Egyre egyszerűbben lehet Családi Otthonteremtési Kedvezményhez jutni. Nem csak a háromgyermekeseknek jár a támogatás, és fel lehet venni használt lakásra is. Erről Novák Katalin, az Emmi család- és ifjúságügyért felelős államtitkára beszélt a Borsnak.
Drágulhatnak az ingatlanok a CSOK kedvezményes hitelének emelése miatt - vélik a szakemberek. Az MSZP például azt kifogásolja, hogy a szigorú feltételek miatt csak kevesen tudják igénybe venni, miközben lakástakarék-szerződést több millióan kötöttek.
Nemrégiben jelent meg magyarul Maxim Leo Volt egyszer egy NDK című könyve, amely egy német családtörténet ugyan, de Magyarországon is olyan érzése van az olvasónak, mintha hozzá közel álló történetet olvasna. A Hetek cikke.
Az éjszakai BKK-járatok többsége 2 és 3 óra között a nyári és a téli időszámítás szerinti menetrendi időpontban is elindul, egyes éjszakai buszok menetrendje azonban változik. Az óraigazítás néhány nemzetközi és belföldi vonatot érint, a menetrendet azonban emiatt nem kellett módosítani.
A hitelpiacon jelenleg nagyon alacsony kamatokkal érhetőek el kölcsönök, a CSOK valamint egyéb kedvezmények igénybevételével pedig még több pénzt spórolhatunk. Bár a hitelek kamatai manapság magukban is rendkívül alacsonyak, aki élelmes...
2800 jogász– köztük jó néhány bíró –, 4000 kortárs író, művész és közéleti szereplő, 150 társadalomkutató, valamint az 1001 orvos hálapénz nélkül nevű szervezet tagjai írták alá tiltakozó petíciójukat az október 15-én hatályba lépett hajléktalantörvény ellen. A Hetek cikke.
A fővárosban a legfontosabb információ: hétvégén reggel 7-től este 6-ig, hétköznap este 8-ig. A látogatási rendről is fontos részleteket árult el a Budapesti Temetkezési Intézet szolgáltatási igazgatója.
Október 28-tól minden vasárnap 17.00-tól lesz látható az ATV-n a Newsroom című új műsor, mely a CNN-es együttműködés alapján készül. A világ legnagyobb hírcsatornájának legfontosabb híreit láthatják a nézők, mindezt magyar nyelven. A Newsroom műsorvezetője Bombera Krisztina és Novák András, aki egyben a főszerkesztő is.
Sok európai parlamenti döntéshozó, aki szavazott a Sargentini-jelentésről, egy ügyet, a CEU-t említette. "Hadd fordítsam meg a kérdést: ez az ügy ér annyit, hogy egy egész ország ellen 7-es cikkelyes eljárást indítsanak?" - ezt a kérdést fogalmazta meg Varga Judit EU-kapcsolatokért felelős államtitkár az InfoRádió Aréna című műsorában még csütörtök
- Vasárnap hajnali 3 órakor kezdődik a téli időszámítás, az órákat akkor hajnali 2 órára kell visszaállítani, ami a budapesti tömegközeledés és a MÁV menetrendjét is érinti.
Alig néhány évtized alatt nagyot változott a magyar ember ritmusa: korábban kelünk, később fekszünk, többen érzik stresszesnek az életüket, de azt is, hogy tétlenségre vannak kárhoztatva - állapítja meg a KSH friss időmérleg-kutatása, amit Giczi Johanna ismertetett az InfoRádióval.
Vasárnap hajnali 3 órakor kezdődik a téli időszámítás, az órákat akkor hajnali 2 órára kell visszaállítani, ami a budapesti tömegközeledés és a MÁV menetrendjét is érinti.
Kihúzták az Eurojackpot 43. heti nyerőszámait. Mivel ezen a játékhéten nem volt telitalálat, így a következő sorsoláson már bruttó 29,1 milliárd forintért izgulhatnak a játékosok. A 43. játékhét nyerőszámai emelkedő...
A kormány a hét közepén még azt tervezte, hogy a hétvégén bejelentik a családügyi nemzeti konzultáció részleteit. A Magyar Idők írta korábban, hogy a háromgyerekes nők életük végéig mentesülhetnek az szja-fizetés alól. De az is kiszivárgott, hogy a nagycsaládosok gépkocsikedvezménye is az ívekre kerülhet.
Még nem tudni, hová helyezik át Nagy Imre szobrát a Parlament közeléből, de a vita már élesedik. Az alábbi összeállításban több mint 29 évre tekintünk vissza, hogy érzékeltessük: a mártír miniszterelnökre való emlékezés mindig többet jelentett önmagánál.
Hatvan Solaris-Skoda típusú lengyel és cseh közös gyártmányú trolibuszt és 26 spanyol CAF villamost vásárolt Budapest 2017 novemberében. A trolik első példánya már el is készült.
A Duna House adatai szerint 20 százalékkal nőttek Budapest belvárosában az ingatlanárak a harmadik negyedévben az előző év azonos időszakához képest, ugyanakkor még mindig alacsonyabbak, mint a környező fővárosokban.
- A Fiumei úti sírkert ravatalozója előtti Kegyeleti Parkban Mága Zoltán Budapesti Primarius Szimfonikus Kamarazenekarának ingyenes koncertjére várja az érdeklődőket a Nemzeti Örökség Intézete november 1-jén délután.
Kövér László házelnök kezdeményezte a volt szocialista, jelenleg LMP-s Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálati eljárását az Alkotmányvédelmi Hivatal főigazgatójánál, közben feljelentés is érkezett a politikus csúsztatásai miatt, a Fidesz-frakció pedig szintén az ügyészséghez fordul - írja szombati számában a Magyar Hírlap és a Magyar Idők.
Közeledik az újabb a hosszúhétvége, sokan tervezik már a programokat az aktív kikapcsolódáshoz, külföldi városnéző körutakhoz, amelyekhez most szép őszi idő is ígérkezik. Az Allianz statisztikái szerint az ügyfelek a néhány napos...
Lila hagyma, kecsap, mustár is rendszeresen utazik, ráadásul nagy tételben, a budapesti libegőn – egyéb élelmiszerek mellett. Ezt mutatják azok a Facebookon terjedő fotók, amik a János-hegyi nevezetességen készülnek. Felnőtteknek egy út 1000 forint, oda-vissza 1600 a libegőn. Na, de ki szállít kaját vele, és miért? A BKK a Bors érdeklődésére meg
A kispesti Kút-tó erdőben a napokban több hajléktalankunyhót és sátrat is megsemmisítettek. Az ott élőket mindez teljesen váratlanul érte. Megnéztük, mi a helyzet most a kiürített részen.