2013. szeptember 25. szerda

szept. 25
9:12
Az S-osztály és a tyúk esete – tanmese reklámcélból (Auto Pult)
Mióta világ a világ, a marketingesek egyik legnehezebb feladata a technikai újdonságok köznyelvileg értelmezhető megfogalmazása azok népszerűsítése céljából. A Mercedes-Benz csapata viszont kiváló munkát alkotott: bár látszólag a tyúkok fenékrázása, valamint a luxuskategória között nincs átfedés, nehéz mosoly nélkül elmenni a következő reklám mellett:
szept. 25
9:57
Lotus: Alonso felejtse el a bajnoki címet! (F1világ)
A Lotus Forma-1-es csapatának pályaműveletekért felelős igazgatója, Alan Permane úgy véli, a ferraris Fernando Alonso álomvilágban él, ha úgy gondolja, a 2014-ben életbe lépő szabályváltozások jelentősen kizökkentik majd az évek óta domináló Red Bullt. Tovább »
szept. 25
10:06
LaFerrarival ünnepli 5 éves szerződését Christiano Ronaldo (Auto Pult)
Mind a Real Madrid, mind Christiano Ronaldo rajongói számára nagy megkönnyebbülést jelentett, hogy a sztár újabb 5 esztendőre írt alá a királyi gárdához. A szerződés értelmében évi 17 millió eurós fizetésben részesül, így nem csoda, hogy Ronaldo a pénztárcájához nyúlt és vásárolt magának néhány új holmit, többek között egy csúcs-Ferrarit.
szept. 25
10:42

10:44
Az S-osztály és a tyúk esete – tanmese reklámcélból (Auto Pult)
Mióta világ a világ, a marketingesek egyik legnehezebb feladata a technikai újdonságok köznyelvileg értelmezhető megfogalmazása azok népszerűsítése céljából. A Mercedes-Benz csapata viszont kiváló munkát alkotott: bár látszólag a tyúkok fenékrázása, valamint a luxuskategória között nincs átfedés, nehéz mosoly nélkül elmenni a következő reklám mellett:
szept. 25
10:46
Az új Mazda MX-5/Alfa Romeo Spider már tesztköreit futja (Auto Pult)
Régóta köztudott, hogy a roadsterek kategóriájának legnagyobb eladási számával rendelkező Mazda MX-5 következő generációja nem egyedülálló modell lesz, hanem az olasz Alfa Romeóval fejleszt közösen a japán gyártó. Az Alfa a Spider nevet kívánja feléleszteni a friggyel, s a hamarosan bekövetkező debütálást a lencsevégre kapott tesztpéldány bizonyítja.
szept. 25
11:00

11:03
A Red Bull mihamarabb biztosítani akarja az elsőséget (F1világ)
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, nincs lelkiismeret-furdalásuk amiatt, hogy jelenlegi dominanciájuk miatt a rajongók akár el is fordulhatnak a Forma-1-től. Tovább »
szept. 25
12:09
Mercedes: Büszkék lehetünk idei teljesítményünkre (F1világ)
A Mercedes motorsport-igazgatója, Toto Wolff szerint a német istállónak inkább büszkének kellene lennie ahelyett, hogy a Red Bull elképesztő erőfölénye miatt sajnálkozik. Tovább »
szept. 25
12:42
A Lotus nem próbálkozik tovább a passzív DRS-sel (F1világ)
Nem kísérletezik tovább a 2013-as idény hátralévő részében passzív DRS-rendszerével a Lotus alakulata. Tovább »
szept. 25
13:48
Lotus: El kell fogadnunk, hogy Räikkönen távozik (F1világ)
Nem sieti el a jövő évi versenyzőkkel kapcsolatos döntést a Lotus Forma-1-es csapata – az enstone-i gárda Felipe Massával és Nico Hülkenberggel is tárgyal, és mindkettejük kapcsán vannak érvek és ellenérvek. Tovább »
szept. 25
14:21
Prost szerint jól jár új párosával a Ferrari (F1világ)
Fernando Alonso és Kimi Räikkönen tökéletesen megfér majd egymás mellett a Ferrarinál – ezt vallja a Forma-1 négyszeres világbajnoka, Alain Prost, aki szerint a csapatoknak nem kellene megrettenniük attól, hogy két szupersztárt alkalmazzanak. Tovább »
szept. 25
14:23
Hülkenberg váltja Pérezt a McLarennél? (F1világ)
Német médiajelentések szerint nem kizárt, hogy jövőre Nico Hülkenberg lesz Jenson Button csapattársa a McLaren Mercedes Forma-1-es csapatánál. Tovább »
szept. 25
14:54
Hamilton: Nem fogok leszállni Vettelről (F1világ)
A bajnokság hátralévő versenyein is megpróbál harcba szállni Sebastian Vettellel a futamgyőzelmekért a Mercedes világbajnok versenyzője, Lewis Hamilton. Tovább »
szept. 25
14:54
Az új BMW M3/M4 finomságai – mindent tudunk a technikáról (videóval) (Auto Pult)
Az Autó Pult hasábjain már fél tucat cikket olvashattak a jövő évben piacra lépő, immár ötödik generációs BMW M3-ról, ám eddig nem kaptunk hivatalos megerősítést az autó technikai hátteréről. Végre pontot tehetünk a találgatások végére, ugyanis a BMW hivatalos közleményében szinte minden fontos információt közzétett az óriási rajongótáborral büszkélkedő modellekkel kapcsolatban.
szept. 25
15:12

16:00
Grosjean a Lotus vezéralakja lehet (F1világ)
A Lotus Forma-1-es csapatának pályaműveletekért felelős igazgatója, Alan Permane meg van győződve arról, versenyzőjükre, Romain Grosjeanra építeni tudnak majd jövőre Kimi Räikkönen távozása után. Tovább »
szept. 25
17:36
Pénteken még tovább apad az üzemanyagok ára (Auto Pult)
Az elmúlt időszakban az autósok csupa jó hírt kaphattak az üzemanyagok árát illetően, s akármennyire is hihetetlen, ezúttal is csökkenésről kell jelentenünk. Noha a mai napon jelentősen olcsóbb lett a benzin és a gázolaj, mégis érdemes péntekig várni a tankolással. A 95-ös átlagára a hírek szerint 3 forinttal lesz kevesebb a hét közepén esedékes csökkentést követően, míg a gázolaj ellenértéke 4…
szept. 25
17:54
Jön az LM002 utódja? A Lamborghini sorozatgyártásba küldi az Urust (Auto Pult)
Aki nem ismeri a Lamborghini történelmét, annak mindenképpen furcsán, sőt szinte elképzelhetetlenül hangzik egy bikás emblémával ellátott terepjáró gondolata. Azonban aki jobban ismeri az olasz sportkocsigyártó múltját, pontosan tisztában van vele, hogy már létezett egy hasonló jármű, a legendás LM002-es személyében. Ennek az autónak érkezhet utódja a jövőben.
szept. 25
20:24
A Red Bull mielőbbb biztosítani akarja az elsőséget (F1világ)
A Red Bull Racing csapatfőnöke, Christian Horner elárulta, nincs lelkiismeret-furdalásuk amiatt, hogy jelenlegi dominanciájuk miatt a rajongók akár el is fordulhatnak a Forma-1-től. Tovább »
szept. 25
20:26
Massa élvezi, hogy jövőjéért harcolhat (F1világ)
Felipe Massa elmondása szerint sokkal felszabadultabban és örömtelibben versenyez azóta, hogy megtudta, csapata nem hosszabbítja meg szerződését a következő évadra. Tovább »
szept. 25
20:54
A sztár és az eminens - Mercedes-Benz CLA vs. C-osztály teszt (Auto Pult)
Vajon a szív vagy a józan ész szavára érdemesebb hallgatni? Erről a kérdésről bizonyára megoszlanak a vélemények, de a való életben talán ugyanúgy az intuíciók és a racionális gondolatok között érdemes lavírozni, ahogy az elégedettséghez vezető úton az autónk kiválasztása során sem kizárólag a prospektusok utolsó oldala fog döntést hozni.
szept. 25
22:42
Pénteken még tovább apad az üzemanyagok ára (Auto Pult)
Az elmúlt időszakban az autósok csupa jó hírt kaphattak az üzemanyagok árát illetően, s akármennyire is hihetetlen, ezúttal is csökkenésről kell jelentenünk. Noha a mai napon jelentősen olcsóbb lett a benzin és a gázolaj, mégis érdemes péntekig várni a tankolással. A 95-ös átlagára a hírek szerint 3 forinttal lesz kevesebb a hét közepén esedékes csökkentést követően, míg a gázolaj ellenértéke 4…
szept. 25
22:44
Jön az LM002 utódja? A Lamborghini sorozatgyártásba küldi az Urust (Auto Pult)
Aki nem ismeri a Lamborghini történelmét, annak mindenképpen furcsán, sőt szinte elképzelhetetlenül hangzik egy bikás emblémával ellátott terepjáró gondolata. Azonban aki jobban ismeri az olasz sportkocsigyártó múltját, pontosan tisztában van vele, hogy már létezett egy hasonló jármű, a legendás LM002-es személyében. Ennek az autónak érkezhet utódja a jövőben.
szept. 25
22:46

Keresés