Nem kötött házassági szerződést Bieber és Hailey Baldwin, amiből baj is lehet, ha később válásra kerül a sor, hiszen a fiatal énekes jóval vagyonosabb, mint neje.
Saját lakásunk van 1 gyerünk már megszületett, a másodikat most várjuk. a lakásra van hitelünk is. Ha megszületik a második gyerekünk a hitelintézetnél jogosultak vagyunk-e valamilyen elengedésre a gyerekek után. Az első gyerekre sem kértünk semmit. Milyen lehetőségünk van?
Moszkva- Söpredéknek és hazaárulónak nevezte szerdán Vlagyimir Putyin orosz elnök Szergej Szkripal egykori orosz-brit kettős hírszerzőt, akit tavasszal Novicsok katonai idegméreggel próbáltak meggyilkolni a délnyugat-angliai Salisburyben.
A franciaországi La Clusaz síterepéről származó világklasszis freerider nevét talán csak az igazi síőrültek ismerik, bár nagyon valószínű, hogy sokan láttak már egy-két fantasztikus videóját.
Amikor a kórusvezető öregdiákjai megtudták, hogy egykori, szeretett kórusvezetőjük daganatos betegségben szenved, valahogyan segíteni szerettek volna a tanárnőnek, ezért egy igen kreatív ötlettek álltak elő.
ByeAlex (34) már három éve erősíti az X-Faktor zsűrijét, ám elmondása szerint az új évadban változtat eddigi stratégiáján, leginkább azért, hogy ne váljon megszokottá a stílusa. De továbbra is szigorúan, szakmai szemmel szűri a fellépőket.
Sok év óta a legmélyebb szintre süllyedt Ukrajna és Magyarország politikai kapcsolata az elmúlt hetekben. Ukrajna kiutasítani készül hazánk beregszászi konzulját.
Kirúgták a közkedvelt NCIS-sorozatok főnökét, Brad Kernt, mert szexista légkört teremtett a stábban. A lavinát az egyik főszereplő, „Abby” megformálója, Pauley Perrette inditotta el.
A hármasikrekkel várandós anyukának nehéz döntést kellett meghoznia: vagy elveteti egyik magzatát, vagy mindannyiuk életét kockára teszi. Az anyuka nagyon rizikós lépésre szánta el magát: úgy döntött, mindhárom magzatot megtartja, és megpróbálja egészségesen világra hozni a hármasikreket.
Bradley Cooper éppen a legújabb filmjéről nyilatkozott, amikor is az interjút készítő hölgy előadott a színésznek egy dalt. Nos, Cooper reakciójára senki nem számított, de azt meg kell hagyni, nem volt őszinte a mosolya.
Szlovénia a turizmusban magasabb színvonalú szolgáltatásokat, új befektetéseket, valamint az Európai Unión kívülről érkező külföldi munkavállalók számának növelését tervezi, amivel 2,5 milliárd euróról 4 milliárd euróra nőhetnek az ország turisztikai bevételei - közölte a helyi sajtó szerdán.
A francia Renault egymillióra növelné az évente gyártott Dacia gépkocsik számát, ami azt jelenti, hogy mintegy 300 ezerrel bővítené a mostani kapacitását - írta szerdán a román Ziarul Financiar című napilap.
Hosszú évek visszaesését követően sikertörténetek jellemzik majd a magyar-orosz kapcsolatokat - jelentette ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter, miután szerdán Moszkvában megbeszélést folytatott Szergej Lavrovval, az orosz diplomácia vezetőjével.
Negyedik házassága sem tartogatott hosszú boldogságot Gregor Bernadettnek. Férje, a szintén színész Szarvas Attila a Fecebookon adta hírül, hogy nincs tovább. A pár már hivatalosan is elvált, ám az Új Színház színpadán továbbra is együtt játszanak.
A télen érkezik Rezes Judit és Szabó Győző második közös gyermeke. A pár elsőként a Borsnak mesélt a gyermekáldásról. A 48 éves színész teljes életmódváltásba kezdett, hogy egészséges, hosszú életű édesapa lehessen.
Két szigetszentmiklósi polgárőrt, Bélát és Ildikót kedd reggel azzal riasztottak, hogy több kutya is egymásnak ugrott, segítsenek. Amíg ők odavoltak, az otthonuk porrá égett.
Pintér Tibor és kedvese, Rubos Friderika szerda reggel, a Mokka kamerái előtt szólalkoztak össze. A végén a lány úgy kiborult, hogy nyomdafestéket nem tűrő szavakkal távozott.
A román kiskereskedelmi forgalom volumene 5,7 százalékkal nőtt a nyers adatok szerint az idén az első nyolc hónapban a tavalyi év azonos időszakához mérve - közölte a román országos statisztikai intézet szerdán.
Iskolai felvilágosító program indult pedagógusoknak, szülőknek és gyerekeknek a cukorbetegséggel kapcsolatban, a program célja több ismeretet adni a betegségről és segíteni a diabéteszes gyermekek jobb beilleszkedését az oktatási intézménybe.
Giulio Meotti olasz író, újságíró, publicista az izraeli Arutz Sheva nevű lapba írt cikket, amiben azt állítja, hogy a demográfiai előrejelzések egyértelműen arra mutatnak, hogy a mai kontinensünkből pár évtizeden belül Eurafrika lehet. Meotti szerint a mostani migrációs válság csak előjáték volt.
Mégsem a fekete lyukak adják az univerzum hiányzó sötét anyagát. Bár korábban úgy tűnt, megfejtették a csillagászat egyik nagy rejtélyét, a Kaliforniai Egyetem kutatói cáfolták az elméletet.
Első alkalommal szeptember 29-én tárta ki kapuit az Apollo Tyres, hogy az ott dolgozók családtagjai, gyermekei is betekinthessenek az ultramodern gyöngyöshalászi gyár életébe. A rendezvényen félszázan vettek részt, ők nemcsak a technológiát láthatták közvetlen közelről, de szeretteik kollégáival is megismerkedhettek. A tervek szerint az Apollo a jö
Ma már nem kétséges, hogy az életmódunk milyen óriási hatással van az egészségünkre, betegségeket okozhat és gyógyíthat is. Dr. Vernes Réka, az Életmód Orvosi Központ életmódorvosa szerint éppen ezért is van kitüntetett szerepe az életmódorvoslásban a gondos felmérésnek, ami túlmutat a hagyományos orvosi felmérésen. Íme, a legfontosabb kérdések, am