2025. április 11. péntek

ápr. 11
10:43
Magyar szakemberek is helyet kaptak az idei Golden Drum zsűrijében (Autószektor)
Creative Media Excellence kategóriában Forgács Mariann, Omni-Channel kategóriában Horváth Andrea, One-Channel esetében pedig Tóth Dorottya értékeli a pályaműveket.
ápr. 11
10:45
Motoros Napok a Zalakaros Korzón (Autószektor)
Zalakaroson idén április 25-27. között tartják a 4. Zalakaros Korzó Motoros Napokat, amely rendezvény egyik fontos hagyománya a motorszentelés. A három napos programsorozat pálinkaversennyel kezdődik, és a zalaegerszegi ZalaZone tesztpályán ér véget.
ápr. 11
11:09
Itt az újabb módosítás: ismét több mint 10 forinttal csökken az üzemanyagok ára! (Autónavigátor)
Szerdán mindkét üzemanyag nagykereskedelmi ára 12 forinttal csökkent a brent hordónkénti árának beesése miatt. Szombattól ugyancsak ennyivel kell kevesebbet fizetnie
ápr. 11
11:09
A Byd detronizálta a Teslát, és uralkodni fog (Autószektor)
Ez drámai elmozdulást jelent az elektromos autók piacán, mert a BYD már nemcsak kihívója a Teslának, hanem legyőzője. A kínai vállalat működési modellje, agresszív terjeszkedési stratégiája - technológiai újítások kíséretében – meghozta a sikert.   A kínai autógyártó 416 388 BEV-t szállított le 2025 első negyedévében, ami jelentősen meghaladta a T
ápr. 11
11:45
Rekordgyanús gyorshajtás? 214 km/órával száguldott Nógrád vármegyében! (Autónavigátor)
Szinte alig kivehető a Police.hu-ra felkerült fotón annak a gépjárműnek a sziluettje, amelyet a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kedden fotóztak
ápr. 11
12:21
Fotókon a súlyos, de szerencsés kimenetelű reggeli kamionbaleset (Autószektor)
Egy tejet szállító tartálykocsi vezetője feltehetően elaludt, és nekihajtott a külső szalagkorlátnak, majd oldalára borult. A sofőr sérülés nélkül szállt ki a kamionból, azért, mert a biztonsági övet rendeltetésszerűen használta, azonban az általa szállított csaknem 23 ezer liternyi tej a füves árokba folyt. - A hasonló balesetek elkerülése érdekéb
ápr. 11
12:45
Rangos díjat kapott a Trenkwalder hazai ügyvezetője (autopro)
G. Nagy Balázs kapta idén a European Milestone Business Awards díját a Visionary Business Leader kategóriában.
ápr. 11
13:39
Több versenyzőnek is lesújtó a véleménye az F1 2026-os szabályairól (Autószektor)
Még autóba sem kerültek a 2026-ra tervezett új Forma–1-es erőforrások, a sorozat máris azok jövőjéről és az azt követő korszak szabályrendszeréről tárgyal. Pénteken Bahreinben az FIA tanácskozásra hívta össze a jelenlegi és jövőbeni motorgyártókat, hogy átfogó képet kapjon arról, milyen irányt kéne venniük és mikortól. Mivel sokaknak vannak aggálya
ápr. 11
13:45
A Scania felvásárolja a Northvolt egyik legértékesebb részlegét (autopro)
A felvásárlással a Scania célja, hogy tovább erősítse jelenlétét az elektromos járművek ipari szegmensében.
ápr. 11
14:39
Villámteszt: M-Hero 1 (917) (Villanyautósok)
Megérkezett Kína válasza a G Mercire.
ápr. 11
15:27
Heteken belül három újdonságot is bemutat a VW, íme az első fotók! (Autónavigátor)
Vészesen közeleg az idei Sanghaji Autószalon, amelyet április 23. és Május 2-a között tartanak. A Volkswagen három koncepcióautóval is készül
ápr. 11
15:27
Nem hiszi el, milyen autóval jár munkába a Koenigsegg alapítója (Autószektor)
Enzo Ferrari számos excentrikus vonása közül a legfurcsább talán az volt, hogy miközben a világ legkiválóbb sportautóit gyártotta, ő maga egyszerű, hétköznapi járművekkel közlekedett. Hasonlóképpen gondolkodik Christian von Koenigsegg is - bár nyilván tiltakozna a megtisztelő párhuzam ellen -, tudva, hogy bár cége világszínvonalú hipersportautói ké
ápr. 11
15:39
Beestek a Stellantis eladásai (autopro)
A Stellantis éves szinten 9 százalékkal kevesebb járművet adott el az első negyedévben.
ápr. 11
16:09
Ezeknek az autóknak fog hamarosan drágulni az áruk (Autószektor)
Donald Trump amerikai elnök pár nappal ezelőtt hivatalosan bejelentette, hogy 25%-os vámot vet ki az Egyesült Államokba importált és külföldön gyártott személyautókra és könnyű haszongépjárművekre, beleértve a pótalkatrészeket is. A rendelkezések erősen érintik az Európai Uniót is, amely egyébként jelenleg 10%-os vámot alkalmaz az amerikai autók be
ápr. 11
16:39
Tovább bővült a Schaeffler legnagyobb napelemparkja Szombathelyen (autopro)
A Schaeffler szombathelyi telephelyén ismét lezárult egy klímavédelemmel összefüggő, nagyszabású beruházás.
ápr. 11
17:15
Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját (Autószektor)
A Gyermekvasút vonalát 77 évvel ezelőtt, 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, erre emlékeznek minden évben április második szombatján a kisvasúti nap keretében - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel. A szombati rendezvényen 10-16 óráig várják az érdeklődőket a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepén és az állomás alatti fogadóparkban.
ápr. 11
17:33
5 különleges emlékház, ahol a legnagyobb magyar írók nyomába eredhetsz (Drive)
Aki kedveli az irodalmat, annak garantáltan értékes pillanatokat szerezhet egy-egy költőnk, írónk házának felkeresése. Ezeken a helyeken ugyanis bepillantást nyerhetünk leghíresebb irodalmáraink egykori mindennapjaiba, de a kiállításoknak köszönhetően még új dolgokat is megtudhatunk róluk. A költészet napjának alkalmából mutatunk is 5 emlékházat!
ápr. 11
17:39
A fővárosban is tesztelik az első magyar csuklós e-buszt (autopro)
Néhány napig lesz lehetőség utazni az elektromos busszal a BKK járatán.
ápr. 11
18:15
Tasman Weekender: a Kia komolyan gondolja, hogy meghódítja a pickupok szegmensét (Autószektor)
Az egyelőre csak koncepcióban létező autó a Kia Tasmanból kibontakozó pickup. A Tasman Weekender nevéből is sejthetjük, hogy mire szánta a gyártó: kirándulásra és terepautózásra úttalan utakon. A dél-koreai gyártó a Ford nyomdokaiban halad: párban kínálja a pickupokat az F-150 Raptor és F-150 mintájára. Az agresszívre sikeredett Weekender újraterv
ápr. 11
18:27
Világító emblémával jön a legújabb MG modell! (Autónavigátor)
Nem kevesebb mint 8 új modell érkezését jelentette be az MG egy kétéves program keretében. Többek között sportautókat, szedánokat, és
ápr. 11
18:51
Lenyűgözőek ezek az úti célok, de valamiért mindenki elfelejti őket (Drive)
Velence, Barcelona, Isztambul, Athén vagy London – az ilyen és ehhez hasonló nagyvárosok nem szorulnak bemutatásra, és míg az érthető, hogy néhány gyönyörű falu elkerüli a turisták figyelmét, az már érdekesebb kérdés, hogy melyek azok a városok, amelyeken a turisták valamiért rendre keresztülnéznek. Pontosan erre volt kíváncsi az egyik Reddit-felha
ápr. 11
18:57
Halálra gázoltak egy nőt és a Magyar Közút munkatársát (Autószektor)
A társaság munkatársa a 26. sz. főúton Miskolc irányába haladva észlelte, hogy az út szélén egy valószínűleg műszaki hibás személyautó várakozik vészvillogót használva. - Kollégánk a művezetői autó figyelmeztető sárga villogóját bekapcsolva megállt és a várakozó személyautóból kiszálló hölgynek segíteni próbált - írta közösségi oldalán az Építési é
ápr. 11
19:39
Piastri és McLaren-fölény a Bahreini Nagydíj második szabadedzésén (Autószektor)
A világbajnoki pontversenyben harmadik helyezett pilóta mögött csapattársa, a vb-éllovas - az első gyakorláson legjobb - brit Lando Norris autózta a második leggyorsabb köridőt, mindössze másfél tizedmásodperccel elmaradva Piastritól. Oscar Piastri - fotó: m4sport.hu/XPB A harmadik helyezett brit George Russell (Mercedes) hátránya ugyanakkor már tö
ápr. 11
20:09
Használtteszt - Ford Mondeo 1.5 EcoBoost (Autószektor)
A nagy Ford autó A márka Európai zászlóshajója. Annyira rossz úgy használttesztet írni, hogy már már évek óta tényként tudatosult bennünk, hogy megszűnt a Mondeo, leállították a gyártását. Azt a modellt, ami mindig is meghatározó volt a kínálatban, sőt, már elődje, a Sierra is. A Mondeo megjelenésekor tudatosan léptek olyan útra a formatervvel, ami

2025. április 12. szombat

ápr. 12
0:21
Villámteszt: Ford Puma Gen-E (Villanyautósok)
Itt a bizonyíték arra, hogy nem lehetetlen tágas kisautót gyártani.
ápr. 12
4:51
Gólyacsoda Dömösön: rekorder lett Szofi, máris tele a fészek (Drive)
Alig három hete írtuk meg, hogy nyolcadik alkalommal is hazatért sérült párjához Szofi, a fehér gólya. Macus még 2016 áprilisában került lőtt sebben a dömösi BirdMania Madárpark és Természetvédelmi-mentőközpontba, szerelmük azóta viszont töretlen. Az egyre gyengülő Szofi ösztönei viszont azóta is működnek, olyannyira, hogy szinte csodával határos m
ápr. 12
6:45
Van egy ország, ahol kétszer annyi piramist találunk, mint Egyiptomban (Drive)
Bár legtöbbünknek a piramis szóról egyből Egyiptom jut eszébe, több országban is találkozhatunk piramisszerű építményekkel. Sőt az említett észak-afrikai országtól délre fekvő Szudánban több mint kétszer annyi bújik meg, mint szomszédjánál.
ápr. 12
7:57
7 rejtett falu Európában, amit a tavaszi szünetben érdemes meglátogatni (Drive)
A húsvéti időszak és az iskolákban beköszönő tavaszi szünet remek alkalom arra, hogy már napsütésben gazdag kiruccanást szervezzünk. Ha a vakációt idén külföldön töltenénk, ajánlunk pár gyönyörű települést Európából, amelyek látványa és atmoszférája megéri az odavezető utat.
ápr. 12
8:27
Magyarország lehet az egyik legtöbb kárt elszenvedő ország Trump autóipari vámja miatt (Villanyautósok)
Most visszaüt a magas autóipari kitettség.
ápr. 12
8:39
Nem azonnal, de biztosan hat - így neveli át az autósokat a traffipax (autopro)
Van, ahol már hat hónap alatt mérhetően javul a közlekedésbiztonság ott, ahol traffipax van.
ápr. 12
8:39
Nyomórudas sportautó Kínából (Autószektor)
Egyre nehezebb nyomon követni a kínai autó márkákat és modelljeiket, amik látszólag a semmiből bukkannak elő, majd lepik el a világot. Most azonban nem egy szokványos családi villanyautót vagy PHEV-et mutattak be Kínában, hanem egy elég ígéretes, apró sportautót, méghozzá elég olcsón. Korábban, 2022 körül már felbukkant ez az autó, akkor még SSC (S
ápr. 12
8:45
14 millió négyzetméterenként? Egy egérlyukat sem lehet venni a világ legdrágább városaiban (Drive)
A Henley & Partners befektetési vállalat 2025-re vonatkozóan is megnézte, hogy melyik városokban mennyi pénzre van szükségünk egy lakás vásárlásához, ezek alapján pedig összeállítottak egy ranglistát a világ legdrágábbjairól.
ápr. 12
9:27
A Hyundai szerint sem biztonságos az érintőképernyő (Autónavigátor)
Az informatikai fejlődésével pofonegyszerű és olcsó megoldás hullott az autógyártók ölébe. A központi érintőképernyőre pakolt funkciók számos gombtól és kapcsolótól
ápr. 12
9:39
Európai topmenedzser vesztette életét a New York-i helikopterbalesetben (Autószektor)
A Siemens Mobility spanyol vezérigazgatója és családja vesztette életét a csütörtökön New Yorkban folyóba zuhant városnéző helikopteren – közölték pénteken az összesen hat halálos áldozatot követelő szerencsétlenség vizsgálatát végző illetékesek. A részletekről egyelőre annyit tudni, hogy Manhattanben a folyópartról indult a helikopter, amelyen a k
ápr. 12
11:03
Nőtt az új járművek eladása a világ legnagyobb piacán (Autószektor)
BYD Seagull A kínai járműgyártók szakmai képviseleti szervezete, a China Association of Automobile Manufacturers (CAAM) pénteken publikált adatai alapján Kínában a járműeladások éves összevetésben 8,2 százalékkal 2,915 millióra emelkedtek márciusban, miután februárban 34,4 százalékos bővülést jegyeztek fel. Az előző havi nagy kilengés oka elsősorba
ápr. 12
11:21
Kompolti Sportmajális: egy nap, megszámlálhatatlan élmény (Autószektor)
A világelső quad és homokfutó gyártójának, a Can-Am-nak (www.brp.com) az idei csúcsmodelljei, a "traktorok ferrarija", az olasz Antinio Carraro traktormárka modelljei, a NIU, a Malaguti és a Brixton robogó és motormárkák 2025-ös újdonságai, tesztvezetési lehetőséggel, valamint a Peugeot Qualitè https://www.qualite.hu/# màrkakereskedès jóvoltából a
ápr. 12
11:39
A rendőrök is alig hitték el, mennyivel mértek be egy gyoshajtót a 21-es főúton (Autószektor)
A sebességmérés tapasztalatai azt mutatják, hogy a járművezetők továbbra sem számolnak a gyorshajtás kimagasló baleseti kockázatával. A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai április 8-án délelőtt a 21-es főúton mértek be egy járművezetőt, aki a megengedett 110 helyett 214 km/h-val száguldott. Az egyenruhások a gépjármű vezetőjét ellenőr
ápr. 12
12:27
Tényleg olcsóbbak lehetnek Trump szankciói miatt bizonyos autók Európában? (Autónavigátor)
Mint ismert, Donald Trump, az Amerikai Egyesült Államok regnáló elnöke nemrég óriási vámokat szabott ki a külföldről érkező termékekre, így
ápr. 12
12:39
Nem veszélyes az elektromos autók sugárzása (autopro)
Egy tanulmány szerint az elektromos autók sugárzási szintje ártalmatlan.
ápr. 12
13:03
Hatótávrekordot döntött egy szériaállapotú Volkswagen Id.7 (Autószektor)
A Volkswagen a dél-olaszországi nardói Low Speed Ringen érte el az új hatékonysági csúcsot. Egy ID.7 Pro S modell ugyanis egyetlen feltöltéssel (nettó 86 kWh akkumulátorkapacitás) 941 kilométert tett meg. Vagyis 232 kilométerrel, azaz 32,7 százalékkal döntötte meg a modell eddigi maximális, 709 kilométeres kombinált (WLTP) hatótávolságát. A 941 kil
ápr. 12
13:21
Hihetetlen dolgot vett fel a fedélzeti kamera a 11-es főúton (Autószektor)
A Bpiautósok olvasójának fedélzeti kamerája rögzítette a felvételt 2025.04.06-án, Tahi és Leányfalu között.   "Segítő szándék némi vakmerőséggel. A nyitva felejtett tanksapkát sikerült becsuknia menet közben a másik autóból kihajoló főhősünknek" – fűzte a videóhoz a felvétel készítője. További autós tartalmakért kövess minket Facebookon is!
ápr. 12
13:27
Önvezető baleset: látja, de nem érti (Villanyautósok)
A Villanyóra 275. adásában Balázs, Szöcske és Tibor beszélgettek az
ápr. 12
14:45
Több mint hatezer gyorshajtót fotóztak le a 24 órás traffipax-razzián (Autószektor)
Az Európai Közlekedésrendészeti Szervek Hálózata, a Roadpol kezdeményezéséhez csatlakozva április 9-én 6 órától 24 órás sebességellenőrzést tartott Magyarországon egész területén a rendőrség. A lakosság aktív részvételének köszönhetően számos mérési helyszínre érkezett javaslat, amelyek közül a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti el
ápr. 12
15:27
Így mozog a gigantikus méretűre hízott Lada (Autónavigátor)
Az orosz Garage54 régóta dolgozik egy másfélszeresére nagyított Ladán. Először a rengeteg pluszt lemezt tartalmazó karosszéria öltött testet, majd két
ápr. 12
15:57
Az Mg új CyberX modellje a fiatal vásárlókat célozza meg (Autószektor)
Az MG előzetes fotókat mutatott a hamarosan megjelenő CyberX-ről. A SUV a márka Cyber modellcsaládjának második modellje lesz, az első a tavaly bemutatott Cyberster roadster volt. Várhatóan az új Smart #5 riválisának szánja az anyavállalat SAIC az újdonságot, amely a közelgő Sanghaji Autókiállításon mutatkozik be április 23-án. Ezek a sokat sejtető
ápr. 12
16:24
Buszos rekordok, érdekességek 1. (Autószektor)
Szerző: Bánffi Tibor A világ első belsőégésű motorral működő omnibusza A világ első belsőégésű motorral működő omnibuszát 1895-ben a Benz & Cie autógyártó készítette és Mannheimben mutatták be. A Victoria modellen alapult és  csak 8 fő utazására volt alkalmas. A mindössze 550 kilós jármű 2,9 literes lökettérfogatú motorja 5 lóerős teljesítményre v
ápr. 12
16:26
50 milliót érő lopott luxusterepjáróval próbált kimenni az országból (Autószektor)
Egy horvát állampolgár jelentkezett kilépésre a tompai határátkelőhelyen 2025. április 10-én hajnali 2 óra körül egy osztrák rendszámú BMW XM sofőrjeként. Az ellenőrzés során kiderült, hogy a kocsit az osztrák hatóságok körözik, és a lefoglalását rendelték el. A luxusterepjáró vezetőjét előállították, a kocsit pedig a kiskunhalasi rendőrök lefoglal
ápr. 12
16:42
Továbbra is Trump vámjain a világ szeme, új esélyt kaphat a Northvolt – ez történt a 15. héten (autopro)
A válság és terjeszkedés egyszerre formálja az autóipar jövőjét – összeszedtük, milyen hírek határozták meg a járműipar világát a héten.
ápr. 12
16:48
Biztosan éhes vagy? Ezeknél a légitársaságoknál jobban jársz egy otthoni szendviccsel (Drive)
Ugyan a rövidebb utakat ki lehet bírni étkezés nélkül, közepes vagy hosszú távú járatok esetén már jól esik egy-egy meleg fogás. Bár elképzelhető, hogy valamilyen furcsa okból minden ízt rosszabbnak érzünk a repülőgépeken, az nagyon nem mindegy, hogy milyen minőségű finomságokat szolgálnak fel nekünk. De vajon melyik légitársaságoknál járunk a legj
ápr. 12
17:54
Hazai elektromos buszokat tesztel a Bkv (Autószektor)
Tervezetten a 210/210B vonalán a szóló Credobus Electronell 12, a 8E vonalán pedig a csuklós Electronell 18 közlekedik majd, menetrenden felüli járatokként. A pontos részletek már a BudapestGO-ban is elérhetőek, a tesztüzem pedig három napon át tart majd. Könnyített üzem A két Credobus Electronell a Kravtex Kft. felajánlásából gurulhat Budapesten.

Keresés