Akárcsak egy horrorfilm óriásplakátja, amin a legsokkolóbb szereplőt is megjelenítik. Mindent lelőnek róla az első pillanatban, nincs esélyünk megijedni, de így legalább figyelhetünk a részletekre.
Az Infiniti autói kétségtelenül a piac látványosabb modelljei közé tartoznak – elég csak a gyönyörű Q60-ra gondolnunk –, de a sorozatgyártású négykerekűek esetében azért meg van kötve a formatervezők keze. Éppen ezért szeretjük a koncepcióautókat: a japánok a Pebble Beach Concours d’ Elegance rendezvényre készültek egy tanulmánnyal, mely az 1930-as évek versenyautóit idézi fel – íme, a Prototype…
Mostanában egyre rövidebb modellciklusokkal találkozhatunk az autózás világában, aminek egyenes következménye az is, hogy egyre sűrűbben érkeznek a különböző frissítések. A Honda Jazz jelenlegi generációja alig több mint két éve mutatkozott be Európában – igaz, más piacokon ez már több mint 3 éve történt –, de máris lerántották a leplet a ráncfelvarrott verzióról, amit a szeptemberi Frankfurti…
A japán Best Car magazin értesülései szerint a jelenlegi Lexus GS F ötliteres V8-as motorját az új változatban egy teljesen új fejlesztésű, szintén V8-as váltja - két turbóval.
A GM sokakat meglepett, mikor eladta az Opelt a PSA-nak: a villámos márka vezetői persze megígérték, hogy továbbra is vérbeli német gyártók maradnak, és megőrzik önállóságukat, ám már akkor érezni lehetett, hogy ezzel inkább csak szépíteni próbálnak. Ezt pedig mi sem bizonyítja jobban, mint a legutóbbi értesülések, melyek szerint a PSA leállította az Insignia alapjaira épülő nagy SUV…
A Lexus a különböző modelljeik sportváltozataiban eddig ragaszkodott a szívó V8-as erőforráshoz, ám a legfrissebb hírek szerint hamarosan új időszámítás köszönthet be a japán gyártónál. A V alakban elrendezett nyolc henger ugyan marad, de két turbó lélegeztetheti majd az új szerkezetet, ami jóval erősebb lehet elődjénél, és az új GS F-ben debütálhat majd – ami azonban ennél is izgalmasabb lehet,…
A Porsche egy ideje már rákapott az SUV-k értékesítésére, Cayenne és Macan modelljeik kimondottan sikeresek, de lehetséges, hogy tovább bővítik a palettát egy crossoverrel.
A BMW a múlt hónapban jelentette be, hogy 2019-re megérkezik majd az első teljesen elektromos MINI, amely az angol gyártó klasszikus modelljét, tehát a háromajtós alapváltozatra épül majd. Ezen kívül egyelőre szinte semmilyen részletet nem árultak el, ám a hírek szerint a Frankfurti Autószalonra készülnek egy koncepcióval, ami előrevetíti nekünk, hogy mire számíthatunk a két év múlva érkező…
Akárhogy nézzük, ma már a csapból is SUV-k folynak, a 2010-es évek divatőrülete eleddig, úgy néz ki, megállás nélkül tombol. Mindeközben azonban ezeknek az autóknak a java része már csupán küllemében hordoz az aktív életmódra utaló jeleket, valódi képességeknek tehát egyre jobban híján vannak a szóban forgó modellek. Üde kivételként azonban vendégeskedett szerkesztőségünk garázsában egy olyan…