A kabrió kategória egyik legemblematikusabb tagja minden kétséget kizáróan a Mazda MX-5, amely egyben a legnagyobb számban eladott nyitható tetejű modell is egyben. Ahogy Európában, úgy a tengerentúlon is népszerű a modell az ottani értékrendhez viszonyított kis mérete ellenére. Idén 25 éves a japánok kabriója.
Bár még így sem áll túl fényesen az európai autóeladások szénája, úgy tűnik, hogy azért szépen lassan magára talál a piac. Februárban – azok után, hogy 5 egymást követő hónapban növekedtek az eladások – 7,6 %-kal emelkedett a megvásárolt új autók száma, mely leginkább a piac megújulásának, és az árcsökkenéseknek köszönhető.
Az utóbbi évek egyértelműen a motorok forradalmát hozták – a gyártók egymás után mutatják be a hatékonyabbnál hatékonyabb, takarékos, erős, mégis relatíve kis lökettérfogatú erőforrásokat. Java részük turbós, kisebb hányaduk szívó. Ezúttal a GM fűzi tovább a szálat, hiszen az egyliteres turbómotor csak az első fecske volt, hamarosan jön a többi újdonság.
A Ford idén ünnepli az ikonikus Ute (azaz haszonjármű) típus megalkotásának 80. évfordulóját. Ebből az autóból idővel olyan modellsorozatok nőttek ki, mint az F-sorozat és a Ranger, amelyeknek köszönhetően a vállalat vezető szereplővé vált a haszonjárművek piacán. Az Ute több volt, mint helyi ausztrál találmány, hiszen a koncepció idővel az egész világot meghódította: az elképzelést számos gyártó…
Nem egész egy esztendeje, hogy a Nissan Qashqai+2 tesztjében közel kifogástalannak tituláltam a típust, amit utasterének ódivatúsága, az innovatív asszisztens rendszerek hiánya, valamint az éllovasoknál szűkösebb térérzete miatt javasoltunk volna fejleszteni. Nos, a japán gyártó a legújabb generáció bemutatásakor arról számolt be, hogy mindezen szempontokat számításba vette, sőt, tovább is ment.…
Új információk láttak napvilágot a minap a BMW és a Toyota egyre szorosabb viszonyával kapcsolatban. Noha már eddig sem volt titok, hogy közösen dolgoznak egy sportautó alapjain, ezúttal azonban már az is ismert, hogy a hibrid újdonság ultrakapacitásokkal és egyéb finom műszaki megoldásokkal rendelkezik majd.

Úgy tűnik, a keménytetős kabrió modellek nehéz korszakukat élik. A kategória egyre több modellje búcsúzik a sorozatgyártástól, miközben a többiek is már jórészt idősnek számítanak, teljesen új típust pedig már hosszú évek óta nem láttunk. Ezúttal a VW Eos búcsúzhat utódlás nélkül.
Nem egész egy esztendeje, hogy a Nissan Qashqai+2 tesztjében közel kifogástalannak tituláltam a típust, amit utasterének ódivatúsága, az innovatív asszisztens rendszerek hiánya, valamint az éllovasoknál szűkösebb térérzete miatt javasoltunk volna fejleszteni. Nos, a japán gyártó a legújabb generáció bemutatásakor arról számolt be, hogy mindezen szempontokat számításba vette, sőt, tovább is ment.…
Úgy tűnik, a keménytetős kabrió modellek nehéz korszakukat élik. A kategória egyre több modellje búcsúzik a sorozatgyártástól, miközben a többiek is már jórészt idősnek számítanak, teljesen új típust pedig már hosszú évek óta nem láttunk. Ezúttal a VW Eos búcsúzhat utódlás nélkül.
Telnek-múlnak az évek, s bizonyos típusok már több évtizedes hagyományra tesznek szert. A minap a 25 éves Mazda MX-5-öst köszönthettünk, a hétvégén pedig a Volkswagen készül nagyszabású ünnepségre, hiszen betölti 40. életévét a Golf, a kompakt kategória koronázatlan királya. A VW a Techno Classica keretei között köszönti fel a négy évtizede született modellt.

Érkezésük nem okoz meglepetést, a duót mégis nagyon vártuk: végre lehullt a lepel a Porsche legerősebb középmotoros modelljeiről. A Cayman és a Boxster GTS abból ígér többet, amiből eddig sem mért szűk kézzel: az élmények okozásából. Ezúttal ezt videón is bizonyítja.
Tudva levő, hogy az új Renault Twingo az ugyancsak friss Smarttal közös alapokra épül, ám ezúttal már azt is tudjuk, mennyi egyezés lesz a két újdonság között. A franciák törpéje a Genfi Autószalonon már bemutatkozott a publikumnak, míg a Smart premierje még várat magára egy keveset.
Miután felmerültek pletykák arról, hogy a nemrégiben fogant együttműködés jegyben az Aston Martin tervezett SUV-jához a Mercedes-Benz GL adhatná az alapot, újabb hírek érkeztek a csillagos márkával közös modellek tervezéséről, amelyek az SL-t és az SLK-t helyezik középpontba.

A Mercedes-Benz az utóbbi időkben megkezdett jó szokásához híven a hamarosan piacra kerülő, és már beárazott vadonatúj C-osztályhoz is elérhetővé teszi az „Edition 1” csomagot, mely kizárólag a forgalmazás megkezdését követő 12 hónapban lesz opcióként választható.

Az utóbbi években megszokhattuk, hogy amibe a BMW belenyúlt, az gyakorlatilag arannyá változott – legyen szó akár a házon belüli modellekről, akár a MINI-ről, akár a Rolls-Royce-ról, az összes márka, és azon belül is az összes típus sikerre volt ítélve, a vásárlók pedig csak úgy falták a bajor csoport termékeit.

A Nissan tovább folytatná SUV palettájának megújítását, és miután nemrég mutatták be az Qashqait és az X-Trailt, valamint a Genfi Autószalonon találkozhattunk a frissített Juke-kal is, a pletykák, melyek szerint a jövő hónapban esedékes New Yorki Autószalonon leleplezhetik a vadonatúj Muranót, igaznak bizonyultak.

Közel egy évet kell még várni a Bentley mindenes autójának sorozatgyártásáig, ám egyre több információ kerül napvilágra az SUV érkezésével kapcsolatban. A legfrissebb források megerősítik: nem akármilyen erőműre számíthatunk a lemezek alatt.
A Volkswagen az utóbbi időben nem szűkölködik sportos modellekben, sőt, a népszerű Golf esetében számos dinamikus verzióval találkozhatunk, elég a kínálatban a GTI vagy dízeles társa, a GTD modelleket tekinteni, míg rajtuk kívül ott az R, s hamarosan a hibrid GTE is lendületbe jön. Ezúttal pedig újabb izgalmas újdonságot, a kombi sportverzióját jelenthetjük be.

Ötven éves a Škoda 1000 MB. Az alsó-középkategóriás modell az akkori Octavia utódjaként 1964. március 21-én mutatkozott be. Az első farmotoros, hátsókerék-hajtású és önhordó karosszériás modellként az 1000 MB mérföldkő volt a márka közel 119 éves történetében. A tágas, négyajtós modellt kora egyik legjobb autójaként tartották számon az egyliteres kategóriában, amely kényelme, teljesítménye és…
Itt Európában talán ritkábban hallunk az Egyesült Államokban igencsak nagy népszerűségnek örvendő Hennessey tuningcégről, aki nem is olyan régen készített egy saját autót, mellyel több sebességi rekordot is felállítottak.

A franciák minden kétséget kizáróan a tereprali egyik legnagyobb szerelmesei, a legendás Dakar szakaszain mind versenyzői, mind gyártói oldalról erős jelenlétet mutatnak, s korábban a rajt is Párizsban volt. A Peugeot szeretné folytatni hagyományait a sportban, s 2015-ben gyári csapattal vág neki a maratoni távhoz.
Az olajcsere jóformán a leggyakoribb karbantartás az autók esetében, azonban ennek ellenére a gyakorlatban sokszor mégsem helyesen kerül kivitelezésre. Érdemes azonban alaposan odafigyelni és körültekintően eljárni, hiszen egy helyes vagy épp helytelen olajcserével évekkel és kilométerekkel hosszabbíthatjuk vagy rövidíthetjük meg a motor élettartamát.
A Porsche vezérigazgatója, Matthias Müller nemrégiben megszellőztette egy új négyhengeres motornak az érkezését, mi több, a cégvezető erőteljesen célzott a rövidesen érkező kisebb erőforrásra.

Az 1956 és 1959 között gyártott 507-es típus kétségtelenül a BMW egyik legszebb, ha nem egyenesen a legszebb modellje volt. A kétszemélyes roadster 1955 őszén mutatkozott be a Frankfurti Autószalonon, és míg a gyáriak azt tervezték, hogy a nyitható tetejű típussal meghódítják Amerikát, a több ezres tervezett darabszám helyett végül mindössze 254 példány látott napvilágot.
Hiába családbarát egyterű, miután nagy kereslet mutatkozik a sportosított modellek iránt, a BMW 2-es Active Tourer sem maradhatott ki a körből: sportosító kúrát kapott. Ennek során a bajorok a már ismert elemeket vetették be.
Mint azt tudjuk, a hobbiterepjárók piaca egyre nagyobb méreteket ölt. Olyannyira, hogy a prémium márkák leigázása után – akik már SUV-k egész hadát kínálják vásárlóiknak – már a kőkemény luxusautók vadászterületén is megkezdte hódító útját, miután a Bentley hivatalosan is bejelentette, hogy készül a márka első terepese. Ezek után persze a Rolls-Royce-nál is joggal vetődik fel a kérdés, hogy nem…
Egy jármű, amely a vezetési élményre van kihegyezve, mindig boldogsággal tölti el az autórajongók szívét. Nincs ez másként a mexikói gyártó, a Mastretta sportautójával sem, hiszen az MXT-t azért teremtették, hogy mosolyt varázsoljon annak az arcára, aki éppen terelgeti. Ráadásul 2015-től ezt az élményt Európában is megtapasztalhatjuk.
Néha fenn, néha lenn - az elmúlt időszak vegyesen alakult az üzemanyagok árának szempontjából, hiszen egymást követték egymást az emelések és csökkentések. Ezúttal drágulásról kell hírt adnunk, ugyanis a benzin és a gázolaj ára egyaránt 2 forinttal emelkedik a hét végétől kezdődően.
A Peugeot mostanában sikert sikerre halmoz, hiszen amellett, hogy az új formanyelvük hódít a piacon, a 308-as idén elnyerte a rangos Év Autója díjat is. A franciák persze szeretnék minél jobban kiaknázni ezt a lehetőséget, így a kisautó-palettájuk kiteljesítésének érdekében az alap 208, a 208 GTI és a 2008 után jövőre érkezik a család utolsó tagja, a 208 kabrió verziója.