Lemond a tulajdonában álló „Szerencsi” védjegy édességeken történő használatáról a Nestlé Hungária Kft. A védjegyet ezután kizárólag a dr Takács István vezette Szerencsi Bonbon Kft. használhatja, ő válik a Szerencsi Csokoládé gyártásának kizárólagos örökösévé.
Rút kiskacsaként fogadták be a Hortobágyi Madárpark dolgozói azt a fiatal kis hattyút, amelyre csapzott állapotban, legyengülve találtak rá a Nagyhegyes-Elep melletti gazdaságban.
Magyarország − Nem kellett volna meghalnia Kovács Vilmosnak (†73), aki július 23-án indult el háziorvosához, ám végül az utcán, az otthonától alig 500 méterre, egy padon vesztette az életét.
A Vasas Szakszervezeti Szövetség elnöke szerint álságos a rabszolgatörvényként elhíresült javaslat, ugyanis a 400 óra elképesztő mennyiségű munkát jelent.
Évtizedekig tartozott a szegedi belváros látképéhez a Szőke Tisza. A város egyik legjobb szórakozóhelye volt, diszkóhajóként üzemelt – most egy drónfelvételen látszik, mi maradt mára belőle.
Vujity Tvrtkót úgy meglepte nemrég egy hollandiai magyar hentes, hogy azt élete végéig emlegetni fogja. Az ATV műsorvezetőjét ugyanis nyáron felhívta a férfi, aki azzal a meglepő ötlettel állt elő: megszervez neki Hollandiában egy előadást.
A Paks II. atomerőmű építésének kezdetét jelentő első betonöntés 2019-ben vagy 2020-ban történik meg – közölte Alekszej Lihacsov, az orosz állami atomenergetikai konszern vezérigazgatója a TASZSZ hírügynökséggel kedden az északnyugat-szibériai Jamal-félszigeten lévő Szabettában.
Az utóbbi évek legerősebb karácsonyi szezonjára számítanak a szállodák, gyakorlatilag elfogytak a foglalható szobák a magyarországi hotelekben. A szállodaszövetség szerint a tavalyihoz képest idén 10-15 százalékkal lehet magasabb az ünnepi forgalom.
VV Fanni, eltűnt villanyszerelők ügye és a darnózseli hentes. Ebben a három ügyben egy közös pont van: sehol sem került elő a holttest. A darnózseli hentes ügyében ma hoznak ítéletet, kiderül, hogy a karácsonyt a rácsok mögött tölti-e a férfi, aki harmadszorra áll bíróság elé.
Szálasi-idézet, nemzeti szocializmus, a Kádár-kori abortuszhullám mögött pedig a "nemzetközi zsidóság" – csak néhány hívószó a közel egy hónapja felállt Mi Hazánk Ifjai vezetősége egyik tagjának múltjából. A pártelnök és az ifjúsági szervezet is tisztázást ígér.
Daganatos, illetve vese- és májbetegséget is okozhatnak azok a rendszeresen fogyasztott, egészségesnek tűnő termékek, amelyekben a határértéknél több mikotoxin található. Márpedig a Nébih húszféle, döntően zabtartalmú terméket hívott vissza túlzott DON mikotoxintartalom miatt, és nemzetközi riasztást adott ki.
Meghalt egy 14 éves focikapus, aki a csapata meccsén ütközött az ellenfél játékosával. Luca Campanaro, a Bedgrove Dynamos utánpótláscsapatának kapusa egy Aysburyben játszott találkozón szenvedett olyan súlyos agysérülést, hogy hiába szállították kórházba, nem tudták már megmenteni.
A Jobbik néhány tagja szerda reggel a lezárta a Pénzügyminisztérium bejáratát. Jakab Péter elmondta, azért választották ezt a tiltakozást, mert szerintük a javaslat valódi kidolgozója a Pénzügyminisztérium.
Megint az NGO-k támogatását szorgalmazza az Európai Parlament belügyi, állampolgári jogi és igazságügyi szakbizottsága (LIBE). Háromszor annyi pénzt adnának az ilyen szervezeteknek, mint amennyit az Európai Bizottság tervezett.
A levezető elnök nem jutott fel a pulpitusra a szerdai parlamenti ülésen, az ahhoz vezető lépcsőket ellenzéki honatyák foglalták el azért, hogy megakadályozzák a túlóratörvény elfogadását. A Jobbik frakciója molinóval fogadta az ülésre érkező kormányfőt: "A rabszolgák éve 2018". Zajlanak a szavazások.
Az MSZP, a Párbeszéd és a DK képviselői, valamint függetlenek a parlament szerdai üléskezdése előtt felsorakoztak az elnöki emelvény, valamint az előtte lévő szónoki pulpitus körül, mindkét oldalról elállva a feljárat útját. Kövér László házelnök az ellenzék tiltakozása ellenére megnyitotta az Országgyűlés szerdai ülésnapját. Képviselői kártya nélk
Botrányos ülésnapot tudhat maga mögött a parlament. Az ellenzék elfoglalta a pulpitus feljáratait, így az ülést a képviselők padsoraiból vezette le az Országgyűlés alelnöke. Megjelent a teremben a köztársasági elnök, felcsendült a Himnusz és a Kossuth-nóta is, a javaslatok elfogadása után az ellenzék kivonult.