A Wörthersee rendezvény minden évben egyre nagyobb méreteket ölt, amit jól bizonyít, hogy a Volkswagen konszern idén már nem az első olyan járgányt mutatja meg, amit kifejezetten erre az alkalomra készít. A konzoljáték számára készített, inkább csak formatanulmánynak mondható GTI Vision és a tegnap beharangozott Fabia Combi raliautó után ezúttal ismét egy Golfot vettek kezelésbe, természetesen a…
Noha tehergépjárművekről viszonylag ritkán számolunk be Önöknek, talán még emlékeznek a tavaly ősszel általunk is bemutatott Mercedes-Benz Future Truck 2025 önjáró kamionra. Ezúttal ismét eljött az ideje, hogy egy teherautóról írjunk, ugyanis a Freightliner Inspiration amellett, hogy a megfelelő körülmények között képes irányítani önmagát, már rendszámot is kapott az egyesült államokbeli Nevada…

A BMW nemrég mutatta be első egyterűjét a 2-es Active Tourer képében, azonban nem szabad elfelejtenünk, hogy a bajoroknak már eddig is voltak, és vannak olyan modelljeik, melyek a hagyományosabb szedánok és kombik mellett – amik egyébként szintén alkalmasak erre a feladatra – még inkább a praktikumra, a luxusra és a családi használatra vannak kihegyezve. Ahogyan azt a márka ismerői már…

Az idei Bécsi Motor Szimpózium ezen a héten, egészen pontosan május 7-8. között került megrendezésre immár 36. alkalommal, a tudományos rendezvény pedig idén is számos érdekességet tartogatott a jövő motorgyártása kapcsán.
A Skoda és a Volkswagen már leleplezte meglepetéseit, amelyekkel a VW-konszern rajongói a jövő hétvégén megrendezésre kerülő Wörthersee-i márkatalálkozón ismerkedhetnek meg élőben, az Audi viszont még adós volt saját különlegességével – ez idáig, ugyanis a hét végén a négykarikások is megmutatták egyedi portékájukat, ami sorozatgyártásba bár biztos nem fog kerülni ilyen formában, a márka rajongói…

A Rolls-Royce önmagához méltó módon, elegánsan, sötét színekkel körítve mutatta be legkedvezőbb kupéját. A Wraith azonban ügyfelek szélesebb körének imponálhat, így a divat szárnyán lazít a brit gyártó a szigorú etiketten.

A Volkswagen filozófiáját senkinek sem kell bemutatni, még a laikusok számára is szinte magától értetődően a wolfsburgi márka jelenti a konzervativizmus csúcsát. Noha tényleg a letisztult és mértéktartó stílus érvényesül a gyártó palettájának elejétől a végéig, mindez nem jelenti azt, hogy csak unalmas modellekből állna a kínálat. Nem csupán a GTI-k fűszerezik a Volkswagen portfólióját, immáron a…
A kiszivárgott képek után a Toyota videóban csepegeti a legújabb információkat a Hilux új generációjáról. A május 21-én bemutatkozó japán platós stílusa a Thaiföldről érkező képek alapján nem változik jelentősen, viszont a kiforrott technikát továbbfejlesztik a japánok.
Alig három hete, hogy beszámoltunk hasábjainkon a BMW rövidesen érkező új zászlóshajójáról, amely kétségtelenül szegmensének legmodernebb és legfejlettebb tagja lesz, s mivel rögtön a királykategóriáról beszélünk, ezért állításunkból következik, hogy az új 7-es az egész autóipar talán leginnovatívabb négykerekűje lesz, aminek technikája hosszú évekig meg fogja határozni a BMW teljes…
A Citroën ugyan már tavaly bejelentette, hogy a DS-t külön márkaként fogja kezelni a jövőben, de az első kizárólag DS emblémával ellátott modelljük, a frissített DS5 csak az idei Genfi Autószalonon mutatkozott be. Ettől függetlenül a DS3 és a DS4 továbbra is Citroën jelvénnyel az orrán kapható, és ez a következő generáció eljöveteléig valószínűleg így is marad. Ettől függetlenül nem marad újítás…

A Volkswagen újabb hatalmas összeget, ezúttal 4,2 milliárd eurót fektet be a Seatba 2019-ig bezárólag, hogy a spanyol márka minden eddiginél nagyobb kínálatot felmutatva nagyobb népszerűségnek örvendjen.
Úgy tűnik, hogy a kisebbik Toyota LandCruisert is utoléri a downsizing szele. A terepes modell következő generációja az új Hiluxban bemutatkozó 2,8 literes dízelmotort kapja.
Mostanában a lehető legjobb recept szerint készíti modelljeit a Mazda, és szerencsére a japánok nem fukarkodnak az újdonságokkal sem. Miközben az új Mazda2 tradicionális, igaz, prémium hangulatú kisautó maradt, a kisméretű alapokon családbarát modellt keresők is megtalálhatják választásukat az immár hazánkban is elérhetővé váló CX-3 képében.

Manapság megszokottá vált, hogy az autógyártók gyakran összeállnak egymással, hogy spórolni tudjanak a fejlesztési költségeken, így mostanában már senki nem lepődik meg, ha egy platform vagy egy erőforrás több márka kínálatában is fellelhető. Egyes hírforrások szerint ezúttal a Toyota és a Mazda vezetői döntöttek úgy, hogy mindkét cégnek előnyére válna egy ilyen házasság.
Noha oldalunkon csak ritkán foglalkozunk haszongépjárművekkel, vannak olyan esetek, amikről még nekünk is meg kell emlékeznünk. Ezúttal az idén 40 éves Iveco hozott újdonságokat a piacra, amelyeket a márka – tavaly nyár óta – kizárólagos importőre és forgalmazója, a DanubeTruck már be is mutatott hazánkban.
Örömmel jelentjük, pezseg a veteránautós élet Magyarországon, amiről mi sem tesz jobban tanúbizonyságot, minthogy egyre nagyobb számban láthatunk szépséges régi négykerekűeket az utakon. Azonban ami még örömtelibb, az nem más, minthogy rengeteg izgalmas program, kiállítás illetve verseny között válogathatnak a veteránok szerelmesei, amelyek mind látogatóként, mind pedig résztvevőként remek…

2015 nyarán tovább folytatja a BMW a generációváltást, valamint modelljei hajtásláncának frissítését. Három- és négyhengeres turbómotorok, összkerékhajtás, gazdagabb felszereltség – a hamarosan érkező új 7-es kivételével jóformán minden modellnél találunk újdonságot.
Hamarosan bemutatkozik a Rolls-Royce legújabb modellje. A Wraith kupé nyitott változata Dawn, azaz hajnal néven érkezik, és divatosabb, fiatalosabb értékrendet képvisel majd a márkán belül.

A Fia Túraautó Világbajnokság, azaz a WTCC hétvégén esedékes következő futama a németországi Nürburgringen lesz – nem csak a Forma-1-es pályán, de a legendás és félve emlegetett Nordschleifén is. Sebastien Loeb már javában edz a Citroën versenyautó volánja mögött: öröm nézni a nagy múltra visszatekintő versenypályán való száguldozást.
Talán sokan már nem is emlékeznek rá, de a Suzuki két érdekes tanulmányautót is bemutatott az idei Genfi Autószalonon, ráadásul már akkor ígéretet tettek, hogy mindkét jármű elkészül majd sorozatgyártásban is. Ezúttal újabb információkat osztottak meg velünk a két négykerekűről, illetve azok szériába kerülő változatairól – melyekben vadonatúj erőforrások is bemutatkoznak majd.

Holnap megnyitja kapuit a 2015-ös Wörthersee rendezvény, ami a Volkswagen konszern legnagyobb ünnepévé nőtte ki magát. Mi sem bizonyítja ezt jobban, mint a gyáriak egyre nagyobb igyekezete a rajongók kielégítésére, melynek keretein belül évről évre egyre több érdekes tanulmányautót mutatnak be, ami külön erre az eseményre készül. Idén sem lesz ez másként, és a németek már most, az élő bemutató…

Több mint fél éve, már az első új generációs MINI tesztünkben megjósoltuk, hogy a MINI kínálatának legtutibb tagja nagy valószínűséggel az 5-ajtós Cooper S modell, ami mindent tud, amit a márka mókás termékétől elvárnánk, viszont a gyáriak nyakon öntötték némi praktikummal is, ráadásul ára sem borzasztó. De mivel korábbi megállapításunkat még gyakorlati próba hiányában írtuk le, nagyon vártuk,…

A Mercedes-Benz talán még sosem volt ennyire vállalkozó kedvű. Miközben a csillagos márka platós modell piacra dobását fontolgatja, addig a hozzá tartozó Smart az aktuális trendeket meglovagolva mini kategóriás crossoverrel bővítené kínálatát.
Mióta az autózás és a repülés túllépett a gyermekcipőn, állandó téma a két műfaj keresztezése. Jelen állás szerint azonban a repülő négykerekűek utópiája megmarad a sci-fiknek, ugyanis a témában legjobban haladó Aeromobil tesztjei sorra balul sülnek el. A márka 2017-ben szerette volna sorozatgyártásba vinni Terrafugia névre hallgató repülő autóját, de a típus legújabb tesztje szintén kudarccal…

Talán emlékeznek még, amikor Vajda kolléga a Seat Leon ST Cuprát az egyik legizgalmasabb kombinak titulálta. Most hivatalosan is kijelenthetjük, hogy bizony igaza volt, ugyanis a spanyol márka nem volt rest próbára tenni a családi sportkompaktot a Zöld Pokolnak becézett Nürburgring Nordschleife aszfaltcsíkon, ahol igencsak meglepő eredményt produkált az autó.
A budapesti Porsche M5 márkakereskedés csapata – akiknek számos tesztautót köszönhetünk – idén sem feledkezett meg rólunk, amikor néhány napig a Volkswagen évente megrendezett, Innovaturné nevű roadshow-jának keretében náluk vendégeskedett jó néhány izgalmas modell a hazai importőr jóvoltából. Az esemény lényege, hogy rendszerint olyan (réteg)modellek járják körbe az országot, amelyeknek…