Nem engedélyezett összetevőket, gyógyszerhatóanyagot is tartalmazó étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih) – közölte a szervezet csütörtökön az MTI-vel.
A Sargentini-szavazáson történtek ellenére a Fidesznek a Néppártban kell maradnia – mondja Szájer József a Mandinernek. A Fidesz vezető EP-képviselője szerint a magyar ellenzék szégyellheti magát, Macrontól nem kell félni, a Fidesz pedig a Néppárt legsikeresebb, dinamikus és innovatív pártja, ezért is támadja őket a baloldal. Szájer szerint a Néppá
A rendőrség foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés gyanújával vizsgálja az elmúlt héten négy szombathelyi iskolában történt tömeges megbetegedés körülményeit - közölte az MTI érdeklődésére csütörtökön a Vas Megyei Rendőr-főkapitányság megbízott sajtóreferense.
Tavaly a kormány végül úgy döntött, hogy minden nyugdíjas megkapja a prémiumot. Az eredeti szabályozás viszont azt írja: vannak, akik nem részesülhetnek a prémiumban.
A Miniszterelnökség közölte: kitartanak azon álláspontjuk mellett, hogy ne kelljen annyi bért fizetni egy kiküldött munkavállalónak, mint amennyit az adott országban fizetnének.
Összesen 36 embert sikerült átvernie szerte az országban annak a csalónak, aki különböző internetes oldalakon eladásra kínált telefonokat, műszaki cikkeket, napszemüvegeket, ruhákat, játékokat úgy, hogy azok soha nem is voltak a birtokában.
Az egészséges környezethez való jog megsértése miatt megsemmisített egy autóverseny-pályákra vonatkozó, a zajterhelés aránytalan növelését megengedő szabályozást az Alkotmánybíróság (Ab) csütörtökön közzétett határozatával.
Mit hoz a jövő 5-10 év múlva? Milyen munkák tűnnek el és alakulnak ki? Kik vannak biztonságban és mit érdemes tanulnia az utánunk jövő generációnak? Többek között ezekre a kérdésekre keresték a választ neves szakemberek egy október...
Szabó Dóri és Berki Krisztán szerelme, Mazsi a Fem3 Cafe vendégei voltak, és egy olyan fontos dologról beszélgettek, amely mindkettejük életét nagyban megváltoztatta.
Az Emberi Erőforrások Minisztériuma hivatalosan is megerősítette, amit az atv.hu tegnap már megírt: távozik a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről Prőhle Gergely.
Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, és ez az európai kultúrharc valójában "a saját kultúránkért folytatott harc" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök csütörtökön a Hagyományok Házának székhelye, a felújított Budai Vigadó átadásán.
Az utóbbi időben megszaporodtak Szolnokon azok a csalók, akik a katasztrófavédelemre hivatkozva csengetnek be idős emberekhez, majd nagyon magas áron próbálnak nekik szén-monoxid-érzékelőt eladni – figyelmeztet a Jász-Nagykun-Szolnok Megyei Katasztrófavédelmi Főigazgatóság.
Kultúrharc nem Magyarországon, hanem Európában van, ami valójában "a saját kultúránkért folytatott harc" - mondta Orbán Viktor miniszterelnök a Hagyományok Házának székhelye, a felújított Budai Vigadó átadásán.
Szombathely számos pontján helyeztek ki figyelemfelhívó plakátot, mely az Új Hende Tervről szól; utalva a város fideszes országgyűlési képviselőjére – írja közleményében a Momentum.
Nem engedélyezett összetevőket, gyógyszerhatóanyagot is tartalmazó étrend-kiegészítőket vont ki a forgalomból a Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal (Nébih). Egy augusztus végi ellenőrzés során a Nébih hat különböző...
A HÉV-vonalak többségén a hét elején akadozott az agglomerációból a fővárosba utazók jegyvásárlása. Az utasok bosszankodtak, a Városi és Elővárosi Közlekedési Egyesület és Szentendre vezetése is sürgős intézkedést várt a MÁV-HÉV-től. A vasúttársaság is reagált a hírekre.
A miniszterelnök épp aznap mondta el, hogy nincs kultúrharc Magyarországon, amikor elküldték a magyar kultúrharcban ellenségnek kikiáltott Prőhle Gergelyt a Petőfi Irodalmi Múzeum éléről.