A Land Rover már régóta készül egy konnektoros hibrid hajtáslánccal a Range Rover család legnagyobb tagjaihoz, és úgy tűnik, hogy a fejlesztés végre célegyenesbe ért. A hírek szerint 2018 elején már piacra is kerülnek a tisztán elektromos hajtásra is képes modellek, méghozzá első körben a normál Range Rover és a Range Rover Sport lemezei alatt.
A Mazda és a Toyota már eddig is partneri viszonyban álltak egymással, ám a két japán gyártó úgy döntött, hogy még szorosabbra fűzi ezt a kapcsolatot. Mielőtt bárki is azt hinné, hogy bekebelezésről lenne szó, a két márka teljesen egyenrangú félként száll be az üzletbe, amely elmondásuk szerint minden téren jövedelmező lesz számukra, és nem mellesleg a vásárlók számára is.
Az Év Autója díj nyertesének legerősebb verziója – ezek a szavak bizony szépen csengenek egymás mellett, még akkor is, ha ezúttal nem egy prémiumkategóriás luxus- vagy sportautóról van szó, hanem a Peugeot 3008 GT-ről. A franciák kategóriát váltó újdonsága sok szempontból kilóg a tömegből, de vajon tényleg megérdemelte a nívós elismerést? Tesztünkben igyekeztünk ennek is utánajárni.
Még nálunk is épp valamilyen szinten érdekelt a piacon az alsókategóriás szedán, ami inkább a keleti országokra jellemző. Vajon a Lada Vesta versenyezhet az eddigi kihívókkal?
A Mazda azon kevés gyártók egyike, amelyik úgy gondolta, hogy nem a „downsizingban” és a turbómotorokban van a jövő, és ezt be is bizonyította a benzines SKYACTIV-G motorcsaládjával. Az 1,5-ös, a 2-literes, és a 2,5 literes egység egyaránt nagyon jól sikerült, a japánok pedig nemrég bejelentették, hogy érkezik a motorcsalád új generációja, mely nem csak nyomatékosabb, de jóval hatékonyabb is lesz.
Az autonóm autózás már a küszöbön van: rengeteg gyártónál van már a polcon a közel kész technológia, sőt, néhányan már elérhetővé is tették. A nagy lendületben azonban időről időre vannak olyan dolgok, amik visszarángatnak minket a földre, és emlékeztetnek, hogy még nagyon az elején járunk az önvezető négykerekűek világának. Ezúttal néhány matricáról van szó, amelyet egy stoptáblára ragasztottak.

Azt hiszem túlzás nélkül állíthatjuk, hogy a Tesla némileg megelőzte korát, és bár sok gyermekbetegségben szenved a fiatal márka, azt senki nem tudja elvenni tőlük, hogy ők be mertek vállalni olyat, amit mások nem. Az amerikai márka azóta is egy lépéssel a többiek előtt jár, legalábbis a hatótávot illetően, biztosan. Ezt bizonyítja legújabb rekordjuk is, ami egy Model S 100D-vel született – a…
A Mercedes-AMG nem veszi félvállról a munkát: a csillagos márka sportrészlege a legpotensebb, 63-as és 65-ös jelölésű modellek mellett immár a 43-as kójdellel ellátott kivitelek is piacra kerültek, és ez még nem minden. Hamarosan ugyanis jönnek az AMG 53-as számmal jelölt autói, melyek a két előbb említett változat közé fognak besorolni, ezzel akár háromtagúvá növelve az egy típuscsaládon belüli…

Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne elő egy újabb kedvcsináló videó, ízelítő kép vagy éppen kiszivárgott fotó a szeptember elején érkező vadonatúj Nissan Leaf-ről. Ezúttal egy rövid reklámfilmet osztottak meg velünk a japánok, melyben az újdonság rendkívül fejlett, sofőr nélkül is működő ProPilot Park névre hallgató automatikus parkolórendszerét hirdetik, de emellett kiszivárgott két fotó…
A brit Mountune szoros kapcsolatban áll a Forddal, így lehetett, hogy elsőként adtak ki tuningcsomagot az új Focus RS-hez. Az újabb szett már 400 lóerőt hoz ki a 2,3-as EcoBoostból.
Már a Skodának is van hétüléses SUV-ja. Ráadásul olyan, amivel jó eséllyel a prémiummárkák vevőiből is csemegézni fog. A Kodiaq ugyanis egy ragadozó, medve.
Ekkora hatótávnak nem hogy örülnénk, de minden várakozásunkat felülmúlná. Az egekbe magasztalt Tesla képes is rá, már ha folyamatosan 40 km/h-val cammogunk.
A biztonság egyre fontosabb szerepet tölt be az autózás világában, és bár manapság a legtöbb nagy autógyártó nyugodtan elmondhatja magáról, hogy a járműveikben utazók biztonságban vannak, a prémiumgyártóknak ez nem elég – szeretnék a gyalogoskat is megvédeni. A különböző gyalogosfelismerő és vészfékrendszerek mellett a Mercedes-Benz ezúttal egy különleges légzsákot dolgozott ki, amely növeli a…
Sokan még most is azt hiszik, hogy a hátsó üléseken mind a mai nem kötelező a biztonsági öv használata, pedig már régóta büntetnek a rend őrei, ha valaki nem csatolja be magát a második sorban. Ez azonban mellékes, hiszen ennél sokkal fontosabb a biztonság, amit az amerikai IIHS szervezet is bizonyított nemrég, méghozzá egy igencsak látványos teszt képében.
A japán gyártó úgy tűnik meglépi azt, amit eddig senki: sorozatgyártásba kerül a Skyactiv II motorcsalád, amely HCCI, azaz kompresszió-gyújtású működésen alapul.
A Mercedes-Maybach tavaly egy elképesztő tanulmánnyal készült a Pebble Beach Concours d’ Elegance rendezvényre, és a németek luxusváltozatokért felelős részlege az elmúlt egy évben sem tétlenkedett, még ha ezúttal nem is egy teljesen új koncepcióval készültek. A gyáriak ugyanis a tavalyi Vision Mercedes-Maybach 6 kabrió változatával készülnek a 2017-es seregszemlére, amiről egy ízelítők videót már…
Szinte nem telik el úgy nap, hogy ne kerülne elő egy újabb kedvcsináló videó, ízelítő kép vagy éppen kiszivárgott fotó a szeptember elején érkező vadonatúj Nissan Leaf-ről. Ezúttal egy rövid reklámfilmet osztottak meg velünk a japánok, melyben az újdonság rendkívül fejlett, sofőr nélkül is működő ProPilot Park névre hallgató automatikus parkolórendszerét hirdetik, de emellett kiszivárgott két fotó…
Sokan még most is azt hiszik, hogy a hátsó üléseken mind a mai nem kötelező a biztonsági öv használata, pedig már régóta büntetnek a rend őrei, ha valaki nem csatolja be magát a második sorban. Ez azonban mellékes, hiszen ennél sokkal fontosabb a biztonság, amit az amerikai IIHS szervezet is bizonyított nemrég, méghozzá egy igencsak látványos teszt képében.
A biztonság egyre fontosabb szerepet tölt be az autózás világában, és bár manapság a legtöbb nagy autógyártó nyugodtan elmondhatja magáról, hogy a járműveikben utazók biztonságban vannak, a prémiumgyártóknak ez nem elég – szeretnék a gyalogoskat is megvédeni. A különböző gyalogosfelismerő és vészfékrendszerek mellett a Mercedes-Benz ezúttal egy különleges légzsákot dolgozott ki, amely növeli a…
A Mercedes-Maybach tavaly egy elképesztő tanulmánnyal készült a Pebble Beach Concours d’ Elegance rendezvényre, és a németek luxusváltozatokért felelős részlege az elmúlt egy évben sem tétlenkedett, még ha ezúttal nem is egy teljesen új koncepcióval készültek. A gyáriak ugyanis a tavalyi Vision Mercedes-Maybach 6 kabrió változatával készülnek a 2017-es seregszemlére, amiről egy ízelítők videót már…
A Hummer H1 önmagában is gengszterautó, egy valódi romboló, tank a mindennapi forgalomban. Még Schwarzeneggernek is volt egy, ezt viszont egy valódi gengszter, Tupac vásárolta újonnan
A Renault Mégane várva várt R.S. verziója minden bizonnyal a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, de a franciáknak nem sikerült addig kihúzniuk lebukás nélkül. Az autót már minden szögből megcsodálhattuk korábban a formatervezési mintákon, de ezúttal néhány kép egy kész példányról is kiszivárgott. Mostanra tehát már csak az maradt titokban, hogy mit rejtenek majd az agresszív formák.
Az Opel sorra vette az előző Insignia hiányosságait, és leszámolt velük. Az új generáció könnyebb, tágasabb, hatékonyabb és fejlettebb lett. Mindez elég ahhoz, hogy felüljön a középkategóriás szedánok trónjára? És egyáltalán van-e még létjogosultsága a kategóriának az SUV modellek népszerűsége mellett? Tesztünkből kiderül!
Az őszi szezonra kétség kívül felkészültek a gyártók, amit a rengeteg ízelítő és kedvcsináló is bizonyít. A Volkswagen például a múlt heti videó és képek után mutatott két újabb digitális rajzot az augusztus végén érkező újdonságáról, a T-Roc-ról. Sajnos sokkal több részletet ezek a grafikák sem árulnak el, és a külsőt előrevetítő képeken kívül semmi mást nem osztottak meg velünk a gyáriak, de…
Átszámítva több mint 75 millió forintért kelt el a rally egyik legendás versenyautója, amelyet szintén egy legendás, négy vb címet is megszerző versenyző hajtott.
A Renault Mégane várva várt R.S. verziója minden bizonnyal a szeptemberi Frankfurti Autószalonon mutatkozik be, de a franciáknak nem sikerült addig kihúzniuk lebukás nélkül. Az autót már minden szögből megcsodálhattuk korábban a formatervezési mintákon, de ezúttal néhány kép egy kész példányról is kiszivárgott. Mostanra tehát már csak az maradt titokban, hogy mit rejtenek majd az agresszív formák.
Az őszi szezonra kétség kívül felkészültek a gyártók, amit a rengeteg ízelítő és kedvcsináló is bizonyít. A Volkswagen például a múlt heti videó és képek után mutatott két újabb digitális rajzot az augusztus végén érkező újdonságáról, a T-Roc-ról. Sajnos sokkal több részletet ezek a grafikák sem árulnak el, és a külsőt előrevetítő képeken kívül semmi mást nem osztottak meg velünk a gyáriak, de…
Az Opel sorra vette az előző Insignia hiányosságait, és leszámolt velük. Az új generáció könnyebb, tágasabb, hatékonyabb és fejlettebb lett. Mindez elég ahhoz, hogy felüljön a középkategóriás szedánok trónjára? És egyáltalán van-e még létjogosultsága a kategóriának az SUV modellek népszerűsége mellett? Tesztünkből kiderül!
Bizonyára mindenki járt már úgy, hogy egy kis tárgyat – legyen az egy mobiltelefon, egy kevéske aprópénz, egy kulcs vagy akár egy öngyújtó – beejtett az első ülések és a középső konzol közé, hogy aztán kínkeservesen, akrobatikus mozdulatokkal próbálja meg kihalászni, jó esetben sikerrel. A Toyota most egy egyszerű, ám mégis nagyszerű megoldást eszelt ki az ilyen helyzetek elkerülésére, és mi csak…

A BMW legújabb SUV-ja, az X2 hamarosan bemutatkozik – egyre nagyobb eséllyel a szeptemberi Frankfurti Autószalonon –, és a bajorok igyekeznek felkavarni az állóvizet az újdonság körül. Ezúttal néhány hivatalos fotóval rukkoltak elő, melyet egy végleges, ám egyelőre álcázott X2-ről készítettek, méghozzá a hozzá legjobban illő körülmények között, a városi forgatagban.
A klasszikus, hátsókerékhajtású, orrmotoros sportautókat gyártó angol TVR-t sokan gyászolták, amikor kiderült, hogy anyagi gondok miatt nem tudnak több autót készíteni. Tavaly aztán felcsillant a remény, sőt, mi több, hamarosan bemutatkozik az angolok vadonatúj modellje, melyről a gyáriak ismét megosztottak velünk néhány fotót, amelyekből ráadásul az is kiderül, hogy a vezetési élményt előtérbe…
Abban szinte biztosak lehetünk, hogy az autonóm autózás jelenti a jövőt, noha arra még nagyon sokat kell várnunk, hogy az összes autó képes legyen vezetni önmagát. A fejlesztések mindenesetre villámgyors ütemben zajlanak, de úgy tűnik, hogy az autógyártók számára még jó ideig nem lesz nyereséges ez a technológia. A költségek csökkentése érdekében pedig néhány gyártó úgy gondolja, hogy az egyéni…
A vezetés iránti szerelem és a különböző videojátékok iránti rajongás nem feltétlenül jár együtt, de kár lenne tagadni, hogy a legtöbb autórajongó így vagy úgy azért találkozott már a számítógépes és konzoljátékok világával – legalábbis azzal a szegletével, amiben négykerekűekkel kell versengeni egymás, vagy a gép ellen. Ezzel pedig mi, a szerkesztőség tagjai sem vagyunk másként, így ezúttal…
Az új Audi RS5 teljesítménye önmagában is lenyűgöző, 3,9 másodperc alatt gyorsul 100-ra. Az ABT viszont még ennél is gyorsabbra hergelte a 2,9-es V6-ost.
A BMW és a Toyota által közösen fejlesztett sportautók, nevezetesen az új Z4 és a Supra hamarosan bemutatkoznak, így nem csoda, hogy egyre több információ szivárog ki róluk. Korábban a japánoktól szivárgott ki egy katalógus, ezúttal pedig a bajorok voltak figyelmetlenek: néhány nyilvánosságra került dokumentumból ugyanis kiderült, hogy pontosan milyen változatokban lesznek majd elérhetőek az…