A tervek szerint ma emelik ki és hatástalanítják a Duna budafoki szakaszán tavaly megtalált két második világháborús robbanótestet. A környéken élőknek és dolgozóknak el kell hagyniuk a területet, továbbá útlezárások, menetrendi változások is lesznek.
Azonnali cselekvésre szólított fel a migráció, a határvédelem és az európai egység ügyében Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.
Megérkezett Magyarországra Zoltán, a jeladós fekete gólya, aki február 16-án indult el a Közép-Afrikai Köztársaság területéről, hogy megtegye a több mint 6 ezer kilométeres útját Gemencig - közölte pénteken a Gemenc Zrt. az MTI-vel.
A részmunkaidős pénzügyi állások, és a számítástechnikai munkák különösen vonzzák a diákokat - mondta Szőke-Oláh Katalin, az OTP Bank HR senior szakértője. A pénzintézet standját több mint kétezer ember kereste fel a legutóbbi állásbörzén, a látogatók nagy része egyetemista vagy a Z generáció tagja volt.
Nincs olyan nap, hogy ne jutna eszébe Varga Tímeának (26) az egy hónapja történt tragédia: a szakáldi édesanya éppen a kazánra rakott, amikor a házuk melletti melléképület felrobbant. Életét orvosai szerint a szíve alatt hordott gyermeke, József mentette meg, de a robbanást nem élte túl a magzat.
Magyarország ― Bár még jó messze a nyári szünetet jelző kicsengetés, máris megindult a roham a legjobb táborhelyekért. A Táborfigyelő honlap adatai alapján az elmúlt évhez képest idén már húsz százalékkal több jelentkezést regisztráltak.
Munkavacsorán fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnököt Orbán Viktor miniszterelnök szombat este Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
A kérdést, hogy lehet-e az ízlésünk elavult, a talán legismertebb magyar szövegíró, Horváth Attila tette fel azután, hogy a Dal című műsor zsűrijének ízlését sok kommentelő elavultnak minősítette. A Heti Napló stábja elment hát az ismert szövegíróhoz, aki a Koráltól a Piramison át Charlie-n keresztül egészen Tóth Veráig, mindenkinek írt dalszövegek
A BRFK a turisztikai szezon kezdetén, a társszervek bevonásával újabb ellenőrzést tartott az V., VI., és a VII. kerületi szórakozóhelyeken, illetve azok környékén.
Vereség a Fidesz számára a felfüggesztés? Külön osztályokban oktatják a magyar és a roma gyerekeket? Aranybánya vagy szeméthalom a város közepén a lomtalanítás? Ezekkel a témákkal jelentkezik a Heti Napló legújabb adása vasárnap este 19:00-tól.
Legyen szó bármilyen szervezetről (civil, állami, önkéntes), tartós működéséhez elengedhetetlen a pénz, azaz a hosszú távra tervezett költségvetés. Nincs ez másképp az Európai Unióban sem. A nagy kérdés, hogy honnan jön a pénz. A Hetek cikke.
Pár hónapos korban előrejelezhetővé tenné a nyelvi fejlődés sikerességét egy akadémiai kutatócsoport – mondta el az InfoRádió Szigma - a holnap világa című magazinműsorában Kas Bence, az MTA Nyelvtudományi Intézet tudományos főmunkatársa.
Munkavacsorán fogadta Kolinda Grabar-Kitarovic horvát köztársasági elnököt Orbán Viktor miniszterelnök szombat este Budapesten, a Karmelita kolostorban - tájékoztatta az MTI-t Havasi Bertalan, a Miniszterelnöki Sajtóirodát vezető helyettes államtitkár.
Kihúzták az Ötöslottó 2019/12. heti nyerőszámait; a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. Mivel ezen a játékhéten sem volt telitalálat, így a 13. héten 3 milliárd 593 millió forint keresi majd gazdáját az ötösön. Az...
A szubszaharai térségben 710 millió ember gondolkozik azon, hogy útra keljen. A migrációs válság tehát itt van és velünk is marad – jelentette ki Orbán Balázs, a Miniszterelnökség államtitkára.
A mai parlamenti pártok közül a Magyar Szocialista Pártot 1989 novemberében, a Kereszténydemokrata Néppártot 1989 decemberében, a Fideszt 1990 februárjában vették nyilvántartásba a bíróságon.
Ismét nyílt napot rendeznek a budapesti fejlődéskutató központok, babalaborok kutatói. A Kis Tudósok Délutánja elnevezésű rendezvényen március 30-án, szombaton ezúttal a beszédfejlődés lesz a központi téma a Magyar Tudományos Akadémia Természettudományi Kutatóközpontjában.
"Mi nem vagyunk hajlandóak azt csinálni, amit Brüsszel diktál, ha az a magyaroknak nem jó" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök vasárnap a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Nem volt telitalálat az Ötöslottón, így tovább halmozódik a toplistás főnyeremény. A következő szombaton 3 milliárd 593 millió forint várja a játékosokat. Az Ötöslottó fennállása óta az eddigi legnagyobb pénzösszeget...
Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. Sorsdöntő szavazás lesz.
Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - mondta a Kossuth Rádió Vasárnapi Újság című műsorában. Meg kell mutatni a brüsszeliekn
Rengetegen vonulnak ki a hétvégén önként szemetet szedni: vasárnapig tart az egyhetes önkéntes akció, amelynek során 240 ezer önkéntes szedi a szemetet több mint 3000 helyszínen országszerte. Szerencsére jó idő lesz, kesztyűt, zsákokat a szervezők adnak.
Arra kéri a magyar embereket Orbán Viktor miniszterelnök, hogy ha szeretik a hazájukat, ha ki akarnak állni a hazájuk érdeke mellett, vegyenek részt a május 26-i európai parlamenti (EP) választáson. "Mutassuk meg Brüsszelnek, álljunk ki Magyarország mellett" - fogalmazott a kormányfő a Kossuth rádió Vasárnapi újság című műsorában.
Egyre több fiatal gondol az öngondoskodásra, a K&H ifjúsági indexe szerint míg 2017 elején a 19-29 évesek mindössze 3 százaléka fordította megtakarításainak egy részét nyugdíjra, addig 2018 elején már 11 százalékuk, 2018 végén pedig 14 százalékuk tett félre öngondoskodási céllal.
Eddig 18 pártot vettek nyilvántartásba a május 26-ai európai parlamenti (EP-) választásra, a bejegyzett pártok száma ugyanakkor meghaladja a kétszázötvenet.
Azonnali cselekvésre szólított fel a migráció, a határvédelem és az európai egység ügyében Orbán Viktor miniszterelnök szombaton a Mathias Corvinus Collegium (MCC) budapesti migrációs konferenciáján, a Várkert Bazárban.