A fiatalok körében egyre gyakrabban jelentkezik egy kevésbé ismert, de annál veszélyesebb testképzavar, a bigorexia. Szülőként fontos felismerni a jeleket, mert a probléma súlyos következményekkel járhat.
Van jobb vasforrás, mint a spenót és bármelyik hús. Ráadásul Magyarországon a könnyebben elérhető élelmiszerek közé tartozik. A közhiedelem úgy tartja, a spenót és a hús a két legjobb vasforrás.
A hét utolsó napja is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a vasárnapi horoszkópot!
Volt már olyan, hogy egy barátnőd egyszerűen kikopott az életedből? Egy ideig még üzengettetek, próbáltatok időpontot egyeztetni, aztán valahogy mindig közbejött valami… és mire észbe kaptál, már hónapok óta nem beszéltetek? Vagy, ha mégis találkoztatok, olyan érzésed volt, mintha semmi sem lenne már ugyanolyan köztetek… A legtöbbünknek ismerős ez
A gyermekkori érzelmi elhanyagolás egész életre szóló sebet hagy. A pszichológus elmondja, miért kerülik sokan a mély kapcsolatokat – az ok a gyerekkorban rejlik.
Gondoltál már arra, hogy az apró szokásaink sokat mesélhetnek személyiségjegyeinkről? Ahogy például becsukod magad után az ajtót, többet mondhat rólad, mint hinnéd. Ebben a cikkben bemutatjuk, hogyan mutathatnak rá apróságaid a személyiséged rejtett aspektusaira.
Elismert amerikai plasztikai sebészek tárták fel azokat a sokszor kevésbé szembetűnő, mégis kiemelten fontos figyelmeztető jeleket, amelyek arra utalnak, hogy a kinézett szakember és szalon nem a legjobb választás.
Ha van város, ami az utóbbi években igazán belopta magát a divatrajongók szívébe, az egyértelműen Koppenhága. A dán főváros nemcsak a minimalista életstílus miatt lett példaértékű, hanem mert a divathete igazán vonzó sokak számára. A koppenhágai fashion week szezonról szezonra egyre több hírességet, szerkesztőt és influenszert vonz – most például P
A platform elkezdte kiküldeni felhasználóinak a figyelmeztetést, miszerint aki jelszómegosztással használja a szolgáltatást, két hét múlva elbúcsúzhat az előfizetésétől.
Bár a naptár szerint beköszöntött az ősz, és lassan a kánikulától is búcsúzunk, a konyhában még felidézhetjük a nyár könnyed és hűsítő ízeit. A gyümölcsleves szeptemberben is remek ötlet, ha olyan gyors és finom fogást szeretnénk összedobni, amit az egész család örömmel kanalaz. Öt ínycsiklandó receptet hoztunk, amelyek túlmutatnak a klasszikus men
A modern életvitel rohanó tempója mellett sok családban már szinte luxusnak számít, ha mindenki egyszerre ül le vacsorázni. Pedig a közös étkezés nemcsak a táplálkozásról szól, hanem sokkal mélyebb értelmet is hordoz. Az asztal körüli beszélgetések során ugyanis a szülők és gyermekek egyaránt lehetőséget kapnak arra, hogy megosszák élményeiket, gon
Az ösztrogénhiány nem csupán a menopauza természetes velejárójaként, hanem fiatalabb korban is előfordulhat, és gyakran komoly életminőség-romlást okoz.
A modern világ egyik legnagyobb kihívása, hogy a technológiai fejlődés milyen hatással van a bolygónkra. Az ipari forradalom óta egyre nő a környezeti terhelés, amit a műanyagtermelés is tükröz. Az elmúlt évtizedekben a műanyag olyan mértékben vette át a természetes anyagok helyét, hogy mára borzasztó következményekkel kell szembenéznünk.
A bolti majonéz hosszú évek óta ott áll a hűtőszekrények polcain – krémes, zselés állagával és jól ismert kék kupakjával. Csakhogy aki egyszer elkészíti otthon, az szinte biztosan másképp tekint majd erre a szószra. A házi majonéz ugyanis nemcsak frissebb és ízletesebb, de olyan krémes állagot ad, amelyhez képest minden ipari változat jellegtelenne
A természet gazdag színpalettája különösen ősszel mutatja meg varázsát. Míg a falevelek arannyá és vörössé válnak, az emberek is gyakran öltik magukra az évszak jellegzetes árnyalatait. Vajon mit árul el rólunk a kedvenc őszi színünk, amelyet előszeretettel viselünk magunkon? Az alábbiakban hét népszerű őszi színt elemzünk ki, hogy megtudjuk, milye
A világ most kiemelt figyelmet fordít azokra, akik ebben a nagyon ritka és súlyos, ma még gyógyíthatatlan betegséggel élnek. Szeptember 7-e a Duchenne betegség világnapja.
Szeptember hónapja gyakran a megújulás és az újjászületés időszaka, amikor sokan elhatározzák, hogy változtatnak életmódjukon, legyen szó egészséges táplálkozásról, rendszeres testedzésről vagy a stresszkezelési technikák elsajátításáról. De miért van az, hogy az őszi hónap beköszönte ilyen erős motivációs lendületet ad? Ennek az oka összetett, és
A legjobb őszi illatok melegséget és olyan kellemes érzéseket idéznek fel bennünk, mint a magas sarkú bőrcsizmák alatt ropogó száraz falevelek, egy csésze fűszeres, forró almabor, vagy a kanapén való bekuckózás egy finom takaróba alatt. Az alábbi parfümök bármilyen őszi megjelenést jól kiegészítenek, függetlenül attól, hogy inkább az édesebbet, fűs
A reneszánszban egy-egy mestermű gyakran rányomta a bélyegét egy egész életműre: Leonardo da Vinci neve a Mona Lisával forrt össze, Michelangelo pedig a Sixtus-kápolna mennyezetével vonult be a történelembe. És ott van a harmadik nagy polihisztor, Raffaello, akinek történetét most egy új videó segítségével fedezhetjük fel.
Croissant, de nem úgy, ahogy eddig ismerted – spanyol vajjal, izraeli csapattal, budapesti helyszínen. A Mattarello egyszerre pékség, étterem és gasztrokaland: itt a croissant-ból főétel, desszert és csoda is születik.
A pszichológia egyik talán legismertebb teóriája az, hogy hajlamosak vagyunk olyan emberekhez vonzódni, akik hasonlítanak ránk. Ez a jelenség tanulmányok tárgya volt már évtizedek óta, és számos izgalmas felfedezés született azzal kapcsolatban, miért keressük a hasonmásaink társaságát.
Tippek, trükkök és sztorik gyakorta terjednek szájról-szájra, és ahogyan az lenni szokott: a piros almából gyakran sárga banán lesz a sor végére. Valahogy így szállingózhattak be a kertápolással kapcsolatos tévhitek is mindennapi rutinjainkba, mi pedig nem értjük az okát, hogy miért nem olyan zöld a fű, mint a szomszédé... Az öt legtipikusabb őszi
Az alvás az egyik legintimebb része az életünknek: ilyenkor teljesen kiszolgáltatjuk magunkat, és tudattalanul is olyan szokásokat alakítunk ki, amelyek sok mindent elmondanak rólunk. A szakértők szerint még az sem véletlen, hogy melyik oldalon szeretünk elhelyezkedni az ágyban. A választásunk gyakran összefügg a személyiségünkkel, sőt kutatások sz
Ősszel más szögben süt a nap, az ablakokra is másként vetül a fénye, ami a fiatal madarakat megtéveszti, így könnyen nekirepülhetnek a visszatükröződő felületnek.
Európa tele van népszerű úti célokkal, de a túlturizmus egyre nagyobb gondot jelent. Szerencsére a kontinensen rengeteg kevésbé ismert hely is található, amelyek gyakran elkerülik a turisták figyelmét. Ezekből készített egy összeállítást a Time Out magazin.
A magas koleszterinszint napjainkban nem csupán az idősebb korosztály gondja: egyre több fiatalnál is kimutatják, leginkább a táplálkozási szokások és az életmód miatt.
Az asztrológia iránti érdeklődés nem véletlenül olyan népszerű: sokan szeretnék tudni, milyen fordulatokat hozhat számukra a jövő. Ebben a cikkben minden csillagjegy számára részletesen kifejtjük, melyik életterületükön számíthatnak változásra még az év vége előtt.
A régi időkben a hűtőszekrény nem csupán az ételek tárolására szolgált – nagyszüleink néhány egyszerű trükkel valódi konyhai segítséget faragtak belőle. Olyan módszereket alkalmaztak, amelyekkel tisztábban, rendszerezettebben működött a háztartás, és közben a pénztárcájukat is kímélték.
Ahogy beköszönt az ősz, felgördül a függöny, és új életre kelnek a nyári álmot alvó teátrumok. Idén szeptembertől izgalmas bemutatók, friss rendezések és emlékezetes alakítások népesítik be kedvenc színházainkat: művészdarabbal, vígjátékkal, musicallel és nagy klasszikusokkal is várják a nézőket országszerte.
A szeptember beköszöntével újra az almaé a főszerep, hiszen az őszi gyümölcsszezon egyik legnépszerűbb és legelérhetőbb tagja. Minden évben megjelennek a piaci standokon és szupermarketek polcain a frissebbnél frissebb, ropogósabbnál ropogósabb fajták, amelyek nem csak a szemünket, de az ízlelőbimbóinkat is elvarázsolják. Nem véletlenül tartja a mo