Egyre súlyosbodó közbiztonsági problémáról számolt be egy kerületi lakó a hirado.hu-nak. A terézvárosi nő szerint a palackvisszaváltási rendszer árnyoldalaként megjelent, gyakran agresszíven viselkedő gyűjtők naponta dúlják fel a társasházak hulladékgyűjtőit, törik be a kapukat, és zaklatják a járókelőket.
Mesterséges úton, laborban, kémcsőben előállított vírus is okozhatta a száj- és körömfájásjárványt Győr-Moson-Sopron vármegyében, s ezért kell leölni 11 ezer szarvasmarhát a térségben. Gulyás Gergely miniszterelnökséget vezető miniszter beszélt erről a csütörtöki kormányinfón. Mint mondta, "laboratóriumi információ alapján" vetődött fel ennek lehet
Magyar Péter az országjárása során, Szekszárdon reagált Orbán Viktor legutóbbi Facebook-posztjára, amelyben a miniszterelnök felszólította a TISZA Pártot, hogy "tűnjenek a magyar közéletből". Magyar Péter szerint a kormányfő most folytatta azt, amit "március 15-én elkezdett", amikor "poloskáknak, eltaposandó rovaroknak hívta a társadalom egy részét
Azt kérdeztük, hogy kinek a tulajdonában vannak a Rogán Barbara fotóin látható több tízmilliós kiegészítők, és hogy Hadházy Ákos melyik állítása nem igaz ezekről.
A munkavállalók több mint 50 százaléka semmilyen rendszeres fizikai aktivitást nem végez, miközben bizonyított tény, hogy a mozgásszegény életmód számos krónikus betegség forrása – derült ki egy friss felmérésből. A témával kapcsolatos kérdéseinkre dr. Kiss Csaba háziorvos válaszolt.
A palackvisszaváltási rendszer bevezetése óta Terézváros lakói egyre gyakrabban találkoznak a palackgyűjtők agresszív viselkedésével. A helyi lakók szerint ezek az emberek rendszeresen próbálnak erőszakkal bejutni a társasházakba, hogy hozzáférjenek a visszaváltható italos palackokhoz. A Podmaniczky utca környékén különösen súlyos a helyzet, ahol n
Magyarországi nemzetközi jogászok állásfoglalást adtak ki a Nemzetközi Büntetőbíróságból való kilépésre és az állampolgárság felfüggesztésére beadott törvényjavaslatra reagálva.
A Duna Menti Regionális Vízmű Zrt. megkezdte a 2025. évben lejáró vízmérők cseréjét, ugyanakkor tudomásukra jutott, hogy ismét csalók próbálnak ingatlanokba bejutni a cég munkatársának kiadva magukat.
A 21 Kutatóközpont legújabb felmérése szerint 14 százalékponttal vezet a Tisza Párt a biztos választók körében. Az intézet igazgatója azt mondta: Magyar Péter pártja az ellenzéki és bizonytalan szavazókból táplálkozik. A Századvég minikampányként értékeli a kutatást, míg az elemző úgy véli: a Fidesz-szavazók kevésbé aktívak jelenleg.
Komoly forgalommal zárta a 2024-es évet a SPAR Magyarország. Az üzletlánc elárulta, mi lesz azokkal az élelmiszerekkel, amiket sehogy sem tudnak eladni.
Mexikóban először mutatták ki a madárinfluenza betegséget emberen, Európában is sok esetet regisztráltak, de szerencsére Magyarországon emberi fertőzés és haláleset nem történt – mondta az InfoRádióban Rusvai Miklós. Az vírusszakértő szerint a madárvonulások miatt a következő hónapokban több telepen is felbukkanhat a H5N1 betegség.
Lázár János építési és közlekedési miniszter Facebook-bejegyzésben reagált Kollár Kinga, a Tisza Párt európai parlamenti képviselőjének nagy vihart kavaró kijelentésére.
Magyar Péter Szekszárdon tartott beszédében reagált Orbán Viktor csütörtöki Facebook-bejegyzésére, amelyben azzal vádolta a Tisza Pártot, hogy Brüsszellel együtt összeesküdtek a magyarok ellen.
A kislány meztelenre vetkőztette a babákat, nem szeretett alsóneműt hordani. Ezek gyanús jelek, amire a gyermekvédelmi rendszernek lépnie kell. De mi van, ha a jelzőrendszer túlreagál? Réka apja két hónapig nem alhatott otthon, és hiába állapította meg a szakértő, hogy nem vonzódik lányához és nem követett el abúzust, ügye még fél évig húzódott. A
Panama engedélyezi az amerikai csapatok telepítését a csatornához közeli zónákban és a csatorna mellett - derült ki a panamai kormány által csütörtökön közzétett kétoldalú megállapodásból, amely azonban kizárja a katonai támaszpontok létrehozásának lehetőségét.
Ismét akciót szervezett a Momentum az MTVA épületéhez, s a céljuk ezúttal sem változott: azért gyűltek össze a politikusaik és aktivistáik, hogy megakadályozzák a miniszterelnök bejutását az épületbe a szokásos interjúja előtt.
A Momentum ismét megpróbálta meghiúsítani Orbán Viktor szokásos pénteki rádióinterjúját. Rengeteg rendőr volt a helyszínen, a miniszterelnök bejutott az épületbe.
Hallgassa meg a legfrissebb híreket, tényleg csak pár perc! A közélet, gazdaság aktuális híreiről, a társadalmat érintő változásokról röviden szól a friss hírek podcastunk.
Orbán Viktor a péntek reggelt ismét a Kossuth rádióban kezdte. A rádió reggeli műsorának adott szokásos módon interjút az országot érintő legfontosabb eseményekről. Ukrajna uniós csatlakozása, a TISZA Párt, a családtámogatások és az infláció is szóba kerültek.
A miniszterelnök a szokásos pénteki interjúját adta a Kossuth rádióban. Szerinte a vámháborúból hamarosan vámbéke lesz, és az Unió egyetlen dolga, hogy támogassa az amerikai elnököt a béke törekvéseiben.
Se misztikus erdő, se kalandpark nem lesz több milliárd forintért Eszteregnyén. Zala vármegye több, EU-s pénzre építő projektje került le az asztalról forráshiány miatt.
Orbán Viktor szokásos Kossuth Rádiós reggeli interjújában többek között Donald Trump vámháborújáról, illetve a magyarországi áraknál történő hatósági beavatkozásról beszélt.
Szokásos péntek reggeli rádióinterjújában a miniszterelnök a Tisza Párttal kapcsolatban arról beszélt: "nemhogy szégyellnék, hogy Magyarország ellen dolgoznak, még büszkék is rá".
Ismét tiltakozók és a rájuk vigyázó jelentős rendőri erők várták Orbán Viktor miniszterelnököt a közmédia székházánál, ahová reggel fél 8-ra érkezett interjút adni a kormányfő. Az interjúban szóba került a tiszás hangfelvétel, az ukrajnai háború, Ukrajna EU-csatlakozása, a vámháború, az adócsökkentés, a faluprogram és az árrésstop ügye is.
"Valószínűleg ez a NER legnagyobb ismertté vált bűnügye: a szemünk előtt zajlott, tehát senki nem mondhatja azt, hogy ne tudták volna, mi történik. Vélhetően akkorára duzzadt, hogy most már a hatalomnak is muszáj vele szembenéznie" - mondta az ATV-ben Ligeti Miklós.
Direkt36 has obtained new evidence of how the Hungarian state is directing foreign diplomatic delegations to Hotel Dorothea, one of the hotels owned by the Prime Minister’s son-in-law, István Tiborcz.
Izgalmas taktikai kérdésnek nevezte Orbán Viktor az amerikai vámháborút, - "ma felemelem, holnap leviszem" - de ez néhány hónapig tart, szakemberekre kell bízni - mondta a miniszterelnök reggel a rádióinterjújában.