Lando Norris szerint egyáltalán nem meglepő, hogy Max Verstappen és a Red Bull ilyen gyorsan harcba szállt az idei Forma-1-es világbajnoki címért. A McLaren brit versenyzője elismeri: tudja jól, milyen teljesítményre képes holland riválisa, ezért nincs értelme annak, hogy bárki meglepődjön Verstappen japán hétvégén mutatott teljesítményén.
A „lehetetlen” helyre felhúzott épületektől kedve a sivatagi lávajáratokon át az olyan magaslati városokig, ahova oxigénmaszkot is érdemes vinnünk, Földünkön akadnak olyan helyek, ahol nehéz elhinni, hogy emberek élnek – ilyen például aTokiótól nem messze található Aogashima szigete is, aminek egyetlen települése az azonos nevet viselő, alig 170 fő
Oscar Piastri elismerte: nem volt reális esélye arra, hogy a Japán Nagydíj hajrájában megelőzze csapattársát, Lando Norrist. A McLaren ausztrál versenyzője ugyanakkor úgy érzi, versenyképes tempóval rendelkezett a futamon, de a körülmények és a pálya sajátosságai nem tették lehetővé az előzést.
Márciusban indult el a Menü-podcast, amelyben Orosz Dóri műsorvezető elismert hazai szakértőkkel tárgyalja ki a gasztronómiát érintő aktuális kérdéseket, trendeket és kihívásokat. A legelső adásban a bárszakma fortélyairól és kulisszatitkairól van szó, de az is kiderül, hogy milyen italtrendek várhatók idén, valamint hogy pontosan mi is az a WOW-él
Helmut Marko, a Red Bull tanácsadója nem kímélte a McLarent a Japán Nagydíj után – a 80 éves osztrák szakember szerint a wokingiak stratégiája nélkülözte a bátorságot, és egyedül egy alternatív taktikával lehetett volna megállítani a megállíthatatlannak tűnő Max Verstappent.
Az adrenalinfüggők és az örökös kalandvágyók számára kihagyhatatlan lehetőséget jelenthet cápák társaságában úszni. Azt viszont már kevesebben tudják, hogy nem csak ketrecekben lehet alámerülni: a bátrabb utazók ugyanis olyan helyszíneket is találhatnak, ahol különösebb biztonsági felszerelés nélkül lehet együtt úszni a ragadozókkal. De hogy hol? M
A Japán Nagydíjon aratott lenyűgöző győzelme után Max Verstappen elárulta, nagyra értékeli azokat a dicséreteket, melyeket a paddock több szereplőjétől kapott – ám természetesen a kritikákhoz hasonlóan igyekszik a helyükön kezelni őket.
A világ legnagyobb repülőgépipari vállalata nemrég bemutatta készülő, teljesen elektromos és hidrogén-üzemanyagcellákkal meghajtott repülőgépének tervezetét. Alább eláruljuk, mit is lehet tudni a ZEROe nevű modellről.
A Mercedes támogatottja, Fred Vesti a hétvégi Bahreini Nagydíjon lehetőséget kap arra, hogy először vezesse a brackley-i istálló W16-os versenygépét – erősítette meg a csapat kommunikációs igazgatója, Bradley Lord.
Tavaly már mi is beszámoltunk az akkor 17 éves Lasse Stolley történetéről, aki sokallva az német albérletárakat, 16 évesen úgy döntött, hogy belevág egy életre szóló kalandba, és a Deutsche Bahn szerelvényeinek fedélzetén tölti tovább mindennapjait. Stolley azt is megosztotta, hogy mennyi és milyen ruhával lehet túlélni a vonatokon, így ha mindig t
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner szerint Lando Norris és Oscar Piastri egyenlő versenyzői státusza akadályozta a McLarent abban, hogy komolyabb nyomást gyakoroljanak Max Verstappenre a Japán Nagydíjon.
Komoly megpróbáltatásokkal teli hétvégén van túl Jack Doohan: az Alpine ausztrál pilótája a Japán Nagydíj után láthatóan kimerülten, segítséggel tudta csak elhagyni autóját – elmondása szerint „úgy nyomta végig a versenyt, mint egy állat”.
Bár Max Verstappen parádés teljesítménnyel szerezte meg 64. Forma-1-es győzelmét Szuzukában, a Red Bullnál továbbra sincsenek teljesen megelégedve az RB21-es versenygép teljesítményével – a csapatnál világos célokat tűztek ki annak érdekében, hogy ismét a mezőny élére törjenek.
George Russell továbbra is határozottan állítja, hogy a McLaren rendelkezik jelenleg a Forma-1 legerősebb versenyautójával – a Mercedes versenyzője szerint a wokingiak a következő, melegebb éghajlatú versenyeken igazán kibontakozhatnak.
Nem kedvez a Kelet-Európában tapasztalható hideg időjárás a vonuló gólyáknak, az időszak meghosszabbodása miatt sokan közülük elgyengülve érhetnek haza. A télies klíma mind a felnőtt madarakra, mind pedig a leendő fiókákra negatívan hathat, így most különösen ügyelni kell a már megérkezett állatokra.
A Forma-1 négyszeres világbajnoka, Max Verstappen kulcsszerepet játszott a Red Bull csapatának válságtanácskozásán a Japán Nagydíjat megelőzően. A megbeszélések célja az RB21-es versenyautó gyenge teljesítményének javítása volt az ausztráliai és kínai versenyeken tapasztalt nehézségek után.
Náha nem teljesen egyértelmű, hogy egy talált tárgy mekkora értéket képvisel. Így volt ez egy Fokváros környékén felfedezett gyűrűvel is, amiről csak később derült ki, hogy a skót geológusként és íróként tevékenykedő Hugh Millerhez tartozott.
Insteroid. Azaz In Steroid. Tehát egy Hyundai Inster szteroidokon. Így hívják, és pontosan ez is az első gondolatunk, amikor ránézünk a Hyundai legújabb koncepciójára. Ha valaki, hát a Hyundai pontosan tudja, hogyan kell felhívni a figyelmet egy új termékére, és az Inster épp most debütál az európai piacokon. Egyfajta hot hatchként gondolták tovább
A Kanári-szigetek gyönyörű természeti kincseire és mesés tengerpartjaira minden évben rengeteg turista kíváncsi, és míg Las Palmas vagy Santa Cruz de Tenerife utcáin nyaranta hatalmas a tömeg, addig a Lanzarote szigetén található Arrietában már alig fordulnak meg páran. De mit találunk errefelé és érdemes egyáltalán meglátogatni?
Elképesztő havi rekorddal haladta meg a 75 ezres darabszámot a hazai zöldflotta márciusban, 2020 elejéhez képest már több mint tízszeres a gyarapodás – közölte az [...]
Ennek értelmében 2025. április 8-án 0 órától az alábbi határátkelőhelyeken a személy- és járműforgalmat felfüggesztik: Rajka (Schengeni utca/Ady Endre utca) - Dunacsúny Neszmély - Dunaradvány (kompközlekedés) Ipolydamásd - Helemba Letkés - Szalka Bánréve - Sajólénártfalva Rárospuszta - Rárós Drégelypalánk - Ipolyhídvég Őrhalom - Ipolyvarbó Aggtelek
Hogyan marad versenyképes az Opel Szentgotthárd a gyorsan változó járműipari környezetben? Az Integrator FM ipari podcast legújabb epizódja bepillantást enged a gyár működésébe és a motorgyártás jövőjébe.
Ennek értelmében 2025. április 8-án 0 órától az alábbi határátkelőhelyeken a személy- és járműforgalmat felfüggesztik: Rajka (Schengeni utca/Ady Endre utca) - Dunacsúny Neszmély - Dunaradvány (kompközlekedés) Ipolydamásd - Helemba Letkés - Szalka Bánréve - Sajólénártfalva Rárospuszta - Rárós Drégelypalánk - Ipolyhídvég Őrhalom - Ipolyvarbó Aggtelek
Múlt hét csütörtökön egy 87 éves autóvezető a családi Renault Twingo volánja mögött ismeretlen okokból a pilisvörösvári bányatavaknál található futópályára
A Concorso d’Eleganza Villa d’Este 2025 hőn áhított trófeáiért mintegy félszáz látványos autócsoda száll majd versenybe a következő kategóriákban. A szépségverseny legtekintélyesebb elismerése a "BMW Group Trophy – Best of Show" kitüntetés lesz, amellyel a szakmai zsűri ismét az esemény abszolút győztesét ismeri el. A Concorso d'Eleganza az esemény
"Készen állunk tárgyalni az Egyesült Államokkal. Valóban, ipari termékekre vonatkozó kétoldalú vámmentességet ajánlottunk fel, ahogy azt sok más kereskedelmi partnerünkkel is sikerrel tettük már. Európa mindig nyitott egy jó megállapodásra, így az ajánlat továbbra is az asztalon van" - mondta. Von der Leyen ugyanakkor hangsúlyozta: amennyiben a tár
A Volkswagen a legegyszerűbb megoldást választotta: egyszerűen importdíjjal egészítik ki a járművek árait, ezáltal a vásárlókkal fizettetik meg a vámot.
Lassan minden legendás európai Ford gyártását leállítják. Az utolsó Mondeo még 2022 árilisában gördült le a futószalagról, míg a Fiesta gyártását 2023 júliusában állították le végleg. Az idei év végén pedig a Ford Focus is megszűnik. A Motor 1-nak küldött emailben a cég európai kommunikációs vezetője, Finn Thomasen bejelentette, hogy a Focus gyártá
Fotó: Energiaügyi Minisztérium Emlékeztetnek: a pályázat tavaly február óta támogatja a hazai gazdasági társaságokat a tisztán elektromos gépkocsik beszerzésében. Egy járműre az akkumulátor teljesítményének függvényében 2,8-4 millió forint támogatás nyerhető el. A sokakat foglalkoztató cégek akár 64 millió forintot is kaphatnak járműparkjuk környe
Magas színvonalú képzések, európai szintű infrastruktúra és nemzetközi légkör várja azokat a fiatalokat, akik a győri Széchenyi István Egyetemen tanulnak tovább.
Fotó: BKK A válaszadók döntő többsége (75 százaléka) támogatja a BKK javaslatát, miszerint az alsórákosi Miskolci utcában teljes üzemidőben közlekedjen trolibusz. A gondosan előkészített hálózatbővítés célja, hogy új közösségi közlekedési kapcsolatok jöjjenek létre Zugló Alsórákos részén. Az új 81-es járat a tervek szerint nyár elejétől közlekedne
A ROADPOL által koordinált, egész Európát érintő sebességellenőrzési kampányhoz kapcsolódva a magyar rendőrség is Speedmarathont tart 2025. április 9-én 6 óra és április 10-én 6 óra között. Az akció lehetséges helyszíneire számos állampolgári javaslat érkezett, amelyek közül a helyi adottságokat, valamint a közlekedésrendészeti elemző munka eredmén
Bár Európában nem forgalmazták, az FJ Cruiser mifelénk is sikert arathatott volna. Ezt mi sem bizonyítja jobban, hogy magánimportban szép számmal érkeztek ilyen autók Európába, s a 2014-ig gyártott FJ Cruiserért még ma is szép summát kérnek a használtpiacon. Az ok pofonegyszerű: az FJ jól bírja a strapát, megbízható, elpusztíthatatlan autó, ráadásu
Fotók: Porsche A mesterséges intelligencia az élet egyre több területére talál utat. Egy egyszerű képlet érvényes: minél összetettebb egy feladat, annál nagyobb az AI célzott felhasználásával kiaknázható lehetőség. "A Porsche Engineeringnél nagyon korán elkezdtük integrálni az AI-alkalmazásokat a fejlesztési folyamatainkba. A kísérleti projektek so