2018. október 4. csütörtök

okt. 4
16:18
Macskával is nehéz albérletet találni, nem hogy gyerekkel – vita az abortuszról (Igényesférfi.hu)
Hogy áll ma az abortusz megítélése, szabályozása és a gyermekvállalás körüli vita Magyarországon? Dúró Dóra és Cseh Katalin vitáztak a Momentum rendezvényén.
okt. 4
16:24
Összefog az Mszp, a Párbeszéd és a Momentum - ez vette rá a pártokat (ATV)
Az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum is támogatja a Magyarország európai ügyészséghez való csatlakozásáról szóló aláírásgyűjtést, amelyet Hadházy Ákos független képviselő, volt LMP-társelnök indított. Az ellenzéki pártok csütörtöki közös sajtótájékoztatójukon Magyarország korrupciós helyzetével indokolták az összefogást.
okt. 4
16:30
Az Ász felfüggesztetné a Momentum és a Párbeszéd költségvetési támogatását (ATV)
Az Állami Számvevőszék (ÁSZ) kezdeményezte a Párbeszéd Magyarországért Párt és a Momentum Mozgalom költségvetési támogatásának felfüggesztését, mert a két jelölőszervezet nem biztosította a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit.
okt. 4
16:33
Ellenzéki pártok költségvetési támogatását függeszthetik fel (hirado.hu)
A Párbeszéd és a Momentum ellen az ÁSZ kezdeményezett eljárást.
okt. 4
16:35
Ellenzéki összefogás az európai ügyészséghez való csatlakozásért (hirado.hu)
Az aláírásgyűjtést Hadházy Ákos indította.
okt. 4
16:36
Balog Zoltán elismeréssel adózik Prőhle teljesítményének (ATV)
Elismeréssel adózom Prőhle Gergely teljesítményének - ezt Balog Zoltán az EMMI volt minisztere posztolta a Facebook-oldalára, ő nevezte ki tavaly főigazgatónak a PIM élére.
okt. 4
16:48
Ezúttal nem a vonatok vannak a középpontban: ez zajlik most a Déli pályaudvaron (Blikk)
Karbantartási munkálatok miatt a mai nappal két hétre bezárt a budapesti Déli pályaudvar.
okt. 4
16:48
Az MNB-alapítványok vagyona az elmúlt negyedévben további 2 milliárd forinttal nőtt (Igényesférfi.hu)
Az elmúlt negyedévben további 2 milliárd forinttal nőtt a Magyar Nemzeti Bank (MNB) által létrehozott Pallas Athéné Alapítványok vagyona.
okt. 4
16:50
Letették a MOL Campus alapkövét (Igényesférfi.hu)
.
okt. 4
17:06
Szégyenpad: ebben is ver minket egész Európa (Pénzcentrum)
A diákok 59 százaléka tanul 2 vagy több idegen nyelvet az Európai Unió tagállamaiban - derül ki egy frissen publikált felmérésből. Az egyes tagállamok között azonban igen nagy eltérések tapasztalhatóak: míg Finnországban kis híján...
okt. 4
17:18
Felfüggeszthetik a Párbeszéd és a Momentum költségvetési támogatását (HírTV)
Az Állami Számvevőszék szerint a két jelölőszervezet nem biztosította a kampánypénzek ellenőrzésének feltételeit.
okt. 4
17:24
Gulyás: a bajor Csu a barátunk (ATV)
A bajor Keresztényszociális Unió (CSU) továbbra is Magyarország barátja - jelentette ki Gulyás Gergely, a Miniszterelnökséget vezető miniszter csütörtökön Münchenben vezető CSU-s politikusokkal folytatott megbeszélése után.
okt. 4
17:24
6,6 milliót kaptak az előző Orbán-kormány távozó miniszterei (SzMo)
Hathavi illetményt vehettek fel májusban az állami vezetői posztjukról távozók.
okt. 4
17:26
Saját nagymamájának utalta ki az önkormányzat felújított bérlakását a tiszafüredi polgármester (SzMo)
34-en voltak az önkormányzati bérlakásra várók listáján, őket előzte be a polgármester családja soron kívül.
okt. 4
17:30
Megbüntették a Máv-ot - leesik az álla, ha megtudja, miért (ATV)
A magyar vasút pusztul, sok esetben a vonatok már akkor késésben vannak, amikor még el sem indulnak, a vasúti ingatlanok a pusztulat fellegvárai, úgyhogy az Innovációs és Technológiai Minisztérium Piacfelügyeleti és Utasjogi Főosztály Vasúti Igazgatási Szerv nem késlekedett, és lecsapott a MÁV-Start Zrt.-re.
okt. 4
17:33
Gondok jöhetnek karácsony előtt - hetilapszemle (Infostart)
Angela Merkel jövőjével foglalkozik a Figyelő, míg a HVG a fuvarozási helyzetről ír.
okt. 4
17:51
"Percek alatt elérte az iszap a Kossuth utcát" (Infostart)
A vörösiszap-katasztrófa áldozataira emlékeztek a tragédia nyolcadik évfordulóján.
okt. 4
18:00
Vigyázzon: súlyos problémát fedeztek fel a magyarok egyik leggyakrabban használt routerénél (Blikk)
A Tenable figyelmeztetést adott ki a TP-Link routerekkel kapcsolatban: frissen fedeztek fel egy olyan sérülékenységet, amin keresztül távolról is lehet irányítani a routert. A probléma a TP-Link WR841N eszközöket érinti, és egyelőre nincs megoldása.
okt. 4
18:18
6 millióval lépett le Lázár János és Balog Zoltán (ATV)
Több mint 6 és fél milliós lelépési pénzt kaptak egyenként az Orbán-kormány távozó miniszterei - vette észre a hvg.hu a kormány.hu -ra felkerült kimutatásokban.
okt. 4
18:18
Fidesz: Az ellenzék nem a nemzet érdekét képviseli, amikor aláírást gyűjt az Európai Ügyészséghez való csatlakozásért (444.hu)
Hanem Brüsszelét.
okt. 4
18:24
Így élték meg az utasok a Déli bezárását (Ripost)
Felkészültek az utasok arra, hogy két hétre bezár a Déli pályaudvar, és a Dél-budai Kelenföldi pályaudvar veszi át a szerepét. Ennek köszönhető, hogy bár sokan voltak csütörtök reggel az aluljáróban és a jegyautomatáknál, közel sem volt katasztrofális a helyzet. A 4-es metró utasainak száma megsokszorozódott.
okt. 4
18:26
Mobilra költöznek a reklámújságok (Ripost)
Minden család havonta több mint 2 kiló, évente 26 kilónyi áruházi reklámújságot kap a postaládájába! Van, aki utálja, van, aki szereti ezt, de az biztos, hogy ez nagyon környezetszennyező. Ezért is akarja a kormány jelentős díjemeléssel visszaszorítani a környezetet terhelő, sok ezer tonnányi papírhulladékot jelentő akciós újságokat január 1-jétől.
okt. 4
18:30
Polt Péter szerint az ügyészség emelte a színvonalat (ATV)
Magyarország ügyészsége 2017-ben nemcsak megtartotta, de tovább emelte a korábbi színvonalat - hangoztatta Polt Péter csütörtökön a Tiszafüredi Járási Ügyészség új székházának átadásán.
okt. 4
18:33
Államtitkár: megcsúfolták a demokráciát az Európai Parlamentben (Infostart)
Napokon belül benyújtja a kormány az Európai Bíróságnak a Sargentini-jelentés európai parlamenti elfogadását kétségbe vonó keresetét – mondta az InfoRádiónak a Miniszterelnökség európai uniós kapcsolatokért felelős államtitkára.
okt. 4
18:36
Elkezdődött a horvátországi egyesített per Ivo Sanader és Hernádi Zsolt ellen (444.hu)
Hernádi ügyvédje azt kérte a bíróságtól, hogy fordítsák le az üggyel kapcsolatos „releváns dokumentumokat”, hogy azt a vádlott is megértse, és utasításokat adhasson a védelemnek, de a bíróság ezt elutasította.
okt. 4
18:39
Az LMP Godot-ra vár (hirado.hu)
Szél Bernadettel az utolsó ismertebb politikusi arc is távozott a pártból. Noha az LMP sajtótájékoztatón demonstrálta egységét , kérdéses, tovább foszlik-e a frakció.
okt. 4
18:41
Megkezdődött a Magyar Zene Háza építése (hirado.hu)
Eredményes faátültetést követően véget ért a tereprendezés.
okt. 4
18:42
Megkezdődött a Magyar Zene Háza építése (Igényesférfi.hu)
.
okt. 4
18:54
Biztatóak a próbaterhelés eredményei (HírTV)
Már a terheléses vizsgálatokat végzik a felújított algyői vasúti hídon.
okt. 4
19:00
Azbesztveszély van Újlipótvárosban (ATV)
A kockázatok miatt leállították az egykori KISZ-székház, későbbi K&H bank épületének bontását. A kerületi önkormányzat értesítette a környékbeli óvodákat és bölcsődéket, hogy elővigyázatosságból ne vigyék ki a szabadba a gyerekeket.
okt. 4
19:12
Soron kívül utalt ki családjának önkormányzati lakást a tiszafüredi polgármester (ATV)
A saját családjának utalt ki lakást Tiszafüred fideszes polgármestere. Erről egyedül döntött, a képviselőket nem is tájékoztatta. A testületi ülésen most azt mondta, hogy nagyon rossz körülmények között élt a beteg nagymamája, ezért kaphatott lakást, amelybe egyébként később a szülei is beköltöztek.
okt. 4
19:12
Rengeteg pénzt nyerek rendelőintézet-fejlesztésére (HírTV)
Két pályázaton összesen 400 millió forintot nyert a pécsi önkormányzat.
okt. 4
19:15
Hajnal Gabriella: a szülők nyomására terheli túl az iskola a diákokat (Infostart)
Sokkal hatékonyabb a tankerületi rendszer a korábbi központi intézményi fenntartói formánál: rendezte az anyagi problémákat, igyekszik minden diáknak ugyanazokat a lehetőségeket biztosítani – jelentette ki az InfoRádióban a Klebelsberg Központ elnöke. Az új nemzeti Alaptanterv egyik fontos célja, hogy a diákok olyan tudást kapjanak, amelyet a későb
okt. 4
19:24
Bezáratott négy gyógyszertárat az Ogyéi (ATV)
Négy gyógyszertárat bezáratott az Országos Gyógyszerészeti és Élelmezés-egészségügyi Intézet (OGYÉI) - számolt be több sajtóorgánum csütörtökön.
okt. 4
19:27
Nem hiszed el, hogy mi dudorodott a férfi zoknijában (Ripost)
A biztonsági őr szúrta ki, feltartóztatta a férfit, majd azonnal értesítette a rendőrséget. Csúnya vége lett a nem mindennapi történetnek.
okt. 4
19:29
Garantáltan szíven üt a testvérét kereső magyar nő igaz története (Ripost)
32 éve szakította meg a kapcsolatot Margittal a testvére, János. A férfi ki nem állhatta a nő szerelmét, ezért választás elé állította, Margit pedig döntött: férjhez ment...
okt. 4
19:33
Az ellenzék Brüsszel érdekét képviseli a Fidesz szerint (hirado.hu)
A párt az Európai Ügyészséghez való csatlakozási igényt kommentálta.
okt. 4
19:36
Jókora kerülőre kell számítani a Déli pályaudvar bezárása miatt (ATV)
Mától két hétig karbantartás miatt zárva lesz a Déli pályaudvar. A Déli bezárása elsősorban azokat az utasokat érinti kényelmetlenül, akik Buda belseje felé mennének tovább. Külön vonatpótlás ugyanis nincs, ezért az utasok csak jókora kerülővel, és jóval hosszabb idő alatt jutnak el a céljukhoz. Részletek a videóban.
okt. 4
19:36
Vona telefonon kérte számon az újságírókat (HírTV)
Azokat hívta fel, akik, ahogy fogalmazott, valótlanságot állítottak róla.
okt. 4
19:45
Változtatnának az idegennyelv-oktatás rendszerén (Infostart)
Bemutatták az idegennyelv-oktatást vizsgáló kutatás eredményeit. Hamarosan a kormány elé kerül az idegennyelv-stratégiáról szóló javaslat is.
okt. 4
20:00
Szijjártó: Ez hülyeség, nonszensz, amiről beszélnek (HírTV)
Ukrajna megfélemlítés céljából telepít rendőri és katonai erőket Kárpátaljára – erről Szijjártó Péter beszélt csütörtökön a Hír TV-ben.
okt. 4
20:00
Tagadja a kórház, hogy bármi közük lenne a kirúgott szívsebész elhunyt pácienséhez (SzMo)
Állítólag a beteg még a kórház nyilvántartásában sem szerepelt.
okt. 4
20:06
Kultúrharc Európában? (HírTV)
Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, mondja Orbán Viktor.
okt. 4
20:12
Ne habozzon, küldje be most esküvői fotóját, és nyerjen a Blikkel! (Blikk)
Magyarország – Hajrájához ért esküvői nyereményjátékunk, már csak pénteken délig játszhatnak a szuper ajándékért!
okt. 4
20:18
Mindene odalett: másnak akart segíteni, ám porig égett a háza a szigetszentmiklósi polgárőrnek (Blikk)
Kutyatámadáshoz riasztották a szigetszentmiklósi polgárőrt, ám mire hazaért, porig égett a háza.
okt. 4
20:24
L. Simon: Káslernek lehet teljesen más a koncepciója, mint Balognak volt (ATV)
A képviselő Prőhle Gergely távozása kapcsán arról beszélt, hogy a Fidesz nagy és széles párt, ezért elférnek benne eltérő felfogások.
okt. 4
20:24
Összefog az MSZP, a Párbeszéd és a Momentum az európai ügyészséghez való csatlakozásért (Igényesférfi.hu)
Azért kell csatlakoznia Magyarországnak az európai ügyészséghez, mert jelenleg az uniós források nem jutnak el az emberekhez, a pénzt „Orbánék ellopják” – mondja az ellenzék.
okt. 4
20:26
Fidesz: A magyar ellenzéki EP-képviselők már választottak és a bevándorláspárti oldalra álltak (Igényesférfi.hu)
Ujhelyi István, Szanyi Tibor, Niedermüller Péter, Molnár Csaba, Jávor Benedek és Meszerics Tamás EP-képviselők legkevesebb 16 alkalommal szavaztak meg olyan bevándorláspárti javaslatot az EP-ben, amelyek mind arra irányultak, hogy még több migránst hozzanak be Európába – jelentette ki Hidvéghi Balázs.
okt. 4
20:27
A DK szerint a bevándorlás nem létező fenyegetés (hirado.hu)
Az elmúlt napokban befogadáspárti kampányt indítottak Gyurcsány Ferencék.
okt. 4
20:29
Újra cenzúrázott a Facebook (hirado.hu)
Ezúttal a 888 nevű internetes oldal egy képmontázsát tiltotta le a közösségi oldal.

Keresés