A Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton érte el a legjobb köridőt a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj első szabadedzésén. Az angolt a két Red Bull-pilóta követi Webber - Vettel sorrendben. Tovább »
Ahogy a kompakt szektorban, úgy a középkategóriások, sőt, a prémium középkategóriások szegmensében is egyre kiélezettebb a verseny, s az Audi A4, BMW 3, illetve Mercedes-Benz C-osztály alkotta klasszikus trió a Lexus IS mellett japánból egy további, roppant komoly ellenfelet kap, méghozzá az Infiniti Q50 személyében. Az újdonság első példánya már tiszteletét tette Budapesten.
Idén volt szerencsém ellátogatni a világ egyik legszínvonalasabb autóipari rendezvényére, a Frankfurti Autószalonra. Mivel csupán néhány napja csatlakoztam az Autó Pult csapatához, mindezt még nem sajtós munkatársként, hanem egy egyszerű autórajongóként tettem meg.
A Saab már csupán emléknek tűnik; a szimpatikus svéd márka szomorú megszűnése után nem sok reményt fűztünk az újjáéledéshez, ám nagy örömünkre ismét beindítja gyártósorait a márka. A segítséget ráadásul nem közvetlen kínai tőke, hanem a kínai tulajdonú NEVS (National Swedish Vehicle Swedenor) nyújtotta. Az új tulajdonos a jó öreg 9-3-ast már gyártásba is küldte.

Rettentően erős páros alkot majd Kimi Räikkönen és Fernando Alonso a Ferrari csapatánál 2014-ben – ezt jósolja a Forma-1-ből az idei szezon végén távozó Mark Webber. Tovább »
A Saab már csupán emléknek tűnik; a szimpatikus svéd márka szomorú megszűnése után nem sok reményt fűztünk az újjáéledéshez, ám nagy örömünkre ismét beindítja gyártósorait a márka. A segítséget ráadásul nem közvetlen kínai tőke, hanem a kínai tulajdonú NEVS (National Swedish Vehicle Swedenor) nyújtotta. Az új tulajdonos a jó öreg 9-3-ast már gyártásba is küldte.
A német autóipari nagyhatalmaknak, mint a BMW, az Audi és a Mercedes-Benz egyre inkább meggyűlik a baja az Európa Unió által támasztott környezetvédelmi előírások betartásával. Ezeknek a panaszoknak legtöbbször hangot is adnak, mely hangok most megértő fülekre találtak.

A Red Bull világbajnok versenyzője, Sebastian Vettel végzett az élen a Forma-1-es Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén. Mögötte Mark Webber és Nico Rosberg zárt a második, illetve harmadik helyen. Tovább »
Fernando Alonso hangsúlyozta: nem kíván visszatérni egykori csapatához, a McLarenhez, jóllehet nincsenek rossz érzései az igencsak hektikus és belviszályokkal teli 2007-es szezonnal kapcsolatban. Tovább »
Egy autógyártónak nem csupán a közeljövőre, s a jelen problémáira kell koncentrálnia, hanem több éves tervet, stratégiát kell alaposan kiötölnie a sikeres működéshez. A Ford Európában többre vágyik, ezért 5 éves tervben próbálja meg ugyanazt megvalósítani, amivel az Egyesült Államokban már próbálkozott.
A Lotus csapatfőnöke, Eric Boullier csalódottságának adott hangot, miután Kimi Räikkönen a média előtt csapata rossz hírét keltette azzal, hogy nyilvánosságra hozta: a Ferrarihoz való távozásának egyik nyomós oka az volt, hogy többször csak késve kapta meg fizetését. Tovább »
Egy autógyártónak nem csupán a közeljövőre, s a jelen problémáira kell koncentrálnia, hanem több éves tervet, stratégiát kell alaposan kiötölnie a sikeres működéshez. A Ford Európában többre vágyik, ezért 5 éves tervben próbálja meg ugyanazt megvalósítani, amivel az Egyesült Államokban már próbálkozott.
A Red Bull riválisai egyöntetűen azon a véleményen vannak, hogy minimális az esély Sebastian Vettel legyőzésére a hétvégi Szingapúri Nagydíjon, látva a pénteki időeredményeket. Tovább »
A Red Bull Racing a Szingapúri Nagydíj második szabadedzésén mutatott tempójával valósággal sokkolta a mezőnyt, egyesek már most lemondtak a győzelemről. A címvédő és listavezető Sebastian Vettel sem számított ilyen kezdésre. Tovább »
Az első nap finoman szólva sem a terveknek megfelelően alakult Szingapúrban a Ferrari számára, de Fernando Alonso szerint még korai lenne leírni az esélyeiket, igaz, azzal a csapattárs, Felipe Massa is egyetért, hogy rengeteget kell még javulniuk. Tovább »
Miután Martin Whitmarsh, a McLaren csapatfőnöke elhintette, hogy szívesen látná csapatában a jelenleg ferraris Fernando Alonsót, sokan máris munkanélküliként látták Sergio Perezt. Tovább »
A szingapúri hétvége pénteki napján egyértelműen kirajzolódott, hogy a Red Bull után a Mercedes a leggyorsabb, de Lewis Hamilton szerint így is csodára van szükségük ahhoz, hogy megverjék Vetteléket. Tovább »
A pénteki edzéseredményeknek általában nem érdemes túl nagy jelentőséget tulajdonítani, nyilatkozatában ezúttal Kimi Räikkönen is ezt hangsúlyozta Szingapúrban, hiszen ő például nem tudta magából kihozni a maximumot. Tovább »
A Mercedes Forma-1-es csapatát irányító Ross Brawn cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint részesedést kíván vásárolni a Williams csapatából. Tovább »
A hivatalos bejelentés óta közkedvelt beszédtéma a Ferrari 2014-es pilótapárosa. Ezúttal Mika Häkkinen fejtette ki véleményét, és szerinte honfitársa, Kimi Räikkönen némi előnyben lesz majd a már évek óta a csapatot szolgáló Fernando Alonsóval szemben. Tovább »
A Caterham mindig is radikális, teljességgel kompromisszummentes modelljeiről volt ismeretes. Az utóbbi időben egy meglehetősen erős és a kínálat aljára pottyanó, 80 lóerős Seven is bemutatkozott, ezúttal pedig egy jövőbe mutató, aerodinamikus modellel állunk szemben. Az AeroSeven tanulmányt a szingapúri Forma-1 futamon mutatta be a gyártó.

A Ferrari Forma-1-es csapatának főtervező-helyettese, Simone Resta bevallotta, a maranellói gárda bizony területet veszített legfőbb riválisaival szemben. Tovább »
Az utolsó szabadedzés sem hozott meglepetést Szingapúrban: Sebastian Vettel volt a leggyorsabb az időmérő előtt is, de fölénye valamelyest csökkent. Grosjean lett a második, Rosberg a harmadik. Tovább »
A Forma-1 csapatai nemrégiben megállapodtak abban, hogy a következő idénytől kezdődően enyhébb büntetések lépnek majd életbe a száguldó cirkuszban. Tovább »
Sergio Perez állítólag készen áll bejelenteni új menedzsmentjét, ami egyesek szerint szintén arra utalhat, hogy veszélyben van versenyzői ülése a McLarennél. Tovább »
Ugyan orvosi csapatával együtt úgy döntött, hogy részt vesz a mai időmérő edzésen, Kimi Räikkönen komoly hátfájdalmai miatt akár a vasárnapi futam kihagyására is kényszerülhet Szingapúrban. Tovább »
Ahogyan az várható volt, a világbajnoki címvédő és listavezető Vettel könnyedén megszerezte a pole pozíciót Szingapúrban. Mellőle Rosberg rajtol majd. Alonso 7. lett, Räikkönen már a Q2-ben kiesett. Tovább »
Mint arról mi is beszámoltunk, Kimi Räikkönen hátfájdalmai miatt az is felmerült, hogy kénytelen lesz kihagyni a vasárnapi Szingapúri Nagydíjat. Tovább »
Hogy mennyire könnyen szerezte meg a szingapúri pole-t Sebastian Vettel, jól mutatja, hogy a címvédőnek az is belefért, hogy az utolsó perceket már autójából kiszállva figyelte. Mint mondja, ez nem volt azért annyira kényelmes szerep, mint amennyire gondolnánk. Tovább »
Nico Rosberg elárulta, magát is meglepte, hogy az első sorba kvalifikálta magát és ilyen közel tudott kerülni a pole-t megszerző Sebastian Vettelhez a Szingapúri Nagydíjon. Tovább »
Gének. Esszenciák, melyek meghatározzák származásunkat és befolyásolják létezésünket. Az autóiparban sincs ez másképp. A 911 már fél évszázada DNS-ként adja a Porsche gerincét. A Jaguar esetében ugyanezt az E-Type-ra mondhatjuk. A nemes vonású brit még ma is hűen demonstrálja a márka legjavát. S most megérkezett az utódnak tekinthető F-Type. Jó dolgunk volt: mindkét modell ellátogatott…
A Lotus a hátfájással küzdő Kimi Räikkönenre nem igazán számíthatott a szingapúri időmérőn, de Romain Grosjean révén így is ott vannak az élmezőnyben, a francia pilóta az előkelő harmadik helyre kvalifikálta magát. Tovább »
A McLaren Szingapúrban sem váltotta meg a világot, Jenson Button a 8., Sergio Perez a 14. helyről rajtol majd vasárnap. A két pilóta eltérő módon értékelte az időmérő edzését, de mindketten pontokkal akarnak távozni az éjszakai futamról. Tovább »
Gének. Esszenciák, melyek meghatározzák származásunkat és befolyásolják létezésünket. Az autóiparban sincs ez másképp. A 911 már fél évszázada DNS-ként adja a Porsche gerincét. A Jaguar esetében ugyanezt az E-Type-ra mondhatjuk. A nemes vonású brit még ma is hűen demonstrálja a márka legjavát. S most megérkezett az utódnak tekinthető F-Type. Jó dolgunk volt: mindkét modell ellátogatott…
Lewis Hamilton csalódott amiatt, hogy nem tudta hozni azt a szintet, amit csapattársa, Nico Rosberg hozott a Szingapúri Nagydíj időmérő edzésén. Tovább »
Bár nem kapott helyet az előzetes versenynaptárban, New Jersey most ideiglenes haladékot kapott, hogy rendezze sorait, ugyanis az FIA fenntartja számára a június elsejei dátumot a 2014-es kalendárban. Tovább »
A Caterham istálló bejelentette, hogy további három évvel meghosszabbítja szerződését a Renault-val, így 2016 végéig a franciák erőforrásait használja majd. Tovább »
A McLaren Mercedes ifjú versenyzője, Sergio Pérez bevallotta, ő maga sincs megelégedve idei teljesítményével, így mindent megtesz majd azért, hogy a bajnokság hátralévő versenyein meggyőzze a wokingi gárdát. Tovább »
A Szingapúri Nagydíjon végig magabiztos előnnyel az élen álló Sebastian Vettel begyűjtötte idénybeli hetedik győzelmét, tovább növelve előnyét összetettben. Alonso és Räikkönen állhatott még dobogóra. Tovább »
Újabb magabiztos győzelmével hatvan pontra növelte összetettbeli előnyét Sebastian Vettel, ő azonban elmondása szerint nem szokta nézegetni a tabellát. Tovább »
Kimi Räikkönen elmondása szerint nem okozott különösebb problémát számára hátfájása a mai versenyen, ahol a 13. helyről rajtolva harmadikként futott célba és a dobogón ünnepelhetett. Tovább »