Dolly Parton családjában nincs háború az énekesnő öröksége miatt – ezt állítja a countrylegenda húga, Freida Parton, miközben a hagyaték körül komoly jogi vita bontakozott ki. Az énekesnő korábbi biztonsági vezetője és unokaöccse, Bryan Seaver ellen ugyanis távoltartási kérelmet nyújtottak be.
Az már tudni, hogy kik követték el a kibertámadást a Szövetségi Nyomozóiroda ellen, ám az továbbra is rejtély, mihez kezdenek majd a több ezer ügynök és jelentkező személyes adataival.
Michael Kiwanuka év elején agysérüléssel járó sztrókon esett át, ami után hosszú rehabilitáció vár rá, de szerencsére még előtte befejezte a következő albumát.
Az aszályos év után a gyümölcsfák képtelenek a talajból felvenni a szükséges tápanyagokat. Az őszi lombtrágyázással a mikroelemek akár 90 százaléka is hasznosulhat a leveleken keresztül, biztosítva a fák fagyállóságát és a jövő évi jó termést.
Kicsivel több mint ezer aláírás elegendő lenne a nemzeti tanácsi választásokon való induláshoz, a Magyar Összefogás lista, amelyet a Vajdasági Magyar Szövetség támogat viszont 5000 aláírás összegyűjtését tervezi egyetlen nap alatt. Erről szerdán este Fremond Árpád, az MNT jelenlegi elnöke beszélt a Facebook-on közzétett videóban. Arról egyelőre nin
A Google DeepMind SL2T modellje forradalmasítja a kommunikációt, lehetővé téve a jelnyelv szöveggé alakítását a Pixel 11 telefonokon, adatvédelmi szempontból is kiemelkedő módon.
A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatal laboratóriuma pöttyös lámpahordó-kabócát (Lycorma delicatula) azonosított. Ezzel az uniós zárlati károsítók közé tartozó rovar jelenlétét elsőként igazolták Magyarországon és az Európai Unióban. A közelmúltban Moldovában is azonosították. Bár a neve gyönyörű, komoly pusztításra képes. A hatóság a lakossá
A két geopolitikai konfliktus miatt kialakult globális dízelhiány Magyarországot is súlyosan érintheti: az üzemanyagárak tompítására szolgáló puffer csaknem kimerült. A Pénzcentrum szerint a vezetés célzott támogatásokkal kezeli a helyzetet, de a nemzetközi nyomás és a szűkös mozgástér korlátozza a további beavatkozásokat.
Csaknem négy hónap alatt 288 rendőr hagyta el a rendőrség kötelékét, miközben 434 korábbi rendőr kérvényezte visszavételét – tájékoztatta az Országos Rendőr-főkapitányság (ORFK) a nyilvánosságot csütörtökön.
Apa lett Taylor Lautner, az Alkonyat-filmek egykori sztárja: a színész és felesége, Tay Lautner szeptember 23-án jelentették be, hogy megszületett első közös gyermekük, egy kislány.
Egy új kutatás szerint a globális felmelegedés gyorsulása nem egyszerre jelentkezik az egész bolygón. Egyes régiókban már az 1980-as években megváltozott a melegedés üteme, míg máshol csak a 2010-es években jelent meg hasonló gyorsulás.
A klímaváltozás miatt számos rovarfaj egyre magasabb hegyvidéki területekre húzódik. Egy új tudományos elemzés szerint azonban a ritkább levegő, az alacsonyabb oxigénszint, a repülés növekvő energiaigénye és a vízvesztés korlátozhatja, milyen magasra képesek követni a hűvösebb éghajlatot.
Egy új kutatás szerint India 2001 és 2024 között jóval lassabban melegedett, mint az északi trópusi szárazföldek átlaga. A különbség jelentős részét az aeroszolok és a megnövekedett felhőborítottság okozhatta, amelyek csökkentették a felszínt elérő napsugárzást.
A Szegedi Biológiai Kutatóközpont, a Dél-pesti Centrumkórház, a Semmelweis Egyetem és a Nemzeti Népegészségügyi és Gyógyszerészeti Központ vett részt a kutatásban, melynek során a bélrendszerben élő, baktériumokra specializálódott vírusok lehetséges szerepét vizsgálták súlyos vastagbélgyulladást okozó fertőzések leküzdésében.
Kicseréltek egy atomot, áttörés jöhet a műanyagszennyezés felszámolásában: kétszer gyorsabban bontja le a PET-palackokat egy enzim azután, hogy ausztrál kutatók kicseréltek benne egy atomot.