Már néhány esztendő eltelt azóta, hogy a BMW lerántotta a leplet a Pekingi Autószalon alkalmából az i8 nyitott verziójának koncepciójáról. Sorozatgyártásban viszont a hibrid sportautó azóta sem szabadult meg tetejétől. A legfrissebb hírek szerint mindez 2018-ban fog bekövetkezni, amikor a típus modellfrissítésével egy időben debütál az i8 Roadster is.
A Volvo közepes SUV-ja, avagy crossovere még manapság is különösen népszerű, pedig már láthatólag kezd kiöregedni a kínálatból. A legfrissebb hírek szerint őt sem kell félteni: már jövőre, akár még az új XC40 premierje előtt megérkezhet az új generáció.
Közeleg a MINI Countryman új generációjának premierje, méghozzá annyira, hogy az első hivatalos – álcázott – képeket és információkat is megkaptuk róla. Az újdonság a gyártó történetének első hibrid hajtásláncát is felmutatja majd, méghozzá konnektorról tölthető akkumulátorokkal.
Szabó Kisztián megszerezte a szakág történelmének első magyar Európa-bajnoki címét. Hazai pilótánk hat pont hátrányban várta a szezon utolsó versenynapját, de a döntő megnyerésével fordított a németországi futamon.
A Tesla ismét remek eredményeket tudhat magáénak, legalábbis a harmadik negyedéves adatok szerint ezúttal is gyarapodott a tisztán elektromos hajtású modellekkel foglalkozó amerikai gyártó. A Tesla ebben az időszakban összesen 9156 Model S-t adott el, amivel az USA-ban mind a BMW, mind a Mercedes-Benz hasonló kategóriás autójának eladásait felülmúlta a szegmensben.
A Német Túraautó Bajnokság végeredménye bizony komoly presztízskérdés az egymással minden téren folyamatos harcot vívó német prémiumtrió számára. Nem is csoda, hogy a BMW komoly ünnepléssel hálálja meg Marco Wittman egyéni bajnoki címét, melyet egy M4 volánja mögött sikerült elhódítania a szezonzáró futamon. A bajorok még egy limitált szériás modellt is piacra dobtak, mely nem meglepő módon az…

Törzsolvasóink bizonyára pontosan tudják, hogy nem vagyunk a pickup-ok nagy szerelmesei: alapvetően semmi bajunk nincs ezekkel a munkagépekkel, azonban mindig hangsúlyozzuk, hogy azok, akik személyautónak, pontosabban személyautó helyett, családi használatra vásárolják ezeket a batárokat, nem feltétlenül tesznek a legjobb lóra, hiszen számos tekintetben (gondolunk itt főként a menetkomfortra és…