Amikor behajtunk egy kórház kapuján és vagy a magunk, vagy valamelyik szerettünk egészségéért aggódunk, biztos, hogy mindenre jobban figyelünk annál, mint hogy mennyi lesz majd a parkolási díj. Pedig nem ártana odafigyelni, mert a kórházak, vagy a kórházi parkolókat üzemeltető magáncégek kicsit sem szemérmesek, ha a betegek lehúzásáról van szó. Sze
Egészségügyi roadshow-t indított az Állami Egészségügyi Ellátó Központ, hogy felhívja a figyelmet a szívinfarktus és a stroke kockázataira, a lehetséges megelőzési formákra.
Több balatoni nagy beruházás nyílt közbeszerzési eljárását vonta vissza a Nemzeti Infrastruktúra Fejlesztő Zrt, így egyebek között az északi part vasútvonalának villamosítása, a Fonyód-Badacsony közötti kompközlekedés, vagy éppen a sármelléki repülőtér forgalom növelését támogató munkák is későbbre tolódnak. A NIF Zrt azt a tájékoztatást adta, hogy
A gyermekvállalást ösztönző következő családpolitikai intézkedés a háromgyerekes nők SZJA-mentessége lehet. A javaslatot várhatóan a lakosság is véleményezheti a novemberi konzultáción, amelynek egyik legfontosabb célja a demográfiai problémák beemelése lesz a közbeszédbe. A Hetek cikke.
Magyarországon a földfelszínen is lehet majd atomhulladékot tárolni - derült ki Lázár István, az Országos Atomenergia-hivatal főosztályvezetője szavaiból.
Magyarországon havonta több mint 100 adathalászok által elkövetett bűncselekmény válik ismertté a hatósági és vállalati statisztikák szerint. Ez a szám feltehetően csak töredéke a ténylegesen megtörtént összes csalásnak: a becslések...
Két településen rendeznek ma időközi önkormányzati választást: a Fejér megyei Vajtán polgármestert és képviselőtestületet választanak, Szombathelyen pedig egyéni választókerületi képviselőt.
Öt év alatt megduplázódott a klinikai gyógyszervizsgálatok száma a Debreceni Egyetemen (DE), az ebből származó árbevétel pedig háromszorosára nőtt és csaknem elérte az 5,5 milliárd forintot – közölte az egyetem gyógyszerfejlesztési koordinációs központjának igazgatója.
Magyarországon majd 2 millió tonna élelmiszer kerül a kukákba évente. Az élelmiszerhulladék jelentős hányada a háztartásokban keletkezik. Pedig egy átlagos, négy fős család akár évi 50 ezer forintot is megspórolhatna egy kis tudatossággal. Az okos eszközök segítségével csökkenteni lehetne az elpazarolt élelmiszer mennyiségét, ha sikerülne a problém
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a Sargentini-jelentésre megfogalmazott válaszról, szerdán pedig a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalják.
Ötnapos üléssel folytatja munkáját az Országgyűlés a következő két hétben. A képviselők kedden szavazhatnak a Sargentini-jelentésre megfogalmazott válaszról, szerdán pedig a tavalyi költségvetés zárszámadását tárgyalják.
Novák Katalin azt mondta, a juttatást minden szülő megkapja, aki önellátásra képtelen gyermekről gondoskodik otthon. A jogosultság független a gyermek korától.
Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Újragondolta üzletegységeinek működését a Praktiker: egységesítette áruházai szortimentjét, valamint hangsúlyt kapott a dekor és lakberendezési termékkínálat a 20 barkácsáruházat működtető vállalatnál. A kisebb alapterületű...
Modern világunkban, ha kíváncsiak vagyunk az időjárásra, szaladunk az internethez, vagy a tévét bekapcsolva a számunkra leghitelesebb csatorna meteorológiai jelentéséből tájékozódunk. Régen ezek az eszközök még nem álltak rendelkezésre, ám az emberek akkor is tudni akarták a várható időjárást. Legközelebbi társaikhoz, az állatokhoz fordultak, és az
A 2-es metró egész vonalát lezárták vasárnap negyed kilenc körül, mert egy ember a sínekre futott az Astoriánál, majd a Deák téri megálló felé szaladt.
Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő - közölte az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Az ENSZ Éghajlatváltozási Kormányközi Testületének (IPCC) legújabb jelentése szerint sürgős intézkedésekre van szükség ahhoz, hogy az iparosodás előtti szinthez képest 1,5 Celsius fokon belül tartsuk a globális felmelegedést.
Tizenhétezer család jogosult a gyermekek otthongondozási díjára (gyod), amely jövőre egységesen havi bruttó százezer forintra nő - mondta az M1-en Novák Katalin államtitkár.
Csökkent a különbség a legtöbbet és legkevesebbet kereső munkavállalók átlagkeresete között Magyarországon – közölte a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.