Az alkoholproblémáról sokaknak az alkoholfüggőség jut eszébe: a mindennapos ivás, a kontroll elvesztése vagy az elvonási tünetek. Pedig létezik egy ennél korábbi állapot is, amikor valaki még nem feltétlenül függő, alkoholfogyasztási szokásai azonban már növelik a testi, lelki és társas következmények kockázatát. Ezt nevezik kockázati alkoholfogyas
Egy nő hónapokig tűrte, hogy anyósa átvegye az irányítást az otthonuk felett, mígnem egyetlen este olyan dolog történt, amit azóta sem tud eldönteni, megbocsáthat-e magának.
Divya Robin terapeuta szerint nem nagy, ünnepélyes gesztusok kellenek ahhoz, hogy valaki szeretve és támogatva érezze magát, sokkal inkább azok a mindennapi mondatok, amelyek valódi jelenlétről és törődésről árulkodnak. Összegyűjtöttük, milyen hétköznapi fordulatok erősítik a kapcsolódást, és miért működnek ennyire jól a hétköznapi beszélgetésekben
A 40. életév betöltése után a női szervezetben jelentős hormonális változások zajlanak, amelyek számos egészségügyi kihívást tartogathatnak, hiszen több betegség kockázata megnő ebben az életkorban. Azonban a megfelelő tudatosság és megelőző intézkedések segítségével jelentősen csökkenthetjük a kockázatokat. De fontos tudni, hogy milyen jellegű bet
A 2026-os őszi hajszíntrendekben a természetesség, a magas fény és a gazdag tónusok dominálnak. A mesterfodrászok szerint a szezonban a lágy átmenetek és az alacsony karbantartási igényű árnyalatok hódítanak.
Gyakran ébredsz elgémberedve, esetleg fájó háttal vagy nyakkal? Ha kivételesen alhatsz 8-9 órát, akkor is fáradt vagy utána? Mielőtt a matracod vagy a párnád akarnád lecserélni, gondold át, milyen pózban szoktál aludni, mert az is rengeteget számít. Összeszedtük, szakértők szerint mely alvópozíciókban a legegészségesebb aludni, és melyeket érdemes
Nem a bankszámla, nem a státusz és nem a nagy gesztusok döntik el, ki lesz jó partner hosszú távon. Inkább azok a mindennapi, sokszor észrevétlen tulajdonságok, amelyekből kiderül: valaki valóban képes jelen lenni egy kapcsolatban.
A hűtlenség kérdése ősidők óta foglalkoztatja az embereket. Te is elgondolkodtál már azon, hogy vajon a férfiak vagy a nők csalják meg gyakrabban a párjukat? És vajon léteznek olyan hivatások, ahol a megcsalás jóval gyakoribb, mint máshol? Bár ezt sokan puszta sztereotípiának tartják, egy friss felmérés konkrét számokkal mutatta meg, mi a valóság.
Egyszerű a kvíz elve: mutatunk egy verset vagy versrészletet, neked pedig ki kell találnod, hogy egy igazi költő írta, vagy a ChatGpt, mert megkértük rá. Hajrá!
Ausztriai Annát eredetileg egy leendő király feleségének szánták, egy váratlan haláleset azonban teljesen átírta a terveket. Az új házasság annyira botrányosnak számított, hogy még a pápa is tiltakozott ellene, következményei pedig generációkkal később is kísértették a Habsburgokat.
Karintia lankás tájából szinte függőlegesen emelkedik ki egy hatalmas mészkőszikla, amelynek tetején Ausztria egyik leglátványosabb erődítménye, Hochosterwitz vára áll. A messziről is felismerhető épület nemcsak történelmi emlék, hanem valóságos középkori időutazás: a látogatóknak tizennégy megerősített várkapun kell áthaladniuk, mire elérik a szik
Négy és fél éve tart a teljes körű invázió Ukrajna ellen, ezalatt az országban kialakult egy önálló ingatlan-kategória, amelyre egyetlen piaci tanulmány sem számított korábban: a civil óvóhelyeket, mint tervezett, dizájnos és egyre inkább brandesített teret.
A kutatás legfontosabb eredménye, hogy egyetlen CA3 piramissejt dendritfája párhuzamosan képes múltbeli, jelenlegi és várható jövőbeli reprezentációk feldolgozására és részleges megőrzésére.
Bár még nem a klasszikus csípős őszi időket éljük, tagadhatatlan, hogy szeptember kezdetével átléptünk az új szezonba. Ezzel pedig lassan kezdetét veszi a kuckózós film- és sorozatmaratonok időszaka!
Ezek a rendkívül erős rádiójelek ugyan még mindig nem teljesen értett eredetűek, de a kutatók most arra használták őket, hogy feltérképezzék a galaxisok között található, nehezen észlelhető anyagot.
Több mint egy évtizednyi várakozás után a Blizzard végre új StarCraft-játékot jelentett be, csak éppen nem olyat, amire a veterán rajongók számíthattak. A legendás stratégiai sorozat nyílt világú lövöldözős játékként tér vissza, de még jó sokat kell várni rá.
Az ékszerekért és csillogó csecsebecsékért minden nő rajong, hát még milyen csodálattal nézzük azokat a darabokat, amelyeket a mozivásznon viseltek a különböző hírességek! Ikonikus filmes ékszerekből szemezgettünk, amik kétségkívül a filmtörténet leglegendásabb és legbámulatosabb darabjai.
Egy bizarr hongkongi eset rávilágított arra, hogy az emberi szervezet extrém terhelés alatt olyan váratlan védekezőreakciót is produkálhat, amely átmenetileg kitörli a memóriánkat.
Biztos veled is előfordult már, hogy hivatalos voltál valahova, ahol szeretted volna a legjobb formádat hozni, de éppen nem úgy állt rajtad a kedvenc ruhád, ahogy elképzelted. Persze egy esküvő, nyaralás vagy más különleges alkalom előtt egy héttel már nem lehet – és nem is érdemes – csodát tenni: nincs olyan varázspirula vagy ital, ami néhány nap
Egészen szürreális látvány fogadta azokat, akik idén nyáron a kanadai Williston-víztározónál jártak: egy egész erdővel borított sziget úszott a vízen, majd nyoma veszett.
VI. Mithridatész a Fekete-tenger délkeleti partvidékén elterülő Pontosz királyaként uralkodott Kr. e. 120 és 63 között. Hatalmához ugyanakkor egy megalapozott félelemérzet is társult: apja az ókori források szerint mérgezés áldozata lett, a királyi udvarban pedig állandó veszélyt jelentettek a puccskísérletek és összeesküvések. Mithridatész ezért k
Itt a vasárnapi napi horoszkóp 2026. szeptember 13-ra! Nézd meg, mit tartogat a mai nap a szerelemben, a munkában és a mindennapokban a te csillagjegyednek.