24
Nagy Márton: Minden várakozást felülmúlt az infláció júniusi mérséklődése (hirado.hu)
A kormány célzott intézkedései letörték és visszaszorították az inflációt – értékelte a legfrissebb adatokat keddi közleményében a nemzetgazdasági miniszter.
júl. 9
10:24
A Nézőpont szerint a magyarok a Patrióta frakció álláspontját osztják Weber és a Néppárt álláspontja helyett (ATV)
"A magyarok nem támogatják az Európai Néppárt és elnöke, Manfred Weber álláspontját számos fontos kérdésben, a háborútól a migrációig. Ez a baloldali Néppárthoz csatlakozó Tisza Pártnak is komoly dilemmát okozhat még. Az európai jobboldal legnagyobb erejévé vált Patrióták programja viszont a magyar választók többségének akaratával találkozik" - der
júl. 9
10:36
Eddig lehet még fontolgatni a tanulmányi jövőt (Infostart)
Jövő keddig van lehetőség sorrendmódosításra a felsőoktatási felvételiben.
júl. 9
10:36
"Meg kéne lépni fájdalmas lépéseket is" - Szükség lenne kórházbezárásokra az orvoskamara szerint (SzMo)
A MOK főtitkára és alelnöke szerint 10-20 év kellene az egészségügy átalakításához. Manapság azonban a döntéseket gyakran politikai erőviszonyok és lobbierők befolyásolják.
júl. 9
10:42
Alig egy hónap alatt fogják összedobni a sajtótermékek finanszírozását ellenőrző jogszabályokat (444.hu)
Szuverenitásvédelem szédületes tempóban.
júl. 9
10:48
Brutál tömegbunyó a Ryanair járatán: kényszerleszállás lett a vége, a rendőrök vágtak rendet (Pénzcentrum)
A marokkói Agadirból London Stanstedbe tartó Ryanair-járat fedélzetén olyan incidens történt, amelyet az utasok és a személyzet egyaránt rémálomként éltek meg. A repülőgép mindössze 36 percnyi repülés után kényszerült leszállni Marrakeshben, miután két család között tömegverekedés tört ki.
júl. 9
11:00
Gyurcsány Ferenc korán kezdte a napot: hajnal 6-ra megfejtette az "orbánizmus" lényegét (Blikk)
Gyurcsány Ferenc kedd kora reggel tett közzé egy hosszú bejegyzést a Facebook-oldalán, amelyben részletesen levezette, hogy véleménye szerint mi az orbánizmus, vagyis az Orbán-rendszer lényege. Összesen 8 pontban foglalta össze, hogy szerinte milyen alappillérekre épül fel a rendszer.
júl. 9
11:18
Orbán Viktor újabb kórházfőigazgató-helyettest mentett fel (Blikk)
A hétfőn publikált Magyar Közlönyben olvasható Orbán Viktor egyik legújabb határozata. Ismét kifejezett indoklás nélkül mentette fel a miniszterelnök az országos kórházfőigazgató-helyettest. Továbbá az is kiderült, hogy lemondott egy helyettes államtitkár. Mindkét döntés július 15-ei hatállyal lép életbe.
júl. 9
11:18
Komoly konkurenciát kap a 47-es főút (Infostart)
Az Arad–Nagyvárad-sztráda csábító alternatívát nyújthat a Szeged és Debrecen között autózóknak.
júl. 9
11:27
Kiakadt a bankszövetség (Hungarianpress)
A háborúnak szinte valamennyi szektor a kárvallottja, köztük a bankszektor is. A gazdasági bizonytalanságok piaci következményei mellett számos kormányzati intézkedés terhét is fegyelmezetten és együttműködően viseli a bankszektor, ezért visszautasítja, hogy a háborús időkben extraprofitra tett volna szert – hangsúlyozta az MTI-hez kedden megküldöt
júl. 9
11:30
Új időszámítás kezdődött a Balatonon - itt vannak a részletek (Infostart)
A sikeres előszezont követően július első hétvégéjével elkezdődött a hajózási főszezon a Balatonon, emiatt több útvonalon is sűríti járatait a Balatoni Hajózási Zrt.
júl. 9
11:30
A kormány növeli a közlekedési bírságok összegét (444.hu)
A helyszínen továbbra is sokkal olcsóbb lesz a bírság, mint utólag.
júl. 9
11:54
Mi történt? Feketelistára tette a magyar kormány Oroszországot (SzMo)
Az erről szóló rendelet meg is jelent a Magyar Közlönyben. A listán azért szerepelnek az országok, mert az adózási szempontból nem együttműködő államok nem tartják be a nemzetközi adózási normákat.
júl. 9
12:06
Támadnak a penészgombák és az útifüvek – jelentősen kitolódhat az allergiaszezon (Infostart)
A növények mindig ahhoz alkalmazkodnak, amit a környezetük előír – mondta az InfoRádióban Nékám Kristóf. Az allergológus professzor hozzátette: ha kellemes az idő számukra, hosszabb időn keresztül virágoznak, és ebből kifolyólag a virágporuk jóval magasabb koncentrációban és sokáig lesz jelen a levegőben.
júl. 9
12:06
Pintér javaslatára felmentették az Országos Kórházi Főigazgatóság egyik vezetőjét (444.hu)
Az egykori fideszes képviselő volt a felelős a védőnői hálózati állami átvételéért.
júl. 9
12:06
Szigligeti nyár: a Szent Imre tanulói töltöttek egy hetet a Balatonnál (Nyíregyháza)
Hétről-hére beszámolunk arról, hogyan érezték magukat a nyíregyházi diákok az önkormánytat üdülőjében. Most a Szent Imré-s diákok készítettek egy alapos értékelést az üdülésükről.
júl. 9
12:12
Giorgia Meloni megvédte a Patrióták Európáért frakciót (ATV)
Az az elképzelés, hogy a Patrióták Európáért Putyin-barát, külső elemzőktől ered - jelentette ki Giorgia Meloni olasz kormányfő, az Európai Konzervatívok és Reformerek pártcsalád elnöke az új európai parlamenti pártcsoport megszületését kommentálva kedden.
júl. 9
12:18
Baleset miatt áll a forgalom a 34-es főúton Tiszaugarnál (hirado.hu)
Baleset miatt megállították a forgalmat a 34-es főúton, a 8-as kilométernél.
júl. 9
12:18
Több mint 100 ezer család kapott alacsonyabb értékű gázszámlákat - itt a magyarázat (ATV)
A kormány a rendkívüli kihívások ellenére, a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést. Továbbra is a magyar családok jutnak a legolcsóbban földgázhoz és áramhoz az Európai Unióban. A kiszámíthatóbb, tervezhetőbb rezsiköltségek érdekében az MVM az Energiaügyi Minisztériummal együttműködésben áprilistól bevezette a naparányos számlázási rends
júl. 9
12:24
Képregénytábor indult Nyíregyházán! (Nyíregyháza)
Kertész Sándor és Halmi Zsolt grafikus művésztanárok vezetésével képregénytábort indított a Móricz Zsigmond Megyei és Városi Könyvtár.
júl. 9
12:27
Orbán Viktor: Én ismerem az oroszokat. Ők mások, mint mi (Telex)
A miniszterelnök a Bildnek azt mondta, nagyon kevés ember van a világon, aki többet tud Oroszországról, mint a magyarok, Kijevet és Moszkvát pedig arra kéri, hogy hagyják abba egymás gyilkolását.
júl. 9
12:30
Hadházy Ákos brutális leleplezése! Átver minket az állam (SzMo)
Hadházy lerántotta a leplet a piliscsabai campus szellemparkról, ahol "az épületek üresen mállanak szét", és bár az alapítvány idei költségvetése 700 milliót irányoz elő felújításra, az idei szerződések listája szerint csak néhány tízmilliót költenek erre.
júl. 9
12:30
Illegális gyógyszereket foglalt a Nav (Nyíregyháza)
24 doboz ismeretlen eredetű gyógyszert találtak a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (Nav) munkatársai egy izraeli állampolgár úticsomagjában a beregsurányi határátkelőhelyen.
júl. 9
12:33
Új pályázati kiírás segíti az agráriumhoz kapcsolódó társadalmi vállalkozásokat (Demokrata)
Új vidékfejlesztési pályázati felhívás jelent meg 1,6 milliárd forint keretösszeggel.
júl. 9
12:36
Mi már tudjuk ki lépnek majd fel a Vidor fesztiválon! Szerdán indul a jegyértékesítés! (Nyíregyháza)
Lukács Sándor, Szabó Győző, Dobó Kata, Szente Vajk, Nagy Sándor, Szulák Andrea és Járai Máté is szerepel többek között a Vidor színházi versenyprogramjában
júl. 9
12:36
Elkezdték elhagyni a fészkeket a gólyafiókák (Gyulatelevízió)
Kiváló táplálkozási hely a gólyáknak a Körös-Maros Nemzeti Park területe, ezen belül is Szabadkígyós. A madarak nagy távolságot tesznek meg azért, hogy költésbe kezdjenek, majd gondoskodjanak fiókáikról. A fiókák júliusra nőnek fel. Boldog Gusztáv természetvédelmi őrkerület-vezető kiemelte, egyik napról a másikra láthatjuk, hogy egyre kevesebb a
júl. 9
12:39
Több mint 100 ezer család kapott alacsonyabb értékű gázszámlákat (Demokrata)
A kormány a rendkívüli kihívások ellenére, a háborús időkben is fenntartja a rezsicsökkentést.
júl. 9
12:42
Fontos újítás a Yetteltől - ez minden előfizetőt érint (ATV)
Kizárólag digitálisan elérhető előfizetést vezet be Yepp néven a Yettel Magyarország - jelentette be Szafonov Olga lakossági kereskedelmi igazgató online sajtótájékoztatón kedden.
júl. 9
12:42
Irány Németország! (Nyíregyháza)
Kiss Norbert és a Révész Racing a Nürburgringen áll rajthoz.
júl. 9
12:48
Magyar EU-elnökség - Nagy Márton elnököl az első tanácsi ülésen (Infostart)
Kedden tartja meg informális ülését Budapesten az Európai Unió Versenyképességi Tanácsa, amelyen a tagországok gazdasági miniszterei vesznek részt. Az ülést, amely a soros magyar elnökség első tanácsi rendezvénye, Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter vezeti - jelentette be a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM).
júl. 9
12:57
Nagy István: Tenni kell a magyar lovaskultúra fennmaradásáért (Demokrata)
"Nem elég emlékezni a magyar lovaskultúrára, tenni is kell azért, hogy fennmaradjon."
júl. 9
13:00
Augusztustól nagyjából kétszer annyi bírságot kell majd fizetni a közlekedési szabálysértésekért (Infostart)
Megjelent a Magyar Közlönyben az erre vonatkozó kormányrendelet módosítás.
júl. 9
13:00
Ezt jó, ha tudja, ha nagy melegben kell dolgoznia (hirado.hu)
Zöld-Nagy Viktória elmondta, ilyen jellegű munka esetén módosulnak a pihenőidő szabályai, adni kell óránként 5–10 percet, amit a munkavállaló pihenéssel tölthet el hűvösebb helyen.
júl. 9
13:00
Szijjártó Péter elárulta mit képviselnek a washingtoni NATO-csúcson (ATV)
Az orosz-ukrán háborúnak egyetlen megoldása van: fegyverszünet és béketárgyalások - közölte a külgazdasági és külügyminiszter kedden a Facebook-oldalán, jelezve, a NATO-csúcson, Washingtonban is ezt az álláspontot fogják képviselni.
júl. 9
13:00
Balaton télen-nyáron – Kedvezményes áron kínálna építési telkeket fiataloknak egy falu a magyar tengernél (vasárnap.hu)
Teli vannak emberekkel a Balaton környéki települések egész nyáron, sőt népszerű az elő- és utószezon is. Ha azonban hazamennek az
júl. 9
13:06
Ecset a kézben: a multicég vezetői a társadalmi felelősségvállalás jegyében fizikai munkát végeztek (Nyíregyháza)
Embert próbáló feladatot kaptak a Michelin Hungária Kft. felsővezetői a Start Nonprofit Kft.-nél. Az Árok utcai cég kerítéseit festették le. A Michelin vezetése a társadalmi felelősségvállalás jegyében végezte a munkát és így kívánnak példát mutatni a többi nagyvállalat számára. A nem mindennapi akció céglátogatással zárult.
júl. 9
13:15
Szili Katalin: A nemzet összetartozása mára alapvetéssé vált (Demokrata)
Szili Katalin a Rákóczi Szövetség külhoni magyar fiataloknak szervezett vitorlás táborát nyitotta meg.
júl. 9
13:24
Rákerült a magyar feketelistára Oroszország (Infostart)
A pénzügyminiszter rendeletével megváltoztatta az adózási szempontból nem együttműködő államok listáját.
júl. 9
13:24
Hatalmas volt a csattanás a 4-esen (Nyíregyháza)
Összeütközött két személygépjármű a 4-es főúton Nyírpazony közelében.
júl. 9
13:26
Így néztek ki a csapadékcsatornák rácsai, még a csákány is elkelt (Nyíregyháza)
A csapadékvízelvezető rácsok állapotát ellenőrizte a Nyírvv a Dohány utcában.
júl. 9
13:27
Jeszenszky Géza: Putyin Orbán kedvéért nem fogja mérsékelni követeléseit (Telex)
A volt külügyminiszter szerint nem lehet Orbánra úgy gondolni, mint békítő félre, mert a jelenlegi helyzet egyedül az orosz elnökön múlik.

Keresés