Csökkent a különbség a legtöbbet és legkevesebbet kereső munkavállalók átlagkeresete között Magyarországon - közölte a Budapesti Vállalkozásfejlesztési Közalapítvány kuratóriumi elnöke vasárnap az M1 aktuális csatornán.
Az LMP-s Ungár Péter Facebook oldalán jelentette be, hogy létrehozza az "etikai bizottság" termékcsaládot, mivel - úgy fogalmazott - "mostmár egyértelmű, hogy az én pártomból jelenleg az etikai bizottság rendelkezik a legnagyobb brandértékkel".
Fokozatosan csökken a különbség a legalacsonyabb és a legmagasabb magyar átlagkereset között. Ennek egyik oka, hogy a kormány 2012-ben, illetve 2017-ben is emelte a minimálbért és a szakmunkás bérminimumot is.
Az ausztráliai Queenslandben élő, 23 éves Fiona Simpson négy hónapja szülte meg csodás gyermekét. Minden percét és figyelmét rá fordítja, úgyhogy nem hallotta a tévék és rádiók felhívását: ítéletidő várható. Ő felkerekedett, és a nagymamájával meg a babájával beszállt az autóba, hogy elvigye őket egy közeli kávézóba. Csakhogy a vihar lecsapott
Bajorországban minden második választó bizonytalan, a héten készített egyik közvélemény-kutatás szerint a bizonytalanok vagy nem tudják, hogy kire szavazzanak, vagy nem biztos, hogy elmennek szavazni - mondta a Századvég Alapítvány vezető kutatója az M1 aktuális csatornán vasárnap.
A fogantatást követő első ezer nap alatti környezeti hatások, ezen belül is leginkább a táplálkozás, jelentős szerepet játszanak a felnőttkori népbetegségek kialakulásában. Megelőzhető lehet az elhízás, a cukorbetegség és a szív-érrendszeri panaszok is.
Az osztrák kancellár nemmel válaszolt a konzervatív lap azon kérdésére, hogy nevezte-e őt Orbán Viktor magyar kormányfő megbízhatatlan labancnak. Hozzátette: „nagyon korlátozó irányvonalat” képvisel a migráció ügyében, mert úgy véli, hogy az illegális migráció veszélyezteti Európa rendjét, biztonságát és stabilitását.
A hajléktalan embereknek a valódi segítséget a nekik fenntartott ellátórendszer igénybevétele jelenti - mondta az Emberi Erőforrások Minisztériumának (Emmi) szociális ügyekért és társadalmi felzárkózásért felelős államtitkára vasárnap Budapesten, sajtótájékoztatón.
Kihúzták az Ötöslottó 41. heti nyerőszámait, a sorsolást ezúttal is élőben közvetítette a Pénzcentrum. 313 millió forint volt a tét. Az Ötöslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:9; 20; 44; 50; 70.Ezen...
A kirúgott főorvos először nyilatkozik a történtekkel kapcsolatban egy televíziónak. Ma este 19 órától ATV Heti Napló című műsorának vendégeként többek között olyan kérdésekre is válaszol, miszerint életveszélyben vannak-e azok a betegek, akiket nem tudott megműteni.
Kihúzták a Hatoslottó nyerőszámait a 41. héten. 70 millió forint volt a tét. A Hatoslottó nyerőszámai emelkedő számsorrendben a következők:1; 3; 11; 20; 26; 33.Ezen a héten valaki több mint 71 millió forinttal lett gazdagabb...
A szombat esti X-Faktor válogató ismét tartogatott meglepetéseket, így példának okán Rónai Judit Mirjam is okozott néhány kellemetlen percet a mentoroknak.
Az Országos Meteorológiai Szolgálat jelenti: Időjárási helyzet Európában Kontinensünk nagy részének időjárását az Északkelet-Európa felett elhelyezkedő anticiklon alakítja. Ezeken a tájakon nyugodt, csendes és az ilyenkor szokásosnál több fokkal enyhébb az idő. A hajnali órákban foltokban köd képződik, amely a délelőtt folyamán gyorsan feloszlik,
Az Európai Unió tagországainak külügyminiszterei hétfői luxembourgi tanácskozásukon az uniót érintő aktuális témák megvitatása keretében a migrációs válságra adott európai és nemzetközi válaszokat is áttekintik, amivel előkészítik az Európai Tanács soron következő, október 17-18-án esedékes ülését.
Nem lesz állami egyház Ukrajnában, és garantálják a szabad vallásgyakorlást mindenkinek az országban – szögezte le vasárnap Petro Porosenko ukrán elnök.
Nem kockáztatja a belgák ellen a pályára lépést Virgil van Dijk, a holland labdarúgó-válogatott csapatkapitánya, aki szombaton gólt szerzett a németek elleni Nemzetek Ligája-mérkőzésen.
Jó sok és jó nagy vödörre volt szükség Miklós Márton kiviültetvényén a hét végén. A becsehelyi gazdaságban csak úgy zöldelltek a hatalmas, egészséges, érett gyümölcsök a fákon.
Kíváncsi tehenek hozták meg Nikinek és Daninak esküvői játékunk fődíját. A pár a patások gyűrűjükben készült képével nyerte el a legtöbb szavazatot és a telefont.
Hétfőn számol be az államigazgatásban tervezett létszámleépítésekről Gulyás Gergely (37) Miniszterelnökséget vezető miniszter – erről a tárca tájékoztatta a Magyar Időket.
A mai nap az utolsó, hogy nem minősül szabálysértésnek a hajléktalanság - a holnaptól életbe lépő törvény szerint ugyanis: büntethető lesz az, aki életvitelszerűen közterületen tartózkodik. Sajtóhírek szerint: a hét elejére nagy rendőrségi akció is készül. A rendőrök először csak felszólítják majd a fedél nélkül élőket, háromszori felszólítás után
A következő napokban is folytatódik a napsütéses, meleg idő, többfelé 20 fok feletti legmagasabb hőmérséklettel. A leghidegebb órákban viszont 0 Celsius-fok is lehet. Eső csak a hétvégén várható helyenként - derül ki az Országos...