Juhhimlő miatt számolták fel Romániában két gazdaság állatállományát. A vírus romániai megjelenése miatt Magyarországon is szigorításokat vezettek be. Az élő kiskérődzők szállítását fokozottan ellenőrzik, és az Agrárminisztérium óvatosságra inti a magyar állattartókat. Első ízben mutatták ki a juhhimlőt Romániában, a Duna mentén található Teleorman
Az asztrológiában a nyári napforduló nem csupán egy dátum a naptárban, hanem egy rendkívül fontos energetikai fordulópont, amely az évszakok váltását és mélyreható változásokat jelez.
Egy amerikai tanulmány szerint a legtöbb ember naponta akár kétszer is hazudik – egyesek akár hatszor is. Nem mindig nagy valótlanságokról van szó, gyakran inkább apró füllentésekről, amelyekkel egy kicsit megkönnyítjük a hétköznapjainkat.
A modernnapernyőmár nem csupán egy praktikus eszköz, amivel távol tarthatjuk a napfényt és óvhatjuk a bőrt, hanem a terasz lelke.Központi elemként olyan különleges hangulatot képesteremteni, amiért igazán szeretünk otthon lenni és időt tölteni a pihentető oázisunkban!
Minden nő előszeretettel párosítja ezeket a nyakláncokat az új szezon kapszuladarabjaival a melegebb idő beköszöntével, sőt, ez a fajta ékszer a fürdőruhatrendek kiegészítőjeként is egyre népszerűbb választás. A street style világában gyöngyökkel, medálokkal, ásványokkal vagy épp fémes hatású elemekkel díszítve hódít újra.
Ha van még kovászos uborka a hűtőben, kipróbálhatod a szokásostól eltérő formában is. Ez a kovászosuborka-leves lehet az új kedvenced a kánikulában. Ha unod már a gyümölcslevest és a gazpachót is, a nyári hőségben viszont valami igazán frissítő fogásra vágysz, ez a kovászosuborka-leves lehet a megmentőd. A hűsítő kígyóuborka, az illatos kapor és pe
Kapu Tibor sokáig a zenekar tagjai előtt is titkolta, hogy jelentkezett az űrprogramra, azt mondta, nem látott rá sok esélyt, hogy kiválasztják. Aztán amikor már a 100 jelölt között volt, meg kellett beszélniük néhány dolgot.
Akár több százezer forintos büntetés, sőt, komolyabb jogi következmények is érhetnek, ha nem vagy tisztában azzal, milyen növényt telepítesz a kertedbe. Van ugyanis egy faj, amelynek már a jelenléte is jogsértő lehet.
Ez a hétvége is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!
Aki bringás csoportokat látogat a közösségi hálón, az gyakran találkozhat egy emblematikus fotóval: vidám bicajos csapat túra közben egy bisztró teraszán, mögöttük kerékpárjaik az árnyékban, előttük pizza és sör. Aki a világ nagy versenyzőit követi, meglepetésre hasonló képeket láthat: például Tadej Pogačar edzés közben, egy kávéházi szegleten megp
Amikor elérkezel egy olyan pillanathoz az életedben, amikor hirtelen több időt találsz magadra, az lehet örömteli, de egyben megterhelő is. Sokan érzik ilyenkor úgy, hogy elveszettek, mintha elveszett volna a belső iránytűjük. Ez a belső iránytű nem más, mint az a belső hang, ami segít eldönteni, mi az, ami igazán fontos számodra, mi az, ami boldog
Az átigazolási hírek első számú bennfentese, Fabrizio Romano pénteken megerősítette, amit már hónapok óta rebesgettek: Kerkez Milos a következő szezontól klubszinten is Szoboszlai Dominik csapattársa lesz.
A víztölcsérek nyáron és ősszel a leggyakoribbak, kialakulásuk ugyanis a meleg tengervíz feletti zivatarokhoz kötődik. A tengerek hőmérsékletének emelkedésével egyre gyakoribbá váltak, különösen a mediterrán térségben. De mi a helyzet a Balatonnál? A víztölcsér egy víz feletti tornádó, amit trombának is szokás nevezni. A tornádó egy zivatarfelhőből
Nem minden étel való a mikróba – sőt, egyesek komoly veszélyt is jelenthetnek, ha nem megfelelően melegíted őket. Mutatjuk az öt legveszélyesebb példát, amiket jobb, ha elkerülsz.
Ha vacsoráról van szó, legtöbbünk arra törekszik, hogy valami gyorsan elkészíthető, de mégis finom fogást dobjon össze a fárasztó nap végén – nincs ezzel máshogy a népszerű színésznő, Julia Roberts sem. Nem számít se a hírnév, se a csillogás, ha egy praktikus, mégis ízletes vacsorát kell elkészíteni: a színésznő fogja magát és három alapanyagból ös
43 éve, 1982. június 21-én született Vilmos herceg, a brit királyi család trónörököse, akit gyermekkora óta arra neveltek, hogy egyszer majd ő lesz Nagy-Britannia uralkodója. Az alábbiakban 8 érdekes tényt hoztunk róla, amelyekről még talán nem is hallottál.
A gyümölcslégy és a muslica ugyanazt a rovart jelenti, a lényeg, hogy roppant idegesítő tud lenni, ha megjelenik. Muszáj tenni ellene, különben könnyen el tudnak szaporodni.
120 éve született minden idők egyik legrendhagyóbb gondolkodású filozófusa, Jean-Paul Sartre. És noha nevét elsősorban az egzisztencializmussal kötik össze, bőven van mit tanulni tőle lázadásról, művészetről és hát tébolyról is. Takács Dalma öt megdöbbentő tényt gyűjtött össze a művészről.
Képzeld el, hogy a nap elején, amikor mások még álmodnak, te már tettél valamit az egészségedért, a lelki békédért és a jövődért. Mindezt egyetlen órába sűrítve, csak magadért. Ha most még nehezen tudod ezt elképzelni, akkor talán épp itt az ideje, hogy megismerd a The 5 AM Club, Robin Sharma nemzetközi bestsellerének életformává vált filozófiáját!
A nyári diákmunka sokkal több lehetőség, mint csupán egy kis zsebpénz keresése. Ez az időszak arra is kiváló, hogy a fiatalok belekóstoljanak a munka világába, és közelebb kerüljenek jövőbeli álmaikhoz. Azonban a jó választás kulcsa sokszor a szülők kezében van. Hogyan segíthetjük gyermekünket abban, hogy ne csak "valami munka" legyen, hanem tudato
Juliane Kokott, az Európai Bizottság főtanácsnoka nemrégiben azt javasolta, hogy a luxemburgi székhelyű Európai Bíróság erősítse meg korábbi ítéletét, és kötelezze 4,1 milliárd eurós bírság megfizetésére a techóriást.
A lábbelink nemcsak a funkcióját tekintve lényeges része mindennapjainknak, hanem kulturális és szociális jelentésekkel is bír. Minden reggel, amikor cipőt választunk, nem csupán azt határozzuk meg, hogy mi a legkényelmesebb vagy legismertebb választás a napi teendőinkhez, hanem egyfajta üzenetet is küldünk a külvilágnak önmagunkról. Évszázadokkal
Kiváló évjáratra számítanak a dél-balatoni Ikon Borászatnál, ahol elsődlegesen vörösbort készítenek, nemrégiben azonban épp egy fehérrel nyertek nagydíjat. A pincészetnél őrzik a hagyományokat, de nyitottak az újításokra is. Idén márciusban a dél-balatoni Ikon Borászat sauvignon blanc-ja nagydíjas
Ez a hétvége is számos izgalmat tartogat az egyes csillagjegyek számára, azt azonban, hogy neked mit üzennek a csillagok, csakis akkor tudhatod meg, ha elolvasod a szombati horoszkópot!
Fiatal, kreatív és félelmetesen hatékony – Florian Wirtz nem véletlenül lett a Premier League történetének legdrágább igazolása. A német zseni mostantól a Liverpoolt erősíti és minden adott ahhoz, hogy új korszakot nyisson az Anfielden.
Biztosan te is hallottad már a "hét év válsága" kifejezést – azt az elképzelést, hogy a kapcsolatok hetedik évében valami törvényszerűen megtörik, és sok házasság ekkor ér véget. Csakhogy a kutatások ezt nem igazolják.
A körömtrendek tárháza szinte végtelen, ám nemrég felbukkant egy letisztult, visszafogott design, amire egyre több sztár esküszik, beleértve Katalin hercegnét és Meghan Markle-t egyaránt.
Magyar pizzaforradalom vidékről: a legjobb hely nem Budapesten van, hanem egy borsodi kisvárosban. Az Anyukám Mondta újabb díjat söpört be, ezúttal pizzáért.
Az anya-lánya kapcsolatok sokszor bonyolultabbak, mint amilyennek elsőre tűnnek. Ahogy a személyes történetem is mutatja, a családon belüli dinamika nem mindig követi a mesebeli forgatókönyveket, és előfordulhat, hogy hosszú időn keresztül távolinak érezzük azt a személyt, aki életet adott nekünk. Az én történetem során számos buktatón és félreérté
A nyári meleg nemcsak minket, de a parfümjeinket is próbára teszi. Egy rosszul megválasztott illat néhány óra alatt elillan, vagy a hőségben nehézzé, kellemetlenné válik. Ilyenkor a friss, citrusos, zöld és könnyed fás jegyek működnek a legjobban, amelyek tartósak, mégis légiesek. Öt olyan férfi illatot mutatunk, ami a legmelegebb napokon is reggel
Amennyiben szoktad úgy érezni, hogy intellektuálisan kimagaslasz a társaid közül, ne utasítsd el azonnal annak a lehetőségét, hogy kiváltságos vagy hiszen így születtél. Függetlenül attól, hogy hiszel-e az asztrológiában vagy sem most mégis konkrét, tudományosan alátámasztott adatok kerülnek napvilágra ezzel a témával kapcsolatban. Ezek a kutatások