Új szánkókat vitt az elmúlt napokban ellopott, megrongált sporteszközök helyett a budapesti Kossuth térre pénteken a Gyimesvölgye Férfikórus, amelynek tagjait Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke fogadta az ország karácsonyfájánál.
Közel két és fél éves pereskedés után a G7 újságírója megkapta az az Államadósság Kezelő Központtól (ÁKK) a letelepedési kötvényprogrammal kapcsolatos adatokat. Ezekből kiderült egyebek mellett az, hogy a Fidesz-közeli, egy kivételével offshore helyszíneken bejegyzett közvetítő cégek mostani árfolyamon számítva 162 milliárd forintot tettek zsebre a
Egy állam esett át a szánkó túloldalára, de talán most már lassan behegednek a sebek, amiket az őrjöngő, közveszélyes, keresztényellenes tüntetők tömegei okoztak.
Új rendszerben fogadják a betegeket a sürgősségi osztályokon – jelentette be az emberi erőforrások minisztere csütörtökön az InfoRádió Aréna című műsorában. Most újabb részletek derültek ki.
1956 óta nem fordult elő olyan, ami az ellenzéki képviselőkkel történt az MTVA székházában, vagyis: hogy a hatalom parancsára testi kényszert alkalmazzanak velük szemben – ezt Hadházy Ákos mondta a Startban.
Már több mint 1,3 millióan töltötték ki a családos nemzeti konzultációt, amelynek pénteken van a leadási határideje - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára pénteken.
Panaszt nyújtott be két állatorvos Hadházy Ákos független országgyűlési képviselő, eredeti szakmája szerint állatorvos ellen az MTVA Kunigunda utcai székházában tanúsított magatartása miatt a Magyar Állatorvosi Kamara Etikai Bizottságához. Az etikai eljárást kezdeményező dokumentumot egyik aláírója, Szinesi András állatorvos juttatta el pénteken az
Tordai Bence elmondta: nemcsak az utcán lesznek ott, nemcsak a parlamentben fognak obstruálni, nemcsak sztrájkot és útlezárásokat szerveznek a szakszervezetek és a pártok területi szerveivel.
"Akkor van esély Tarlós Istvánt leváltani, ha egy jelölt áll vele szemben a főpolgármester választáson" - ezt jelentette ki Gy.Németh Erzsébet az ATV Start című műsorában.
Jelképes Oscar-díjat vitt a DK kerületi irodájához az újpesti Fidelitas, amit Varju László országgyűlési képviselőnek szántak az "MTVA székházban történt kimagasló színészi alakításáért".
Már több mint 1,3 millióan töltötték ki a családos nemzeti konzultációt, amelynek pénteken van a leadási határideje - közölte a Miniszterelnöki Kabinetiroda parlamenti államtitkára.
Idén nyolcan vesztették életüket a 84-es főút Vas megyei szakaszán. Hogy kevesebb legyen a közlekedési baleset, figyelemfelhívó táblákat helyeztek ki a rendőrök és a közútkezelő munkatársai.
Elemzők vitatkoztak a törvény várható hatásáról. A Publicus igazgatója szerint, ha valahol a döntési szabadság nem lesz meg, lehet még Magyarországon munkát találni.
Másfél évvel elhalasztja a kormány több egészségvédő program bevezetését - írja a Hvg.hu. Másfél évvel elhalasztja a kormány több egészségvédő program bevezetését. A csütörtök este megjelent határozat szerint a "Helybe...
Az üzletek évről-évre egyre több és látványosabb akciós ajánlattal készülnek a vásárlók rohamára. A Budapesti Békéltető Testülethez forduló fogyasztók többször kifogásolták többek között azt, hogy utóbb rájöttek: a kedvezményes árként feltüntetett összegek az eredetinél is magasabbak voltak.
A csatorna délutáni és esti műsoraiban rendszeresen jelentkezünk a Kétfarkú Kutya Párt Békemenetéről és a közös ellenzéki tüntetésről, valamint Facebook-oldalunkon és az atv.hu-n is részletesen beszámolunk az eseményekről.
Január közepéig eltarthatnak az egyeztetések a sztrájkról, amelyet a szakszervezetek a túlmunkatörvény miatt helyeztek kilátásba – mondta az InfoRádiónak a Szakszervezetek Együttműködési Fórumának elnöke. A szervezet a Magyar Szakszervezeti Szövetséggel, és az Értelmiségi Szakszervezeti Tömörüléssel közösen szerdán sztrájkelőkészítő bizottságot hoz
A sürgősségi ellátás a magyar egészségügy egyik kritikus pontja, mégpedig a várakozás miatt – nyilatkozta az emberi erőforrások minisztere az InfoRádió Aréna című műsorában. A legsúlyosabb és a legtöbb kárt okozó betegségek csúcsintézményeit fejleszteni kell – vélekedett Kásler Miklós.