A Visit Hungary felhívására Alsóörstől Zsámbékig több mint 57 Tourinform irodában közel 100 esemény közül válogathatnak az érdeklődők szeptember 21. és 30. között, a Turizmus Világnapjához kapcsolódóan – értesült róla…
Szeptember 23-án, azaz épp ma van az évfordulója, hogy 180 éve felfedezték a Neptunuszt. A történet főként amiatt különleges, mert ez az első olyan bolygó, melyet az emberiség előbb matekozással, és csak utána talált meg távcsővel.
Vannak úti célok, amelyek már az első pillanatban lenyűgözik az embert – és vannak olyanok, amelyek szinte észrevétlenül lopják be magukat a szívébe. A Zöld-foki-szigetek mindkettőre képes. Hosszú, világos homokos strandok, azúrkék óceán, vulkanikus tájak, afrikai életöröm és portugál hangulat várja az utazót ezen a különleges szigetvilágon. Aki té
Erdőtüzek, árvizek, hőhullámok, kihaló állatfajok – a gyerekek ma rengeteg olyan információval találkoznak, amelyből könnyen összeállhat egy meglehetősen ijesztő kép a saját jövőjükről. De vajon baj-e, ha egy gyerek félti a bolygót? Meg kell nyugtatnunk, korlátoznunk kellene, mit lát a közösségi médiában, vagy éppen azzal segítünk a legtöbbet, ha h
Ugyanannyit ivott, mint máskor, mégis hamarabb elfáradt, reggel pedig kialvatlanul ébredt? Az évek múlásával nemcsak az változhat, mennyire érzi meg az alkoholt, hanem az is, hogyan alszik és mennyi idő alatt nyeri vissza az energiáját.
A Vince Gála egyik fénypontja 2026-ban is a Vince-díjak átadása lesz. A borbarátok ezúttal is részt vehetnek a legjobb borok kiválasztásában, szavazatuk ráadásul értékes ajándékot is hozhat számukra. 2026. november
A brit királyi család női tagjainak megjelenése mindig kiváló. Nem csoda, hiszen különleges ékszereikkel még jobban felhívják magukra a figyelmet. Érdemes gyönyörködni bennük, igazán különleges darabok.
Velence 2027-től véglegesítené az egynapos turisták számára bevezetett belépődíj rendszerét, és a jelenlegi 5–10 euróról akár 30 euróra is emelheti a díjat a legforgalmasabb napokon. A városvezetés szerint a jelenlegi…
Az Edge böngésző mélyén még megbújik egy letűnt kor hőse, az egykori Internet Explorer böngésző működő maradványa. A Microsoft azonban megkezdi a visszaszámlást a régi böngésző technológiájának teljes kivezetéséig, az IE Mode 2029 végéig marad támogatott a modern Edge böngészőben.
A Hihetetlen család és a L’ecsó rendezője évtizedek óta dédelgette a Ray Gunn című mozit, melyben egy kiégett magándetektív nyomoz gyilkosságok, földönkívüliek és a kötelező femme fatale körül. Az első trailer alapján nagyon megérte kivárni.
A betegszabadság hány százalék a fizetésből, és hány napig jár? Saját betegség esetén főszabály szerint évi 15 munkanappal és a távolléti díj 70 százalékával lehet számolni.
Átmeneti felvételi zárlatot rendeltek el a Szegedi Tudományegyetem Szent-Györgyi Albert Klinikai Központ koraszülött intenzív osztályán, mert három beteg szűrési céllal levett mikrobiológiai mintájából multirezisztens baktériumot mutattak ki
Van, aki mellett azonnal megnyugszunk, más belépésével szinte megváltozik a levegő a szobában. Az első benyomást nem mindig az határozza meg, mit mondunk: sokszor hamarabb érzékelik a jelenlétünket, mint hogy igazán megismernének. A születési hónapod játékos önismereti megközelítésben azt is megmutathatja, milyen energiát sugárzol első találkozásko
Néhány évente felmerül az Aranylabda körül, hogy mennyire jogos az adott évi győztes. 2026-ban várhatóan szoros verseny lesz, a díjátadóig már csak néhány hét van hátra, ezért visszatekintünk a múltba, és megnéztük, hogy kik voltak azok a játékosok, akik megérdemelték volna a díjat, de végül nem kapták meg.
Sokan még ma is hagyományos töltőt választanak éjszakára, mert attól tartanak, hogy a gyorstöltés hamarabb tönkreteszi a telefon akkumulátorát. Egy több hónapon át tartó kísérletben ezért iPhone-okat és androidos készülékeket töltöttek újra és újra különböző teljesítménnyel. Az eredmények alapján a különbség meglepő volt.
Nézd meg, mit tartogat számodra 2026. szeptember 24., ez a lehetőségekkel teli csütörtök! Munka, szerelem, pénzügyek és kapcsolatok – minden csillagjegyhez külön napi horoszkóp barátnős hangnemben.
A bőség zavarában nem könnyű eldönteni, melyik halolaj-készítményt emeljük le a polcról. Vajon mindegyik ugyanazt tudja? Az alábbiakban összegyűjtöttük a legfontosabb szempontokat és praktikus tanácsokat, amelyek segítenek megtalálni a valóban prémium, tiszta és hatékony támogatást szervezetünk számára.
Ha minden reggel zabpelyhet eszel, az étrended részeként segíthet a jóllakottságban és a kiegyensúlyozottabb étkezésben. Mutatjuk, hogyan érdemes elkészíteni.
A tölcsérjázminom, az orchideagyűjteményem, az őszi csodaszép varjúhájam és az élénken pompázó flamingóvirágaim mellett új kedvencem lett: a bíbor pletyka. Ez a hálás futónövény viszonylag kevés gondozással is beéri, ha pedig megfelelően világos helyet találunk neki, igazán látványossá válik: zöldes levelei a sok fény hatására gyönyörű lilába borul
40 év felett a menstruáció megváltozásának leggyakoribb oka a hormonális változás, ezen belül a perimenopauza, vagyis a menopauzát megelőző átmeneti időszak.