2019. augusztus 6. kedd

aug. 6
11:18
Nem a leggyorsabb, de azért még szuperautó a Ford GT (Autónavigátor)
Talán nem ez a leggyorsabb szuperautó a vidéken, de a teljesítményére még így sem lehet panasz.
aug. 6
11:30
Saját rekordját döntötte meg a Jaguar XE SV Project 8 – nincs nála gyorsabb négyajtós (videóval) (Auto Pult)
Emlékeznek még a Jaguar őrült négyajtós modelljére, a tavalyelőtt prezentált 600 lovas, V8-as XE SV Project 8-ra, amiből mindössze 300 példány látott napvilágot? Amennyiben nem, akkor ide kattintva, korábbi bemutató cikkünkből feleleveníthetik ismereteiket. A lényeg, hogy a brutális XE a világ leggyorsabb szériagyártású négyajtós modellje – már ame
aug. 6
12:00
A Jaguar Land Rover megmentői: ebben az öt újdonságban bíznak a britek (Auto Pult)
Mióta az indiai Tata megvásárolta, illetve irányítása alá vette a brit Jaguar Land Rover csoportot, a konszern szinte szárnyal és az angoloknak még soha nem voltak ilyen erős éveik. Ám az elmúlt esztendőben megtörni látszik a lendület és bár a helyzet azért nem vészes, az aktuális üzleti eredmények sajnos nem valami fényesek.
aug. 6
13:54
Még itt sincs az új BMW M3, az Alpina máris babérjaira törne – érkezik az új B3/D3 páros (Auto Pult)
Épp tegnap osztottunk meg Olvasóinkkal újabb hivatalos részleteket a vadonatúj BMW M3 kapcsán, amiből a hírek szerint több verzió is érkezik: az ügyfelek választhatnak majd a szimpla hátsókerékhajtás vagy az összkerékhajtás között, a 480 lovas alapverziók mellett lesznek kicsit radikálisabb 510 lóerős Competition kivitelek, továbbá a vezetés szerel
aug. 6
14:00
Nagyon disznó lesz az új BMW M3 (Autónavigátor)
Eddig csak erősen álcázott M3 prototípusokról érkeztek fotók, ám néhányan már megpróbálták ezek alapján megrajzolni, hogyan is fog kinézni az autó. Talán a BimmerPost jár a legközelebb a valósághoz.
aug. 6
15:12
Fejlesztés alatt a Peugeot-alapú Opel Insignia – erre számíthatunk (Auto Pult)
Az Opel nem is olyan lassan, de annál biztosabban átáll a PSA által kínált technológiára, aminek köszönhetően a rüsselsheimi cég évtizedes veszteség után újra talpra áll anyagilag. Az utolsó igazi villámos termék várhatóan az Insignia lesz, amelynek utódja 2021-ben mutatkozik be, de már sokat tudunk róla.
aug. 6
16:48
Létezik a távirányítású DeLorean! (Autónavigátor)
Számtalan tökéletes másolatot építettek már DeLorean DMC-12-ből a Vissza a jövőbe filmek alapján, de egészen eddig egyik sem volt távirányítású.
aug. 6
19:06
Megjelenik a hidrogénhajtás a Lexus palettáján (Autónavigátor)
Már a közúti teszteknél tart a Lexus üzemanyagcellás típusának fejlesztése.

2019. augusztus 7. szerda

aug. 7
6:00
Luxusjárat – Audi Q3 teszt (Autónavigátor)
Végre jó ránézni az Audi Q3-ra! Az előd unalmas vonalai után nagyot lépett előre a formaterv területén a Q3. Vajon elég bele az 1,5 literes benzinmotor?
aug. 7
9:00
Oscar gyanús a Ford v Ferrari film? (Autónavigátor)
Július végén megtartották a Ford v Ferrari avagy magyar címén Az aszfalt királyainak a tesztvetítését. Akiknek volt szerencséje megnézni a filmet, eléggé pozitív véleményt formáltak róla.
aug. 7
11:12
Péntektől végre olcsóbban tankolhatunk, a benzin és a gázolaj árát is csökkenti a MOL (Auto Pult)
Az elmúlt hetekben – hozzátesszük, nem túl nagy örömünkre – folyamatosan üzemanyagár-emelésekről kellett referálnunk, de most (és remélhetőleg nem csak átmenetileg) megtörni látszik a tendencia: ma reggel a MOL bejelentette, hogy most pénteken mindkét fő üzemanyagfajta árát mérsékelni fogja. A friss hír értelmében a benzin literára augusztus kilenc
aug. 7
11:36
Jövőre érkezik a frissített Porsche Panamera (Autónavigátor)
Idén 10 éve, hogy megjelent a csapott hátú ötajtós Panamera, jövőre pedig már a frissített második generáció kerül a szalonokba.
aug. 7
12:48
Csökken végre az üzemanyagok ára (Autónavigátor)
Egy hosszabb emelkedő periódus után most végre árcsökkenés következik a töltőállomásokon.
aug. 7
14:54
1500 kilométerrel később – Lexus ES 300h F Sport (2019) teszt (Auto Pult)
A Toyota Camry megvolt, helyezzük most magasabbra a lécet! Jöjjön a testvérmodell, a Lexus ES, amely alapjait és hajtásláncát tekintve is megegyezik vele, mégis négymillióval drágább nála. Mit tudhat a hibrid szedán, ami ennyit megér? És hogy állja meg ugyanaz a technika a helyét a prémium kategóriában? Jó 1500 kilométeren át faggattuk a típust, ho
aug. 7
15:12
Utolsó tesztköreit futja az új Land Rover Defender – épp Dubajban nyúzzák (Auto Pult)
Már jó ideje tudjuk, hogy rövidesen érkezik a legendás, 70 évig gyártott Land Rover Defender utódja – alapvetően második generációja –, de most már azt is tudjuk, hogy a modell bemutatója nagyon közel van: a hírek szerint a vadonatúj Defender szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon debütál.
aug. 7
15:12
Összkerékhajtás és kibővített hatótáv az új BMW 530e-ben (Autónavigátor)
Megnövelt tisztán elektromos hatótávolságot és a népszerű xDrive összkerékhajtás opcióját kapta a BMW 530e konnektoros hibrid limuzin.
aug. 7
15:54
Szeptemberben debütál a vadonatúj Hyundai i10 – így fog kinézni a kisautó (Auto Pult)
A klasszikus felépítésű miniautók szegmense már nem túl meghatározó a jelenlegi piaci viszonyok között, hiszen a városi törpék helyett a vásárlók globális szinten (hazánkban főleg) egyre inkább a kicsit nagyobb, akár család-kompatibilis modelleket helyezik előtérbe, mindemellett pedig tombol a crossover-mánia – vagyis, manapság szinte lehetetlen ol
aug. 7
16:30
Hangtalan villám – új fotógalérián az 1900 lóerős Pininfarina Battista (Auto Pult)
A Pininfarina legújabb autócsodája, az 1900 lóerős (!) Battista szupersportautó az idei a Genfi Autószalonon debütált, mi pedig már a helyszínen megcsodálhattuk a gyönyörű, brutális, tisztán elektromos négy keréken gördülő vadászgépet. Ám eddig csak a nem túl ideális megvilágításban készített helyszíni fotókon tudtuk bemutatni a brutális autót Olva
aug. 7
17:00
Mindig van tovább – ‘hosszú farkú’ 750LT csúcsváltozatot kap a McLaren 720S (Auto Pult)
Emlékeznek még a McLaren előző generációs, 650S típusjelű szuperautójának alapjaira épített, 675LT névre keresztelt gyönyörű ‘hosszú farkú’ változatára (a típusnévben az LT a 'Long Tail', vagyis hosszú farok szóösszetételre utal)? Nos, jövő márciusban lesz kereken öt éve, hogy a 675LT bemutatkozott a 2015-ös Genfi Autószalonon, ez pedig épp elég in
aug. 7
17:42
Gyorsan elkapkodták az egymilliárd forintos új Paganit (Autónavigátor)
Először egy mobiltelefonokra készített játékban bukkant fel a legújabb Pagani, de hamarosan már élőben is debütál.

2019. augusztus 8. csütörtök

aug. 8
5:42
Elég vad lesz a Hyundai új kisautója (Autónavigátor)
A Hyundai-nál továbbra is fontosnak tartják a kisautó szegmenst és nem hagyják veszni az i10-es szériát, ez a rajz már az újat mutatja.
aug. 8
9:06
Légrugózással és 22 colos kerekekkel is elérhető lesz az új Land Rover Defender (Auto Pult)
Már jó ideje tudjuk, hogy rövidesen érkezik a legendás, 70 évig gyártott Land Rover Defender utódja – alapvetően második generációja –, de most már azt is tudjuk, hogy a modell bemutatója nagyon közel van: a hírek szerint a vadonatúj Defender szeptemberben, a Frankfurti Autószalonon debütál. Erre enged következtetni, hogy egyre több információ érke
aug. 8
9:54
20 éves a Porsche 911 GT3 – így ünnepel a márka (Auto Pult)
Gyermekkorunk kedvenc autóinak jeles évfordulói két dolgot jelentenek: egyrészt, hogy sokszor hihetetlen tempóban telik az idő, másrészt pedig, hogy ideje a megemlékezésnek. Ezúttal a Porsche 911 GT3 kapcsán nézünk a múltba: 20 éves lett az ideálisan radikális 911, a gyártó pedig ezt a különböző generációk találkozójával ünnepelte.
aug. 8
10:36
Bőrszálakból fűzött kárpitozással mutatkoztak be az új Maserati modellek (Auto Pult)
A Monterey Car Week nem más, mint Amerika egyik legjelentősebb luxusautós rendezvénye, amelyre egyre több autógyártó készül különleges premierekkel. A Maserati sem lóg ki a sorból, amely a Quattroporte és a Levante egy-egy limitált kiadásával igyekszik ösztönözni az eladásokat.
aug. 8
11:36
Történelmi értékesítési rekordot ért el a Lexus (Auto Pult)
A Lexus világszerte 360.045 új autót értékesített 2019-es év első hat hónapjában (január-június), ami 10% százalékkal szárnyalja túl a tavalyi év azonos időszakának eredményét, és abszolút, történelmi értékesítési rekordot jelent. A hibrid modellek globális értékesítése 34%-kal, 121.234 darabra nőtt, ami a teljes eladott mennyiség bő egyharmadát te
aug. 8
12:42
Már rendelhető a Ford Mustang születésnapi kiadása – mutatjuk az árakat (Auto Pult)
A Ford rettegett az európai forgalmazástól, de ahogy várható volt, a Mustang végül nagy siker lett nálunk is. Bár Amerika továbbra is jóval több motorváltozatot és különleges kiadást kap a sportos modellből, most végre mi is kapunk egyet: a Mustang55 a modell 55. születésnapja előtt tiszteleg. Az újdonság pedig már rendelhető is nálunk, de mivel cs
aug. 8
12:48
Leáll az Audi A3 Cabriolet gyártása (Autónavigátor)
Manapság egyre kevésbé keresettek a kupé és kabrió modellek, az Audi TT nyitott és zárt változata után az A3 Cabriolet is nyugdíjba vonul.
aug. 8
13:48
Feltámadása részeként új logót kapott a Lotus (Auto Pult)
Ha egy sportautó-márkába új életet akarunk lehelni, akkor kiindulásnak egy szuperautó sosem rossz ötlet. A Lotus pedig pont ezt teszi az Evijával, amely egy kicsit aggasztó mértékben előzi meg a korát, mindenesetre ahhoz már 2000 lóerős teljesítménye is elég, hogy felkapjuk a fejünket. A Lotus újraértelmezéséhez most új logó is érkezett, amely az e
aug. 8
14:42
Kanadában még egy 92 éves Ford T modellt rója az utakat (Autónavigátor)
Jegyezzük meg jól Randall Pittman nevét: ő az a 81 éves kanadai úr, aki még ma is 70 éve vásárolt Fordjával jár.
aug. 8
16:24
Kanadában még egy 92 éves Ford T modellt rója az utakat (Autónavigátor)
Jegyezzük meg jól Randall Pittman nevét: ő az a 81 éves kanadai úr, aki még ma is 70 éve vásárolt Fordjával jár.
aug. 8
17:12
Vajon melyik a jobb? Audi e-tron vs. Jaugar I-Pace (Autónavigátor)
A részletesebb tesztek előtt vezethettem egymás után a ma elérhető prémium villany-SUV-kínálat kétharmadát. Vajon az Audi e-tron vagy a Jaguar I-Pace a meggyőzőbb?
aug. 8
18:00
Szteroidkúra – vezettük a 306 lóerős MINI Clubman JCW-t (Auto Pult)
A MINI frissítési hulláma tavaly indult el, amikor a három- és ötajtós, illetve kabrió verziókat újították meg az angolok. Idén a Clubman ideje jött el, és bár nagy meglepetést a gyáriak kompaktjának modellfrissítése sem hozott, a motorpalettán azért mégis megjelent egy igazán érdekes egység, méghozzá a John Cooper Works, azaz JCW verzióba beépítve

2019. augusztus 9. péntek

aug. 9
8:06
Hűséges hófehérke – Daewoo Lanos 500 ezer kilométerrel (Autónavigátor)
Már több mint 500 ezer kilométert futott a most következő használtteszt főszereplője. Kár tagadni, ez látszik is rajta, ám minden szépséghibája ellenére hűségesen szolgál születése óta.
aug. 9
8:18
Új változatot kap a Volkswagen T-Cross, a T-Roc és az ID.3 is! (Autónavigátor)
Pár hónappal ezelőtt lehetett hallani, hogy a Volkswagen egy, a Range Rover Evoque Convertible-re rímelő nyitható tetős járgányt dobhat piacra T-Roc crossoveréből, ez lenne a T-Roc Convertible. De ez még csak a kezdet! Nézzük, mik érkeznek még!
aug. 9
8:48
Világító hűtőráccsal 21,76 milliótól elérhető az új BMW X6 (Auto Pult)
A BMW X6 bő egy évtizede teremtette meg a nagyméretű SUV kupék kategóriáját, most pedig az új X5 tudását bevetve lép új generációja. Még nagyobb méretekkel, még jobb felszereltségekkel és négy potens motorral áll rajthoz, a márka történelmében először (opcionálisan, 169 ezer forintért) pedig világító hűtőrács is kérhető hozzá. A típus már rendelhet
aug. 9
10:12
CSR néven érkezett meg az európai Caterham modellek új csúcsa (Auto Pult)
Imádjuk a Caterhamet. Nincs még egy olyan gyártó, amely képes ennyire figyelmen kívül hagyni az aktuális autóipari trendeket, mindenre fittyet hányva a végletekig csiszolva egy fél évszázados koncepciót, amely mindmáig sokkal nagyobb vezetési élményt okoz, mint nagyjából bármi. Ráadásul, ha a birtkolási költséget nézzük, még csak nem is kerül sokba
aug. 9
11:18
Audi RS modellek áradata jön (Autónavigátor)
A bőség zavarával küzdhet az, aki jövőre szeretne hazavinni egy RS modellt, ugyanis a következő szűk fél évben fél tucat sportos Audiról rántják le a leplet.
aug. 9
14:30
Kabrió is készült az amerikai filmek sztárjából (Autónavigátor)
Közel húsz évig fuvarozott milliókat, és vált az amerikai utcakép szerves részévé, most pedig egy különleges kivitelt keres új gazdáját.
aug. 9
16:00
Állami támogatással AMG-t? – kémfotókon az akár hétüléses Mercedes GLB sportverziói (Auto Pult)
A Mercedes-Benz szűk két hónapja rántotta le a leplet legnagyobb kompakt modelljéről, a GLB-ről, amelynek felnőttes, maszkulin megjelenése mellett fő különlegessége, hogy a márka kompakt családjának egyetlen tagjaként opcionálisan egy harmadik üléssorral is felszerelhető, vagyis akár hétszemélyes utastérrel kecsegtet.
aug. 9
16:30
Lenyűgöző McLarent épített, fejből (Autónavigátor)
Tátott szájjal ülünk a fotók előtt, amik erről a McLarenről készültek. Instrukciók nélkül épült Legóból, és lényegében tökéletes.
aug. 9
18:12
Nagyobb akkumulátort kapott a konnektoros hibrid BMW 225xe és 530e (Auto Pult)
A BMW megnövelte két fontos konnektorról is tölthető hibrid modelljének akkumulátorát: a 225xe Active Tourer ‘energiatárolójának’ kapacitása 25, míg az 530e szedáné 30 százalékkal gyarapodott. Az újdonságokat máris meg lehet rendelni a hazai márkakereskedésekben.
aug. 9
18:54
A Rimac segítségével fejleszti az Audi az R8 brutális elektromos utódját (Auto Pult)
A legújabb pletykák szerint az Audi mérnökei már gőzerővel fejlesztik az R8 sportautó utódjának elektromos változatát, ám ezt nem egyedül teszik: a négykarikások állítólag az igencsak komoly elektromos szuperautókat gyártó horvát Rimac segítségével dolgoznak a projekten.
aug. 9
19:24
Feltámadt poraiból egy rendkívül ritka Bentley (Autónavigátor)
Nem szimplán csak a Bentley történelmének egy darabja, hanem az egész autóipar egyik gyöngyszeme a Corniche, amit végre feltámasztottak.
aug. 9
19:42
Vérbeli hetes – BMW X7 M50d (2019) teszt (Auto Pult)
Vannak dolgok, amiket nem könnyű megmagyarázni: a BMW X7 nem ilyen. Sokan értetlenkedve fogadták a bajorok legújabb óriását, mondván, ez már a megalománia egy olyan formája, amire nincs logikus magyarázat. Van abban némi igazság, hogy az X5-nél nagyobb SUV-ra aligha van szüksége bárkinek, de a nemrég nálunk járt X7 tesztautó bizonyította, hogy a BM

2019. augusztus 10. szombat

aug. 10
6:18
A lényege örök – Kipróbáltuk az új 3-as Touringot! (Autónavigátor)
Minél előrébb haladunk a jövő közlekedése felé, úgy veszik el folyamatosan valami, méghozzá a vezetés öröme. A BMW-nél is van ilyen tendencia, de ahol kell, ott megtartják, a 3-asnál muszáj.
aug. 10
9:24
Teljes szezont megy a McLaren az IndyCar sorozatban (Autónavigátor)
Még mindig nem teljesen saját csapattal, de végre teljes szezont vállal a McLaren az IndyCar sorozatban.
aug. 10
12:06
Milyen váltóolaj való egy 18 éves, összkerekes Swiftbe (Autónavigátor)
Kevesen tudják, de az első esztergomi gyártású Suzuki Swiftből is létezett összkerekes, ami ma ráadásul meglehetősen olcsó is.
aug. 10
15:12
Komolyabb külsővel jöhet a Mercedes GLA (Autónavigátor)
Egymás után érkeznek a friss modellek a Mercedes paletta alsóbb felére, az új A, B, CLA és GLB után még idén megérkezik a második generációs GLA is.
aug. 10
18:12
Rajthoz állnál egy 73 lóerős Ford Transittal? (Autónavigátor)
A számítógépes játékokban általában szupersportautókkal versenyezhetünk, ami egy idő után akár unalmassá is válhat, ám a Forza Horizon 4 készítői egy különleges alternatívával álltak elő.

2019. augusztus 11. vasárnap

aug. 11
6:06
Az igazi öszvér – Lexus UX teszt (Autónavigátor)
Nevével is felvállalja a Lexus UX, hogy egy igazi öszvér, hiszen a urban X-over, azaz crossover rövidítése a kétbetűs típusjelölés.

Keresés