2026. szeptember 23. szerda

szept. 23
0:12
Főhet a kapitány feje: sérülten érkezett a válogatottba, máris elhagyta az edzőtábort a Fradi játékosa (Blikk)
Az FTC labdarúgója, Matús Bero már el is hagyta a szlovák válogatott edzőtáborát, mert sérülten érkezett az összetartásra. A középpályás a Ferencváros Celtic elleni mérkőzésén sérült meg úgy, hogy pályára sem lépett a találkozón. Fáradásos törés miatt négy-hat hét kihagyás is várhat rá.
szept. 23
0:12
Visszatér korábbi csapatához a MotoGP egykori versenyzője (Racingline)
Tarran Mackenzie a Superbike-vb cremonai fordulóján sem vehet részt, Loris Baz ugrik be a helyére az MGM-hez.
szept. 23
0:12
Egy kicsit szexi is akart lenni, de a szuperhősdressz inkább a légellenállásról szól (Telex)
A futószámokban eddig nem nagyon figyeltek az aerodinamikára, de a brit Keely Hodgkinson most újított. Ha a tudomány nem is igazolja a választást, a ruha arra mindenképp jó, hogy ráirányítsa a figyelmet a női atlétákra.
szept. 23
0:16
Így bulizott a magyar válogatott korábbi kapitánya a 38 évvel fiatalabb párjával (Blikk)
Az Oktoberfesten fotózták le a magyar válogatott korábbi szövetségi kapitányát, Lothar Matthäust. Nem egyedül bulizott a német legenda: vele volt 38 évvel fiatalabb párja, Theresa Sommer is. A 65 éves ikon már ötször volt nős élete során, de nem tervez újabb házasságot.
szept. 23
0:16
Elhunyt a B-csoportos korszak egyik legendás navigátora (Racingline)
Öt nappal a 88. születésapja előtt elhunyt Ari Vatanen egykori navigátora, Terry Harryman, akivel közösen hat WRC-futamot nyert együtt.
szept. 23
0:20
Hivatalos: nem lesz jövőre Magyar Nagydíj (Blikk)
Hivatalossá vált, hogy 2025-ös visszatérése után harmadik alkalommal már nem rendezik meg hazánkban a MotoGP Magyar Nagydíjat. A szervezők állításuk szerint törekednek arra, hogy felkutassák a visszatérés lehetőségét. Már az idei futam is nagy veszélyben volt.
szept. 23
0:20
Hamilton Schumacher módszerével kergette őrületbe Rosberget, és nem ez volt az egyetlen trükkje (Racingline)
Otmar Szafnauer felidézte, hogy Lewis Hamilton milyen pszichológiai trükköket vetett be Nico Rosberg ellen.
szept. 23
4:30
Jürgen Klopp ismét meglepte a futballvilágot (Infostart)
Jürgen Klopp összesen 44 játékost nevezett két külön keretbe a német válogatott szövetségi kapitányaként vívandó első mérkőzéseire.
szept. 23
6:36
Műszaki cikkekkel húzza le az embereket a szélhámos focista, aki már kollégánkat is megfenyegette: újabb károsult jelentette fel (Blikk)
Majdnem pontosan két éve, hogy 2024 szeptemberében először írtunk az egykor az NB I-ben is pályára lépett futballista ügyéről. A szélhámos férfi akkor már hosszabb ideje húzott le embereket, a tartozásai több millió forintra rúgtak, cikkünk megjelenése után pedig megfenyegette kollégánkat. S mint nemrég megtudtuk, azóta sem állt le...
szept. 23
6:42
Szokatlan időpont, szokatlan végsebesség, de vajon jön a megszokott káosz? – futamelőzetes (Racingline)
A szokásoktól eltérően csütörtöktől vasárnapig rendezik az Azeri Nagydíj hétvégéjét, kérdés, hogy az idei autók hogyan muzsikálnak Bakuban.
szept. 23
7:24
Még az NBA-bemutatkozása előtt súlyosan megsérült a Hawks újonca (nbanews.hu)
Súlyos sérülés miatt várhatóan egy teljes évet kell várnia Henri Veesaarnak az NBA-bemutatkozására. Az Atlanta Hawks 22 éves újonc centerének elszakadt az elülső keresztszalag a jobb térdében, ezért a klub arra számít, hogy Veesaar a teljes 2026–27-es szezont kihagyja. A nyáron megszerzett magasember októberben műtéten esik át, így már az első NBA-
szept. 23
7:36
Hivatalos, hogy nem lesz jövőre MotoGP-futam Magyarországon (Telex)
2028-ban lehet újra magyar MotoGP-verseny, a Hungaroring már bejelentkezett a futam megrendezésére.
szept. 23
8:12
Minden egy nappal korábban lesz az F1-ben, Molnár Martin is versenyzik a hétvégén – menetrend (Racingline)
Az F1 idei Azeri Nagydíja a megszokottól eltérően csütörtöktől szombatig tart. Molnár Martin és Kiss Norbert bajnoksága szintén folytatódik.
szept. 23
8:42
Csütörtökön gyakorlatilag megkezdődik az Eb-selejtező (Demokrata)
A Nemzetek Ligája első fordulójában rögtön nagy rangadókat rendeznek.
szept. 23
9:54
Beteljesült a legrosszabb: Észak-Korea himnuszával fogadták a dél-koreai csapatot az Ázsia Játékokon (Blikk)
Kellemetlen jelenettel indult a dél-koreai gyeplabda-válogatott mérkőzése a Japánban zajló Ázsia Játékokon. A szervezők ugyanis véletlenül Észak-Korea himnuszát játszották le a dél-koreai csapatnak a Banglades elleni találkozó előtt. A kínos hibát csak azután vették észre, hogy már lejátszották az észak-koreai himnuszt. Ezt követően megszólaltatták
szept. 23
10:00
Élete győzelme után óriási csapás érte, teljesen összetört Növényi Norbert fia (Blikk)
Nagyszerű győzelmet aratott ifjabb Növényi Norbert magyar idő szerint szerda hajnalban Las Vegasban. A magyar MMA-harcos egyhangú pontozással győzte le Theo Haigot, ám így sem kapott szerződést az UFC-től. A ketrecharcos közösségi oldalán adott hangot csalódottságának.
szept. 23
10:00
„Probléma lesz” – Cooper Flagg edzője figyelmeztette az NBA-t (nbanews.hu)
Cooper Flagg már újoncként is történelmi teljesítménnyel mutatkozott be az NBA-ben, a második szezonja előtt pedig újabb érdekes hírek érkeznek a Dallas Mavericks fiatal sztárjáról. A nyár folyamán egyre többen találgatták, hogy a hivatalosan 206 centiméter magas Flagg tovább nőhetett, hosszú ideje vele dolgozó edzője azonban ennél jóval érdekesebb
szept. 23
10:12
Meghalt Konkoly Tamás (Blikk)
Mély fájdalommal búcsúzik a Győri Audi ETO KC közössége Konkoly Tamástól, aki hosszú éveken át szolgálta a győri kézilabdázást. A klub egykori játékosa és utánpótlásedzője hosszan tartó, súlyos betegség után szeptember 17-én, életének 51. évében hunyt el.
szept. 23
10:18
Hivatalos: kiderült, hogy ki lesz Verstappen jövő évi csapattársa a Red Bullnál (Racingline)
A Red Bull hivatalossá tette, hogy Max Verstappen mellett Isack Hadjar is marad az F1-es istállónál a következő idényre.
szept. 23
10:42
"A népirtók ellen játszunk" – Óriási botrány fenyeget Debrecenben, nemcsak a fociról, hanem a háborúról szól a meccs (Blikk)
Az ír labdarúgó-válogatott szövetségi kapitánya, Heimir Hallgrímsson szerint nem Izraellel, hanem Izrael ellen fognak játszani vasárnap a Nemzetek Ligájában. A debreceni mérkőzés előtt a tréner népírtóknak nevezte ellenfelüket. Az izraeli szövetség a közösségi médiában reagált, az izlandi szakembert tudatlannak, butának és álszentnek nevezték.
szept. 23
10:48
Újabb lehetőséget kap a MotoGP-ben a tavaly harmatgyenge teljesítményt nyújtó versenyző (Racingline)
A Honda Somkiat Chantrát indítja a Japán Nagydíjon a betegség miatt a futamot kihagyni kényszerülő Joan Mir helyett.
szept. 23
11:00
Jó-e, ha politikus áll egy sportklub élén? (Blikk)
Komoly vitákat váltott ki a Tisza Párt új javaslata, amely szerint a jövőben politikusok és vezető állami tisztségviselők nem irányíthatnának hazai sportklubokat. A döntés többek között Kubatov Gábort (FTC), Szijjártó Pétert (Kispest Honvéd) és Deutsch Tamást (MTK) és érintené. Pedig a hasonló megoldásoknak évtizedes hagyománya van hazánkban.
szept. 23
11:18
Feldobta az ukrán katona harci szellemét, hogy öccsét behívták a magyarok ellen készülő válogatottba (Blikk)
Ivan Varfolomjejev először úgy tudta, az U21-es ukrán futballválogatottban lesz jelenése, aztán a magyarok ellen készülő A csapatba kapott meghívót. Szülei után a katonaként harcoló bátyjának mesélte el a hírt, akinek ez feldobta a harci szellemét. A középpályás megköszönte az ukrán hadseregnek, hogy megvédik őket.
szept. 23
11:36
Zion Williamson a kereset elutasítását kéri, részletesen tagadta a súlyos vádakat (nbanews.hu)
Újabb fejlemény történt a Zion Williamson ellen 2025 májusában indított polgári perben. A New Orleans Pelicans sztárja új bírósági iratokban részletesen tagadta a vele szemben megfogalmazott súlyos vádakat, azt állítva, hogy a felperessel folytatott kapcsolata alkalmi és kölcsönös beleegyezésen alapuló viszony volt. Williamson több jogi érvet is fe
szept. 23
11:48
Közlemény jött a Magyar Nagydíjról, ekkor érkezik a MotoGP talán legjobban várt bejelentése (Racingline)
A MotoGP bejelentette, hogy jövőre nem lesz Magyar Nagydíj, míg az utolsó fordulót Valenciában fogják tartani.
szept. 23
12:54
Visszavonul a kétszeres világbajnoki futamgyőztes – ezúttal végleg? (Racingline)
A kétszeres világbajnoki futamgyőztes Esapekka Lappi nemcsak a WRC-ben, hanem a finn bajnokságban is befejezi a versenyzést.
szept. 23
13:24
Kikészítették Felcsúton a Puskás Akadémia ukrán légiósát: "Megdöbbent, mi folyik itt" (Blikk)
Éveken keresztül a labdarúgó NB I-ben szereplő Puskás Akadémia meghatározó játékosa volt Artem Favorov, ám az utóbbi fél évben nem lépett pályára a felcsúti csapatban. Az ukrán–magyar kettős állampolgárságú védő egy interjúban elmondta, ez miért van így. Azt is elárulta, miért csalódott hatalmasat a klubban.
szept. 23
13:54
Itt a vége? – sokatmondó kijelentést tett az F1-es pilóta, akinek a legnagyobb veszélyben van az ülése (Racingline)
Esteban Ocon szavai erősen arra utalnak, hogy jövőre már nem a Haas versenyzője lesz, de másokkal is tárgyal.
szept. 23
14:00
Szoboszlai Dominik elárulta, hogyan nyugtatja meg kislányát, ha sírni kezd (Blikk)
Szoboszlai Dominik nemcsak azt árulta el, hogyan nyugtatja meg kislányát, hanem arról is beszélt, ő szedi rendőrként a pénzt a Liverpool edzésein. Egy igen tartalmas kerekasztal-beszélgetés során a magyar középpályás arról is mesélt, melyik játékos segített neki a legtöbbet pályafutása során. Emellett az is kiderült, miért néz fel Cristiano Ronaldó
szept. 23
14:48
Michael Jordan különleges tanácsot adott Joe Mazzullának (nbanews.hu)
Joe Mazzulla nem akárkiktől próbált tanulni a Boston Celtics új szezonja előtt. Brian Scalabrine elmondása szerint a Celtics vezetőedzője a nyáron Michael Jordannel és Phil Jacksonnal is találkozott, a hatszoros NBA-bajnok pedig megosztotta vele azt a gondolkodásmódot, amely szerinte kulcsszerepet játszott abban, hogy pályafutása során újra és újra
szept. 23
14:54
Visszatérnek a V8-as motorok az F1-be, de nem úgy, ahogyan azt a szurkolók igazán szeretnék (Racingline)
Sajtóinformációk szerint V8-as formula adja majd az F1 következő motorgenerációjának alapját, de a szívómotort nehézkes lenne visszahozni.
szept. 23
15:00
Fényűző luxus: Lewis Hamilton álomrandira vitte Kim Kardashiant (Blikk)
A sztárvilág új álompárja lett Lewis Hamilton és Kim Kardashian. A hétszeres Forma–1-es világbajnok és az amerikai influenszer eleinte titkolták kapcsolatukat, most viszont már az egész világnak megmutatják, mennyire boldogok. Az elmúlt napokat Párizsban töltötték, ahol a brit pilóta igyekezett kedvese kedvében járni.
szept. 23
15:18
Végre aranyérmet nyerhet Hámori Luca, kiderült, ki vár rá a döntőben (Blikk)
Hámori Luca pontozással megnyerte elődöntőjét és bejutott a női 65 kilogrammos súlycsoport fináléjába a szófiai ökölvívó Európa-bajnokság szerdai versenynapján. Az elődöntőbe kerüléssel már biztossá vált, hogy a BVSC 24 éves sportolója felnőtt karrierje során először dobogóra állhat világversenyen, ugyanakkor a meccs utáni nyilatkozatában Hámori eg
szept. 23
15:20
Kitálalt a világ legjobb női dartsosa: barátnője miatt kapta sorban a támadásokat férfiaktól (Blikk)
Beau Greaves a dartsvilág egyik legnagyobb fiatal tehetségeként újabb és újabb történelmi eredményeket ért el, az elmúlt időszak azonban nemcsak a sikerekről szólt számára. A 22 éves yorkshire-i kiválóság a magánéletében is fontos lépést tett, néhány hónapja a nyilvánosság előtt is felvállalta kapcsolatát azonos nemű párjával, Shan Reevesszel. A le
szept. 23
16:06
Videón bukott le, eltiltották a vezetéstől a sztárfocistát (Blikk)
Mauro Icardit ideiglenesen eltiltották a vezetéstől szülőhazájában. Az argentin futballsztár azután került bajba, hogy barátnője közzétett egy videót, amelyen veszélyes "mutatványt" hajt végre a mozgó autóban. A jelenleg klub nélküli csatár a közösségi oldalán fakadt ki.
szept. 23
16:12
Meghalt Konkoly Tamás (SzMo)
Hosszan tartó, súlyos betegség után távozott a győriek korábbi játékosa és utánpótlásedzője. A kétgyermekes édesapát a klub és a városi útkezelő szervezet is saját halottjának tekinti.
szept. 23
16:18
Szoboszlai: Én vagyok az egyik rendőr (Telex)
A Liverpool két magyarja, Szoboszlai és Kerkez Ryan Gravenberchhel együtt vett részt egy kerekasztal-beszélgetésen.
szept. 23
16:30
Nem akar kimankózni a meccsre a magyar foci legendája, inkább otthon szurkol a válogatottnak (Blikk)
Sporttörténelmi mérkőzés "visszavágójára" kerül sor péntek este a Puskás Arénában. A magyar labdarúgó-válogatott Ukrajnát fogadja Nemzetek Ligája találkozón, s a vendégek épp a mieink ellen játszották legelső hivatalos összecsapásukat 1992. április 29-én. Mondhatnánk, szép emlék ez nekünk, hiszen Ungváron nyertünk 3-1-re. Csak hát az az időszak kor
szept. 23
16:30
Lesz még egy futam, novemberben a Zemplénben zárul az idei szezon (Racingline)
November 6–8-án a másfeles szorzójú Zemplén Rallyval zárul az idei, meglehetősen hányatott sorsú ORB-szezon.
szept. 23
17:00
Férfinak álcázta magát, most ezüstérmes lett az afgán sportolónő (Blikk)
Ezüstérmet szerzett az Ázsia Játékok női országúti kerékpárversenyében Fariba Hashimi, aki férfinak öltözött korábban, hogy egyáltalán edzhessen.
szept. 23
17:06
Kawhi Leonard Torontóban fejezheti be NBA-karrierjét (nbanews.hu)
Kawhi Leonard hét év után visszatért oda, ahol pályafutása egyik legemlékezetesebb fejezetét írta, és könnyen lehet, hogy ezúttal már nem is tervez újabb állomást. A Toronto Raptors nemrég két évre, 115 millió dollárért hosszabbított a kétszeres NBA-bajnokkal, Jake Fischer információi szerint azonban a mostani megállapodás csak az első lépés lehet
szept. 23
17:12
Megalázott egy női játékvezetőt az argentin futballikon testvére, megkapta a magáét – nem finomkodtak a büntetéssel (Blikk)
Kínos ügyet zárt le az észak-amerikai profiligában (MLS) szereplő Columbus Crew futballcsapata. Szexizmus és fizikai agresszió miatt menesztette tartalékcsapatának vezetőedzőjét, a 41 éves Federico Higuaínt. A név nem véletlenül lehet ismerős, ő ugyanis a 75-szörös argentin válogatott labdarúgó, Gonzalo Higuaín fivére. A szakember megragadta egy nő
szept. 23
18:12
Hajnal Tamás: Tudtuk, hogy az áprilisi változások a focira is hatással lesznek, a Fradi büdzséje is jelentősen kisebb (Telex)
A csapat élmezőnybe került az UEFA rangsorában és főtáblára az Európa-ligában, de a Fradiváros 25 milliárdjáról több szó esik, mint a sikerekről. Vajon eljut ez az ügy az öltözőbe? Erről is kérdeztük Hajnal Tamás sportigazgatót, de szóba került az egykori Bundesliga-csapattársból vezetőedzővé lett Borbély Balázs, a majdnem Kecskemétre igazolt Tóth
szept. 23
18:24
Kérdésessé vált Brandon Ingram szezonkezdése a Clippersnél (nbanews.hu)
Brandon Ingram új csapatnál kezdi meg pályafutása következő fejezetét, egyelőre azonban nem biztos, hogy ott lehet a Los Angeles Clippers szezonnyitóján. A kétszeres All-Star jobb sarkát májusban megműtötték, és bár az akkori várakozások szerint a training camp kezdetére teljesen fel kellett volna épülnie, Brian Windhorst szerint jelenleg nincs egy
szept. 23
18:30
Fontos döntést hozott a pályán összeesett sztárfocista, közel lehet a pályafutása vége (Blikk)
Szerződést bontott a Vfl Wolfsburg labdarúgócsapatával Christian Eriksen. Egyelőre nem tudni, folytatja-e pályafutását. A dánok sztárja három hónapja összeesett a pályán.
szept. 23
18:30
Túlzottan felfújták az ügyet? – az Aston Martin reagált az FIA-elnök Alonsóról tett kijelentésére (Racingline)
Mike Krack szerint nem kell túlságosan sokat belelátni azokba Mohammed Ben Sulayem Fernando Alonso jövőjéről szóló mondataiba.
szept. 23
19:18
Április 12-vel minden megváltozott, ezért távozott Robbie Keane a Fraditól (Blikk)
Az országgyűlési választások hatásairól, Robbie Keane távozásáról és Borbély Balázs érkezéséről is beszélt Hajnal Tamás, a Ferencváros labdarúgócsapatának sportigazgatója.
szept. 23
20:06
Olyan káoszt hozott az F1 első biztonsági autója, hogy kézzel írt lapok alapján dőlt el az eredmény (Racingline)
53 évvel ezelőtt óriási káoszt hozott a Kanadai Nagydíj, amelyen az F1 történetében először beküldték a biztonsági autót.
szept. 23
20:12
Edzője árulta el, ezért távozott csapatától a magyar válogatott kapus (Blikk)
A magyar válogatott futballkapus, Yaakobishvili Áron a cserepadon sem volt ott spanyol klubcsapata, az Almería legutóbbi bajnokiján. Kiderült, saját maga kért szabadságot a másodosztályú klubtól személyes ügyek miatt. A spanyol sajtó szerint a zsidó vallás egyik legfontosabb ünnepe, a Jom kippur volt a fiatal játékos távolmaradásának oka.
szept. 23
20:24
Különleges listán került a top 10-be a nyíregyházi focicsapat (Blikk)
Különleges listán került a top 10-be a Nyíregyháza labdarúgócsapata. Kiderült, a Szpari a világ legmagasabb együttesei közé tartozik. Az élen a dán Midtjylland áll.

Keresés