Az oktatáskutató szerint a kormány eddig versenyhátrányba hozta a szakközépiskolákat, most viszont előnybe hoznák azokat, akiknek az általános képzettsége nem olyan jó, mint a gimnáziumi tanulóké.
Tél végén, tavasz kezdetén hullajtják el agancsukat a gímszarvasok. Először az öreg és a középkorú egyedek, majd az első agancsú bikák szabadulnak meg fejéküktől, amik igen értékesek lehetnek.
Változóban van a hálapénz megítélése - erről tanúskodik egy most közzétett felmérés, ami szerint az emberek 56 százaléka büntetné a hálapénz elfogadását, ha rajta múlna. De az orvosok közül is egyre többen gondolják úgy, hogy a paraszolvencia káros, és nem szükséges a megélhetéshez. Példát mutatnak a hálapénzmentes rendelők és kórházi osztályok.
A Policy Agenda évente feldolgozza a szakszervezetek beszámolóit. Ez alapján készíti el az ágazatonkénti kumulált és szakszervezetenkénti TOP-listát arról, hogy melyek a legnagyobb tagdíjbevétellel rendelkező szakszervezetek Magyarországon.
Frissítette az Eurostat statisztikáját arról, hogy hány magyar él lepusztult lakásban, és bár összességében egy kicsit javulni látszik a kép, ha az átlagjövedelem alatt keresőket nézzük már más a helyzet. Mi a helyzet a magyarok otthonaiban?
Tömegével háborognak a szülők az interneten egy internetes szolgáltatás miatt. Az ok egy virtuális kismajom. Bongo tizenéves fiatalok kérdéseire, problémáira ad választ perceken belül sms-ben. Méghozzá 508 forintért.
Érkeznek a március első napján kezdődő Steppe Archer 2019 elnevezésű magyar-amerikai nemzetközi hadgyakorlatra az amerikai lánctalpas harci eszközök, a hajmáskéri vasútállomásra. A bakonyi lőtéren október végéig tart a nagyüzem.
Hiába szeretnék, nem tudják elérni a hajdúszoboszlóiak, hogy a város egyik veszélyes kereszteződésében jelzőlámpákat telepítsenek. Az önkormányzat a költségeket vállalja, de a hatóságok ennek ellenére sem járulnak hozzá az átalakításhoz. A helyiek szerint meg kell várni, míg súlyos baleset történik. A közútkezelő vezetője ezzel szemben azt mondja,
A magyar ellenzék egyik hiányossága az, hogy nem építenek fel háttérszervezeteket és nem foglalkoznak a párttagság, valamint a vidéki bázis építésével – mondta Farkas Örs elemző csütörtökön.
Újra Matolcsy Györgyöt nevezi ki a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnökévé - a miniszterelnök javaslatára - Áder János köztársasági elnök - közölte a Köztársasági Elnöki Hivatal csütörtökön az MTI-vel.
Nem sikerült megegyezéssel lezárni a bértárgyalásokat, ezért a Metro áruház dolgozói és a szakszervezet csütörtökön egyeztetésre készül, ami sztrájkbizottság megalakításával végződhet – értesült a Világgazdaság.
Nem alkotmányellenes az illegális bevándorlás elősegítését büntető tényállás, az Alkotmánybíróság szerint az Amnesty International Magyarország alkotmányjogi panasza megalapozatlan.
Az osztrák életszínvonal és gazdasági fejlettség 80-100 százalékát kell elérnie Magyarországnak 2030-ra Orbán Viktor miniszterelnök szerint, aki négy pillérre helyezte az ezzel kapcsolatos tervezést a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara gazdasági évadnyitóján szerdán.
Bodor Ádám világa Kelet-Közép-Európa maga. Erdélyi író, sztereotípiák nélkül. Semmi mágikus vagy szürrealista nincs műveiben: a huszadik század emberének szikár, tárgyilagos világtapasztalata tükröződik bennük.
Márciusban kezdi meg működését a köznevelési elektronikus ügyintézési rendszer, amelynek célja, hogy megkönnyítse a pedagógusok és a szülők kommunikációját, az iskolai ügyintézést - mondta az InfoRádiónak a Klebelsberg Központ igazgatója. Hajnal Gabriella szerint csökkennek az adminisztratív terhek, de ez nem jár elbocsátásokkal.
A hazai piacról való kivonulással, illetve külföldi vendégmunkások alkalmazásával fenyegette meg munkavállalóit a Spar üzletlánc vezetősége - számolt be róla csütörtök reggel a Magyar Nemzet. Most megérkezett az áruházlánc hivatalos...