Olyan szakmunkáshiány van az építőiparban, hogy volt olyan vállalkozó, aki másfél évet várt arra, hogy legyártsanak és beépítsenek neki egy egyedi ajtót – írta a Népszava.
A Magyar Hírlap számolt be róla kedd reggel, hogy a korábbi híreknek megfelelően Angolába látogat ma Orbán Viktor. A Miniszterelnöki Sajtóiroda azonban arról tájékoztatott később, hogy a miniszterelnök nem utazik az afrikai országba.
Több mint 300 ezer forintot visz haza a vendéglátóiparban dolgozók fele, 12 százalékuk pedig félmilliónál is többet. Legjobban a séfek keresnek, helyenként még az üzletvezetőknél is jobban, az átlagjövedelmük eléri a havi 360 ezer forintot - írja a Világgazdaság keddi száma az Eventrend Global iparági kutatására hivatkozva.
A főpolgármesteri, és a kerületi polgármesteri választásokat is megnyerheti az ellenzék, de minden attól függ, hogy milyen széles lesz az összefogás – ez derül ki a Republikon kutatásából.
Pár napja jelent meg az új nyugdíjszorzókról szóló rendelet, amelyek segítségével a ledolgozott években szerzett jövedelemhez igazítják a havi nyugdíjat.
A 2018-2019-es tanévben 8710 szülő nyilatkozott arról, hogy nem kéri a humán papillomavírus (HPV) elleni védőoltást hetedikes lányának, tavaly még tízezer szülő mondott nemet az ingyenes vakcinára - írja a Világgazdaság keddi száma...
A nyugdíj mértéke attól függ, hogy milyen volt az ember fizetése. Most azt számolták ki, hogy milyen nyugdíjra számíthatna az, aki az elmúlt évtizedekben mindig az aktuális átlagbért kapta meg.
Így, közel három évtizeddel a kommunizmus bukása után, már felnőttek a térség országai, ideje valamit közösen csinálni - jelentette ki Václav Klaus a Magyar Nemzetnek adott interjújában. Arról is beszélt, hogy szerinte az Európai Parlament az unió hivatalos propagandaszerve, amely az integrációt támogatja.
Bár még csak egy adásban láthattuk, már most elmondhatjuk, hogy Kémeri György az egyik legügyesebb és legszívósabb játékos, aki az 500 - az ország géniusza című kvízműsorban megfordult. A kórházi koordinátor tagja a magyar kvíz-válogatottnak, ám a műsorra külön szabadságot vett ki és napi 14-16 órákat készült.
Egy szál zokniban, alsógatyában és pólóban szökött el játékot venni magának egy elszánt kisfiú Tatabányán az esti órákban. A hatéves gyerek szülei tévét néztek, míg csemetéjük meglépett hazulról.
A hivatalos kampánystartot megelőző napon a budapesti Bálna rendezvényközpontban tárják a nyilvánosság elé az unió jövőjéről szóló elképzeléseit tartalmazó
Két év, négy halasztás és két érdemi tárgyalás után hétfőn ismét újraindult Galambos Lajos pere - írja a Blikk.hu Mint ismeretes Galambos Lajost, alias Lagzi Lajcsit 30 millió forint értékű áram-, víz- és gázlopással vádolják....
Saját szériát kapott a YouTube-on Nagy Norina, a Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnokságának szóvivő-helyettese. A szőke szépség örömmel mesélt a karrierjéről: 12 évet dolgozott a mély víznek számító Gyorskocsi utcában, de a kamera előtti szereplést is izgalmas kihívásként éli meg.
Miután az Európai Unióba érkezett, név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt - az információt megerősítette a férfi ügyvédje az M1-nek. Úgy tudni, hogy havonta 500 eurót, vagyis több mint 150 ezer forintot utaltak a kártyára - hangzott el az M1 Híradójában.
Az M1 aktuális csatorna értesülései szerint az Európai Unióba érkezése után név nélküli bankkártyát kapott az a szír férfi, aki a gyanú szerint az Iszlám Állam egyik vezetője volt.
Kevesebben születtek és többen haltak meg idén januárban, mint az elmúlt év első hónapjában, így nőtt a természetes fogyás - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) kedden az MTI-vel.
A fiatal férfi képtelen volt türtőztetni a haragját, így egy tárggyal összeverte az áldozatokat. Egyikük a kórházban életét vesztette, a másiknak pedig életveszélyes sérülései vannak.
Az Európai Zöldek vezetőit arról kérdezték Strasbourgban, kizárják-e az LMP-t, miután a Jobbikkal együtt támogatják Puzsér Róbertet a budapesti főpolgármester-választáson. Helyszíni tudósításunk.
Deák Bálint, a Világgazdaság című napilap főszerkesztője váltja Lánczi Tamást a Figyelő főszerkesztői posztján - derül ki a hetilap honlapján megjelent közleményből.
Az olcsón árusított szlovák tej miatt tejtermelők tüntettek a Penny Market Kft. alsónémedi logisztikai központjánál kedden, a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK) és a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (Magosz) által támogatott demonstráción.
A kormány mostohagyerekként kezeli a szociális szektort, holott béremelésre és a munkakörülmények javítására lenne szükség az ágazatban az LMP szerint. Ungár Péter sajtótájékoztatóján aztán a Jobbikkal való együttműködésükre is kitért.
Az idén az országos tavaszi élelmiszerlánc-ellenőrzési sorozat március 25-től a húsvéti ünnepek végéig, április 22-ig tart, az akciót a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) koordinálja - közölte az Agrárminisztérium (AM) hétfőn az MTI-vel.