2018. május 30. szerda

máj. 30
12:18
Alonso kiakadt: Vissza kellene fizetni a jegyek árát a rajongóknak! (F1világ)
A kétszeres világbajnok Fernando Alonso szerint a hétvégi Monacói Nagydíj volt talán „minden idők legunalmasabb versenye a Forma-1-ben”. 2009 óta először fordult elő, hogy nem volt szükség a biztonsági autóra Monte-Carlóban, ez pedig jól mutatja, mennyire eseménytelen volt a szezon hatodik versenye, ahol nemcsak balesetekben, de előzési manőverekbe
máj. 30
12:18
Már sorakoznak az új Jimny első példányai (Autónavigátor)
Hivatalosan még nem mutatták meg a Suzuki Jimny új generációját, ám ahogy az a Swiftnél is volt, ezt is jóval előre láthattuk a levédetési grafikákon, most pedig a gyár udvarán fotózták.
máj. 30
12:21
Paranoiás honatyáknak – itt a páncélozott Škoda Superb Combi (Auto Pult)
Páncélozott autókból nincs hiány a piacon, legalábbis a kereslethez viszonyítva. A Škoda most mégis úgy gondolta, hogy ideje lesz egy újabb, visszafogottabb alternatívát nyújtani azoknak, akik kerülnék a feltűnést. A cseh gyártó ugyanis bemutatta a Superb Combi páncélozott verzióját, ha esetleg valaki úgy érezné, hogy a család nincs eléggé biztonságban – vagy esetleg valamelyik magyar állami…
máj. 30
12:23
Új opciókkal bővül nyártól a BMW modelljeinek palettája (Auto Pult)
A BMW – ahogyan manapság a legtöbb prémium gyártó – már nem csak a nagyobb frissítések alkalmával tesz elérhetővé újabb extrákat és hajtásláncokat a modelljeihez, hanem folyamatosan újítgatja autóit. Idén nyárra is készültek egy szép kis csokorral számunkra, ami rengeteg autót érint a kínálatukban. Túl nagy újdonságokra nem kell számítani, de így is elérhető lett néhány nagyon érdekes opció.
máj. 30
12:39

13:33
Kamerás visszapillantóval is elérhető lesz az Audi elektromos SUV-ja (Auto Pult)
Az Audi bizony több vasat tart a tűzben egyszerre: éppen ma számoltunk be a vadonatúj Q8 legújabb ízelítőjéről, de máris újabb információkkal leptek meg minket a négykarikások, ám ezúttal az augusztusban leleplezésre kerülő teljesen elektromos crossoverükkel kapcsolatban. Legutóbb a hatótávról, az akkumulátorról és a töltésről árultak el érdekességeket a németek, ezúttal pedig az aerodinamika volt…
máj. 30
13:51

15:00
Rendkívül jól jött Hammond balesete a Rimacnak (Autónavigátor)
Ki gondolná, hogy egy kimondottan ijesztő baleset nemhogy romba dönt, de fellendíti egy kis gyártó üzletét? A Rimac több autót is eladott aznap, amikor Richard Hammond felborult.
máj. 30
16:36
Még drágább lesz a parkolás a fővárosban (Autónavigátor)
Új parkolási fizetőövezeteket alakítanak ki Újbudán és Zuglóban. Az V. kerület nagy részén óránként 525 forintra emelkedik a várakozási díj, míg az állatkertnél csökkennek a parkolási díjak.
máj. 30
18:57
A prémium kompakt – új Mercedes-Benz A-osztály menetpróba (Auto Pult)
1997-ben kezdődött a Mercedes-Benz A-osztály története, ami nem pont úgy indult, ahogyan azt a csillagosok szerették volna. Hamar helyreállt azonban a rend, és az első kivitel filozófiáját követő második változat után egy teljesen új, immár a normál ötajtós kompaktok stílusát felvevő harmadik generáció következett. A vadonatúj, negyedik A-osztály pedig idén januárban mutatkozott be, és bár…
máj. 30
19:18
1300 kilométer egy tankkal, 20 évesen? Tessék! (Autónavigátor)
Amikor a dízeleknek épp leáldozóban a jövőjük, akkor mutatja meg egy brit srác, mire is képes valójában egy teljesen gyári, 20 éves Octavia, dízelmotorral.
máj. 30
19:51
A prémium kompakt – új Mercedes-Benz A-osztály menetpróba (Auto Pult)
1997-ben kezdődött a Mercedes-Benz A-osztály története, ami nem pont úgy indult, ahogyan azt a csillagosok szerették volna. Hamar helyreállt azonban a rend, és az első kivitel filozófiáját követő második változat után egy teljesen új, immár a normál ötajtós kompaktok stílusát felvevő harmadik generáció következett. A vadonatúj, negyedik A-osztály pedig idén januárban mutatkozott be, és bár…
máj. 30
21:36
Wolff: Az FIA „a busz elé lökte” a Mercedest (F1világ)
Berágott a Nemzetközi Automobil Szövetségre (FIA) a Mercedes Forma-1-es csapata. Toto Wolff szerint nem volt túl sportszerű, hogy a testület elárulta, ők voltak azok, akik megkérdőjelezték a Ferrari versenyautójának szabályosságát. Az FIA az elmúlt hetekben alapos vizsgálatnak vetette alá a Ferrari versenygépét, felmerült ugyanis a gyanú, hogy az o

2018. május 31. csütörtök

máj. 31
5:36
Itthon is debütált a Mercedes A-osztály (Autónavigátor)
Kipróbáltuk a hazai utakon az új Mercedes-Benz A-osztályt és a kecskeméti gyárban is tettünk egy rövid látogatást.
máj. 31
8:06
Räikkönen reagált: Tényleg visszamegy ralizni? (F1világ)
A Forma-1 2007-es világbajnoka, Kimi Räikkönen reagált azokra a sajtóhírekre, melyek szerint 2019-ben visszatérhet a rali-világbajnokság (WRC) mezőnyébe. A Monacói Nagydíj hétvégéjén Räikkönen jachtján kiszúrták a Toyota Gazoo Racing főnökeit, Tommi Mäkinent és Mia Miettinent, sőt, utóbbi újságíróknak nyilatkozva még beszélt is arról, hogy szívesen
máj. 31
8:24
Vezeték nélkül tölthető hibrid BMW (Autónavigátor)
Minél kényelmesebb és gyorsabb az elektromos autók töltése, annál hamarabb válnak népszerűvé a vásárlók körében. A BMW új vezeték nélküli töltője segít felpörgetni ezt a folyamatot.
máj. 31
10:33
Középmotoros kis sportautót fejleszt a Hyundai N részlege (Auto Pult)
A Hyundai nagyon komolyan veszi az N sportrészleget, amit mi sem mutat jobban, hogy a vezetői székben az az Albert Biermann ül, aki korábban a BMW M divízióját is irányította, ráadásul az úriembernek szinte teljesen szabad kezet adott a koreai márka vezetősége. Valószínűleg pont ennek köszönhető, hogy Biermann úr nemrég elárulta, hogy a korábban koncepcióként már több változatban is megszületett…
máj. 31
10:51

11:06
Fullasztó hőség lehet nyáron a lezárt autóban (Autónavigátor)
Nyáron soha ne hagyjunk magára embert vagy állatot lezárt autóban, mert életveszélyes! Ha pedig a volán mögé ülünk, tartsuk észben, hogy a nyári vezetés ugyanúgy tartogat évszakhoz kötődő veszélyeket, mint például a téli.
máj. 31
11:09
Leplezetlenül kapták lencsevégre a vadonatúj Suzuki Jimnyt (Auto Pult)
A Suzuki Jimny igazi legendává érett mostanra, így nem is csoda, hogy a japánoknagyon sokáig a kínálatban tartották az autót. Eljött azonban a váltás ideje, és bár már tavaly augusztusban kiszivárgott néhány fotó a következő generációról, a bemutató azóta sem volt meg. Idén azonban már biztosan megejtik a nagy leleplezést a gyáriak, és ezt erősíti meg az a videó is, amiben gyakorlatilag…
máj. 31
11:45
Kemény terepre fejleszt önvezető rendszert a Land Rover (Auto Pult)
Mostanra nincs kétség afelől, hogy az önvezető autózás jelenti a jövőt, arra azonban sokan nem gondolnak, hogy mi a helyzet ezekkel a rendszerekkel nehezebb körülmények között, úttalan utakon vagy éppen kemény terepen. A Land Rover, mint az egyik legnagyobb múlttal rendelkező terepjárókat gyártó márka ezt sem hagyhatja figyelmen kívül, és a hírek szerint CORTEX néven indított egy projektet, aminek…

13:36
Ha elég csábító a Superb, itt a páncélozott verzió (Autónavigátor)
Különleges modell került fel a Skoda kínálatára, a Superb modellpalettáját az igazán félősöknek való modellel bővítik. Teljesen páncélozott autót is lehet mostantól rendelni.
máj. 31
15:21
Nyártól elektromos közösségi robogózás indul Budapesten (Auto Pult)
A közösségi autózás már Budapesten is jó ideje elérhető, ráadásul több szolgáltató közül is válogathatnak a felhasználók. A négykerekűek jó megoldást jelenthetnek, de a dugókat nem tudjuk kikerülni velük, ám ennek megoldására közösségi kerékpár-szoltáltatás is elérhető fővárosunkban – ez azonban nem mindenkinek elég gyors. A blinkee.city azonban nyártól tökéletes megoldást nyújthat minden…
máj. 31
15:39

16:15
A közös nevező – BMW M5 menetpróba (Auto Pult)
A hangos durranás még sokáig visszhangzott a kopár hegyek között. Persze voltak vészjósló előjelek, de egy ilyen békés, rejtett kis hegyi faluban ezt kevesek veszik komolyan. Az agresszív csoport pedig a héten már harmadszor vágtázott fel a keskeny utakon, hogy aztán pihenőiken harcedzett pilótákból mosolyogva csivitelő, izzó szemű tinicsapattá avanzsáljanak. Josef sokat látott már, de ilyen…
máj. 31
16:18
Robogómegosztó: 49 forintos perc-, 4900 forintos napidíjjal (Autónavigátor)
Blinkee.city névvel, az E.ON támogatásával és energiájával, kizárólag elektromos robogókkal startolt Budapesten a közösségi motorozás.
máj. 31
16:51
A közös nevező – BMW M5 menetpróba (Auto Pult)
A hangos durranás még sokáig visszhangzott a kopár hegyek között. Persze voltak vészjósló előjelek, de egy ilyen békés, rejtett kis hegyi faluban ezt kevesek veszik komolyan. Az agresszív csoport pedig a héten már harmadszor vágtázott fel a keskeny utakon, hogy aztán pihenőiken harcedzett pilótákból mosolyogva csivitelő, izzó szemű tinicsapattá avanzsáljanak. Josef sokat látott már, de ilyen…
máj. 31
17:45
Extrémebb célok – 400 lóerős lehet a következő VW Golf R (Auto Pult)
A Volkswagen R divíziója már eddig is igen izgalmas autókat készített, melyek közül a legismertebb mindenképpen a Golf mindenkori legvadabb verziója. Úgy tűnik azonban, hogy a németek új szintre lépnének, és sokkal extrémebb irányba mozdítanák el a márka legpotensebb autóit. Ennek az új filozófiának pedig a következő generációs Golf R lehet majd az első képviselője, amely a hírek szerint 400…
máj. 31
19:06
Villamost húzott Debrecenben egy Amarok! (Autónavigátor)
Erős hadjáratba kezdett itthon a Volkswagen, az Amarokot támogatják egészen ütős kampányokkal. A legújabb talán a legjobb, mögé kötöttek egy villamost Debrecenben.

Keresés