2026. szeptember 23. szerda

szept. 23
18:18
Halálra nevette magát egy brit férfi, 40 évvel később derült ki, miért (Hamu és Gyémánt)
1975-ben Alex Mitchell leült a televízió elé, hogy megnézze kedvenc brit vígjátéksorozatát. A műsoron annyira jól szórakozott, hogy állítólag 25 percen keresztül megállás nélkül nevetett. Aztán hirtelen összeesett a kanapén és meghalt. A bizarr eset évtizedeken át egyszerűen úgy maradt fenn, mint a férfi története, aki "halálra nevette magát". Köze
szept. 23
18:18
Ne csak süss belőlük: ezt a 3 őszi alapanyagot a lakás energetikai tisztítására is használhatod (Bien)
A japán feng shui hagyomány és a kelta eredetű népi szokások egyaránt kiemelt szerepet szánnak az őszi termésnek abban, hogy lezárjuk a nyarat, és helyet készítsünk a befelé fordulóbb, csendesebb hónapoknak. Nem kell ehhez bonyolult rituálé vagy különleges kellék, elég, ami éppen a konyhaasztalon hever.
szept. 23
18:24
Megválasztották az idei év legjobb magyar éttermét (Igényesnő.hu)
Idén a Stand nyerte el a Dining Guide Év étterme díjat, illetve a Best of the Best címet is, amelyet ötödik alkalommal adtak át a Széll Tamás vezette étteremnek a Budapesten, hétfő este megrendezett gálán – közölték a szervezők az MTI-vel. A Master Good Év Étterme díj odaítélésében a Stand új működési felállása is szerepet […]
szept. 23
18:30
Longevity: a hosszú és teljes élet titka – BoschxRichter közös kutatás az innováció erejéről (EgészségKalauz)
A felmérésből kiderült, milyen tényezők határozzák meg elsőként az életminőséget a magyar lakosság szerint.
szept. 23
18:36
Buddhisták: ez az 5 mentális állapot nehezíti meg az életed (Femcafe)
A buddhista tanítások szerint a szenvedésünk nagy része nem a külvilágból, hanem a saját gondolatainkból és hozzáállásunkból ered.
szept. 23
18:36
Horror-bakancslista: 15 hátborzongató film, ami garantáltan meghozza az őszi hangulatot (InStyle)
Ahogy egyre rövidebbek a nappalok és hűvösebbek az esték, hivatalosan is kezdetét veszi a horrorfilmek szezonja. Ha pedig te is rajongsz értük, ezekkel a hátborzongató történetekkel már most elkezdheted a hangolódást!
szept. 23
18:42
Az apa a klasszikusokat hozza, a fia az innovációt – Így működik Wolfgang Puckék birodalma (Roadster)
A budapesti Spago kulisszái között ülhettünk le beszélgetni a modern fine dining történetének meghatározó alakjával és az életét ugyancsak a gasztronómiában elképzelő fiával.
szept. 23
18:48
Elcsábította a szomszéd a macskádat? Egyre több gazdi harcol az úgynevezett „macskacsábítókkal” (Éva Magazin)
Reggel még nálad reggelizik, délután a szomszéd kanapéján alszik, este pedig úgy tér haza, mintha egész nap keményen dolgozott volna. Egyre több gazdi panaszkodik az úgynevezett „macskacsábítókra”, akik jutalomfalattal, külön fekhellyel, simogatással édesgetik magukhoz más cicáját. De mit tehetsz ez ellen?
szept. 23
18:48
Amikor a művészet a testre is hat: szédülés és heves szívverés a múzeumban – ilyen a Stendhal-szindróma (EgészségKalauz)
Amikor a művészet szó szerint megszédít.
szept. 23
18:48
Ezt az energiát árasztod mások felé – a születési hónapod elárulja (Bien)
Érezted már úgy, hogy valakinek egyszerűen "van egy kisugárzása"? Az ezotéria szerint ez nem feltétlenül véletlen: a születésünk hónapja összefügghet azzal az energiával, amelyet ösztönösen közvetítünk mások felé.
szept. 23
18:54
Nyílt napot tartott a Balatonfüredi Yacht Club (AQUA)
A résztvevők többféle programon keresztül ismerkedhettek meg a vitorlázással és a vízi sportokkal. Kipróbálhatták a sárkányhajózást, betekintést kaphattak a Laser Bahia felszerelésébe, vitorláscsomókat tanulhattak, valamint különböző mozgáskoordinációs feladatokban is részt vehettek. A vízbiztonságról és baleset-megelőzésről a Vmsz – Vízimentők Mag
szept. 23
19:00
Ezt keresd a kenyér címkéjén, ha fogyni szeretnél: sokan pont ezt nem nézik meg vásárláskor (Femcafe)
A kenyérnek nem feltétlenül kell tiltólistára kerülnie fogyókúra alatt, ám nagyon nem mindegy, milyen fajta kerül rendszeresen a kosarunkba.
szept. 23
19:12
Horogra akadva: hét budapesti hely, ahol idén érdemes halat rendelni (Hamu és Gyémánt)
A magyar gasztronómia hosszú ideig a húsos fogások köré épült, a hal inkább csak vendégszereplő volt egy-egy étlapon, ünnepi alkalmakra tartogatva. Az utóbbi években azonban ez a hozzáállás gyökeresen megváltozott: a fővárosi éttermek egyre bátrabban nyúlnak a halhoz, és nem csupán köretként vagy előételként, hanem az étlap egyik legkidolgozottabb,
szept. 23
19:18
Orvos-Tóth Noémi: "A hatalom retorikájának inkább elemzőnek és higgadtnak kellene lennie" (WMN)
Miért vágyunk annyira a kapcsolódásra, ha közben félünk is tőle? A WMN Fesztiválon a Beszélnünk kell! két házigazdája, Orvos-Tóth Noémi és D. Tóth Kriszta ezekről a kérdésekről beszélgetett. Szóba került a bizonytalan kötődés, az anyáinkhoz fűződő viszonyunk és az is, van-e esélye a magyar társadalomnak a gyógyulásra.
szept. 23
19:18
403 millió eurós bírság a Google-nek: a felhasználók sem tudhatták pontosan, mi történik a helyadataikkal (Rakéta)
Több ponton is megsértette a keresőóriás a GDPR-t, repül is a 146 milliárd forintnak megfelelő bünti.
szept. 23
19:18
Próbáld ki ezt a szappanos trükköt, és többé nem lesz párás a fürdőszobai tükröd (Bien)
Bepárásodik a fürdőszobai tükröd zuhanyzás után? Mutatunk egy egyszerű szappanos trükköt, amivel könnyen megelőzheted.
szept. 23
19:30
Katalin hercegné már Vilmos barátnőjeként különleges utasítást kapott a palotától (InStyle)
Katalin hercegné még egyszerű egyetemista volt, amikor Vilmos herceggel való kapcsolata nyilvánosságra került, a palota pedig már ekkor tanácsokkal látta el.
szept. 23
19:48
Mit ne tarts az ágy alatt? Ezeket a tárgyakat inkább máshol tárold (Éva Magazin)
Az ágy alatti tároló sokat segíthet a rendrakásban, de nem minden fér oda nyugodt szívvel. Szakértők szerint több olyan holmi is van, amit jobb távol tartani ettől a helytől, most megmutatjuk, melyek ezek, és miért érdemes más megoldást keresni.
szept. 23
19:48
Eldugult a Wc? Ez a zseniális folpack-trükk azonnal segít (Femcafe)
Egy pumpa általában jól jön, ha eldugult a Wc. Azonban nem mindenki akar ezzel vagy egy Wc-kefével turkálni. De van egy trükk, amivel pillanatok alatt kitisztíthatod a Wc-det.
szept. 23
19:48
"Mindig is szerettem volna gyereket. Mégis az abortusz mellett döntöttem" (WMN)
Sára először megtartotta volna a magzatát, később mégis a terhesség megszakítása mellett döntött. Olvasói levelében a döntéséhez vezető útról, hitéről és a gyászfeldolgozásról ír.
szept. 23
19:48
Ősszel különösen gyönyörű a Zemplén: a Huták színes erdőkkel és remek túraútvonalakkal várnak (Bien)
Ősszel különösen gyönyörű a Zemplén: Óhuta, Középhuta és Újhuta régi házakkal, színes erdőkkel és remek túraútvonalakkal vá
szept. 23
20:06
A C-vitamin-hiány 10 figyelmeztető jele, amit nem szabad elbagatellizálni: akár skorbutot is okozhat, ha nem pótolod megfelelően! (Éva Magazin)
A C-vitamin-hiány komoly problémát okozhat az egészséged szempontjából. Azonban sokan nem ismerik a jellegzetes figyelmeztető jeleket, amik arra utalhatnak, hogy szervezetednek több C-vitaminra van szüksége. Ezért fontos, hogy tudatában legyél ezeknek a jeleknek, hogy időben felismerd a hiányt és cselekedhess!
szept. 23
20:18
Donald Trump nem kér többet a mesterséges intelligenciából, az USA hivatalosan is átnevezi a technológiát (Rakéta)
Donald Trump az ENSZ Közgyűlésén bejelentette, hogy az Egyesült Államok hivatalos dokumentumaiban átnevezik a mesterséges intelligenciát.
szept. 23
20:18
"Azt hittem ez majd közelebb hoz minket" – a nyaralás, ami rosszabb nem is lehetett volna (Bien)
Azt hitte, a közös krétai nyaralás közelebb hozza őket egymáshoz, ám a férje egyetlen vallomása mindent megváltoztatott.
szept. 23
20:30
Nem diétázik, a pizzáról sem mond le, mégis bombaformában van 59 évesen - Nicole Kidman saját szabályai (InStyle)
Te is epekedve vártad az Átkozott boszorkák második részét a mozikban? Akár láttad már a közel három évtized után visszatérő Owens nővérek történetét, akár még csak most készülsz beülni rá, érdemes egy kicsit közelebbről is megismerni a film egyik főszereplőjét. Nicole Kidman 59 évesen is elképesztő formában van… de vajon minek köszönheti mindezt?
szept. 23
20:36
A manipuláció nyelvét használják: így ismerhetők fel a lelkileg bántalmazó személyek kommunikációs mintái (Éva Magazin)
A pszichésen manipulatív emberek gyakran nem látványos eszközökkel, hanem jól eltalált mondatokkal próbálják magukhoz ragadni az irányítást. A szakértők szerint érdemes figyelni azokra a nyelvi fordulatokra, amelyekkel valaki folyamatosan elbizonytalanít, elkeni a felelősséget, vagy minden helyzetben megpróbálja magát igazolni.
szept. 23
20:48
Nem úri huncutság, sokat tehetsz vele egészségedért: 5 ok, hogy miért érdemes légszűrőt használnod az otthonodban! (Éva Magazin)
A légszűrőkkel kapcsolatban sajnos gyakran él az a tévhit az emberek fejében, hogy egy felesleges plusz kiadást jelent, pedig érdemes megfontolnod, hogy beszerezz egyet, mert hosszú távon számos pozitív egészségügyi hatása van.
szept. 23
20:48
Minden reggel ugyanaz a dal jár a fejedben? Ezt üzeni vele a tudatalattid (Bien)
Kinyitod a szemed, még fel sem kelsz, és már ott motoszkál benned egy dallam. Nem tudod, honnan jött, nem is hallottad a rádióban tegnap este, mégis ott van, mintha egész éjjel valaki halkan játszotta volna a fejedben.
szept. 23
20:54
Neurobiológus mondta el az igazságot a világ egyik legfélreértettebb betegségéről (Femcafe)
Folyamatos sírógörcs, érzelmi hullámvasút, állandó túlérzékenység és a környezet intoleranciája csak ront a helyzeten? Sok esetben a mentális problémák mögött ugyanolyan testi tünetek állnak, mint egy sokak által elfogadott kór mögött, ám még mindig tabuként kezeljük és megbélyegezzük azt, aki bizonyos helyzetekben nem a társadalom által elvárt mód
szept. 23
21:18
Ecet a hajadra? Ha így használod, dúsabb lesz, mint egy szalonkezelés után (Bien)
Egy egyszerű konyhai alapanyag is segíthet, hogy a hajad dúsabbnak és fényesebbnek tűnjön – mutatjuk, hogyan használd az ecetet a hajápolásban.
szept. 23
21:24
Szakértők szerint ez a 11 dolog utal arra, hogy a párod megcsal: némelyik egészen megdöbbentő (Éva Magazin)
A hűtlenség – bár fájdalmas – sajnos gyakori jelenség a párkapcsolatokban. A bizalom megrendülése a párkapcsolatok egyik legnagyobb kihívása. Ha gyanakszol, hogy partnered megcsal, az érzéseiddel nehéz megküzdeni. Bár nem könnyű szembenézni a ténnyel, fontos, hogy tisztán láss. Az alábbi jelek segíthetnek neked felismerni, ha valami nincs rendben a
szept. 23
21:36
Inkább ne edd ezt az 5 ételt sportolás előtt - eláruljuk, miért (Femcafe)
Az, amit megeszünk, nagyban befolyásolja fizikai aktivitásunk hatékonyságát. A szakemberek szerint ezeket az ételeket kerülnöd kell, hogy optimalizáld az edzés hatását.
szept. 23
21:36
Leonardo DiCaprio nemet mondott erre a filmre - máig ezt bánja a legjobban (InStyle)
Leonardo DiCaprio a Titanic miatt utasított vissza egy legendás szerepet. Közel 30 évvel később ezt tartja karrierje legnagyobb bánatának.
szept. 23
21:42
9 mondat, amelyből sokszor kiderül: a férfi eltitkol valami fontosat a kapcsolatban (Éva Magazin)
A kapcsolat egyik legfájdalmasabb helyzete, amikor a másik fél más nőkkel is beszélget, miközben elvileg kizárólagosságról van szó. Még nehezebb felismerni, ha mindezt magyarázkodással, elkenéssel és manipulatív mondatokkal próbálja leplezni. Íme a beszédes fordulatok, amelyek sokszor árulkodnak arról, hogy valami nincs rendben.
szept. 23
22:18
Ez történik a testeddel, ha mindennap van szex (Bien)
Sok pár próbálja ki életében legalább egyszer, milyen az, amikor a szex nem alkalmi esemény, hanem napi rutin.

Keresés