Új szánkókat vitt az elmúlt napokban ellopott, megrongált sporteszközök helyett a budapesti Kossuth térre pénteken a Gyimesvölgye Férfikórus, amelynek tagjait Latorcai János, az Országgyűlés alelnöke fogadta az ország karácsonyfájánál.
A 2019. január 1-jétől hatályos adójogszabályok értelmében az Erzsébet-utalványok kedvezményes adózása megszűnik. Az Erzsébet Utalványforgalmazó Zrt. ettől az időponttól kezdődően mind a papíralapú, mind az elektronikus Erzsébet-utalványok forgalmazását megszünteti - írják honlapjukon.
A karácsonyi időszakban az InfoRádióban mások mellett hallható lesz Bagdy Emőke, Novák Ferenc, Auguszt József, Kozma Imre, Pál Ferenc, Böjte Csaba, Trill Zsolt, Sebestyén Márta, Zoób Kati, Marton Éva, Bereményi Géza, Szakonyi Károly, Bodrogi Gyula és Földes László Hobo is. Emellett több összeállítás is elhangzik majd, amelyben a 2018-as esztendő le
Októberben 76 újszülöttel több született, mint 2017 októberében, és a 10. hónapban nőtt a házasságkötések száma is az egy évvel korábbi azonos időszakhoz képest. Ugyanakkor az előzetes adatok szerint 2018 január-októberében a születések...
Kisebb-nagyobb kihagyásokkal másfél hete demonstrálnak esténként az emberek az úgynevezett rabszolgatörvény ellen. A törvénymódosítás elfogadását az ellenzéki képviselők a Parlamentben próbálták megakadályozni, sikertelenül. A tiltakozó hullám ezután indult el, nem csak a fővárosban, hanem több vidéki helyszínen is és külföldön is tüntettek azok, a
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök az Állami Számvevőszékről (ÁSZ), valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását.
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János köztársasági elnök az Állami Számvevőszékről (ÁSZ), valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását.
Ma estére a Magyar Kétfarkú Kutya Párt szervezett Békemenetet, majd több ellenzéki szerveződés hirdetett a Kossuth térre tüntetést, ahonnan át fognak vonulni a Várba a Sándor-palotához.
A magyar internetezők többsége idén élményt nyújt át ajándékként karácsonykor – derül ki az egyik felmérésből, melyet a kutatás egyik készítője, a GKI Digital üzletágvezetője ismertetett. Madar Norbert az InfoRádióban hangsúlyozta: a legnépszerűbb fenyő idén a nordmann lesz, de csak elvétve állítanak plafonig érő fát a magyarok.
Enyhülés várható az utolsó adventi hétvégén,néhol plusz 10 foknál is melegebb lehet. Csapadékos is lesz az időjárás: kezdetben ónos eső, hószállingózás is lehet, aztán egyre inkább eső lesz jellemző - derül ki az Országos Meteorológiai...
Megfontolásra visszaküldte az Országgyűlésnek Áder János az Állami Számvevőszékről, valamint a közszolgálati tisztviselőkről szóló jogszabály módosítását.
A cseh és a lengyel miniszterelnöknek küldött levélben nyilvánított részvétet Orbán Viktor kormányfő a csütörtök éjszakai, csehországi bányaszerencsétlenség után - tájékoztatta Havasi Bertalan, a miniszterelnök sajtófőnöke pénteken az MTI-t.
Torlódások vannak az M1-es autópályán és az M0-s autóúton; rendkívül erős a nyugatról keletre tartó tranzitforgalom az M1-M0-M5 útvonalon – olvasható az Útinform honlapján.
Magyarországon a család nemcsak karácsonykor volt a közbeszéd egyik első számú eleme, hanem egész évben, ugyanis most zárult a Családok Éve, az egész évet végigkísérő rendezvénysorozat.
Rövid betegség után, 88 esztendős korában, pénteken meghalt Lakatos Ernő, az MTI korábbi vezérigazgatója, volt MSZMP-s politikus - tájékoztatta a család az MTI-t.