A napokban egy igencsak ritkán látott vendég tűnt fel a Bükk erdeiben: egy teljesen fekete színű erdei siklót sikerült lencsevégre kapni, ami Magyarországon igazi kuriózumnak számít. A fotót az Állathatározó nevű Facebook-csoport egyik tagja osztotta meg, hozzátéve, hogy ilyen árnyalatban még sosem látott példányt. A közösség gyorsan megerősítette
Egy rendkívül ritka és látványos égi jelenség kápráztatja el a napokban a csillagfigyelőket: a C/2025 A6 (Lemmon) nevű üstökös már a Naprendszer belső régióiban jár, és akár mi is kiszúrhatjuk szabad szemmel, egészen október 26-ig.
Európa ikonikus városai évről évre zsúfoltsággal küzdenek, miközben a helyiek és az utazók is új élményekre vágynak. A Time Out legújabb listája most azoknak segít, akik a tömeg helyett a nyugalmat keresik, és megmutatja, hol találhatók a kontinens leginkább alulértékelt úti céljai.
Mint ahogy az Automotive News írja, Németországban csak az EnBW energiaszolgáltató cég hálózatában, az év eleje óta 130 helyszínen több mint 900 ilyen kábellopás történt. Az amerikai J. D. Power egyik tanulmánya arról számol be, hogy tavaly az USA-ban minden ötödik nyilvános töltőoszlopot megrongáltak, köztük kábellopással. Az okok sorában természe
Az október 23-ai hosszú hétvége tökéletes alkalom a hétköznapokból való kiszakadásra, akár egy három- vagy négynapos belföldi kiruccanással kiegészítve. Ennek apropóján öt magyar települést ajánlunk, ahol garantáltan nyugodt környezetben pihenhetünk, és élvezhetjük a természet szépségeit. Ideális választások a feltöltődésre és egy hangulatos, őszi
Fotó: Mercedes Az összetettben harmadik 28 éves holland pilóta mellől a vb-pontversenyben második helyen álló Lando Norris, a McLaren brit versenyzője startolhat majd, míg a harmadik pozíciót a vb-éllovas ausztrál Oscar Piastri kaparintotta meg a másik McLarennel. A sprintidőmérő legnagyobb meglepetését Nico Hülkenberg, a Sauber veterán német verse
A GRAVEL az Opel új és látványos tanulmánymodellje, amely azt mutatja meg, hogyan is festene a családi SUV nem hétköznapi kalandokra tervezett változata. Izmosabb, keményebb, és nem csak az aszfalt a természetes terepe: ez a Frontera GRAVEL. Az Opel tervezte Rüsselsheim-ben, kifejezetten a márka rajongóinak, olyan motorsport- és tuningprofi partner
A hagyományokat folytatva idén is elárverezi egyik Európa-bajnoki győzelmi serlegét Kiss Norbert, hétszeres Kamion-Európa-bajnok, aki immáron a világ minden idők legsikeresebb kamionversenyzője. Ezúttal az év egyik legizgalmasabb, zolderi hétvégén szerzett futamgyőzelméért kapott serleg lehet azé, aki a legtöbb pénzt ajánlja érte, hogy az összeget
Fotó: police.hu A 85-ös számú főúton, Pinnye külterületén közlekedett Fiat Scudo típusú tehergépkocsival október 17-én 19 óra körül egy soproni férfi, amikor az út bal oldaláról egy szarvastehén ugrott a jármű elejének. Az ütközést követően az állat egy éppen akkor arra haladó másik gépjármű elé zuhant, amely áthajtott rajta. A balesetben a Fiat ve
A spanyolok ezúttal egy Honda HR-V crossovert vittek ki a tesztpályára, hogy kiderüljön, milyen tempóval tudja biztonságosan megvalósítani a szabványosított
Fotó: MTI A német autógyártó több mint 2 milliárd euróból korszerűsíti az európai gyárait, az automatizálástól és a digitalizációtól 10 százalékos költségcsökkenést várnak. A Next Level Production program a közlemény szerint rugalmasabbá és fenntarthatóbbá a termelést a cégnél, amely arra készül, hogy több mint 40 jármű gyártását kezdi meg az üzeme
Mindössze a szezon második aszfaltos versenyét rendezi meg közösen Csehország, Ausztria és Németország. Már csütörtök délután is Ogier, a Toyota francia pilótája volt a leggyorsabb a 12,83 km-es első gyorsaságin a ragyogó napsütésben: a GR Yaris Rally1-jével 1,7 másodperces előnyre tett szert csapattársa, Kalle Rovanperä előtt, a harmadik leggyorsa
Fotó: Aeropark A pandémia előtti időszakban évente jellemzően 70 ezer látogató fordult meg az Aeroparkban, az idei viszont már sorozatban a negyedik év, amikor a látogatószám meghaladja a százezer főt - közölte az intézmény pénteken az MTI-vel. Mint írták, a Légiközlekedési Kulturális Központ (LKK) által üzemeltetett repülőmúzeum idei nagy rendezvé
Fotó: MKIF "Pénteken délután az M1 bővítés alatt álló szakaszán szinte megállt a forgalom. Nem volt baleset, munkavégzés vagy műszaki hibás jármű. A kameraképek alapján mégis azt láttuk, hogy több jármű, több különböző szakaszán az autópályának egészen egyszerűen megállt. Mögöttük azonnal hatalmas dugó alakult ki!" – írta a társaság a szombaton köz
Az Audi új céges autókat mutat be az FC Bayern Münchennek - Andreas Henke, az Audi márka alelnöke, Marco Schubert, az AUDI AG értékesítésért és marketingért felelős igazgatótanácsának tagja, Manuel Neuer csapatkapitány és az FC Bayern München csapata. Fotó: Audi AG Az Audi átadta az FC Bayern játékosainak az új szezonra szóló céges autóikat. A futb
"Hosszú utakat megtenni egy elektromos autóval anélkül, hogy a hatótávolság vagy a töltés miatt aggódnánk, kulcsfontosságú kihívás a DS számára. Különböző, 450 km-től több mint 500 km-ig terjedő utak során a DS N°8 bizonyította, hogy képes hosszú távokat megtenni a fő európai útvonalakon, egyetlen töltéssel. Autópályán, valós körülmények között a D
A légiutas-kísérők évente több ezer órát töltenek a levegőben, így kevés ember ismeri náluk jobban a repülés minden apró részletét. Tapasztalataik alapján pontosan tudják, mely üléseken a legcsendesebb, a legsimább és a legkényelmesebb az utazás. Most megosztjuk tippjeiket arról, hová érdemes ülni, ha el szeretnénk kerülni a zsúfoltságot, a turbule
Szigorúan betartva a hagyományos európai modellciklus trendeket (manapság egyre ritkább), 3 év után frissül is az Alfa Romeo Tonale. A kompakt városi crossover, amitől nagyon sokat remélt és remél az Alfa Romeo, ezért érthetően komolyan vették a ráncfelvarrást is. Például korántsem megszokott, hogy egy facelift során szélesítik az első és hátsó ten
A cég az MTI-hez szombaton eljuttatott közleményében kifejti: az elektromos autók aránya a teljes használtpiacon még mindig elenyésző, a szegmens azonban látványosan élénkül. A használtautó-piac stabilan növekszik, miközben új korszak kezdődik: az elektromos és kínai márkák megjelenése átrajzolja a jövő kínálatát - hívja fel a figyelmet Tóth Péter,
Chile legendás 7-es útja amennyire félelmetes, pont annyira szemkápráztató is. A 1240 kilométeres útvonal a hetvenes években katonai projektként indult, mára azonban az igazi felfedezők útvonalává vált – egy olyan úttá, ahol minden kilométer próbára teszi az embert, és mégis minden pillanatáért megéri útra kelni.
A Capricorn Groupról valószínűleg eddig nem sokan hallottak, viszont nagyon sokan látták már a munkájukat, mivel ez a német cég a Forma-1, a Le Mans, FIA World Endurance Championship és más nagyobb autósportok egyik alkatrészgyártója. Ami viszont még izgalmasabb, hogy a vállalat úgy döntött, itt az ideje nem csak másoknak autóalkatrészeket adni, ha
Fotó: Mercedes A 28 éves holland pilóta mögött George Russell, a Mercedes brit versenyzője végzett a második, a williamses spanyol Carlos Sainz Jr. pedig a harmadik helyen. A rövid távú viadal rajtja a második helyről - Verstappen mellől - induló Norrisnak nem sikerült túl jól, ezért csapattársa már az első kanyarban megtámadta. Mögöttük azonban na