2025. április 11. péntek

ápr. 11
0:30
Hét megyére adtak ki riasztást viharos szél veszélye miatt péntekre (Autószektor)
A várt legerősebb széllökések meghaladhatják a 70 km/h-t. Pénteken napközben az Észak-Dunántúlon, a főváros közelében és a középső országrészben fokozódik viharossá (~60-75 km/h, lokálisan >80 km/h) az északnyugati szél. Estére valamennyit veszít az erejéből a légmozgás. Az erős szél többféle balesetveszélyes helyzetet teremthet a közutakon, ezért
ápr. 11
4:39
Így változott a magyar álláspiac tizennyolc év alatt (autopro)
Az elmúlt 18 évben négyszeresére nőtt az átlagbér, de a fiataloknak ma már nem ez az elsődleges.
ápr. 11
4:57
Egy romantikus erdélyi település lett az év mesebeli faluja (Drive)
Ötödik alkalommal rendezték meg Romániában az Év Úti Célja versenyt, amiben egyes települések különböző kategóriákban tudták megmérettetni magukat. Az áprilisi eredményhirdetést Nagyszebenben tartották meg, ahol egy nagy gála keretében ítélték oda a kinevezéseket a nyerteseknek.
ápr. 11
6:15
Megmutatta következő villanyautóját a Mazda (Villanyautósok)
Valószínűleg Európában is kapható lesz.
ápr. 11
6:21
Rekordmennyiségű LNG került az EU gázszállító rendszerébe (Zöldjárműipar)
Az európai terminálókból rekordmennyiségű cseppfolyósított földgáz (LNG) került az Európai Unió gázszállító rendszerébe márciusban - az európai gáztárolók szövetsége, a GIE adatai alapján.
ápr. 11
6:33
Több mint 1000 évig is elél a világ egyik legfurcsább növénye (Drive)
Az Afrika déli részén húzódó Namib-sivatag vadregényes vidéke rengeteg érdekességet rejt magában; itt található például a világ egyik legkülönösebb növényfaja is: a helyi nyelvjárásban „tweeblaarkanniedood” néven ismert endemikus növénynek mindösszesen két levele van, és meglepő módon a zord körülmények mellett is képes megélni az ezeréves kort. De
ápr. 11
6:39
Állami támogatás jár az autóiparnak a vámok miatt? (autopro)
Van egy ország, ahol erre a kérdésre már megszületett a válasz: igen.
ápr. 11
7:15
Kínai terepjáró ennyi pénzért? Kipróbáltuk! – Dongfeng MHERO 1 menetpróba (Autónavigátor)
Na jó, ez mégis micsoda? Biztos vagyok benne, hogy első ránézésre nehéz feldolgozni a kínai terepjáró látványát, szóval kezdjük az
ápr. 11
7:15
Tarol a Jeep Avenger Olaszországban (Autószektor)
Március a "virágzás" hónapja a Jeep számára az olasz piacon, különösen az Avengernek köszönhetően. A Torinóban tervezett modell lett Olaszország legkelendőbb SUV-ja nem csupán márciusban, hanem az idei év első három hónapjának összesített eladási számait tekintve is. A Jeep első teljesen elektromos SUV-ja ezzel az eredménnyel megerősítette pozíciój
ápr. 11
7:21
Nőtt a Stellantis kis villanyautóinak hatótávja (Villanyautósok)
Fejlesztették az aksit és a hajtáslánc is hatékonyabb lett.
ápr. 11
7:39
Még több autót fog gyártani Amerikában a BMW (autopro)
Jelentősen növeli éves kibocsátását a BMW a spartanburgi gyárában.
ápr. 11
7:39
Ázsia feltörekvő úti célja nemcsak alacsony árakkal, de 33 fokos tavasszal is vár (Drive)
Hiába járunk a tavasz közepén, tartós melegnek egyelőre nyoma sincs Magyarországon. Ezzel szemben Délkelet-Ázsia feltörekvő úti célját pont ilyenkor érdemes meglátogatni, hiszen a hőmérséklet már bőven kacérkodik a 30 fokokkal – ráadásul a repülőjegy megfizetése után a pénztárcánk is hálás lesz.
ápr. 11
8:15
Ennyivel csökkentek a casco és Kgfb díjak az első negyedévben (Autószektor)
Az új autók átlagos casco díja az elmúlt negyedévben 257 100 forint volt, 3,6 százalékkal több, mint egy évvel korábban, miközben azok az ügyfelek, akik használt autójuk biztosítási évfordulóján váltottak szerződést, átlagosan 175 200 forintot, 4,6 százalékkal fizettek többet. A használt autó vásárlásakor kötött casco biztosítások átlagdíja külföld
ápr. 11
8:27
A hétvégén ne tervezz a Parkl appal töltést (Villanyautósok)
Tervezett karbantartás miatt – többek között – töltés indítására sem lesz lehetőség.
ápr. 11
8:39
Győrben készül az Audi legújabb belső égésű motorja (autopro)
Az új belső égésű motor fejlesztéséből alaposan kivette a részét az Audi Hungaria.
ápr. 11
8:45
Vajon mennyit fogyaszt az új Suzuki Swift padlógázon? Íme a videó! (Autónavigátor)
Nehéz lenne tagadni, hogy a legtöbb hazai vásárló számára teljesen irreleváns adat, hogy tudja-e a 180 km/órás végsebességét az új
ápr. 11
9:03
Újabb szigorítás: szelfitérrel tartanák kordában a turistákat Barcelonában (Drive)
Barcelona és a túlturizmus kapcsolatáról az elmúlt években rengeteget lehetett hallani: a helyzet odáig fokozódott, hogy a helyiek tavaly vízipisztolyokkal lövöldöztek a turistákra. A sok látogatóval viszont nemcsak az utcákon, hanem a spanyol nagyváros legismertebb nevezetességénél, a Sagrada Familiánál is meggyűlt a baj. Emiatt a városvezetés mos
ápr. 11
9:21
Ezek a magyarok kedvenc húsvéti úti céljai a Ryanair szerint (Autószektor)
A Ryanair lapunkhoz eljuttatott közlése szerint a húsvéti időszak foglalásainál 27 százalékkal az olaszországi útvonalak állnak első helyen a magyar utasok körében, ezt követi Nagy-Britannia (17%) és Spanyolország (13%). Forrás: Ryanair Hozzáteszik: Olaszország töretlen népszerűsége nem meglepő – olyan városok, mint Milánó-Bergamo, Róma és Bari köz
ápr. 11
9:39
Szokatlan utat választ Németország az autóipar fellendítésére (autopro)
Németország az e-autóknak támogatást, a hadiiparnak autógyárakat adna.
ápr. 11
10:21
Átadták a Sensirion új gyártócsarnokát Debrecenben (Autószektor)
Közleményük szerint a hétezer négyzetméteres bővítés két fő egységből áll: az első ütemben ezerhatszáz négyzetméteres, két raktárrészből álló logisztikai központ épült fel, míg a második ütemben elkészült az ötezer négyzetméteres, kétszintes gyártócsarnok. Ez utóbbi három-három gyártótérrel, logisztikai és szociális helyiségekkel, irodákkal, tárgya
ápr. 11
10:27
Ekkora fizetés kell a munkáshitelhez (Autószektor)
Sok ezren igényeltek munkáshitelt a K&H-tól az idén, és a folyósításoknál is már ezres nagyságrendekről van szó – közölte a pénzintézet. A kedvezményes kamatozású munkáshitel esetében a legalacsonyabb igényelhető összeg 500 ezer forint.
ápr. 11
10:29
A tavaszi szünetben pótlóbusz jár az 1-es villamos vonalán a Flórián térnél (Autószektor)
A forgalomkorlátozások miatt a BKK kéri az arra közlekedőket, hogy lehetőségük szerint a felújítás idején a közösségi közlekedést vegyék igénybe, vagy kerüljék el a Flórián teret.
ápr. 11
10:31
Fantasztikus húsvéti program – Vár a Míves Tojás Múzeum Zengővárkonyban (Autószektor)
Fantasztikus húsvéti program – Vár a Míves Tojás Múzeum Zengővárkonyban. Izgalmas programok kicsiknek és nagyoknak. Április 14-től 19-ig tojásdíszítő bemutatókat tartunk naponta 10-18 óráig. Így a látogató közönség nemcsak a múzeumban kiállított műtárgyakban gyönyörködhet, hanem nyomon követheti, hogy hogyan lesz a természetes tojásból hímestojás.
ápr. 11
10:33
Így szavalják József Attilát a vásárhelyi egyéni képviselők (Autószektor)
A hódmezővásárhelyi egyéni körzettel bíró képviselők a költészet napját József Attila: Imádság megfáradtaknak című költeményével ünneplik. Ami a városi programokat illeti, 15 órától lesz a Hódmezővásárhelyi Nyugdíjas Szövetség versmondó gálája; 12-18 óra között Cimet kézműves piacot tartanak az Almáskertben; valamint kereshetünk verseket is QR-kódo
ápr. 11
10:35
"A szívem a torkomban dobogott. Ahányszor csak lehet, annyiszor át akarom még élni!" (Autószektor)
Kajdon Blanka úgy fogalmazott, hihetetlen jó érzés volt hazai közönség előtt debütálni a válogatottban.
ápr. 11
10:37
Amerikai csapatok érkezhetnek Panamába (Autószektor)
Aláírták a megállapodást.
ápr. 11
10:39
Százmilliárd dollárnál is többe kerülhet az autógyártóknak Trump vámja (autopro)
Az Egyesült Államokban aktív autógyártók számára brutális többletterhelést jelenthetnek Donald Trump vámjai.
ápr. 11
10:39
Đukanović: Tartóztassanak le minden egyetemi hallgatót, aki a blokádban részt vesz (Autószektor)
Vladimir Đukanović, ügyvéd és a Szerb Haladó Párt magas rangú tisztségviselője a közösségi média X (korábban Twitter) platformján közzétett bejegyzésében a rendőrségtől kérte, hogy tartóztassa le azokat a diákokat, akik hónapok óta blokkolják az egyetemeket Szerbiában. „Teljes támogatásomat adom ahhoz, hogy a rendőrség behatoljon minden olyan szerb
ápr. 11
10:41
Orbán Viktor: közel vagyunk ahhoz, hogy a városi szolgáltatások elérhetők legyenek szinte teljes körűen a falvakban (Autószektor)
Falun élni jó, sőt igazán minőségi életet valószínűleg falun lehet élni – mondta a miniszterelnök pénteken a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.
ápr. 11
10:43
Magyar szakemberek is helyet kaptak az idei Golden Drum zsűrijében (Autószektor)
Creative Media Excellence kategóriában Forgács Mariann, Omni-Channel kategóriában Horváth Andrea, One-Channel esetében pedig Tóth Dorottya értékeli a pályaműveket.
ápr. 11
10:45
Motoros Napok a Zalakaros Korzón (Autószektor)
Zalakaroson idén április 25-27. között tartják a 4. Zalakaros Korzó Motoros Napokat, amely rendezvény egyik fontos hagyománya a motorszentelés. A három napos programsorozat pálinkaversennyel kezdődik, és a zalaegerszegi ZalaZone tesztpályán ér véget.
ápr. 11
11:09
Itt az újabb módosítás: ismét több mint 10 forinttal csökken az üzemanyagok ára! (Autónavigátor)
Szerdán mindkét üzemanyag nagykereskedelmi ára 12 forinttal csökkent a brent hordónkénti árának beesése miatt. Szombattól ugyancsak ennyivel kell kevesebbet fizetnie
ápr. 11
11:09
A Byd detronizálta a Teslát, és uralkodni fog (Autószektor)
Ez drámai elmozdulást jelent az elektromos autók piacán, mert a BYD már nemcsak kihívója a Teslának, hanem legyőzője. A kínai vállalat működési modellje, agresszív terjeszkedési stratégiája - technológiai újítások kíséretében – meghozta a sikert.   A kínai autógyártó 416 388 BEV-t szállított le 2025 első negyedévében, ami jelentősen meghaladta a T
ápr. 11
11:45
Rekordgyanús gyorshajtás? 214 km/órával száguldott Nógrád vármegyében! (Autónavigátor)
Szinte alig kivehető a Police.hu-ra felkerült fotón annak a gépjárműnek a sziluettje, amelyet a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság munkatársai kedden fotóztak
ápr. 11
12:21
Fotókon a súlyos, de szerencsés kimenetelű reggeli kamionbaleset (Autószektor)
Egy tejet szállító tartálykocsi vezetője feltehetően elaludt, és nekihajtott a külső szalagkorlátnak, majd oldalára borult. A sofőr sérülés nélkül szállt ki a kamionból, azért, mert a biztonsági övet rendeltetésszerűen használta, azonban az általa szállított csaknem 23 ezer liternyi tej a füves árokba folyt. - A hasonló balesetek elkerülése érdekéb
ápr. 11
12:45
Rangos díjat kapott a Trenkwalder hazai ügyvezetője (autopro)
G. Nagy Balázs kapta idén a European Milestone Business Awards díját a Visionary Business Leader kategóriában.
ápr. 11
13:39
Több versenyzőnek is lesújtó a véleménye az F1 2026-os szabályairól (Autószektor)
Még autóba sem kerültek a 2026-ra tervezett új Forma–1-es erőforrások, a sorozat máris azok jövőjéről és az azt követő korszak szabályrendszeréről tárgyal. Pénteken Bahreinben az FIA tanácskozásra hívta össze a jelenlegi és jövőbeni motorgyártókat, hogy átfogó képet kapjon arról, milyen irányt kéne venniük és mikortól. Mivel sokaknak vannak aggálya
ápr. 11
13:45
A Scania felvásárolja a Northvolt egyik legértékesebb részlegét (autopro)
A felvásárlással a Scania célja, hogy tovább erősítse jelenlétét az elektromos járművek ipari szegmensében.
ápr. 11
14:39
Villámteszt: M-Hero 1 (917) (Villanyautósok)
Megérkezett Kína válasza a G Mercire.
ápr. 11
15:27
Heteken belül három újdonságot is bemutat a VW, íme az első fotók! (Autónavigátor)
Vészesen közeleg az idei Sanghaji Autószalon, amelyet április 23. és Május 2-a között tartanak. A Volkswagen három koncepcióautóval is készül
ápr. 11
15:27
Nem hiszi el, milyen autóval jár munkába a Koenigsegg alapítója (Autószektor)
Enzo Ferrari számos excentrikus vonása közül a legfurcsább talán az volt, hogy miközben a világ legkiválóbb sportautóit gyártotta, ő maga egyszerű, hétköznapi járművekkel közlekedett. Hasonlóképpen gondolkodik Christian von Koenigsegg is - bár nyilván tiltakozna a megtisztelő párhuzam ellen -, tudva, hogy bár cége világszínvonalú hipersportautói ké
ápr. 11
15:39
Beestek a Stellantis eladásai (autopro)
A Stellantis éves szinten 9 százalékkal kevesebb járművet adott el az első negyedévben.
ápr. 11
16:09
Ezeknek az autóknak fog hamarosan drágulni az áruk (Autószektor)
Donald Trump amerikai elnök pár nappal ezelőtt hivatalosan bejelentette, hogy 25%-os vámot vet ki az Egyesült Államokba importált és külföldön gyártott személyautókra és könnyű haszongépjárművekre, beleértve a pótalkatrészeket is. A rendelkezések erősen érintik az Európai Uniót is, amely egyébként jelenleg 10%-os vámot alkalmaz az amerikai autók be
ápr. 11
16:39
Tovább bővült a Schaeffler legnagyobb napelemparkja Szombathelyen (autopro)
A Schaeffler szombathelyi telephelyén ismét lezárult egy klímavédelemmel összefüggő, nagyszabású beruházás.
ápr. 11
17:15
Szombaton rendezik meg a Gyermekvasút napját (Autószektor)
A Gyermekvasút vonalát 77 évvel ezelőtt, 1948. április 11-én kezdték el építeni a Széchenyi-hegyen, erre emlékeznek minden évben április második szombatján a kisvasúti nap keretében - közölte a MÁV Zrt. az MTI-vel. A szombati rendezvényen 10-16 óráig várják az érdeklődőket a Gyermekvasút hűvösvölgyi járműtelepén és az állomás alatti fogadóparkban.
ápr. 11
17:33
5 különleges emlékház, ahol a legnagyobb magyar írók nyomába eredhetsz (Drive)
Aki kedveli az irodalmat, annak garantáltan értékes pillanatokat szerezhet egy-egy költőnk, írónk házának felkeresése. Ezeken a helyeken ugyanis bepillantást nyerhetünk leghíresebb irodalmáraink egykori mindennapjaiba, de a kiállításoknak köszönhetően még új dolgokat is megtudhatunk róluk. A költészet napjának alkalmából mutatunk is 5 emlékházat!
ápr. 11
17:39
A fővárosban is tesztelik az első magyar csuklós e-buszt (autopro)
Néhány napig lesz lehetőség utazni az elektromos busszal a BKK járatán.
ápr. 11
18:15
Tasman Weekender: a Kia komolyan gondolja, hogy meghódítja a pickupok szegmensét (Autószektor)
Az egyelőre csak koncepcióban létező autó a Kia Tasmanból kibontakozó pickup. A Tasman Weekender nevéből is sejthetjük, hogy mire szánta a gyártó: kirándulásra és terepautózásra úttalan utakon. A dél-koreai gyártó a Ford nyomdokaiban halad: párban kínálja a pickupokat az F-150 Raptor és F-150 mintájára. Az agresszívre sikeredett Weekender újraterv
ápr. 11
18:27
Világító emblémával jön a legújabb MG modell! (Autónavigátor)
Nem kevesebb mint 8 új modell érkezését jelentette be az MG egy kétéves program keretében. Többek között sportautókat, szedánokat, és
ápr. 11
18:51
Lenyűgözőek ezek az úti célok, de valamiért mindenki elfelejti őket (Drive)
Velence, Barcelona, Isztambul, Athén vagy London – az ilyen és ehhez hasonló nagyvárosok nem szorulnak bemutatásra, és míg az érthető, hogy néhány gyönyörű falu elkerüli a turisták figyelmét, az már érdekesebb kérdés, hogy melyek azok a városok, amelyeken a turisták valamiért rendre keresztülnéznek. Pontosan erre volt kíváncsi az egyik Reddit-felha

Keresés