Szingapúrban sem tudta megverni a bajnokságban egyre nagyobb előnnyel vezető Sebastian Vettelt, de a hetedik helyről induló Fernando Alonso kiváló rajtjának és a jó - bár kissé kockázatos - taktikának köszönhetően második lett. Tovább »
Nem sikerült túl jól az időmérő edzés a két McLaren számára, de a két pilóta szombati fogadkozása nem üres beszéd volt, Jenson Button és Sergio Perez is pontot szerzett Szingapúrban. Tovább »
Megrovásban részesítették a Szingapúri Nagydíj versenybírái a Ferrari világbajnok versenyzőjét, Fernando Alonsót, valamint a Red Bull Racing veterán pilótáját, Mark Webbert – utóbbi versenyzőnek már túl sok van ebből, így rajtbüntetést kap Koreában. Tovább »
Sebastian Vettel azt már megszokta, hogy győzelmei után általában kifütyülik vagy lehurrogják, de felhívta rá figyelmet, hogy keményen megdolgoznak minden egyes sikerért. Tovább »
A Sauber versenyzője, Nico Hülkenberg úgy véli, a versenyirányítás helytelenül utasította őt arra, hogy adja vissza pozícióját a mclarenes Sergio Péreznek a vasárnapi Szingapúri Nagydíjon. Tovább »
A Red Bull Racing Forma-1-es csapatát irányító Christian Horner szerint egy kis ejnyebejnyével el lehetett volna rendezni Fernando Alonso és Mark Webber vasárnapi kihágását Szingapúrban, ehelyett azonban utóbbi versenyző tíz rajthelyes büntetést kap a következő versenyhétvégén. Tovább »
A Ferrari versenyzője, Felipe Massa újságírók kérdésére Szingapúrban elárulta, menedzsmentje több csapattal is egyeztet a 2014-es lehetőségekről. Tovább »
A Ferrari Forma-1-es csapatát irányító Stefano Domenicali elismerte, ahhoz, hogy versenyzőjüknek, Fernando Alonsónak esélye legyen a világbajnoki címre 2013-ban, Sebastian Vettel balszerencséjére volna szükség. Tovább »
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerint Mark Webber nagy kockázatot vállalt a vasárnapi Szingapúri Nagydíj leintését követően, amikor átszaladt a pályán azért, hogy felüljön Fernando Alonso versenyautójára. Tovább »
A Lotus világbajnok versenyzője, Kimi Räikkönen azt sem tartja kizártnak, hogy hátfájdalmai miatt nem vesz részt a Forma-1-es Koreai Nagydíjon. Tovább »
A Frankfurti Autószalon még zajlik, ahova számos fontos újdonsággal érkezett a BMW, ám a bajorok máris további változatokkal bővítik kínálatukat. Egyrészt az új kupé, a 4-es sorozat kínálatában üdvözölhetünk összkerékhajtást és új motorokat, míg az X5 esetében eddig soha nem látott változat, kétkerékmeghajtású érkezik.
A Lotus Forma-1-es csapatánál meg vannak győződve arról, versenyzőjük, Romain Grosjean a dobogóról csúszott le Szingapúrban akkor, amikor autójában megadta magát a Renault-motor. Tovább »
A Frankfurti Autószalon még zajlik, ahova számos fontos újdonsággal érkezett a BMW, ám a bajorok máris további változatokkal bővítik kínálatukat. Egyrészt az új kupé, a 4-es sorozat kínálatában üdvözölhetünk összkerékhajtást és új motorokat, míg az X5 esetében eddig soha nem látott változat, kétkerékmeghajtású érkezik.
Az elmúlt hét parádés volt az üzemanyagok árának szempontjából, hiszen két alkalommal is alaposan mérsékelték a döntéshozók az összegeket, ám mindennek tetejébe ismét jó hírt kaptunk: szerdától még olcsóbb lesz mindkét üzemanyagtípus. Ezúttal 3 forinttal mérséklődik a 95-ös, 7 forinttal csökken a gázolaj ellenértéke a hazai töltőállomásokon.

Brit lapértesülések szerint a Nemzetközi Automobil Szövetség (FIA) hamarosan hivatalos formában is javasolni fogja a Forma-1-es versenyzőknek, hogy ne szállítsák vissza egymást egy-egy kiesést követően a bokszutcába. Tovább »
A Cadillac az utóbbi időben magára talált, s prémium szedánok tekintetében igyekszik a lehető legjobban odatenni magát. Egy éve még az ATS próbálta megszorongatni a BMW 3-as szériáját, ezúttal pedig egy kategóriával magasabban az Audi A6, a BMW 5 és a Mercedes-Benz E-osztály szintjén érkezik komoly ellenfél a CTS személyében.
A Porsche 911 megújulása a 991-es szériával már tavaly megindult: sorra érkezett a Carrera párban a Carrera S-sel, majd a kabrió s a négykerekes verziók, végül a versenypályára áhítozók álma, közben pedig a kémfotósok már a Targa fejlesztésének végső stádiumáról jelentenek. Ezúttal a kupék után a szélvészgyors Turbo és Turbo S Cabriolet modellek mutatják meg a világnak, hogy miért érdemes…

A tavalyi év után ismét megrendezésre került Mogyoródon az éves Golf-találkozó, mely idén is tartogatott kisebb-nagyobb meglepetéseket számunkra. 2012-ben ezen a rendezvényen mutatták be hazánkban elsőként hivatalosan a Volkswagen Golf hetedik generációját, most pedig szintén első ízben tekinthette meg a nagyközönség a méltán sikeres wolfsburgi kompakt családi és sportverzióját, a Variant és a GTI…

Még egy év sem telt el azóta, hogy az Opel piacra dobta városi kisterepjáróját, a Mokkát, a típus kedvezőbb áron elérhető ikertestvére, a Chevrolet Trax máris megérkezett hazánkba. Nekünk még a magyarországi start előtt lehetőségünk volt Horvátországban hosszasan kipróbálni a négykerekűt, ám az 1,4 literes turbós benzinmotorral és összkerékhajtással végre hazai terepen is tesztre foghattuk.…

A Mercedes-Benz árcédulát ragasztott a földtől leginkább elrugaszkodott autójára, a G63 AMG 6X6-ra. Abban biztosak lehetünk, hogy egy ilyen jármű mellé igen borsos számok társulnak, és bizony nem tévedünk. Nos, a végösszeg nem kevesebb, mint 379.000 euró, ami mintegy 114 millió forintnak felel meg.
A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton szerint sajnálatos az, hogy a rajongók egyre több alkalommal kifütyülik a Red Bull Racing színeiben idén ugyancsak domináló Sebastian Vettelt. Tovább »
A Mercedes-Benz árcédulát ragasztott a földtől leginkább elrugaszkodott autójára, a G63 AMG 6X6-ra. Abban biztosak lehetünk, hogy egy ilyen jármű mellé igen borsos számok társulnak, és bizony nem tévedünk. Nos, a végösszeg nem kevesebb, mint 379.000 euró, ami mintegy 114 millió forintnak felel meg.
Október végétől ismét használhatja maranellói szélcsatornáját a Ferrari Forma-1-es alakulata – a csapat azt reméli, végre sikerül majd közelebb kerülni a legfőbb rivális Red Bull Racinghez. Tovább »
A napokban sok hír szól a Caterham garázsáról, ám nem véletlen, hogy az angolokkal foglalkozik a sajtó. Palettájuk és ígéreteik halmaza egyre csak bővül, s a Renault-val kötött barátság okán olyan területre is léphetnek, amely számukra eddig teljesen lehetetlennek tűnt. A továbbiakban a nyitott sportgépek mellé crossovert és kompaktot élesítenének.
A Lotus Forma-1-es csapatánál továbbra is bíznak abban, a bajnokság hátralévő versenyein képesek lesznek a legjobb pozíciókért harcba szállni. Tovább »
A napokban sok hír szól a Caterham garázsáról, ám nem véletlen, hogy az angolokkal foglalkozik a sajtó. Palettájuk és ígéreteik halmaza egyre csak bővül, s a Renault-val kötött barátság okán olyan területre is léphetnek, amely számukra eddig teljesen lehetetlennek tűnt. A továbbiakban a nyitott sportgépek mellé crossovert és kompaktot élesítenének.
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso szerint a 2014-ben életbe lépő új szabályok adják a legjobb lehetőséget csapatának arra, hogy utolérje az elmúlt években domináló Red Bull Racinget. Tovább »
A Mercedes Forma-1-es csapatánál attól tartanak, a Red Bull világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel a 2013-as szezon hátralévő összes versenyén győzedelmeskedik majd. Tovább »
A Forma-1 kereskedelmi jogait igazgató Bernie Ecclestone bevallotta, ő maga is megpróbálja segíteni a Ferrari versenyzőjét, Felipe Massát abban, hogy jövőre is a száguldó cirkuszban maradhasson. Tovább »
A Toro Rosso istálló versenyzője, Daniel Ricciardo leszögezte, tanulni fog abból a hibából, amit a múlt hétvégi Szingapúri Nagydíjon elkövetett. Tovább »
A Fiat manapság a kisautók terén próbál nagyot alkotni, s az 500-as családjának bővítésével, illetve az új Pandával szeretne nagyobb falatot kiharapni a piac tortájából. Az 500L végül nagyon közel merészkedett a divatautók kategóriájában a MINI Countrymanhez, azonban a britekkel ellentétben az olaszok eddig még nem gondoltak nagyobb teljesítményű kiadásra.
Jelentéktelen apróságnak tűnik, rendszerint eltörpül az ár, a méret, a motorteljesítmény és a felszereltség mellett, pedig autóvásárlásnál döntő fontosságú lehet a karosszéria fajtájának helyes megválasztása is, hiszen a kocsiszekrény kialakítása, az ajtók száma nagymértékben befolyásolja a mindennapi használhatóságot.

Mióta világ a világ, a marketingesek egyik legnehezebb feladata a technikai újdonságok köznyelvileg értelmezhető megfogalmazása azok népszerűsítése céljából. A Mercedes-Benz csapata viszont kiváló munkát alkotott: bár látszólag a tyúkok fenékrázása, valamint a luxuskategória között nincs átfedés, nehéz mosoly nélkül elmenni a következő reklám mellett:
A Lotus Forma-1-es csapatának pályaműveletekért felelős igazgatója, Alan Permane úgy véli, a ferraris Fernando Alonso álomvilágban él, ha úgy gondolja, a 2014-ben életbe lépő szabályváltozások jelentősen kizökkentik majd az évek óta domináló Red Bullt. Tovább »
Mind a Real Madrid, mind Christiano Ronaldo rajongói számára nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy a sztár újabb 5 esztendőre írt alá a királyi gárdához. A szerződés értelmében évi 17 millió eurós fizetésben részesül, így nem csoda, hogy Ronaldo a pénztárcájához nyúlt és vásárolt magának néhány új holmit, többek között egy csúcs-Ferrarit.