Március 15. a nemzeti egység ígérete, arra emlékeztet, hogy "a hétköznapi könyöklés és a hétköznapi szócsaták fölött legyen egy közös cél, egy nemzeti, amely összetart bennünket" - jelentette ki Orbán Viktor miniszterelnök pénteken Budapesten, a Múzeumkertben rendezett márciusi 15-i ünnepségen.
Lengyelország és Magyarország újra együtt harcol a jövőjéért, és ahogy 1848-'49-ben most is az igazság, a szolidaritás és az egyenjogúság oldalán áll - mondta Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök pénteken a Múzeumkertben, a március 15-ei nemzeti ünnep alkalmából rendezett állami rendezvényen.
Az igazi tavaszi idő nemcsak a mackókat csalogatta elő barlangjaikból, de a kenguruk is kedvet kaptak egy kis napfürdőzéshez. Így történt ez a Miskolci Állatkert egyik legifjabb lakójával is, a kis Bennett-kenguruval.
Az elmúlt néhány hét a magyar közéletben a kormány családpolitikájáról szólt. Akadtak, akik üdvrivalgással fogadták a bejelentett családtámogatási tervezetet, míg mások legalább ennyire hevesen kritizálták.
Levélben kért elnézést a „hasznos idióták” kifejezés használata miatt Orbán Viktor (55) azoktól az európai néppárti (EPP) vezetőktől, akik a Fidesz kizárását kezdeményezték a pártcsaládból.
Lengyel és magyar lobogók tengere és több mint tízezer ember előtt üzent hadat a birodalmak ellen Orbán Viktor (55) a március 15-i állami ünnepségen tartott beszédében.
Hódmezővásárhely ― Amíg más fiatal lány például a hiányos műszempillája miatt aggódik, addig Szerencsi Anna (21) a látásáért: a gyönyörű fiatal 7 éve él agydaganattal, amely pontosan a látóidegei mögött helyezkedik el.
Családi konfliktus közben egy férfi megölte élettársát, majd földgázzal felrobbantotta a házat. A gyilkos elmenekült a helyszínről, de a rendőrök megtalálták.
Orbán Viktor bocsánatkérő levelet írt minden őt kizárni akaró EPP képviselőnek. Ujhelyi István az MSZP EP képviselője arról beszélt az ATV Start műsorában, hogy ez olyan volt, mint a magyar népmese, bocsánatot is kért, meg nem is. Szerinte a magyar jogállamiság helyzete miatt kellett volna bocsánatot kérnie, mert az összefügg az Európai Néppárt és
A Heti Napló riportjának főszereplője Balatonakali egyik partmenti nádasa, illetve ami maradt belőle. A letarolt részen a láthatóan koszos, szennyezett vízben úszó nádmaradékokon még mindig kacsák tanyáznak. Itt próbálnak meg menedéket találni a viharos koratavaszi balatoni időjárás elől.
Hatalmas tömeg gyűlt össze péntek délelőtt a március 15-i ünnepségre a Nemzeti Múzeum előtt. A színes műsor után Orbán Viktor miniszterelnök mellett Mateusz Morawiecki lengyel miniszterelnök is beszédet mondott. Eközben a Budai Várban és a Várkert Bazárban is különféle programokat kínáltak a családoknak.
Brenton Tarrant ősszel járta be a Balkánt, Magyarországon is megfordult. Az ausztrál férfi pénteken mészárolt le 49 muszlimot két új-zélandi mecsetben.
A Velencei Bizottság megváltoztatta korábbi közleményét, az új állásfoglalás szerint amennyiben az Országgyűlés elfogadja az érintett jogszabályok módosító javaslatait, az Európa Tanács alkotmányjogi kérdésekkel foglalkozó szakértői testülete tárgytalannak tekinti a közigazgatási bíróságokról szóló magyar törvényekhez fűzött bírálatait - közölte Tr
A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet, minden járművet - köztük a kamionokat is - az autópálya-átkelőre terelnek.
Szinte semmilyen támogatásra nem számíthattak az állam részéről a balliberális kormányok idején azok a fiatalok, akik házasságot és családalapítást terveztek. Ezen a téren is fordulat állt be 2010-ben, július 1-jétől, a családvédelmi akcióterv első elemeinek életbe lépésével pedig tovább bővül a családtámogatási rendszer - mondta a Magyar Nemzetnek
A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet, minden járművet - köztük a kamionokat is - az autópálya-átkelőre terelnek.
A Mura-híd felújítása miatt hétfőtől várhatóan július 31-ig lezárják a Letenye-Gorican közúti határátkelőhelyet, minden járművet - köztük a kamionokat is - az autópálya-átkelőre terelnek. A Mura-híd felújítása miatt...
A Nézőpont Intézet tegnap online villámkutatást végzett a Magyar Nemzet számára, amelyből kiderült, hogy a magyarok kétharmada (65 százalék) szerint meg kell őrizni a keresztény kultúrájú Európát, csupán egynegyedük (24 százalék) szerint kell elfogadni, hogy más vallások és kultúrák is megvessék a lábukat a kontinensen.
Szinte semmilyen támogatásra nem számíthattak az állam részéről a balliberális kormányok idején azok a fiatalok, akik házasságot és családalapítást terveztek. Ezen a téren is fordulat állt be 2010-ben, július 1-jétől, a családvédelmi akcióterv első elemeinek életbe lépésével pedig tovább bővül a családtámogatási rendszer.
1848-ban, ezen a napon vezették be, hogy nyilvános ünnepek alkalmával az összes közintézményben kötelező legyen a nemzeti lobogó és az ország címerének használata. Az Országgyűlés 2014 - ben nyilvánította március 16-át a magyar zászló és címer napjává.
Az 500 - Az ország géniusza című műsorból pénteken kiesett Tiba Imre. Több mint 5 millió forintot nyert, amiből ellenfelének is felajánlott valamit, hiszen megígérte, hogy megvásárolja a kihívó, M. Nagy József unokáinak az áhított budapesti koncertjegyeket. Mindezt nagyrabecsülésének jeleként.
A globális problémák közül az emberek jobban félnek a természeti erőforrások kimerítésétől, a világméretű felmelegedéstől, mint egy újabb gazdasági válságtól - derül ki a Cofidis Hitel Monitor kutatásából, melyet a cég juttatott el az MTI-hez.
Idén korábban kezdődik az itthoni kullancsszezon - mondta az InfoRádiónak a Házi Gyermekorvosok Egyesületének elnöke, Póta György, aki a megelőzés fontosságára is felhívta a figyelmet.
A tavalyi kibertámadások többsége a pénzszerzésre irányult, és továbbra is ez a támadók elsődleges motivációja - állapította meg a Cisco legfrissebb globális kiberbiztonsági kutatása.
Magyarország megfelel a Velencei Bizottság kritériumainak, ha az Országgyűlés elfogadja a közigazgatási bíróságokról szóló jogszabályok módosító javaslatait.
Jövő hétfőn partnerségi egyeztetés céljából lakossági fórumra hívta össze Felcsút népét a Faluházba a polgármester, Mészáros László. Az eseményen a település településrendezési eszközeinek módosítása lesz a téma - tudta meg az Mfor.hu.
Az Európai Tanács megakadályozhatja, hogy háromszorosára emeljék a migrációs alap keretösszegét - mondta Janik Szabolcs, a Migrációkutató Intézet igazgatóhelyettese szombat reggel az M1 aktuális csatornán.
Szakács László úgy fogalmazott, Orbán Viktor eladta a devizahiteleseket, amikor aláírt egy olyan megállapodást, amely kimondja, hogy a pénzintézeteket nem károsíthatja a forintosítás.