2024. július 9. kedd

júl. 9
0:12
Tovább terjeszkedik a biztosítók piacán a Waberer's csoport (Infostart)
A tranzakcióval a Gránit Biztosító csaknem 67 százalékos részesedést szerez a két biztosítóban.
júl. 9
0:12
Így trükköznek a dörzsölt munkaadók: erre figyelj álláskeresőként (HR Portál)
Túl vagyunk a 2024-es nyár első hónapján, aki pedig szezonális vagy alkalmi munkába kezdett, ezekben a napokban – fizetésnapkor – bizonyosodhat meg arról, hogy a munkaadója szabályosan, a kezdeti megállapodás szerint fizette-e ki a bérét. Nem árt résen lenni, ugyanis a fekete foglalkoztatás is elterjedt gyakorlattá válik ezekben a hónapokban: akit
júl. 9
0:15
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter a Bank of China alelnökével tárgyalt (Demokrata)
A tárcavezető hétfőn hivatalában fogadta Csang Hsziao-tungot, a Bank of China alelnökét.
júl. 9
0:15
Tiborcz István cége megveszi a Posta Biztosítókat (Telex)
A Gránit Biztosító 67 százalékos tulajdonrészt szerzett két biztosítóban is.
júl. 9
0:16
Nincs megállás Ferihegyen (Infostart)
A havi utasszám átlépte a másfél milliós szintet, a teherszállítás pedig ismét rekordot döntött.
júl. 9
0:18
A Shiba Inu-t simán lenyomhatja a Shiba Shootout (ProfitLine)
A Shiba Inu értéke az utóbbi időszakban kifejezetten a vörös zónában mozolódik.
júl. 9
0:19
Nagy Márton az üzemanyagkereskedők képviselőivel egyeztetett (Demokrata)
A tárcavezető behívatta hivatalába a magyar üzemanyagkereskedők képviselőit.
júl. 9
0:19
Az állampapírok felé tereli az extraprofitadóval csapkodott bankokat az NGM (Telex)
Nagy Márton minisztériuma szerint a háborús helyzet miatti adóknál cél, hogy a bankok ne hárítsák át a lakosságra.
júl. 9
0:23
Nagy Márton a háborúellenes akcióterv részleteit ismertette a bankszövetség elnökségének (Demokrata)
A kormány továbbra is elutasítja, hogy a háború árát a magyar családok fizessék meg.
júl. 9
0:23
Görögország hadat üzent az illegális napernyőknek (Telex)
Öt nap alatt 138 millió forintnyi bírságot róttak ki túlterjeszkedő bárokra és éttermekre.
júl. 9
0:27
Berendelte az üzemanyag-kereskedőket magához Nagy Márton (Telex)
Megfontolja majd a nemzetgazdasági miniszter, hogy ne úgy vessék össze a környező országok és Magyarország benzinárait, ahogy eddig.
júl. 9
0:48
A DTX Exchange reményt ad a kripto kereskedőknek a negatív piaci helyzetben, miközben az ETH 3000 dollárra esik és az XRP 0,40 dollárra csúszik (ProfitLine)
A közelmúlt piaci korrekciója hátrányos helyzetbe hozta a kriptokereskedőket, mivel az elmúlt hetekben jelentős csökkenés történt a kriptovaluták piacán. Az Ethereum ETF-ről szóló hírek után az ETH árfolyama közel járt a történelmi csúcshoz, azonban mostanra több mint 23%-ot esett, és a 3000 dolláros pszichológiai szint alá süllyedt.
júl. 9
1:18
Durva húzás a Tesco-tól Magyarországon - mostantól vége a zsiványkodásnak! (ProfitLine)
2024. július 15-től a Tesco komoly változásokat eszközöl a magyar vásárlói körében, melyet Általános Szerződési Feltételeinek módosításával eszközöl.
júl. 9
2:00
Wigo fleet néven folytatja működését az AutoWallis Csoport flottakezelési tevékenysége (ProfitLine)
wigo fleet márkanév alatt folytatja flottakezelési tevékenyégét az AutoWallis Csoporthoz tartozó Nelson Flottalízing. A márkanévváltással párhuzamosan az AutoWallis Csoport több mobilitási szolgáltatáshoz kapcsolódó tevékenységét egy vállalatban vonja össze a szinergiahatások hatékonyabb kihasználása és a még magasabb ügyfélélmény érdekében. A lépé
júl. 9
2:18
Nagy Márton a Bank of China alelnökével tárgyalt (ProfitLine)
Nagy Márton nemzetgazdasági miniszter hétfőn hivatalában fogadta Csang Hsziao-tungot, a Bank of China alelnökét - közölte a Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) az MTI-vel hétfőn.
júl. 9
2:30
A Kos megérdemli, hogy büszke legyen magára! 2024.07.09. (Karrier Trend)
A Nyilas próbáljon megfelelni a felé támasztott elvárásoknak, a Rák alaposan dolgozza ki a tervét! Karrier horoszkóp: 2024.07.09. Kos A lista amit a nap elején készítesz az elvégzendő feladatairól gyorsan elfogy, mert ma a szokásosnál hatékonyabban fogsz dolgozni. Ne felejtsd magad vállon veregetni azért a remek munkáért, amit ma végzel. Megérdemle
júl. 9
3:12
Tovább erősödik a Gránit Biztosító: többségi részesedést vásárol a Posta Biztosítókban a Waberer’s Csoport (ProfitLine)
Többségi tulajdont szerez leányvállalatán, a Gránit Biztosítón keresztül a Posta Biztosítókban a Waberer’s Csoport - közölte magyar tőzsde Prémium kategóriájában jegyzett vállalat. A tranzakció keretében a Gránit Biztosító közel 67 százalékos részesedést szerez a Magyar Posta Életbiztosítóban és a Magyar Posta Biztosítóban. A terjeszkedéssel a több
júl. 9
3:18
Külföldi diákok mozgatják a nyári albérletpiacot (ProfitLine)
A bérlők egyre kevesebbet fizetnének, mégsem változtak a bérleti díjak júniusban a budapesti albérletpiacon, átlagosan 239 ezer forintnál maradtak, mert a lakásukat kiadók az egyetemisták rohamára számítva kivárnak – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A külföldi diákok ugyanakkor nem várnak a ponthatárok kihirdetésére, m
júl. 9
3:48
A kormánykritikus médiumok száma durván növekszik (ProfitLine)
A 2010-es kormányváltás óta folyamatosan növekszik a kormánykritikus médiumok száma - tartalmazza a Nézőpont Intézet 2024 Sajtószabadság Magyarországon című elemzése, amelyet a szervezet hétfőn juttatott el az MTI-hez.
júl. 9
4:18
Szigoríthatják a légitársaságok tájékoztatási kötelezettségére vonatkozó szabályokat (ProfitLine)
Kreiter Gábor, az Itaka Utazási Iroda ügyvezető igazgatója mint a Magyar Utazási irodák Szövetségének (Muisz) kiutaztatási bizottságának tagja kezdeményezi a légitársaságokra vonatkozó szabályok szigorítását a bizottság ülésén - közölte az utazásszervező cég hétfőn az MTI-vel.
júl. 9
4:21
Kite Zrt.: Technológiai megoldások, ökonómiai válaszok a szántóföldi bemutatókon (Mezőhír)
A precíziós technológia alkalmazása megfelelteti a gazdálkodást a Kap, az Aöp és a Green Deal előírásainak.
júl. 9
4:21
5 fűszer, amivel tökéletes gyümölcssaláta készül (Magyar Mezőgazdaság)
Fűszerek és friss gyümölcsök? Miért is ne! Bármennyire is szokatlan, ha villantani szeretne a következő kerti partin, mindenképp próbálja ki ezt az 5 receptet.
júl. 9
4:21
Erős lineuppal, izgalmas programokkal vár az Efott! (Szakmát Szerzek)
Az Efott fesztivált idén július 10-14. között rendezik meg a Velencei-tó partján, Sukorón. Idén is a legnépszerűbb magyar előadók lépnek fel, többek között Valmar, T. Danny, Beton.Hofi, Krúbi, Majka, ByeAlex és a Slepp, valamint Azahriah. De nem csak a zenei felhozatal miatt érdemes ellátogatni az fesztiválra! Az Efott több mint egy zenei fesztivál
júl. 9
4:27
Trükkös munkaszerződések: gyanús jelek, dörzsölt megoldások (KKV Magazin)
Aki nyáron szezonális vagy alkalmi munkába kezdett, ezekben a napokban – fizetésnapkor – bizonyosodhat meg arról, hogy a munkaadója szabályosan, a kezdeti megállapodás szerint fizette-e ki a bérét. Nem árt résen lenni, ugyanis a fekete foglalkoztatás is elterjedt gyakorlattá válik ezekben a hónapokban: akit így, azaz „feketén", bejelentés nélkül al
júl. 9
4:45
Változtak a szabályok, jobban járnak a vásárlók (MMonline)
A kötelező jótállásra vonatkozó szabályok módosításával a fogyasztók újabb és szélesebb körű jogokat kapnak a vállalkozásokkal szemben. Érdemes ezeket nyomon követni és élni a jogszabályok által biztosított jogunkkal – hívja fel a figyelmet Vass Réka a Baker McKenzie nemzetközi ügyvédi iroda szenior ügyvédje. Idén májusban lépett hatályba az egyes
júl. 9
4:51
Sanghaji MI-konferencián ismertették Magyarország szakpolitikai célkitűzéseit (Mínuszos)
A Nemzetgazdasági Minisztérium (NGM) iparpolitikáért és technológiáért felelős államtitkára a Sanghaji MI-konferencián ismertette Magyarország szakpolitikai célkitűzéseit. Sanghajban tartották a 2024 World AI Conference & High-Level Meeting on Global AI Governance című konferenciát 2024. július 4-6. között. A konferenciát a Kínai Népköztársaság Tud
júl. 9
4:51
Hat módszer a gyártási folyamatok racionalizálására (newtechnology.hu)
A termelés korszerűsítésétől az ellátási lánc logisztikájának fejlesztéséig a működés minden eleme optimalizálási lehetőséget rejt – vallja az Industry Todaynek írt véleménycikkében a The Bonadio Group tanácsadó vállalat könyvvizsgáló partnere.
júl. 9
4:51
5 érv amellett, hogy a szezonban minél több görögdinnyét együnk (Magyar Mezőgazdaság)
A legjobb választás a kánikulában a hideg görögdinnye. Amikor szezonja van, finom édes, és rendkívül egészséges, ezt a legújabb kutatások is alátámasztják.
júl. 9
4:51
Nemcsak a csalók, de a bankok is visszaélnek az ügyfelek adataival? (Telex)
Számos példával találkozhatunk, hogy a bankok nem bánnak jól az ügyfeleik érzékeny adataival. Az adatvédelmi hatóság el is marasztalja a bankokat, de a GDPR-szabályok szerint kiszabható hatalmas büntetések eddig elmaradtak.
júl. 9
4:54
Ilyen nincs: ebben még a román lej is veri a magyar forintot, de még mindig van lejjebb (Pénzcentrum)
2004. május 1-én tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI cikksorozatában egy-egy mutató segítségével járja körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt. Jelen cikkük témája a forint árfolyamának változása.
júl. 9
4:54
A fogyókúra egyik csodafegyvere, ami ráadásul rendkívül egészséges is (Agroinform)
Egy új kutatás arra jutott, hogy szükségtelen kerülni a fogyókúra alatt a mandulát.
júl. 9
4:54
Klarna és Adobe Commerce stratégiai partnersége az e-kereskedelem fejlesztésére (FinTechRadar)
A Klarna, a svéd Buy Now Pay Later (BNPL) óriás, új együttműködést jelentett be az e-kereskedelmi szolgáltatásokat nyújtó Adobe Commerce-szel.
júl. 9
4:54
Jó hírt kaptak a napelemes rendszerre pályázók, több támogatás érkezik! (Öko-drive)
Jó hír a napelemes rendszert telepíteni kívánó családoknak: az Energiaügyi Minisztérium 30 milliárd forinttal megemeli a Napenergia Plusz Program keretét.
júl. 9
4:54
Gyermekotthonban élő fiatalokkal edzett Szoboszlai Dominik (Helló Sajtó!)
A Telekomosok Fesztiváljának székesfehérvári állomásán, a Főnix Parkban tartott ingyenes Családi Sportnapon minden a fociról szólt. Az esemény fővendége Szoboszlai Dominik volt.
júl. 9
4:57
Új kerttulajdonosként honnan szerezhetnék hiteles kertészeti ismereteket? (Agrofórum)
Új kerttulajdonos vagyok, ambícióim vannak, de kertápolással kapcsolatos ismereteim nincsenek. Abban tudnának segíteni, hogy alapszintű, rövidebb időtartamú kertészeti tanfolyamokat hol szerveznek, szívesen csatlakoznék. Ezen kívül milyen más önképzési formákat javasolnak?
júl. 9
5:06
A branding növekvő szerepe a sajátmárkás élelmiszereknél (Márkamonitor)
Idén második alkalommal rendeztük meg a Branding/rebranding az Fmcg szektorban 2024 című konferenciát. Rövid beszámolónk következik a Penny sajátmárkás termékeiről.    Kiváló minőség pénztárcabarát árakon? Nem minden vásárló tudja, hogy a sajátmárkás termékek ugyanolyan megbízható minőségűek, mint a gyártói márkás társaik, hogy a velük szemben táma
júl. 9
5:18
Meglepő módszerrel válhat hatékonyabbá a klímaváltozás elleni küzdelem és diskurzus (ProfitLine)
A klímaváltozásról szóló diskurzusban használt kifejezések nem elég hatékonyak, ezért új, erőteljesebb kifejezések bevezetését javasolja egy tanulmányban Forgács Bálint, az Elte Pedagógiai és Pszichológiai Karának (PPK) kutatója.
júl. 9
5:21
Kockázatmegosztás a mezőgazdasági termékértékesítésben (Mezőhír)
A mezőgazdasági termékértékesítés kockázatokkal jár, amit törvényi úton igyekeznek kevésbé rizikóssá tenni.
júl. 9
5:21
Nektár és ambrózia 4. rész (Magyar Mezőgazdaság)
A méz készítése és fogyasztása kulturális jelentőséggel bírt, az ókorban ambróziának és nektárnak nevezték, amit istenek eledelének tartottak, és erjesztett italokhoz használtak.
júl. 9
5:24
A kormány bejelentette: újabb napelemes támogatás érkezik (Alternatív Energia)
Jelentősen emelte a Napenergia Plusz Program keretét az Energiaügyi Minisztérium.
júl. 9
5:24
A világ legmérgezőbb növényei közül valamelyik a te otthonodban is ott lehet (Agroinform)
Több is megtalálható Magyarországon a világ legmérgezőbb növényei közül.
júl. 9
5:24
Visszatérés az átlaghoz – nagy zuhanást hozott a múlt hét (Fintech)
Az Azra Games, a RedStone és Kvantify közösen nem vontak be annyi tőkét, mint a múlt heti harmadik helyezett Sidecar Health.
júl. 9
5:26
Tovább fokozódik a hőség! 40 fok is lehet (Agroinform)
6-7 fokkal melegebb van, mint ilyenkor szokásos.
júl. 9
5:27
Most a külföldi diákok mozgatják a nyári albérletpiacot (KKV Magazin)
Stagnáltak a bérleti díjak júniusban a budapesti albérletpiacon, átlagosan 239 ezer forintnál maradtak. A bérlők ugyan egyre kevesebbet fizetnének, míg a lakásukat kiadók az egyetemisták rohamára számítva kivárnak – derül ki a Rentingo.com legfrissebb albérletpiaci elemzéséből. A külföldi diákok ugyanakkor nem várnak a ponthatárok kihirdetésére, má
júl. 9
5:48
Meghosszabbította a kormány a babaváró hitel türelmi idejét (HR Portál)
2026. július 1-jéig hosszabbították meg a türelmi időt.
júl. 9
5:48
Kifogásolja az MNB piacfelügyeleti bírságát a Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Nyrt. (ProfitLine)
A Forrás Vagyonkezelési és Befektetési Nyrt. nem ért egyet a Magyar Nemzeti Bank (MNB) pénteki határozatával, amely 15 millió forint piacfelügyeleti bírság megfizetésére kötelezi a társaságot - olvasható a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) honlapján közzétett hétfői tájékoztatóban.
júl. 9
5:48
A kormány jól megdrágítja a bankolást (Azenpenzem)
Újabb adókat vetett ki a kormány a bankokra, ezzel egy időben megtiltja nekik, hogy megemeljék a számla- és kártyadíjakat. Nem először fordul elő ilyen, az eddigi tapasztalatok alapján úgyis az ügyfelek fizetik meg ennek árát. Így tovább drágul a bankolás Magyarországon.
júl. 9
5:51
Nagyot zuhant a forint értéke (MMonline)
2004. május elsején tíz új állam csatlakozott az Európai Unióhoz, köztük Magyarország. A GKI szakértői egy-egy mutató segítségével járják körül, hogyan változott hazánk helyzete 20 éves EU tagságunk ideje alatt. Jelen cikkük témája a forint árfolyamának változása.Uniós csatlakozásunkat követő években a hazai deviza relatíve stabil volt az euróhoz k
júl. 9
5:51
Ez az elektromos szivacs képes a szén-dioxid kivonására a levegőből (newtechnology.hu)
Brit kutatók egyedi megoldást fejlesztettek ki a szén-dioxid kivonására a légkörből. Mivel a jelenleg ismert módszerek drágák, sok energiát igényelnek és nem feltétlenül környezetbarát megoldások, óriási jelentősége lehet ennek, a
júl. 9
5:51
Dübörög az Európai Uniós agrárexport (Agrárágazat)
Jól ment a mezőgazdasági áruk és élelmiszerek kivitele az Eu-ban az év elején: növekedés a tavalyi szinthez képest is.

Keresés