2019. március 26. kedd

márc. 26
12:00
Alsónadrágban indult el egy kisfiú játékot venni, mert a szülei megígérték neki, de mégsem vették meg (SzMo)
Nem ez volt a fiatal kalandor első hasonló akciója.
márc. 26
12:12
Gulyás Gergely szerint szomorú, hogy sokak szerint demokráciában is csak egyféleképpen lehet gondolkozni (444.hu)
Szerencsére Magyarországon minden adott hozzá, hogy szavait akár 476 médium is változtatás nélkül hozhassa!
márc. 26
12:15
Rekorddal ünnepelte indulásának egyéves évfordulóját az Infostart (Infostart)
Több mint 150 ezer egyedi látogatója volt március 20-án az Infostart.hu hírportálnak, csaknem napra pontosan egy évvel az után, hogy új külsővel, tartalommal és technikai háttérrel elindult.
márc. 26
12:15
Gulyás: A 21. század a szellemi abszolutizmusé lesz (Igényesférfi.hu)
A migráció és az iszlám radikalizmus veszélyt jelent a kontinens jövőjére a Miniszterelnökséget vezető miniszter szerint.
márc. 26
12:15
Ápolónak tanuló lány fenekét csapkodta egy orvos egy budapesti szakrendelőben (SzMo)
A kórház, ahova a rendelő tartozik, eddig nem reagált az édesapa panaszára.
márc. 26
12:21
Szakértő: az új köznevelési törvény nem segítség, hanem akadály (Infostart)
Gyarmathy Éva szerint a tanárok és szülők különböző kiskapukkal igyekeznek orvosolni a felmerülő problémákat, de valódi megoldást ezek nem nyújtanak.
márc. 26
12:21
DK: A Fidesz korlátozni akarja a parlamenti képviselők jogait (Igényesférfi.hu)
A képviselők közintézményekbe való szabad bejárását korlátozná a Fidesz a Gyurcsány-párt szerint.
márc. 26
12:27
Nagyot esett a születések száma Magyarországon (Igényesférfi.hu)
Közel ötödével több ember halt meg januárban – közölte a portfolio.hu a KSH adataira hivatkozva.
márc. 26
12:29
Világviszonylatban is releváns lett a magyar álláspont – Szánthó Miklós a Mandinernek (Igényesférfi.hu)
Az Orbán-kormány az ország formális „súlyán” túlmutató politikai szereplővé kezd válni – mondja Szánthó Miklós a Mandinernek. Az Alapjogokért Központ igazgatója szerint az MCC migrációs konferenciája katalizálhatja az elkövetkező időszak bevándorlásról szóló gondolkodását, az Orbán által szorgalmazott schengeni belügyminiszterekből álló testülethez
márc. 26
12:30
Az ÁSZ is büntetést kér az ellenzéki politikusokra (ATV)
Ellenzéki képviselők megbüntetését kéri a házelnöktől az Állami Számvevőszék elnöke, amiért a politikusok az ÁSZ székházánál tüntettek még februárban.
márc. 26
12:33
Szögi Lajos családjához kerülhet az elkövetőnek megítélt kártérítés (HírTV)
A család hamarosan megkaphatja az összeget.
márc. 26
12:36
Magyar falu program: háziorvosoknak írnak ki pályázatokat (ATV)
Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program - jelentette be Kásler Miklós miniszter keddi, budapesti sajtótájékoztatóján.
márc. 26
12:39
Tüntetés volt a Penny központjánál az olcsó szlovák tej miatt (SzMo)
A tüntetők szerint a helyi tejágazatot veszélyezteti egy-egy olcsótej-akció.
márc. 26
12:45
300 ezren takarították az országot (Ripost)
Soha ennyien nem vettek még részt a nagy szemétszedési akcióban: több mint 3200 helyszínen több mint 300 ezer önkéntes ment el a TeSzedd! akcióra a múlt héten.
márc. 26
12:45
Ismét ösztöndíjpályázatot hirdet a Diákhitel Központ (HírTV)
A győztes pályázók a következő tanévben 10 hónapon keresztül havi 70 ezer forintot kapnak majd.
márc. 26
12:51
Itt a kormány terve a háziorvoshiány enyhítésére (Infostart)
Orvosi rendelőre, orvosi szolgálati lakásra és orvostechnikai eszközökre fordítható, 11 milliárd forint keretösszegű pályázati kiírással folytatódik a Magyar falu program - jelentette be Kásler Miklós miniszter.
márc. 26
12:51
Elakadt lélegzet, könnyes szemek, harag, értetlenség és reszketés – így élte meg Pest a Sisi elleni merényletet (SzMo)
Lázasan dolgozó szerkesztőségek, egy meglincselt vigadozó és kisírt szemű kabarégörlök – ilyen volt a város hangulata, miután a magyarok megtudták Erzsébet királyné halálát.
márc. 26
12:54
Megjött Orbán Viktor válasza a sztrájkra készülő közszolgáknak (Menedzsment Fórum)
De nem jelölték ki a tárgyalópartnert a kormány részéről, pedig erre várnak a szakszervezetek
márc. 26
12:54
Szurkolói járatot indít a Wizz Air az azeri Eb-selejtezőre (ATV)
Azerbajdzsán-Magyarország Eb-selejtezőre kerül sor június elején, ahova külön repülő járat is indul a szurkolóknak.
márc. 26
12:57
Irtó közel a negatív hőmérsékleti csúcs (Infostart)
Csütörtökön akár mínusz 6 fokra is ébredhetünk, de akár a hét hátralévő hajnalainak mindegyikén fagyhat.
márc. 26
13:00
Titkosügynöknek mondja magát Hassan F., de csak a nevét tudja leírni (ATV)
A március 22-én Ferihegyen elfogott Hassan F. egészen elképesztő indokokkal védekezik.
márc. 26
13:06
Az aláírások hiánya miatt visszadobták a szakszervezetek sztrájkköveteléseit (ATV)
A SZEF elnöke reméli, a héten pótolni tudják a hiányzó szignókat. Földiák András szerint a Miniszterelnökség tárgyalni fog velük, a béremelésekből pedig nem fognak engedni.
márc. 26
13:09
Megszólalt az Iszlám Állam Budapesten elfogott vezéralakja (Infostart)
Az Iszlám Állam Budapesten elfogott egykori vezéralakját már meg is hallgatták a bíróságon a magyar fővárosban.
márc. 26
13:12
Szűkös források az EP-választás előtt: hangosbemondóval kampányol az MSZP-Párbeszéd (ATV)
Már ajánlatokat is küldött az MSZP-Párbeszéd a plakáthelyeket kiadó ügynökségeknek, de nem fűznek sok reményt a közteres „láthatósághoz” – mások mellett erről beszéltek a két párt politikusai egy kedd reggeli háttérbeszélgetésen. Tóth Bertalan, az MSZP elnöke pedig továbbra is „távoli, de reális” veszélynek tartja Magyarország kiléptetését az Európ
márc. 26
13:15
Vaclav Klaus: A brüsszeli propaganda az egykori szovjetnél is agresszívabb (HírTV)
A volt cseh államfő szerint Európa megosztottságát a valódi demokraták és az ál-demokraták szembenállása okozza.
márc. 26
13:24
Reagált a Penny a központja előtt tüntető tejtermelőknek (ATV)
A Penny Market szerint nem volt elég magyar tej a beszállítóknál, ezért kellett más forrásból fedezni a vásárlói igényeket; a szlovák UHT tej alacsony, 135 forintos ára pedig közleményük szerint a cég üzleti és gazdasági tevékenységéből származó árelőnynek köszönhető, amelyet átengedtek a vásárlóknak.
márc. 26
13:27
Egészségügyi fejlesztést szolgáló pályázatokkal folytatódik a Magyar falu program (HírTV)
A kormány célja az alapellátás átalakítása.
márc. 26
13:33
Bod Péter Ákost is bevennék az ellenzéki bölcsek tanácsába (Infostart)
Bővül az ellenzéki bölcsek tanácsa, amelynek létrejöttét az MSZP és a Párbeszéd kezdeményezte - mondta az MSZP európai parlamenti (EP-) képviselője, kampányfőnöke.
márc. 26
13:39
Szijjártó: Magyarország az új világgazdasági korszak nyertesei közé tartozik (Igényesférfi.hu)
A miniszter szerint a Flowserve beruházása újabb előrelépést jelent a magyar-amerikai gazdasági együttműködésben.
márc. 26
13:41
Volner: Gyöngyösi is nagyon szeretett a zsidósággal kapcsolatos témákkal foglalkozni (Igényesférfi.hu)
„Nekirohanni egy zárt ajtónak, pókemberesdit játszani, hájas hasakat és lyukas zoknikat mutogatni nem túl dicsőséges cselekedet” – mondta keddi budapesti sajtótájékoztatóján Volner János.
márc. 26
13:42
Pénteken a fideszes képviselők adták át a hódmezővásárhelyi bicikliutat, vasárnap az önkormányzat (ATV)
A hódmezővásárhelyi kerékpárutat kétszer adták át, a polgármestert megelőzve, a helyi Fidesz is szervezett egy ünnepélyt. Márki-Zay Péterék bukkantak azokra a táblákra a hétvégén, amelyeken Lázár Jánosnak mondanak köszönetet a támogatásért, ezeket át is vitték a batidai vadászkastélyhoz.
márc. 26
13:45
Puzsér Róbert: nem zavar a Jobbik múltja (Infostart)
A Jobbik szakított a nemzeti radikális, fasiszta múltjával, így a centrumpártok közé tartozik – mondta az InfoRádió Aréna című műsorában Puzsér Róbert. Ha nem lesz főpolgármester, akkor is sikerként éli meg az LMP és a Jobbik által támogatott főpolgármester-jelölt azt, ha politikai precedenseket tud teremteni.
márc. 26
13:51
Mérce: Cigányozott a Jobbik, roma jogvédő vágott vissza (Igényesférfi.hu)
Közösségi posztjában úgy fogalmazott az ellenzéki párt újpesti szervezete, hogy „határontúli cigányok” árasztják el a kerületet – közölte a baloldali portál kedden. Setét Jenő ismert roma jogvédő szerint a néppártosodó ellenzéki párt a cigányellenességtől nem akar elhatárolódni.
márc. 26
13:53
Gulyás: A 21. század a lelkekért folytatott küzdelem ideje lesz (Igényesférfi.hu)
„A keresztyénség emberképe szerint mindenki fontos és megismételhetetlen” – fogalmazott a miniszter kedden Budapesten.
márc. 26
13:54
A Miskolci Egyetemé lett a legszebb campus az országban (ATV)
Immár másodszor nyerte el a Miskolci Egyetem Az ország legszebb campusa címet az eduline.hu oktatási portál szavazásán - közölte a felsőoktatási intézmény az MTI-vel kedden.
márc. 26
13:57
Zöldek: Puzsér közös támogatása nem számít (HírTV)
Korábban azt ígérték, hogy kizárják a soraikból az LMP-t, ha együttműködik a Jobbikkal.
márc. 26
14:06
Válaszolt a kormány a sztrájkra készülő közszolgáknak (ATV)
A sztrájkra készülő közszolgák néhány napja levélben fordultak Orbán Viktorhoz, a válasz pedig öt napon belül meg is érkezett, írja az mfor.hu.
márc. 26
14:12
Akár tízezrekkel is többe kerülhet egy belvárosi albérlet a lakáshotelek miatt (ATV)
Továbbra is erős hatást gyakorol a fővárosi albérletpiacra a rövid távú lakáskiadás, annak ellenére, hogy jelentősen megnőtt a lakáshotelek kínálata - derül ki az ingatlan.com legfrissebb elemzéséből.
márc. 26
14:15
Az Európai Parlament támogatja az óraátállítás eltörlését (Igényesférfi.hu)
2021-től megszüntetné az óraátállítást az EP.
márc. 26
14:21
Rengeteg sofőrt keresnek itthon: 600 ezres fizetés, 8 általános is elég (Pénzcentrum)
Lasszóval fogdossák a gépkocsivezetőket, kamionsofőröket, akik a magyar átlagkereset akár dupláját is megkereshetik itthon egy hónap alatt, úgy, hogy a hétvégéket családi körben tölthetik. 5-10 éven belül a sofőrök fele, több tízezren...
márc. 26
14:21
Éheztették a veszélyeztetett terhes feleségével érkező afgán menekültet a tranzitzónában (SzMo)
Ismét a strasbourgi bíróságnak kellett közbeavatkoznia. Ez már a tizedik eset tavaly augusztus óta.
márc. 26
14:30
Megkezdte a monetáris szigorítást az MNB (ATV)
A piaci várakozásoknak megfelelően nem változtatott az alapkamat 0,9 százalékos szintjén, de a kamatfolyosót és a kiszorítandó likviditást szűkítette a Magyar Nemzeti Bank (MNB) Monetáris Tanácsa keddi kamatdöntő ülésén.
márc. 26
14:30
A hazafias nevelésért kormánybiztos: Sok látható és láthatatlan veszély leselkedik a gyermekeinkre, fel kell vérteznünk őket szellemi értelemben is (444.hu)
Az új nemzeti alaptantervvel együtt bevezetik a hazaszeretetre nevelő tanórákat. Ovisoknak kokárdakészítés, középiskolásoknak honvédelmi ismeretek.
márc. 26
14:33
G. Fodor Gábor: A keresztény kultúrához való viszony sorskérdés (Igényesférfi.hu)
Egy Budapesten rendezett konferencián elhangzott: a kereszténység két teljesen eltérő kultúrát kapcsol össze, Athént és Jeruzsálemet.
márc. 26
14:57
A Miskolci Egyetemé a legszebb campus az országban (Igényesférfi.hu)
A Miskolci Egyetem Az ország legszebb campusa címet az eduline.hu oktatási portál szavazásán.
márc. 26
14:57
A Fidesz Márki-Zay-t megelőzve adta át az uniós pénzből épült hódmezővásárhelyi bicikliutat (SzMo)
A polgármesterék frissen kihelyezett táblákat találtak a bicikliút mentén, melyek Lázár Jánosnak mondtak köszönetet. Aztán támadt egy ötletük.
márc. 26
15:00
Kérik a fideszes képviselők, hogy szigorítsák a belépési jogaikat (444.hu)
Feltűnt nekik, hogy egyesek visszaélésszerűen akarnak bemenni intézményekbe, ahová bemehetnek.
márc. 26
15:06
Magabiztosan vezet a Fidesz, jön fel a Momentum, Gyurcsány hívei a legaktívabbak (ATV)
Kevés változás történt az az éve eleje óta a pártpreferenciákban, biztosnak látszik, hogy a Fideszen kívül a Jobbiknak, az MSZP-P listájának, valamint a DK-nak van esélye képviselőket küldenie az EP-be.
márc. 26
15:08
Rendes fizetésért hazajönnének a külföldön dolgozó magyar szakemberek? Szavazzon! (ATV)
Óriási szakemberhiány van, miközben 30-35 ezer magyar szakember külföldön dolgozik. Az ő visszatérésük elősegítése érdekében még az idén elindul a Hazahívó kampány. Mi erről a véleménye?
márc. 26
15:09
A Fidesz Márki-Zayt megelőzve adta át az uniós pénzből épült hódmezővásárhelyi bicikliutat (SzMo)
A polgármesterék frissen kihelyezett táblákat találtak a bicikliút mentén, melyek Lázár Jánosnak mondtak köszönetet. Aztán támadt egy ötletük.

Keresés