Michael Schumacher még meg sem tette első köreit az idei versenygéppel, máris az esetleges szerződéshosszabbításról beszél, ugyanis nem tartja elképzelhetetlennek, hogy 2012 után is marad a Forma-1-ben.
A többszörös rali-világbajnok, Sebastien Loeb biztos abban, hogy a Citroen újonnan igazolt sztárja, Kimi Raikkönen sikeres lesz a WRC-ben. A finn versenyző a héten debütál egy C4-es volánja mögött a Lappföld-ralin.
A Team US F1 újdonsült versenyzője, Jose Maria Lopez bevallotta, hogy soha nem gondolta volna, hogy kap még egy lehetőséget a bemutatkozásra az F1-ben, miután három éve elhagyta Európát, és a tengerentúlra igazolt.
Paul di Resta közel áll ahhoz, hogy aláírja szerződését a Force Indiával, ahol nem szimpla tesztpilóta lesz, hanem pályára is gördülhet a versenyhétvégék pénteki edzésein, árulta el a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh.
Az A1GP vezére, Tony Teixeira megerősítette, hogy komolyan érdeklődik az anyagi problémákkal küszködő Campos Meta 1 felvásárlása iránt, ugyanis szintén gondban lévő bajnokságát próbálná meg feléleszteni a forma-1-es részvétel segítségével.
A Ferrari a mezőnyben elsőként leplezte le vadonatúj autóját olaszországi főhadiszállásán Maranellóban. Az új autó, amit Felipe Massa a délután folyamán már pályára is visz Fioranóban, az F10 kódjelet kapta.
A Ferrari duója, Fernando Alonso és Felipe Massa bízik abban, hogy az F10-es fedőnévvel ellátott versenygép beváltja majd a hozzá fűzött reményeket, és elég ütős lesz ahhoz, hogy visszaszerezzék az olaszoknak a bajnoki címet.
A Ferrari úgy döntött, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt mégsem küldi pályára vadonatúj versenygépét a délután folyamán, jóllehet korábban azt tervezte, hogy Felipe Massa megtesz néhány bemutató kört Fioranóban.
Bár alapjaiban a tavalyi autó továbbfejlesztése, az új Ferrari lényegesen különbözik elődjétől, állítja a csapat technikai igazgatója, Aldo Costa, aki biztos abban, hogy a tavalyi gyenge szereplést követően visszatérhetnek a mezőny élére a Forma-1-ben.
A Ferrari elnöke, Luca di Montezemolo szerint Michael Schumacher még mindig az olaszok versenyzője lenne, ha engedélyezték volna a harmadik autó indítását, arról nem is beszélve, hogy ő győzte meg a németet, hogy térjen vissza Felipe Massa balesetét követően.
Anthony Hamilton megerősítette, hogy tervei szerint márciusban útjára indítja versenyzői akadémiáját, melynek keretén belül a fiatal tehetségek lehetőséget kaphatnak arra, hogy kipróbálhassák magukat egy f1-es autóval, amire a teszttilalom miatt semmi esélyük.
Miközben a Ferrari bemutatta idei versenygépét Olaszországban, addig a Williams az angliai Silverstone-ban dolgozott, ahol bejáratta vadonatúj autóját a jövő héten megkezdődő első téli tesztprogram előtt.
A szezon harmadik állomásának helyet adó Maláj Nagydíj szervezői megerősítették, hogy a tavalyinál egy órával korábban, helyi idő szerint délután 4 órakor veszi kezdetét az idei verseny, hogy elkerüljék az elmúlt évben történteket.
A Ferrari motorfőnöke, Luca Marmorini meg van győződve arról, hogy kemény munkájuknak köszönhetően, mind a fogyasztás, mind pedig a megbízhatóság terén sikerült javulást elérniük, habár a motorbefagyasztás miatt korlátozottak voltak a lehetőségeik.
Még meg sem tette első köreit a Mercedes GP vadonatúj versenygépével, Michael Schumacher már szerepel a német cégóriás reklámfilmében, amiben egy Mercedes SLS AMG-vel trükközik egy alagútban, majd a végén kacsint egy nagyot.
Felipe Massa egyáltalán nem aggódik amiatt, hogy nem fog tudni labdába rúgni Fernando Alonsóval, és csak a másodhegedűs szerep jut neki az idei szezonban. A brazil úgy érzi, hozzá van szokva a kemény csapattársakhoz.
A Forma 3 Euro Széria éllovasa, Valtteri Bottas lesz a Williams teszt-, és tartalékpilótája az idei évben, erősítette meg a grove-i bázisú alakulat pénteken kiadott hivatalos közleményében.
Egy nappal a Ferrari után a McLaren is bemutatta vadonatúj versenygépét, az MP4/25-öt, amelytől a vezetőség természetesen világbajnoki címet remél. Az új autó szinte minden egyes része megújult, alig hasonlít elődjéhez.
A Ferrari pénteken megerősítette, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem tudja pályára küldeni vadonatúj versenygépét Fioranóban, így az F10 csak a jövő héten megkezdődő téli tesztek első állomásán gördülhet először pályára Valenciában.
Lewis Hamilton biztos abban, hogy a McLaren új versenygépe teljesen más lesz, mint elődje volt, és nem ismétlődik meg a tavalyi eset, mikor riválisaik mögött, szinte az utolsók között kellett megkezdeniük a szezont Melbourne-ben.
Kimi Raikkönen pénteken bemutatkozott a Lapföld-ralin, azonban nem sikerült túl fényesen a debütálása, ugyanis már a második szakaszban elvesztette autója felett az uralmát, és fának csapta Citroen C4-esét, azonban a legfrissebb hírek szerint folytatni tudja a versenyt.
Nem kizárt, hogy a tavalyi évhez hasonlóan, idén sem a pályán zajló eseményekről fognak szólni az első versenyek, ugyanis hiába tisztázták a diffúzorokra vonatkozó szabályokat, az élcsapatok az eddiginél is extrémebb megoldásokkal rukkolhatnak elő.
Annak ellenére, hogy már nincs több üres hely a mezőnyben, a Stefan GP továbbra is azon dolgozik, hogy még idén bemutatkozhasson az F1-ben, ám ha ez nem sikerül neki, akkor is van terve, méghozzá az, hogy végigteszteli az idei szezont.
Bár a Ferrari és a McLaren bemutatóját is figyelemmel lehetett kísérni az interneten, maga az esemény meghívott vendégek és a média előtt zajlott. A Virgin viszont csak virtuális bemutatót tart, amit csak weboldalán lehet megtekinteni.
Annak ellenére, hogy elmondása szerint minden eddiginél felkészültebben vághatnak neki az idei évnek, a McLaren csapatfőnöke, Martin Whitmarsh elárulta, hogy egy dologra nem figyeltek, méghozzá az új autó gyáron belüli szállítására.
Lewis Hamilton elárulta, hogy már jó ideje győzködte a McLaren csapatfőnökét, hogy Jenson Buttont igazolják le mellé az idei évre, azonban hangsúlyozta, hogy nem emiatt kellett távoznia Heikki Kovalainennek.
Azt követően, hogy a kedvezőtlen időjárási körülmények miatt nem tudta kipróbálni új autóját a bemutató napján, a Ferrari úgy döntött, hogy változtat jövő heti tesztprogramján.
A BMW Sauber F1 Team egy nappal a téli tesztek kezdete előtt, lerántotta a leplet vadonatúj, Ferrari motorral szerelt versenyautójáról a spanyolországi Valenciában. Peter Sauber csapata a Pedro de la Rosa, Kamui Kobayashi párossal vág neki az idei évnek.
Peter Sauber úgy érzi, mindent megtettek annak érdekében, hogy sikeresen térjenek vissza az F1-be, miután visszavásárolta csapatát a tavalyi szezon végén távozó a német autógyártótól.
Két órával a Sauber után, a Renault F1 is lerántotta a leplet idei autójáról Valenciában, ahol hétfőn kezdetét veszi az első téli tesztprogram. Ahogy arra számítani is lehetett, a francia gárda visszatért tradicionális festéséhez. Kubica csapattársa Petrov lesz.
A Renault újdonsült versenyzője, Vitaly Petrov magabiztosan készül első évére az F1-ben. Oroszország első forma-1-es pilótája minél többet szeretne tanulni csapattársától, Robert Kubicától, ám fő célja, hogy állandó pontszerző legyen.
A Virgin Racing lesz az első az új csapatok közül, amely pályára viszi idei autóját, ugyanis a vezetőség megerősítette, hogy már a hivatalos bemutató utáni napon megkezdi a munkát az angliai Silverstone-ban.
Bár a tulajdonosváltás miatt egy kicsit elbizonytalanodott, Robert Kubica elmondta, hogy teljes mértékben elégedett a Renault jelenlegi struktúrájával, és egy cseppet sem bánja, hogy a francia alakulathoz igazolt az idei évre.
A BMW Sauber újdonsült versenyzője, Pedro de la Rosa elárulta, hogy nagy valószínűséggel le kell mondania a Versenyzők Érdekvédelmi Szövetségében betöltött tisztségéről, ugyanis azzal, hogy versenyzői ülést szerzett, kevesebb lesz az ideje.
Bár az új festést már egy hete leleplezte, a Mercedes csak hétfőn reggel, a téli tesztek első állomásának helyet adó Valenciában mutatta be új versenygépét, mellyel Nico Rosberg és Michael Schumacher már a mai nap folyamán megkezdi a munkát.
A Scuderia Toro Rosso is bemutatta idei versenyautóját a téli tesztek első állomásának helyet adó spanyolországi Valenciában, ahol a csapat már a mai nap folyamán megkezdi a munkát.
Annak ellenére, hogy nem bővelkedik szponzorokban, Peter Sauber mindenkit megnyugtatott, hogy nem kell aggódni csapata miatt, ugyanis az idei költségvetés már a helyén van.
Kamui Kobayashi elmondta, hogy nem fog változtatni vezetési stílusán, és első teljes évében is agresszíven fog versenyezni. A japán pilótának egyértelmű és világos céljai vannak, ő akar lenni az első japán futamgyőztes a Forma-1-ben.
Két hónapos kihagyás után, hétfő reggel ismét felbőgtek a motorok, és kezdetét vette a téli tesztelés a Forma-1-ben. Hét csapat, hét új autóval kezdte meg a munkát Valenciában, ahol hűvös, ám száraz idő fogadta a résztvevőket.
Minden idők legsikeresebb autóversenyzője, Michael Schumacher 15:30-kor kigördült a Mercedes GP garázsából, és megtette első métereit, majd első köreit idei autójával, mellyel versenyezni fog visszatérő évében a Forma-1-ben.
Nico Rosberg elégedetten nyilatkozott, miután problémamentesen teljesítette első fél napját a Mercedes vadonatúj versenygépével Valenciában. A német pilóta azonban figyelmeztet, hogy az új szabályok miatt nehéz megmondani, ki hol áll a mezőnyben.
Felipe Massa hivatalos visszatérése nem is sikerülhetett volna jobban, hiszen ő végzett az élen a téli tesztek nyitónapján Valenciában. A Ferrari brazilját a Sauber pilótája, Pedro de la Rosa követte, míg a nagy visszatérő, Michael Schumacher a harmadik lett a Mercedesszel.
Giancarlo Fisichella a Le Mans szériában folytatja versenyzői pályafutását 2010-ben, ám azt egyelőre nem tudni, hogy melyik osztályban, melyik autóval, és melyik csapattal fog részt venni a bajnokságban.
Michael Schumacher elmondta, hogy ismét átélte az 1991-ben történteket, mikor a Jordan oldalán először mutatkozott be a Forma-1-be. A hétszeres világbajnok élvezte első igazi tesztnapját, és elégedett volt a Mercedes vadonatúj versenygépével.
Felipe Massa elégedetten nyilatkozott első igazi tesztnapja után, ugyanis nem is sikerülhetett volna jobban visszatérése, hiszen az első helyen végzett a spanyolországi Valenciában, ahol semminemű probléma nem volt új versenyautójával.
Annak ellenére, hogy csak az utolsó helyen végzett a téli tesztek nyitónapján, Robert Kubica elégedetten nyilatkozott az új Renault-ról, ugyanis elmondása szerint hiba lenne messzemenő következtetéseket levonni a köridőkből.
Rubens Barrichello azt tanácsolja Nico Rosbergnek, hogy mielőbb távozzon a Mercedestől, mert Michael Schumacher csapattársaként esélye sem lesz felérni a csúcsra a Forma-1-ben.