Parlamenti viták ide, sajtótájékoztatók oda, karácsonykor a politikusok is csak azzal vannak elfoglalva, hogy minél szebbé varázsolják az ünnepeket szeretteiknek. Sokan ilyenkor a konyhában szorgoskodnak, Gyurcsány Ferenc és Kunhalmi Ágnes maga készíti a karácsonyi menüt, Lázár János viszont csak besegíteni tud, náluk a felesége felel a finom falat
A Nézőpont Intézet legfrissebb felmérése szerint a Fidesz-KDNP pártszövetség növelni tudta népszerűségét, míg az ellenzék kedveltsége csökkent az áprilisi országgyűlési választások óta.
Onnan lehet tudni biztosan, hogy véget ért a karácsony, hogy elkezdődnek a nagy karácsony utáni leárazások. Azok jártak igazán jól, akik vásárlási utalványt kaptak, hiszen ők sokkal több mindent tudnak vásárolni ugyanannyiból, mint...
Nem mindenki ünnepelte pihenéssel, kikapcsolódással a karácsonyt. Dolgoztak a mentők, tűzoltók, rendőrök, ügyelet volt a kórházakban, menetrend szerint kellett indulnia a tömegközlekedési eszközöknek. Sőt, stábunk olyan emberrel is találkozott, aki szellemi szabadfoglalkozásúként egy váratlan munkáért állt fel az ünnepi asztaltól.
December 19-én visszavonták azt a Semjén Zsolt által benyújtott törvénytervezetet, amely szerint nemzeti, egyházi ünnep- és gyásznapokon több helyszínen is tilos lenne tüntetni
Egyre többen mennek szállódába karácsonykor, az ország legtöbb pontján telve vannak a szállodák - a karácsonyt megelőző hétvégén 85 százalékkal nagyobb volt a forgalom egy átlagos hétvégéhez képest, derül ki az RTL Híradójából....
Csaknem duplájára nő azoknak a MOL benzinkutaknak a száma, ahol ingyenesen használható mikrochip-leolvasókkal lehet beazonosítani az elkóborolt kutyákat. Már több száz kutya került vissza az otthonába a program indulása óta.
Télen a legkevesebb a depressziós ember és ilyenkor ritkább az öngyilkosság is - írja az Infostart. A rosszkedv, szomorúság és elkeseredettség viszont nem egyenlő a depresszióval. Nem csak idősek, de fiatalok is küzedenek lelki megpróbáltatásokkal...
Felhívást tett közzé a Magyar Kórházi Önkéntesek Alapítványa: olyan munkatársakat keresnek, akik szívesen foglalkoznak beteg emberekkel, segítik a kórházak gyógyító-rehabilitáló tevékenységét. Nem ingyen ápolókat toboroznak, hanem olyanokat, akik szabadidejük egy részét beteg embereknek ajándékozzák. A Ripost elkísérte az egyik önkéntest a Szent Já
A magyar csúcsgasztrómia jelentősen megújult az elmúlt fél évtizedben, most az a feladat, hogy ez a folyamat még szélesebb körben elterjedjen - mondta az Inforádió Aréna című műsorában Zsidai Zoltán Roy étteremtulajdonos, gasztronómiai szakember.
A keresztényeké kevésbé, a muszlimok száma viszont nagy arányban nő - erről beszélt Fischl Vilmos evangélikus lelkész az M1 aktuális csatorna szerda reggeli műsorában.
Fokozott figyelemre intenek az állatvédők a szilveszterkor szokásos petárdázások és tűzijátékok, azok erőteljes hang- és fényhatásai miatt, hiszen ezek állatok sokaságát rémítik halálra.
A fogyasztói döntéseket apróságok is befolyásolják, ezek között fontos tényező az ügyfélélmény, ennek figyelembevételével a hazai kereskedők gyors és célzott fellépéssel jelentős versenyelőnyre tehetnek szert a vásárlókért...
Több mint negyvenezer embert kérdezett meg a statisztikai hivatal, mi a véleményük a különféle foglalkozásokról. Az átlagolt presztízsben a legtöbbet a hatalom és a tudás nyomott a latba, valamint az is sokat számított, hogy mennyire...
Januártól indul az úgynevezett jármű szolgáltatási platform, a rendszerben - a tesztüzem után - ingyen lekérdezhetőek lesznek a gépjárművek adatai - hangzott el az M1 aktuális csatorna szerdai Híradójában.