Az orosz terepjárókat a havannai EISA vállalat üzemében szerelik össze. Az orosz szaksajtó helyszíni tudósítása szerint az első autó a gyártócsarnokban rendezett ünnepi rendezvényen gördült le a gyártósorról. Az eseményen részt vett Dmitrij Csernisenko orosz miniszterelnök-helyettes, aki az újonnan összeszerelt UAZ Patriot terepjáró volánja mögé ül
A természet lenyűgöző: jó példa erre a Dél-Amerikában futó Amazonas és a Rio Negro folyóinak találkozása is, amelyek mintegy 6 kilométeren át haladnak egymás mellett.
Az újonnan tervezett motor a pilótaát helyezi előtérbe, a használhatóság és a károsanyag-kibocsátási kompromisszumok nélkül: a Mjølner erőforrás akár 1850 lóerős teljesítményre képes, a 6,6 literes V12-es motorral és az elektromos hibrid rendszerrel kombinálva. A MAHLE Jet Ignition rendszert használó hajtásláncot kifejezetten közúti használatra te
A 24 éves pilótának ez az idei, és pályafutása során is a második pole pozíciója. Piastri mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője végzett, míg a harmadik helyet Charles Leclerc, a Ferrari monacói pilótája szerezte meg Kimi Antonelli előtt. Mivel azonban mindkét Mercedes versenyző egy-egy rajthelyes büntetést kapott, így Leclerc az első,
Pár héttel korábban közölt cikkünkben is megemlítettük a szentinelézeket, akiket a világ egyik legizoláltabb törzseként ismerünk. Nemrég épp ezzel az indiai törvények által szigorúan védett közösséggel próbált kapcsolatba lépni egy 24 éves fiatal, akit meggondolatlan tettéért végül le is tartóztattak a hatóságok.
Az elhagyatott vasútállomásoktól kezdve a nukleáris katasztrófa sújtotta úti célokon át a szellemvárosokig, a világon több olyan hely is létezik, amiknek vonzerejét tragikus vagy furcsa múltjuk jelenti. Ilyen az Albániában található Sazan-sziget is, ami Európa egyik legkevésbé ismert sötét turisztikai helyszíne. De mit lehet tudni a szigetről és mi
Nyakunkon van a cseresznyevirágzás, azt viszont kevesen tudják, hogy a szakurát nemcsak megcsodálni lehet, de a konyhában is tudjuk hasznosítani. Japánban például kész hagyománya van a cseresznyevirágból készült desszerteknek és italoknak. Mutatunk is 4 finomságot, ami ugyanolyan szépen mutat a Instagramon, mint az asztalunkon!
Fotó: Heute olvasóriporter - Flieghtradar Egy turbólégcsavaros repülőgép teljes hat órán át körözött a szövetségi főváros felett egy hete vasárnap. A jelenség megzavarta a figyelmes megfigyelőket. Vasárnap reggel, magasan az égen Bécs felett egy repülőgép látszólag végtelenül körözött, zavarba ejtve a figyelmes megfigyelőket. Az ASR141-es járatot a
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Az elsőfokú eljárás során kilencvenegy vádlott állt a vádlottak padján, akik az elsőfokú ítélet szerint csoportonként szerveződve, 2012. április és 2014. július között Németországban, Ausztriában, Szlovéniában, Csehországban, Svédországban, Svájcban és Olaszországban, különböző autókölcsönző társaságok képviselői
Forrás: NAV Hétfőn és kedden a NAV Infóvonala hosszított ügyeletben várja a gépjárműadós kérdéseket - írták a közleményben. Felhívták a figyelmet arra, a határidő kedden jár le, de nem érdemes halogatni a befizetést, hiszen - ha van Ügyfélkapu+ vagy DÁP regisztráció - a NAV-Mobilban bárhol, a nap bármely szakában rendkívül egyszerűen rendezhető a k
Egyre többször láthatunk furcsa, hosszú és jókora raktérrel felszerelt bicikliket a városok utcáin – ezek a cargo kerékpárok. A teherszállító bringa egyáltalán nem új találmány, de most újra virágkorát éli. Nem véletlenül, hiszen akár a gyerekeket visszük az óvodába, akár a heti nagybevásárlást intézzük, egy cargo biciklivel mindezt könnyedén elint
Az M1-es autópályán, a komáromi szakaszon a 87-es és 95-ös km között tereléskiépítés miatt Hegyeshalom irányába a belső sávot lezárták. Az ellenkező oldalon, Budapest felé pedig csak a leállósávon lehet haladni. A főváros felé a torlódás meghaladta a 7 km-t. "Aki teheti, térjen le a 101-es jelű Nagyszentjános/Bőny csomópontnál és a Bana-Bábolna útv
Globálisan 586 149 darab új autó eladásával a BMW Group a Kínában élő ügyfelek visszafogott érdeklődése ellenére is képes volt szinte megismételni egy évvel ezelőtti első negyedéves értékesítési teljesítményét (-1,4%). 2025 első három hónapját a müncheni központú vállalatcsoport Európában 6,2 százalékos, az Egyesült Államokban pedig 4,0 százalékos
Fotó: bud.hu Tizenkettedik alkalommal is Skytrax-díjas a Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtér: április 9-én, Madridban tartották a Passenger Terminal EXPO keretében megrendezett World Airport Awards díjátadót, amelyen idén is a Budapest Airport vehette át a régió legjobb repülőterének járó elismerést. A díj a World Airport Survey kérdőíveken alapul, a
A 74-es és a 78-as trolibuszok szűk sávkiosztása és a szabálytalan parkolások miatti elakadása naponta közel 20 ezer ember számára teszi kiszámíthatatlanná a közösségi közlekedést. A Dohány, Wesselényi és Nefelejcs utcák beszűkülő részein már egy 20-30 cm-re belógó szabálytalan parkolás miatt is elakadhatnak az óránként több száz embert szállító tr
Hogy néz ki? Az eddig készült legkisebb Lexus ugyanarra a GA-B elnevezésű alapra épül, mint a konszerntárs Toyota Yaris és Yaris Cross. Hossza 4,2 méter, szélessége 1,82 méter, magassága 1,54 méter, a tengelytávja 2,58 méter (ez 2 centivel hosszabb, mint a Crossban). A szűk, 5,2 méter sugarú fordulókör ideális a városi közlekedéshez. Ha az összes h
A Mercedes-Benz Csoport 2025 első negyedévében 529 200 személygépkocsit és kisteherautót értékesített a továbbra is dinamikus piaci környezetben és a vadonatúj CLA piaci bevezetését megelőzően. A Mercedes-AMG (+17%) és a G-osztály (+18%) erős növekedést ért el, az összeladásokat pedig az E-osztály (+32%) és a GLC (+14%) iránti kereslet támogatta. A
A Kínai Személygépkocsik Szövetsége (CPCA) közzétette a tíz legkeresettebb márka listáját a tavalyi évben Kínában. Az országban 22,9 millió személygépkocsit adtak el, 5,5 százalékkal többet, mint az azt megelőző évben. Nem hat meglepetésként, hogy a BYD vezeti a tabellát, a vállalat ugyanis robusztus, 37,4 százalékos növekedés produkált eladásokb
A 24 éves pilóta az idén másodszor, pályafutása során negyedszer nyert futamot, s ez volt karrierje 50. F1-es viadala. Piastri mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője ért célba másodikként, a dobogó alsó fokára pedig az ausztrál pilóta mclarenes csapattársa, a világbajnoki pontversenyt vezető brit Lando Norris állhatott fel. A rajtnál a
Az orf.at cikke. Képernyőfotó 50 évvel ezelőtt Stockholm megnyitotta a kommunista diktatúra első nyugati nagykövetségét. Gazdasági ügyletekkel is megkísérelték a közeledést: Phenjan hamarosan 1000 Volvót rendelt Svédországból, de fizetés soha nem történt. A szovjet diplomaták a puccsot "a történelem legnagyobb autólopásának" minősítették. Svédorszá
Képünk illusztráció Fotó: police.hu Kigyulladt egy autó, emiatt teljes szélességében lezárták az M4-es autóút Szolnok felé vezető oldalát vasárnap este Abonynál - közölte a katasztrófavédelem az MTI-vel. A közlemény szerint a gépkocsi az autóút 87-es kilométerénél kapott lángra. A teljes terjedelmében égő járműhöz a ceglédi hivatásos tűzoltókat ria
Jelenleg a dubaji Burdzs Khalifa a világ legmagasabb ember alkotta építménye. 828 méteres magassága azonban pár évtized múlva már bőven nem lesz elég a címhez.
A céges járműflották zöldítését ösztönző pályázaton több mint 2700 nyertesnek utaltak már járművenként átlagosan 3,9 millió forint vissza nem térítendő forrást. Az eddigi kifizetések az április 9-i adat szerint 3046 gépkocsi megvásárlását segítik - közölte az Energiaügyi Minisztérium (EM).
Amikor híre ment, hogy a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) vizsgálja a Sauber versenyzőjét, a vétség pedig a padlólemez elvékonyodása, sokan biztosra vették, hamarosan törlik Nico Hülkenberg eredményét. Hasonló helyzetekben ugyanis általában kizárás következik. Nico Hülkenberg. Fotó: hirado.hu/XPB Nem volt ez másként a Bahreini Nagydíj után sem:
A milánói márkabemutató rendezvény ötnapos volt. A Rendkívüli technológia, vezetési luxus (Extraordinary Technology, Driving Luxury) mottóval megrendezett esemény jelentős lépés a BYD, illetve a Denza történelmében, és nemcsak az európai, hanem a globális terjeszkedésben is mérföldkőnek mondható. A Denza a BYD prémium kategóriás márkája, amelyet B
Egyre több strandon küzdenek a túlzsúfoltsággal Olaszországban, így hamarosan további partszakaszok is bevezethetik az applikáción keresztül történő helyfoglalást.
A baleset következtében egy ember beszorult, őt a dabasi hivatásos tűzoltók feszítővágó segítségével szabadítják ki a járműből. A helyszínen dolgoznak a társhatóságok is, ahol teljes szélességében lezárták az érintett útszakaszt. Kerülni Hernád és Újhartyán irányába lehet. Van baj máshol is, két jármű ütközött össze az M0-s autóút déli szektorán, a
A Netflix idén leköszönő vezérigazgatója és társalapítója, Reed Hastings még 2023-ban vette meg az Észak-Amerika egyik legnagyobb síterepének számító Powder-hegyet, így most már csak az síelhet lejtőin, aki képes megfizetni a borsos „belépőt”. A népszerű központból így tulajdonképpen egy luxusklub alakult, ahova tényleg csak a leggazdagabbak tudnak
Az Integrator FM ipari podcast holnap megjelenő epizódjában Mesics Olívia, az Opel Szentgotthárd ügyvezető igazgatójával számos téma mellett beszélgettünk a duális képzés szerepéről és a vállalatok felelősségéről a jövő szakembereinek képzésében.
Ilyen se volt még: driftautó készült egy idős luxusautóból. A szinte hihetetlen átalakulás a szerencsés körülmények együttállásának köszönhető. Wil, egy kanadai autórajongó ugyanis véletlenül ráakadt egy öreg, élete zenitjén már túljutott Lexus SC400-asra. A kivénhedt túraautóért mindössze 1.400 dollárt kértek, ami érthető, hiszen az SC nem volt jó
A Golf GTI kivitele 1976 nyarán mutatkozott be, úgyhogy rövidesen 49 éves lesz. A Volkswagen ezt szeretné megünnepelni – a három piros betű számos rajongójával együtt. Erre pedig nincs is jobb alkalom, mint a Nürburgring Nordschleife, hiszen mind a legendás versenypálya, mind a GTI elnevezés a vezetési élményt, a dinamikus teljesítményt és a sporto