Közel egy hónapos szünet után szeptember első hetében ismét megnyitja kapuit az Irgalmasok Veli Bej Fürdője, amely továbbra is rendhagyó nyitvatartással várja a vendégeket. A termálfürdők jellemzően tavasszal és/vagy ősszel tartanak hosszabb karbantartási szünetet, a nyári leállás kevésbé megszokott. Budapest egyik patinás törökfürdője, a Veli Bej
Létezik, vagy csak úgy hangzik, mintha egy borsodi domboldalban bújna meg? A három név közül kell megtalálnod az egyetlen valódi magyar települést. Menni fog?
Szeptember 6-tól változnak a schengeni külső határokon alkalmazott ellenőrzések, ami a magyar utazókat is érintheti. Bár Magyarország schengeni tagállam, sok magyar utazik Európán kívüli úti célokra – például Törökországba, Egyiptomba,…
Magyarország Ügyészségének nevében érkezhetnek a kifejezetten riogató hangulatú e-mailek, melyekkel valójában zsarolóvírust próbálnak juttatni az elkövetők az áldozatok gépére. Az NBSZ NKI riasztást adott ki, mutatjuk, mire kell figyelni.
A 92 éves korában meghalt Gloria Steinem semmiben nem követte a számára hagyományosan kijelölt utat, halálával az egyik legnagyobb hatású újságírót és nőjogi aktivistát veszítette el a világ.
Szerencsésnek mondhatja magát az a szülő, akinek gyereke szívesen eszi meg a gyümölcsöket. Van, akinek állandó fejtörést okoz, hogyan tudná rávenni, hogy legalább naponta egyszer fogyasszon valamilyen gyümölcsöt a csemetéje. Kezdődik az iskola, mutatunk most néhány ötletet, hogy mit pakolj tízóraira, milyen formában tudsz kedvet csinálni a gyümölcs
Mexikó változatos tájai a kaktuszvilág legkülönlegesebb növényeinek adnak otthont. A Sierra Madre hegyláncai, a magasföldek, a száraz völgyek és a hegységek lábánál húzódó trópusi esőerdők sajátos élőhelyein oszlopkaktuszok, gömbkaktuszok, rejtőzködő papsapka kaktuszok.
Nem kell gonosznak lenni ahhoz, hogy valaki kibírhatatlan legyen, néha elég hozzá egy orbitális ego, nulla önreflexió és néhány tökéletesen időzített beszólás. Összeszedtük a filmtörténelem tíz legemlékezetesebb tuskóját.
Új nemzetközi szállodamárka jelent meg Magyarországon. A teljes körű felújításon átesett Hotel Erzsébet csatlakozott a Radisson Individuals hálózatához. A Danubius Hotels 126 szobás belvárosi szállodája Hotel Erzsébet City Center Budapest,…
Már hónapok óta tudni a nagy váltásról, de most eljött a határidő is: szeptember 4-től kezdődően fokozatosan a Gemini fogja átvenni a Google Assistant (Segéd) helyét az androidos készülékeken. Ez főleg az okostelefonokra vonatkozik.
A konyha az egyik legmeghatározóbb helyiség az otthonban: nemcsak a mindennapi használat szempontjából fontos, hanem az ingatlan eladási esélyeit és a róla kialakuló első benyomást is jelentősen befolyásolhatja. Egy jól átgondolt, praktikus és esztétikus konyha sokat dobhat egy lakáson, a túlzottan egyedi vagy rosszul megválasztott felújítások visz
A Nobel-díj szatirikus verziójaként emlegett Ignobel-díjat azok a kutatók érdemlik ki, akik munkájuk során olyan témát dolgoztak fel, amivel egyszerre nevettetik meg és gondolkodtatják el az embereket. Azt mutatja meg, hogy az elsőre teljesen hülyeségnek tűnő kérdések valójában komoly tudományos dilemmák tudnak lenni. Idén összesen tíz kutatócsopor
Becsöngettek és ezzel kezdetét vette az óvoda és az iskola, melynek a szülők talán egy fokkal jobban örülnek, mint gyermekeink. Pedig az óvodai és iskolai teendők is bőven okozhatnak fejfájást a szülőknek ebben az időszakban. A közösségbe járás sajnos akarva-akaratlanul magával hozza a betegségeket, amelyeket a gyerekek előbb vagy utóbb hazahoznak
Magyarország Ügyészségének nevével élnek vissza a zsarolóvírus fertőzéshez vezető adathalász üzenetek küldői, a napokban különösen érdemes lesz óvatosággal kezelni a hivatalosnak tűnő leveleket.
Az El Niño időjárási jelenség az előrejelzések szerint a következő hónapokban tovább erősödik, az év végére nagyon erőssé válhat, és hatásai 2027-ben is érvényesülhetnek – közölte a Meteorológiai Világszervezet (WMO).
Ha kifogyott a körömlakklemosó, akkor sem kell pánikba esni: több olyan otthoni megoldás is létezik, amely segíthet eltávolítani a festéket a körmökről. Az alkoholos és természetes alternatíváktól kezdve a legpraktikusabb házi trükkökig összegyűjtöttük, mire érdemes figyelni.
Ahogyan a digitális kapcsolattartás és az online munkavégzés lehetőségei a technológiai fejlődésnek köszönhetően egyre tágultak, miközben a világ egyre olcsóbban bejárhatóvá vált, megjelent egy réteg, amelyik nemhogy a munkahelyére nem óhajtott többet bemenni, de még csak az országában sem feltétlenül kívánt megmaradni. Az internet megteremtett egy
Ne tagadd le, bizonyosan te is imádsz nassolni, viszont bűntudatot is érzel, hiszen pontosan tudod, hogy roppant egészségtelen szokás, amely hosszú távon elhízáshoz vezethet. Azonban eláruljuk, nem feltétlen kell, hogy bűntudat társuljon a nassoláshoz, ugyanis létezik ennek egy egészséges, tápláló formája is. Az alábbiakban olyan fehérjedús nassoln
Te is azt gondolod, minél vastagabban viszed fel a nappali krémedet, annál hatékonyabb? A sminkecseteidet pedig elég félévente tisztítani? Akkor bizony hatalmasat tévedsz! Mutatunk 7 olyan szépségápolási szokást, amit érdemes újragondolnod, hogy elkerüld a várttal ellentétes eredményt!
Nem mindig a nagy vallomások árulkodnak a legerősebben a szerelemről. Vannak hétköznapi mondatok, amelyekből nagyon is jól látszik, mennyire elkötelezett és figyelmes valaki egy kapcsolatban.
Azt szokták mondani, hogy a kor csak egy szám. Jól hangzik, de vajon a testünk is így gondolja? Tény, hogy manapság teljesen mást jelent 40, 60 vagy akár 80 évesnek lenni, mint egy-két évszázaddal ezelőtt. Bármennyire is fiatalosnak gondoljuk magunkat, és igyekszünk jó kondiban maradni, attól még az idő előrehaladtával olyan változások mennek végbe
Szombat van, itt a hétvégi pihenés ideje! Nézd meg, mit tartogat számodra a mai nap a szerelemben, a munkában és a családban – csillagjegyről csillagjegyre.
1671-ben aligha lehetett volna nagyobb botrányt elképzelni egy európai királyi udvarban annál, mint hogy egy uralkodó felesége érvényteleníttesse a házasságát, majd néhány nappal később hozzámenjen férje öccséhez. Savoyai Mária Franciska azonban pontosan ezt tette. Első férjét, VI. Alfonz portugál királyt időközben saját testvére fosztotta meg tény
A Duna rendkívüli apadása új szintre emelte a helyzetet a csernavodai atomerőműnél: most már nem az a kérdés, mikor termelhet újra áramot a létesítmény, hanem az, hogyan biztosítsák a leállított reaktorok hűtését.
Az elmúlt bő tíz évben északabbra húzódott és felgyorsult a Golf-áramlat. A kutatók szerint a változás az Atlanti-óceán légköri és óceáni folyamataival állhat kapcsolatban, de nem jelenti az Amoc erősödését.
A klasszikus fehér edzőcipők hosszú évekig egyeduralkodónak számítottak a ruhatárunkban, ám most trónfosztás történt. A rajongók és gyűjtők, azaz a sneakerhead-ek köre után a szélesebb közönséget is meghódította a legújabb őrület: a ragyogó, fémszínű modellek vették át az irányítást.