Fernando Alonso nem foglalkozik azzal, hogy életben tartsa bajnoki esélyeit a Japán Nagydíjon, ahol csakis arra fog fókuszálni, hogy Ferrariját a két Mercedes előtt hozza célba. Tovább »
Felipe Massa úgy gondolja, hogy vezetési stílusának fekszik a szuzukai pálya, így bízik abban, hogy egy eredményes versenyt teljesíthet vasárnap. Tovább »
Jean-Eric Vergne féktüzét a Japán Nagydíj időmérő edzésén a hátsó fékpofák beragadása okozta, de az esetnek semmi köze ahhoz, amiért a csapatnak fel kellett adnia a Koreai Nagydíjat, ahol az első fékek túlmelegedtek. Tovább »
Annak ellenére, hogy csak a középmezőnyből rajtolhat, Kimi Räikkönen állítása szerint elégedettebb, és magabiztosabban várja a folytatást, mint a korábbi versenyeken. Tovább »
Lewis Hamilton bevallotta, hogy egy sokkal merészebb beállítással teljesítette a mai időmérőt, mint csapattársa, Nico Rosberg, ennek tudható be, hogy a második sorból rajtolhat a vasárnapi Japán Nagydíjon. Tovább »
A Toyota GT86-ról már számos pletykát hallhattunk, sőt, egyik-másik meglehetősen komoly törekvéssé alakult, ám mégsem valósult meg. A nagyteljesítményű verzió és az utolsó pillanatban elgáncsolt kabrió után ezúttal arról tehetünk jelentést, hogy a japánok nyújtott tengelytávú, praktikus verziót fejlesztenek, amit mindenképp szeretnének bevetni.

A McLaren megerősítette a Red Bull aerodinamikai vezetője, Peter Prodromou leigazolását, és azt is jelezte, hogy a nagynevű szakember érkezése csak a kezdet, újabb kiválóságokkal fogja erősíteni technikai csapatát a jövőben. Tovább »
Sebastian Vettel taktikus vezetést bemutatva, újabb győzelmet aratott Szuzukában, mellyel komoly lépést tett negyedik vb-címe felé. A Red Bull pilótáját csapattársa, Webber és a sokáig élen autózó Grosjean követte. Tovább »
Mark Webber bevallotta, hogy megkérdőjelezte a Red Bull döntését, miszerint háromkiállásos stratégiára állították át a Japán Nagydíjon, ugyanis véleménye szerint képes lett volna tartani a lépést Sebastian Vettellel, aki két kiállással teljesítette a futamot, amit meg is nyert. Tovább »
A Volvo palettájának legrégebben piacon levő modellje az XC90 2002 óta, immár 11 éve rója az utakat. A generációváltás küszöbén a világszerte közkedvelt modellt a Special Edition kiadással búcsúztatják, ám kizárólag a francia piacra szánják a különleges kiadást.
Romain Grosjean elárulta, hogy szeme előtt lebegett a győzelem a Japán Nagydíjon, ugyanis a futam első felében úgy érezte, maga mögött tudja tartani a Red Bull duóját. Tovább »
Sebastian Vettel elmondta, hogy Romain Grosjean hétvégén mutatott fantasztikus teljesítménye is bizonyítja, mennyit fejlődött a Lotus versenyzője a tavalyi, számára nem túl kedvezően alakuló bajnokság óta. Tovább »
A Volvo palettájának legrégebben piacon levő modellje az XC90 2002 óta, immár 11 éve rója az utakat. A generációváltás küszöbén a világszerte közkedvelt modellt a Special Edition kiadással búcsúztatják, ám kizárólag a francia piacra szánják a különleges kiadást.
Nico Rosberg elmondta, egyfajta elégedettség volt számára, hogy Sergio Perez defektet kapott, miután ütköztek egymással, ugyanis véleménye szerint a mexikói veszélyesen vezetett. Tovább »
A BMW folytatva új számmisztikai korszakát, bemutatta a 4-es kupé nyitható tetejű változatát. A 4-es Cabrio háromrészes keménytetővel és motorpalettával érkezik, erősen korlátozott mennyiségű meglepetést okozva a márka ismerői számára.
A McLaren Mercedes versenyzője, Jenson Button elárulta, a vasárnapi Japán Nagydíjat megelőző beállítás-módosítás miatt sokat küszködött az 53 körös verseny során. Tovább »
A Sauber istálló versenyzője, Nico Hülkenberg cáfolta azokat a sajtóértesüléseket, melyek szerint nemrégiben mindenben megállapodott a Lotus Forma-1-es csapatával, így 2014-ben Romain Grosjean csapattársaként folytatja pályafutását. Tovább »
A Ferrari kétszeres világbajnoka, Fernando Alonso elárulta, egyáltalán nem zavarja, hogy csapattársa, Felipe Massa nem tett eleget a maranellói gárda kérésének, és nem engedte el őt a vasárnapi Japán Nagydíjon. Tovább »
A BMW folytatva új számmisztikai korszakát, bemutatta a 4-es kupé nyitható tetejű változatát. A 4-es Cabrio háromrészes keménytetővel és motorpalettával érkezik, erősen korlátozott mennyiségű meglepetést okozva a márka ismerői számára.
A Red Bull csapatfőnöke, Christian Horner elmondta, hogy nem volt más választásuk, mint három kiállásra állítani Mark Webbert a vasárnapi Japán Nagydíjon, miután túlságosan rövid volt az első etapja. Tovább »
A McLaren Forma-1-es csapatát irányító Martin Whitmarsh újságíróknak nyilatkozva Szuzukában elismerte, jövőbeli motorpartnerük, a Honda is szívesen látná Fernando Alonsót ismét a wokingi gárdánál. Tovább »
Praktikum. Praktikum és kényelem. Praktikum és kényelem és sportosság – működik e három tulajdonság egyszerre? Az Opel megpróbált minden lehetőt megtenni azért, hogy a Meriva a fent említett háromszöget a lehető legnagyobb mértékben használja ki, azonban mint tudjuk, kompromisszumok nélkül az ilyesmi lehetetlen volna.
A Ferrari csapatfőnöke, Stefano Domenicali elárulta, teljes mértékben megérti versenyzője, Felipe Massa álláspontját, aki a vasárnapi Japán Nagydíjon nem engedelmeskedett a csapautasításnak. Tovább »
Praktikum. Praktikum és kényelem. Praktikum és kényelem és sportosság – működik e három tulajdonság egyszerre? Az Opel megpróbált minden lehetőt megtenni azért, hogy a Meriva a fent említett háromszöget a lehető legnagyobb mértékben használja ki, azonban mint tudjuk, kompromisszumok nélkül az ilyesmi lehetetlen volna.
Orrkiképzése miatt meglehetősen csúnya lesz majd a Red Bull Forma-1-es csapatának 2014-es versenyautója – árulta el a gárda főtervezője, Adrian Newey. Tovább »
Bár Nico Hülkenberg Szuzukában cáfolta, hogy eldőlt volna, 2014-ben hol folytatja pályafutását, olasz médiajelentések szerint a német versenyző mindenben megállapodott a Lotusszal. Tovább »
Itt Európában annak lehetünk szemtanúi, hogy a dízelek már szinte minden szegmensben kezdik átvenni a dominanciát, különös jelleggel például a prémium márkák körében, mint például a BMW, amelynek tavaly értékesített modelljei közül körülbelül 80% volt gázolajt kortyoló.

A Lotus pályaműveletekért felelős igazgatója, Alan Permane meg van győződve arról, Kimi Räikkönen elmúlt időszakbéli küszködése leginkább a Pirelli módosított abroncsainak köszönhető. Tovább »
Bár figyelmen kívül hagyta a csapatutasítást a vasárnapi Japán Nagydíjon, Felipe Massa a Ferrari teljes támogatását élvezi a 2013-as bajnokság hátralévő négy versenyén. Tovább »
A Frankfurti Autószalon alkalmával a Ford meglepő lépést tett: prémium irányba indul el a kék oválos gyártó az új Mondeo speciális Vignale szériájával. Mint megtudtuk, az egész történet nem állapodik meg a finom és drága anyagokban, illetve a jobb kivitelezésben és a makulátlan felszereltségben, hanem különleges szolgáltatáscsomagot is izzít a Ford.

Azok után, hogy 2009-ben a Genfi Autószalonon bemutatkozott a Lagonda SUV koncepciója, majd a közönség nem túl rózsás fogadtatására a britek 2010-ben visszakozva azt állították, hogy bár érkezni fog egy autó a legendás névvel, de az mégsem terepjáró lesz, most újabb híreket kaptunk az Aston Martin háza tájáról az üggyel kapcsolatban.
Az Audi, ahogy az prémium márkától szokás, külön divíziót üzemeltet az elkerülhetetlen sportmodellek, illetve az erőtől duzzadó autópályafaló szedánok megalkotásához. Az RS modellek szinte a teljes palettán végighúzódnak, ám a csúcsot képviselő A8-ból bizonyosan nem lesz kőkemény sportszedán.