A jelek szerint az Audi sem ölbe tett kézzel várja a Párizsi Autószalont: a nagy premierek sorát a Q5 új generációja folytatja. Bár a teljes leleplezésre még várni kell, mindez a héten meg fog történni - addig is újabb ízelítő képeket kaptunk a négykarikásoktól.
Úgy tűnik a Kia nem lassít: azok után, hogy múlt héten már hazánkban is kipróbálhattuk három újdonságukat, Párizsra is keményen készülnek a koreaiak. A vadonatúj Rio mellett a Soul és a Carens sem marad érintetlenül – igaz esetükben csak egy frissítésről van szó. Ezúttal nézzük, hogy mi változott a gyáriak egyterűjén a ráncfelvarrásnak köszönhetően.
A német prémium trió egy egészen újszerű területen, az információközlés terén fog együttműködni a jövőben – a járművek által sugárzott, a környezetre jellemző adatokat a navigációs rendszeréről ismert Here fogja majd össze, aki úgyszintén részese a történetnek. A cél persze nem más, mint az autonóm közlekedés előkészítése.
Nemrég számoltunk be róla, hogy a vadonatúj Rio mellett a Carens frissített verziója is tiszteletét teszi a Párizsi Autószalonon. Ezzel azonban még mindig nincs vége a Kia újdonságdömpingjének, ugyanis a koreaiak a Soul ráncfelvarrott verzióját is elhozzák a francia fővárosba, és az egyterűvel ellentétben a kis crossoverben a lemezek alatt is találunk majd újdonságot – méghozzá egy izmos, turbós…
Hiába volt a Suzuki nagy crossoveres megújulásának úttörője, mégis hatalmas árnyék vetődik az SX4 S-Crossra. A hazai piac legsikeresebb autója - a Vitara - mellett ugyanis nehéz labdába rúgni, főleg, ha a típus nagyjából ugyanazt kínálja megosztóbb külsővel és kövérebb árcédulával. Ezen hivatott frissíteni az erőteljes ráncfelvarrás – mi pedig a volán mögött, első kézből vizsgáltuk meg, hogy…
A szépség szubjektív, ezt jól tudjuk. Mégis kijelenthető, hogy az Infiniti Q60 Coupé jó eséllyel pályázik a középkategória legszebb kupéja címre. A japán kétajtós ezúttal már hazánkban is rendelhető, igaz, a potens biturbó V6-osra még várni kell. Helyette viszont köszönthetjük az ár-érték arányban ideális változatot.
Bemutatkozott a Jeep Compass új generációja, amely elődjénél sokkal nagyobb fontossággal bír. Mivel globális modell lesz, ezért nálunk is bővítheti majd a márka kínálatát, még sokszínűbbé téve a terepjárós portfóliót.
Ha valaki berendeli a világ legnagyobb Rolls-Royce flottáját, ráadásul pirosban, az bizony nem kerüli el a reflektorfényt. A tulajdonos - a makaói The 13 hotel - bizonyára örül a felhajtásnak, a brit luxusmárka pedig a teljesített megrendelésnek, amely az éves forgalma két százalékát, úgy 6 milliárd forintnyi értéket tett ki.
A Red Bull versenyzője, Daniel Ricciardo elárulta, már abból sokat tanult idén, hogy figyelte csapattársát, az ifjú Max Verstappent. Az ausztrál elárulta, Verstappen olyan kiváló mérce, mint Vettel volt anno. Tovább »
A Force India csapatfőnök-helyettese, Bob Fernley arra számít, egészen a szezon végéig harcban lesznek a Williamsszel a konstruktőri negyedik helyért. Tovább »
A sportos kisautók és kompaktok kategóriájában nem is olyan régen még szinte csak háromajtós kivitelekkel találkozhattunk. Azóta az alsó-középkategóriában már szinte az összes „forró-ferdehátú” ötajtósra váltott, és a kisautók között is egyre nagyobb teret hódítanak a praktikus kivitelek. Nem csoda hát, hogy a Ford is bemutatta a Fiesta ST ötajtós kivitelét, mely ugyanakkora élményeket kínál,…
Az idei Maláj Nagydíj előtt jelentős felújításon esett át a szepangi Forma-1-es versenypálya, mely akár fejtörést is okozhat majd a királykategória csapatainak és versenyzőinek. A pályát még az év korábbi szakaszában teljesen újraaszfaltozták, megváltoztatták a bukótereket, és egyes kanyarokban jóval simábbá varázsolták az aszfaltot. Razlan Razali, a Sepang International Circuit ügyvezetője…
A Forma-1 kizárólagos gumiszállítója, a Pirelli kedden bejelentette, a királykategória csapatai milyen gumistratégiával készülnek a Japán Nagydíjra. Az olasz gumigyártó a lágy, a közepes és a kemény keverékű abroncsokkal érkezik Szuzukába, a csapatok pedig hasonló gumiválasztással készülnek a megmérettetésre. Nico Rosberg és Lewis Hamilton némiképp eltérően taktikáznak, Hamilton eggyel több…
Nagy reményekkel, és óriási lehetőségekkel érkezett a német túrautó-bajnokság mezőnye a szezon idei utolsó előtti versenyhétvégéjére, a hungaroringi futamra. A helyszínről hoztuk el a legizgalmasabb fordulatokat.
A Renault Forma-1-es csapatát irányító Frederic Vasseur elismerte, Robert Kubica nemrégiben a francia istálló szimulátorában dolgozott. A lengyel versenyző F1-es pályafutása a 2011-es idényt megelőzően tört derékba, amikor egy raliautóval súlyos balesetet szenvedett. Kubica azóta nem ült Forma-1-es autóban, noha a WRC-ben többször is rajthoz állt, múlt hétvégén pedig a Renault Sport Trophy…
A Citroën manapság a kisebb kategóriákban és az egyterűek szegmensében erős, a méretesebb, középkategóriás modellek és az afeletti szektor küzdelmébe jelenleg már nem tud beleszólni a márka. Nem volt ez mindig így: a hidropneumatikus felfüggesztésű, varázsszőnyegként is funkcionáló C5 és az avantgárd C6 formájában jelen volt felsőbb szinten is a Citroën. Nagyjából ezt a helyzetet kívánja a gyártó…
99 százalékban megalapozatlan kritikákat kapott a Red Bull Racing ifjú versenyzője, Max Verstappen – ezt mondja Christian Horner csapatfőnök. A holland tehetséget agresszív vezetési stílusa miatt bírálták sokan a versenytársak, és bár büntetést nem kapott, Charlie Whiting, az FIA versenyigazgatója utalt rá, Verstappen azt kockáztatja, hogy rossz hírnevet szerez magának. Christian Horner, a Red…