A Maserati 2010-ben mutatta be gyönyörű kupéjának legizgalmasabb változatát. Az eddig kétüléses GranTurismo MC Stradale a 2014-es modellévre apró változtatásokat és négy ülést kapott, amelyek praktikumát, gyorsaságát és vonzerejét tovább növelik.
A 2013 nyarán hazánkban bevezetésre került a HU-GO, azaz a használattal és szennyezéssel arányos útdíj fizetési rendszer nagymértékben nehezíti a magyarországi fuvarozó vállalatok helyzetét. Az új szabályozás szerint meghatározott útszakaszon a 3,5 tonna össztömeget meghaladó járműveknek a jármű kategóriájának megfelelő, továbbá a megtett úttal arányos összeget kell megfizetniük. Viszont, azok…
Maga az alapító, Christian von Koenigsegg osztott meg információkat gőzerővel készülő újdonságuk, a One:1 fejlesztésének alakulásáról. A leendő rekorder újabb lépést tett a tervezőasztaltól a szériagyártásig.
Szeptember második hétvégéjén immár ötödik alkalommal került megrendezésre a Mercedes-Benz Hungária Kft. nagysikerű női vezetéstechnikai tréningje, a Lady Day. A program célja, hogy minél több hölgynek legyen módja elsajátítatni a biztonságos vezetés technikáját. A résztvevők öt különböző technikai pályán próbálhatták ki és fejleszthették tudásukat, tapasztalt instruktorokkal, biztonságos…
A Volkswagen márka eredetileg kedvező áron kínált népautók gyártására született, ám a hosszú évtizedek folyamán a VW egyre magasabbra pozícionálta termékeit, manapság pedig már ott tartunk, hogy a nem-prémium márkák között sokszor a ’népautó’ névvel illetett gyártó termékei kelletik magukat a legborsosabb áron. Ezen kíván rövidesen változtatni a Volkswagen.
Egyre több helyen hallom, egyre több versenyzővel és nézővel beszélgetve panaszolják már jó ideje, hogy bizony gondokat látnak a hazai rali világában a pénzügyi oldal, a szervezés, a rendszabályozás, valamint a versenyzői és a nézői hozzáállás terén egyaránt. Így az idei versenyidény végének közeledtével, visszagondolva a 2013-as szezon eseményeire és azokra a versenyekre, amikre kilátogattam az…
Megjelent kétheti táblamagazinunk legújabb száma, amelyet ide kattintvatermészetesen ezúttal is ingyenesen elérhetnek. Szokásunkhoz híven igyekeztünk érdekes tartalommal megtölteni a színes összeállítást.

Továbbra is sok a kérdőjel a 2014-es rajtrácsot illetően. Még mindig van pár szabad hely a Forma-1-ben, miközben a háttérben gyakorlatilag egymást licitálhatják túl a versenyzők az ülésekért.
Úgy látszik, az Audi nem elégszik meg jelenlegi városi terepjáróinak számával, és még tovább igyekszik bővíteni a Q flottát, méghozzá lefelé. 2016-ban érkezhet a Q1.
Már régóta tudjuk, hogy az autógyártók marketingeseinek fantáziája végtelen, amely állítást legutóbb a Porsche csapata bizonyította be. A zuffenhauseni gyártó idén ünnepli híres sportautójának 50 éves évfordulóját, az első 911-ről ugyanis a Porsche 1963 szeptemberében, a Frankfurti Autószalonon rántotta le a leplet, s a típus sikere, népszerűsége és hírneve azóta töretlen.
A Rolls-Royce háza tájáról kiszivárgott legfrissebb hírek egészen meghökkentőek: a patinás brit luxusmárka vezérigazgatója, Torsten Muller-Ötvös bejelentette, hogy belátható időn belül minden bizonnyal egy vadonatúj, és eddig nem látott modellt köszönthetünk a márka palettáján, ami nem lesz más, mint egy SUV hobbiterepjáró.

Az Autó Pulton már olvashatták, hogy a kimondottan hosszú pályafutással büszkélkedő Lamborghini Gallardo rövidesen leköszön: a Gallardo utolsó szériája, az izgalmas és különösen dögös LP 570-4 Squadra Corse limitált széria a múlt hónapban debütált a Frankfurti Autószalonon, ám az utód már a sorozatgyártás kapujában áll.

Talán senki nem gondolta volna, hogy az elektromos autók 0-100 km/h közötti gyorsulási rekordját diákok fogják felállítani, pedig ez nemrégiben pontosan így történt: egy elszánt holland egyetemi csapat egészen hihetetlen 2,15 másodperc alatt abszolválta a műveletet egy érdekes járgány segítségével, amely eredmény százalékosan komoly előrelépést jelent az eddigi 2,68 szekundumos rekordhoz képest.

A pickup kategória térnyerése talán csak azok számára érthetetlen, akiknek még nem volt szerencséjük hosszabb időt eltölteni egy olyan autóval, ami tulajdonképpen az élet minden területén képes helytállni. A legyőzhetetlenség, a megkérdőjelezhetetlen biztonság, vagy éppen a határtalan szabadság illúziója ugyanis olyan egyveleget képez, ami gyorsan elragadja a négykerekűek szerelmeseit.

Úgy tűnik, hogy a kereskedések szemében a Viper új generációja kimondottan lassú autónak bizonyul, legalábbis, ami az eladásokat illeti. Az elődök nyomdokain sétáló modellből már több van készleten, mint amennyit eddig eladtak.
Hazánk legnépszerűbb crossovere jövőre új generációjába lép – az utódot már javában tesztelik. A legfrissebb információk szerint egy új 1,2 literes turbós benzines kerül a lemezek alá, amelyet a jelenlegi dízelpaletta tagjai egészítenek ki.
Szeptemberben mutatkozott be a belorusz Belaz márka új modellje, a kevésbé találó nevű 75710, amely rögtön átvette a trónon a világ legnagyobb teherautójának helyét.

Az Autó Pult csapata nemrég meghívást kapott a Nissan Rally nevű rendezvényre, mely egyben a frissített Micra, és az új generációs Note első magyarországi bemutatója is volt. Különítményünk természetesen örömmel tett eleget ennek a meghívásnak, ahol 100 kilométeren át kaphattunk ízelítőt az újdonságokból.
Sokan fogadták meghökkenéssel és csalódottsággal, hogy a Škoda a Rapid nevet egy családi szedánra „fecsérli el”. Most azonban javíthat a gyártó, ugyanis egyes hírek szerint az eredeti Rapid jövőre esedékes eredeti 30. évfordulóján egy kupéval lepheti meg a közönségét.

A Mercedes-Benz a B-osztály, az A-osztály, a CLA és a GLA mellett eredetileg még két modellt tervezett piacra dobni az elsőkerékhajtásra alapuló kompakt MFA platformra, azonban úgy tűnik, hogy a csillagosok az egyikről lemondanak, így 'csak' öt fog megvalósulni. Ami számunkra szerencsés, hogy éppen a hazánkban gyártott CLA egy újabb variánsára mosolyoghat rá a szerencse, így elképzelhető, hogy…
Újra bebizonyosodott, hogy a sportautók dinamizmusában mennyire fontos szerepet játszik az alacsony tömeg: az Alfa Romeo legfrissebb büszkesége, a pehelysúlyú, kétszemélyes 4C sportkupé a Nürburgring híres, 20 km-nél is hosszabb Nordschleife-i aszfaltcsíkján a legfrissebb mérések szerint olyan köridőt futott, amely a nála akár kétszer erősebb négykerekűeknek is becsületére válna.
A brit nemesi vérvonaltól vett példát követve újul meg az Audi Q7. A jövőre érkező második generáció közel 400 kilótól szabadul meg, ennek következtében pedig jóval dinamikusabb, kényelmesebb és takarékosabb lesz.
A mai világban már nem csodálkozunk azon, amikor szinte naponta dőlnek meg az újabb és újabb rekordok. A négykerekűek világában is egyre sűrűbben olvashatunk hasonló híreket, ám a mostani csúcsdöntés láttán még nekünk is leesett az állunk.
Az Opel Insignia talán a legfontosabb modell az Opel számára. Noha a kompaktok népszerűbbek, s számos piacon a kisautók piaca is relevánsabb a magánvásárlók körében, a középkategóriás típus volt az, amely képes volt egy oltári nagy slamasztikából kirántani a villámosokoat. Éppen ezért nem is mertek hozzányúlni sokáig, ám 5 év után mindenképpen szükséges volt a ráncok alapos felvarrása.

A Renault az elektromos mobilitás területén az autóipar egyik élenjárójának számít, a francia gyártónak ugyanis már több, kimondottan piacképes szériagyártású elektromos négykerekű található meg a portfoliójában, s a Nissan-Renault rokonságból szintén rengeteg tapasztalat származik ilyen téren.
Három napja volt éppen harminc éve, hogy a feltartóztathatatlan brit üzletember, Richard Noble a sugárhajtású Thrust 2 kormánya mögött, a nevadai Black Rock sivatagban elérte az eszméletlen 1019 km/h-s sebességrekordot. Mindezek után ő tervelte ki Andy Green rekordját is, amely már átlépte az 1225 km/h-s hangsebességet, és azóta is tartja ezt a csúcsot. Most ők ketten arra készülnek, hogy…