A XIV. kerület egyes házai felett gyakran pár száz méterrel mennek el a gépek, az itt lakók napközben az udvaron nem hallják egymás szavát. A megnövekedett forgalomról az érintett HungaroControl hallgat.
Mérséklődik a vonatokon a nem fizető utasok száma: míg 2016-ban 45 ezer, 2017-ben 36 ezer, idén október végéig már csak 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során.
Gyakorlatilag rendőrként intézkedhetnek az élelmiszerrendészek, ha az Országgyűlés megszavazza az erről szóló törvénymódosítást. A 16 jogszabály megváltoztatásából álló javaslatcsomag elfogadását a keddi parlamenti vita tanúsága alapján mindegyik frakció támogatja.
A jobbikos képviselő szerint, ha elfogadják a javaslatot, akkor „Budapestnek égnie kell", az Országgyűlés alelnöke Demeter Mártától önismétlés, Bangóné Borbély Ildikótól és Szél Bernadettől az ülésvezetés bírálata miatt vonta meg a szót, az ellenzék később kivonult.
Rekordösszeget költöttek a hosszú hétvégéken kikapcsolódók a SZÉP-kártyáikról. A bankok összesítései szerint több milliárd forintot fizettek ki a kártyákkal október-novemberben. Az október végi és november eleji két hosszú...
Az Alapjogokért Központ stratégiai igazgatója a humanitárius vízumról elmondta, hogy a külképviseleteken lehetne igényelni, a migránsokat pedig arra jogosítaná fel, hogy beléphessenek az Európai Unió területére
Ha Orbán Viktor két hónappal ezelőtti szavait vesszük alapul, akkor bizony van ok a pezsgőbontásra: hiszen elértük az álomhatárt, vagyis már 4,5 millió ember dolgozik Magyarországon.
Szerdán állítják fel a budapesti Kossuth téren az Ország Karácsonyfáját, és kezdik meg a feldíszítését - közölte az Országgyűlés sajtóirodája az MTI-vel.
Mérséklődik a vonatokon a nem fizető utasok száma: míg 2016-ban 45 ezer, addig 2017-ben 36 ezer, idén október 31-ig pedig 27 ezer menetjegy nélkül utazót szűrtek ki a jegyvizsgálatok során. 2018 januárja és októbere között a bliccelőkre kiszabott bírság értéke megközelítette a 280 millió forintot.
A 2018. augusztus–októberi időszakban a foglalkoztatottak átlagos létszáma 4 millió 502 ezer fő volt, 57 ezer fővel több, mint egy évvel korábban. A munkanélküliek átlagos létszáma az egy évvel korábbihoz képest 11 ezer fővel, 173 ezerre, a munkanélküliségi ráta 0,3 százalékponttal, 3,7 százalékra csökkent – derül ki a KSH friss adataiból.
A magyarok jelentős része nem engedheti meg magának, hogy saját gépjárművet tartson fent. Nálunk rosszabbul csak Románia és Bulgária áll az EU-s országok közül. Ugyanakkor nem sokat, de javult a helyzetünk 2016-hoz képest. Amennyiben...
Több mint négy órán keresztül kifogásolták az ellenzéki képviselők a munkaidőkeret emeléséről szóló fideszes javaslatot az Országgyűlésben. Kósa Lajos fideszes képviselő előterjesztői zárszavában képtelenségeknek nevezte a kritikákat, az ellenzéki képviselők pedig válaszát követően kivonultak az ülésteremből.
Pedig ezt a magyar kormány eddig határozottan cáfolta. November 8-án egy Szkopjében lévő szállodánál látták utoljára a volt macedón miniszterelnököt, ahol az azt megelőző hetekben magyar diplomáciai autók is feltűntek.
Eredményt értek el a szakszervezetek a rabszolgatörvénnyel kapcsolatban: csak kollektív szerződésben lehetne elérni azt a jövőben, hogy a 250 órát meghaladó túlmunka-keretet megváltoztassák – mondta el Mészáros Melinda, a LIGA szakszervezetek elnöke. Az egyeztetések hétfőn folytatódnak.
A szaktárca vezetőjének munkáját is ellenőrzi és a magyar lakosság tapasztalatait is kutatja legújabb vizsgálatában az Állami Számvevőszék, amely a sürgősségi betegellátás teljesítményét méri fel 2015 és 2017 között.
A politikai napilappiacra fókuszál és megválik a Mezőgazda Lap- és Könyvkiadótól a Horizont Handels und Industrie AG, amely két kiadót is tulajdonol. A másik kiadó, a XXI. század Média Kft. jelenteti meg a piacvezető Népszava napilapot.
Kósa Lajos szerint nem igaz az ellenzék híresztelése miszerint rabszolgatörvényről lenne szó. A törvénymódosítási javaslat csak teret enged a dolgozóknak, hogy saját beleegyezésükkel többet dolgozva, többet kereshessenek. Mindez azonban csak a dolgozók beleegyezésével lehetséges.